adozona.hu
AVI 2008.12.127
AVI 2008.12.127
Az Áfa törvény különbséget tesz az adó-befizetési kötelezettség, valamint az adó-visszaigénylési, levonási jog feltételei között (1992. évi LXXIV. tv. 32., 40. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság X. Kft.-nál 1996-2000. évekre, 2001. január - augusztus 24-e közötti időszakra átfogó pénzügyi vizsgálatot végzett, kivéve az általános forgalmi adónemnek 1997. július - szeptember közötti időszakát. A vizsgálat megállapította, hogy az X. Kft. 1995. június 15-én alakult. Bejegyzését a Cégbíróság 1997. február 7-én jogerősen elutasította, erről a Cégközlönyben megjelent az értesítés, ennek ellenére a társaság a tevékenységét folytatta. A kft. 2000 nyarán szerzett tudomást a bejeg...
AVI 2008.12.127 Az Áfa törvény különbséget tesz az adó-befizetési kötelezettség, valamint az adó-visszaigénylési, levonási jog feltételei között (1992. évi LXXIV. tv. 32., 40. §)
Az adóhatóság X. Kft.-nál 1996-2000. évekre, 2001. január - augusztus 24-e közötti időszakra átfogó pénzügyi vizsgálatot végzett, kivéve az általános forgalmi adónemnek 1997. július - szeptember közötti időszakát. A vizsgálat megállapította, hogy az X. Kft. 1995. június 15-én alakult. Bejegyzését a Cégbíróság 1997. február 7-én jogerősen elutasította, erről a Cégközlönyben megjelent az értesítés, ennek ellenére a társaság a tevékenységét folytatta. A kft. 2000 nyarán szerzett tudomást a bejegyzés hiányáról.Az adóhatóság az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozatával az X. Kft. terhére, - amelyet a felperes, mint a társaság helytállásra kötelezett ügyvezetőjének címzett, - 28 617 000 Ft-ot, a javára 1 184 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 22 855 000 Ft minősült adóhiánynak. Ezen túl kötelezte 11 427 000 Ft bírság, és 9 485 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fizetési kötelezettségek abból eredtek, hogy a felperes ügyvezetése alatt álló cég 1996. évre téves adatokat tartalmazó társasági adóbevallást nyújtott be, mely 583 000 Ft adókülönbözetet keletkeztetett terhére, 2000. évben 2001. évben nem tett eleget a társasági adóbevallási kötelezettségeinek. Ezen túl a felperes tárgyi eszközeit és készleteit 2001. január 1-je után kivonta a tevékenységéből. Ez az Áfa tv. 7. § (2) bekezdés b) pontja szerint adóköteles termékértékesítésnek minősült. Az így keletkezett 4 008 000 Ft-os adókötelezettséget nem vallotta és nem fizette be. Ugyancsak elmulasztotta egyéb időszakokra vonatkozó általános forgalmi adó bevallási kötelezettségét, melynek következtében 15 121 000 Ft adókülönbözet került megállapításra, ezen túl pedig az adóalanyiság megszűnését követően befogadott számlák adóösszegének levonásba helyezését az adóhatóság jogosulatlannak minősítette, és ennek következménye
9 005 000 Ft-os adókülönbözet lett.
Megállapította az adóhatóság, hogy a társadalombiztosítási járulékokkal kapcsolatosan a felperes 1997. január 1-je és július 17-e közötti időszakokra járulékait befizette és bevallotta, erre vonatkozott a jóhiszemű eljárása, ezt követően viszont a társasági bejegyzés elmaradása miatt a működése ún. "rosszhiszeműnek" minősült, a befizetett járulékok azonban a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 55. § a) pontja miatt nem járnak vissza. A felperes biztosítási jogviszonyát azonban 1997. január 1. és 1998. augusztus 31. közötti időszakra törölte.
Az adóhatóság a bírság összegét 50%-ban állapította meg, kitérve arra, hogy a felperes az általa alkalmazott könyvelőt, illetve jogi képviselőt nem ellenőrizte, így nem hivatkozhatott arra, hogy kellő gondosságot tanúsított. mulasztásokról.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2002. december 11-én kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatát helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra és új határozathozatalra történő kötelezését kérte.
