adozona.hu
BH+ 2010.6.270
BH+ 2010.6.270
I. Munkavállalói résztulajdonosi programban részvényt jegyző dolgozó részére ki nem adott részvények tekintetében a kártérítési felelősség megállapítása körében vizsgálandó körülmények [1988. évi VI. tv. (régi Gt.)* 266. § (1) bek., Ptk. 318. § (1) bek.]. II. Másodfokú eljárásban meg nem engedett keresetváltoztatás vizsgálata körében irányadó szempontok [Pp. 235. § (1) bek., 247. §]. III. Egyetemleges kötelezettség esetén a perköltség összegének és viselésének megállapítása körében irányadó szempontok [Pp.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az M. Rt. részvények megvásárlása és M. Rt. dolgozók tulajdonba adása céljából alapított MRP szervezet I. r. alperest a bíróság 1996. szeptember 12-én vette nyilvántartásba. A felperes, mint az M. Rt. dolgozója az I. r. alperessel 1996. szeptember folyamán megállapodást, majd előzetes megállapodást is kötött, melyben összesen 1450 db, egyenként 10 000 Ft névértékű részvényre jelentette be vásárlási szándékát és egyidejűleg részvényenként 1170 Ft-ot előlegként az I. r. alperesnek megfizetett. ...
BH+ 2010.6.270 I. Munkavállalói résztulajdonosi programban részvényt jegyző dolgozó részére ki nem adott részvények tekintetében a kártérítési felelősség megállapítása körében vizsgálandó körülmények [1988. évi VI. tv. (régi Gt.)* 266. § (1) bek., Ptk. 318. § (1) bek.].
II. Másodfokú eljárásban meg nem engedett keresetváltoztatás vizsgálata körében irányadó szempontok [Pp. 235. § (1) bek., 247. §].
III. Egyetemleges kötelezettség esetén a perköltség összegének és viselésének megállapítása körében irányadó szempontok [Pp. 78. § (1) bek., 81. § (1) bek., 82. § (1) bek.].
Az M. Rt. részvények megvásárlása és M. Rt. dolgozók tulajdonba adása céljából alapított MRP szervezet I. r. alperest a bíróság 1996. szeptember 12-én vette nyilvántartásba. A felperes, mint az M. Rt. dolgozója az I. r. alperessel 1996. szeptember folyamán megállapodást, majd előzetes megállapodást is kötött, melyben összesen 1450 db, egyenként 10 000 Ft névértékű részvényre jelentette be vásárlási szándékát és egyidejűleg részvényenként 1170 Ft-ot előlegként az I. r. alperesnek megfizetett. Az I. r. alperes azonban az ÁPV. Rt-től vásárolt összesen 278 883 db M. Rt. részvény közül 35 000 db-ot tartalékolt és elkülönített, majd 1996. október 9-én közölte a felperessel, hogy részvényjegyzését csak 550 db részvény vonatkozásában fogadja el, a felperes által befizetett 2 528 988 Ft-ból pedig visszautalta a 900 db részvényre eső előleget.A felperes munkaviszonya 1996 novemberében közös megegyezéssel megszűnt az M. Rt.-nél, és a felek 1996. november 18-án elszámoltak egymással. Az I. r. alperes 550 db M. Rt. részvényt 278,86% árfolyamon visszavásárolt a felperestől, összesen: 15 365 186 Ft vételár fejében, és 887 244 Ft adó levonása után a felperes részére 14 477 942 Ft-ot megfizetett.
A felperes és tíz társa részvények kiadása iránt pert indított jelen per I. r. alperese ellen. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság 2002. április 30-án hozott jogerős ítéletet. Kötelezte az I. r. alperest, hogy 30 nap alatt adjon ki jelen per felperesének - az időközben végrehajtott részvénycserére figyelemmel 900 db 10 000 Ft névértékű részvény helyett - 90 000 db 100 Ft névértékű M. Rt. törzsrészvényt, jelen per felperesét pedig a részvények ellenértékeként 10 624 500 Ft megfizetésére kötelezte jelen per I. r. alperese javára.