A felperes nem vitatta, hogy a cégbejegyzési kérelem elutasításáról évekkel később szerzett tudomást, de arra hivatkozott, hogy szakembereket bízott meg a bejegyzési kérelem elintézésére, a könyvelési és adóbevallási kötelezettségek teljesítésére.
A felperes hangsúlyozta, hogy a szakhatósági engedélyek birtokában végezte a társaság a tevékenységét, nem vezette az adókötelezettség alóli kibújás szándéka. Sérelmezte, hogy az adóhatóság, az általa befizetett adót elfogadta, és teljesítettnek veszi az adóalanyiság hiányában is, ugyanakkor a jogait nem veszi figyelembe. Álláspontja szerint, amennyiben a befizetett általános forgalmi adót elfogadják, úgy joga van a levonási jog gyakorlására is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság 4. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, a felperes lényegében nem vitatta azt, hogy az általa vezetett társaságot az adóbevallási kötelezettségek tekintetében mulasztás terheli, csak részben hangsúlyozta, hogy a mulasztásokat az általa megbízott könyvelő és jogi képviselők követték el, részben sérelmezte, hogy az adóhatóság egyoldalúan csak a kötelezettségeit állapította meg. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatosan idézte az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2. §, 4. § (1) bekezdését, 40. §, 44. § (2) bekezdését, és megállapította, hogy az adóalanyiságtól függetlenül az adó megfizetésére kötelezett az a szerv, személy is, aki a meghatározott bizonylatot bocsát ki.
A felperes nem tudva arról, hogy a cégbejegyzési kérelmét elutasították, a cég nevében számlákat bocsátott ki, ezért az Áfa tv. 40. § (6) bekezdése alapján adófizetésre kötelezett volt. Az adófizetési kötelezettséget nem befolyásolja, hogy a felperes által megbízott alkalmazott, könyvelő, adótanácsadó, jogi képviselő, milyen mulasztásokat követett el. Az általános forgalmi adó levonási joggal kapcsolatosan viszont az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy az Áfa tv. 34. § (1) bekezdése szerinti adóalanyisággal a gazdasági társaság nem rendelkezett, mivel az elbíráláskor hatályos gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. (Gt.</a>) 25. § (1) bekezdése szerint nem jött létre a társaság. Ez azt jelenti, hogy adóalanyiság hiányában a felperes adó-visszaigénylési jogosultsága nem nyílt meg.
Az elsőfokú bíróság ezen túl azt is kifejtette, hogy a felperesnek a tévesen befizetett egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék befizetés, valamint a tételes egészségügyi hozzájárulás visszatérítése kapcsán miként alakul a biztosítási jogviszonya erre az időszakra, külön kérelem alapján államigazgatási eljárás keretében vizsgálható.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes új jogi képviselője útján - kérelmében hangsúlyozta, hogy a támadott adóhatósági határozatok számszerűleg téves végösszeget tartalmaztak. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének 2. oldal (2) bekezdésében tévesen olyan tárgyi negyedéveket is bevallatlannak állapított meg, amelyre vonatkozóan a társaság igazoltan adóbevallást nyújtott be.
A felperes hivatkozott arra is, hogy a kft.-t 90%-, 10%-os arányban két tulajdonostárs birtokolta, ezért álláspontja szerint az adóhatósági határozatnak a 4 008 000 Ft-os általános forgalmi adóhiányt a tulajdonostársak között meg kellett volna osztania. Sérelmezte továbbá a felperes, hogy a cég alkalmazottainak munkaviszonyát nem ismerte el az adóhatóság, és ezért nem rendelkezett a befizetett járulékok visszafizetéséről. A felperes a továbbiakban: sérelmezte, hogy az adóhatóság eljárásjogi jogszabálysértéseket is elkövetett, így a 2001. augusztus 24-én kelt megbízólevelén H. G. neve szerepelt, akit a 2002. január 10-ei jegyzőkönyvből kihúztak, ezt azonban az adózóval nem közölték. Ezen túl az adóhatóság az elsőfokú határozat meghozatalakor a jogszabályban előírt 90 napos határidőt túllépte, amely önmagában is olyan eljárási jogszabálysértésnek minősül, amely az érdemi határozat hozatalt meg kellett volna, hogy akadályozza.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felperes olyan jogszabálysértésekre is hivatkozott, amelyet a peres eljárás során nem említett. Az összegszerűség vonatkozásában az alperes elismerte, hogy tévedett a határozat, ez a tévedés azonban a felperes javára történt, így még nagyobb hiányt kellett volna a felperes terhére megállapítani. A továbbiakban: az alperes az eljárásjogi kifogások alaptalanságára vonatkozó álláspontját is kifejtette.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban kizárólag a rendelkezése álló iratok alapján dönthet. A jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a Pp. 213. § (1) bekezdés alapján a kereseti kérelemről dönthet. A perbeli esetben a felperes kereseti kérelmében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kizárólag anyagi jogszabálysértésre hivatkozással kérte, és az elsőfokú eljárás során eljárási jogszabálysértésekre nem hivatkozott. Ugyancsak nem hivatkozott az általa felülvizsgálni kért alperesi határozatok összegszerűségi tévedéseire. A felperes ez utóbbi kifogásait kizárólag a felülvizsgálati kérelmében adta elő.
A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben idézett jogszabályi rendelkezések alapján e kérelmeket a rendkívüli jogorvoslati szakban már nem bírálhatta felül.
A Legfelsőbb Bíróság kizárólag arról dönthetett, hogy az elsőfokú bíróság ítélete és ezzel a felülvizsgálni kért adóhatósági határozatok a kereseti kérelem keretein belül jogszerűek voltak-e. Mind emellett hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy helyesen hivatkozott rá az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében, miszerint a "Határidők az ellenőrzési eljárásban" című részt az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénybe (régi Art.) 2003. január 1-jei hatályba léptetéssel a 2002. évi XLII. törvény 221. §-a iktatta be. Ez tehát azt jelenti, hogy a 2002. évben folytatott adóigazgatási eljárásban ezen határidő betartását még nem lehetett figyelembe venni.
Érdemben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az adóhatóság határozata és az elsőfokú bíróság ítélete a jogszabálynak megfelel. Helyesen állapította meg mind az elsőfokú bíróság, mind az adóhatóság, hogy az Áfa tv. különbséget tesz az adó-befizetési kötelezettség, valamint az adó-visszaigénylési, illetőleg levonási joggal élés feltételei között. Az Áfa tv. 40. § (6) bekezdése alapján, bár az X. Kft. adóalanyisággal valóban nem rendelkezett, de miután általa olyan számlakibocsátás történt, amely meghatározott adóösszeget, illetve mértéket is tartalmazott, ezért az adófizetésre kötelezett volt.
A törvény más jogszabályi feltételt támaszt viszont az adó-visszaigénylési, illetve adólevonási jog gyakorlásához, így az Áfa tv. 32. § (1) bekezdése szerint a 34. § szerinti adóalanyt illeti meg ez a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az összeget, amelyet a termékértékesítési szolgáltatás-nyújtás során egy másik adóalany áthárított. Tekintettel arra, hogy az X. Kft. ilyen adóalanyisággal nem rendelkezett, ebből következően ez a jogosultsága nem állt fenn. Az adóhatóság nem tett különbséget a felperes jogosultsága és kötelezettsége között az eljárása során, hanem az Áfa tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
A felperes maga sem vitatta, hogy a társaság nevében ő járt el, ezért a perbeli időben hatályos (régi) gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 25. § (1) bekezdése alapján a felelőssége a társaság tartozásaiért korlátlan és egyetemleges.
A felperes a felülvizsgálati eljárást megelőzően nem hivatkozott arra, hogy a társaság nevében a másik résztulajdonos is bármilyen tevékenységet végzett volna, a felülvizsgálati eljárásban adta elő kizárólag ezt a körülményt, így a Legfelsőbb Bíróság ennek a ténynek a felülvizsgálatával, illetőleg e tény jogi következményeivel már nem foglalkozhatott.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelelt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.093/2006.)