Miután az ítélet végrehajtása során az önálló bírósági végrehajtó (a továbbiakban: végrehajtó) azt állapította meg, hogy a jogerős ítéletben meghatározott részvények nem lelhetők fel az adósnál, a bíróságtól kérte az egyenérték megállapítását. A bíróság végzésében annak megállapítása mellett, hogy a végrehajtás foganatosítása idején - azaz 2002. augusztus 12-én - a részvényenkénti átlagár 789,72 Ft volt, a felperes részére kiadandó részvények ellenértékét 71 074 800 Ft-ban határozta meg. Ezt a végzést az ítélőtábla végzésével helybenhagyta. Ugyanezen végrehajtási eljárás során 2004. augusztus 29-én a végrehajtó a II. r. alpereshez az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 107.§-a szerinti felhívást intézett. A II. r. alperes 2004. szeptember 9-én postára adott levelével ügyvédi titokra hivatkozással elzárkózott az információ adás elől. A III. r. alperes a végrehajtó megkeresése alapján jelen per II. r. alperesének ügyfél és értékpapír számláján 2004. november 19-én 90.200 db M. Rt. részvényt zárolt. Jelen per felperesének 2004. december 9-én benyújtott keresete alapján a bíróság ítéletével kötelezte jelen per II. r. alperesét annak tűrésére, hogy a végrehajtó a III. r. alperesnél vezetett értékpapír számláján elhelyezett 90.200 db M. Rt. részvényt a végrehajtási eljárásban lefoglalja, ezt a rendelkezést pedig az ítélőtábla részítéletével helybenhagyta.
A bíróság által megállapított 71 074 800 Ft összegű részvény ellenérték kamatokkal együtt a 2006. március 9-én befejeződött végrehajtási eljárás során a felperes részére kifizetésre került.
A felperes 2006. március 14-én benyújtott keresetében kártérítés címén kérte az alperesek egyetemleges marasztalását. Előadása szerint az I. r. alperes azzal okozott kárt a felperesnek, hogy a felperessel megkötött előzetes megállapodást megszegve, nem adott ki részére 900 db 10 000 Ft névértékű M. Rt. részvényt, ugyanis ezzel megfosztotta a felperest attól, hogy a jegyzést követő tartósan kedvező árfolyam-alakulást kihasználva a részvények eladásával hasznot realizáljon és felvegye a részvények után járó osztalékot. A II. r. alperes károkozó magatartása abban nyilvánult meg, hogy a III. r. alperessel fedezet elvonási szándékkal letéti szerződést kötött, majd a végrehajtó Vht.107. § (2) bekezdés szerinti felhívására a válaszadást megtagadta és ezzel a végrehajtót a foglalás tűrése iránti per megindítására kényszerítette. A III. r. alperes 2004 február óta szabotálta a végrehajtó eljárását, holott a felpereshez 2005. november 24-én intézett leveléből kiderül, hogy már 2004 februárja óta tudott arról, hogy az I. r. alperes vagyona a II. r. alperesnek a III. r. alperesnél vezetett letéti számláján van. A kereset szerint az alperesek a kárt együttesen, egymás cselekményeire alapozva okozták, ezért van helye egyetemleges marasztalásuknak.
A felperes elsődlegesen elmaradt haszon címén 107 657 200 Ft tőke és ennek 2000. július 1-jétől járó kamatai, valamint 18 270 000 Ft osztalék és annak kamatai tekintetében kérte az alperesek egyetemleges marasztalását. Előadása szerint, ha 2000. év első hat hónapjában a részvényeket eladhatta volna 2104 Ft/db súlyozott átlagárfolyamra figyelemmel a 90.000 db részvény után 189 360 000 Ft bevételre tehetett volna szert. Másodlagos kereseti kérelmében 36 196 700 Ft tőke és ennek 2001. január 1-jétől járó késedelmi kamatai tekintetében, továbbá 18 270 000 Ft osztalék és annak kamataiban kérte az alperesek egyetemleges marasztalását. E kereseti kérelmének előterjesztésekor abból indult ki, hogy a 90.000 db részvényért a teljes időszak 1310 Ft összegű részvényenkénti átlagárával számolva 117 900 000 Ft bevételre tehetett volna szert. Mind az elsődleges, mint a másodlagos kereseti kérelem előterjesztésekor figyelembe vette, hogy a részvényeladások hiánya miatti elmaradt haszon összegét összesen 81 703 300 Ft-tal (10 624 500 + 71 078 800 Ft) csökkenteni kell. Az igényelt osztalék összegét az 1997. és 2004 decembere közötti időszak alapulvételével határozta meg. Harmadlagos kereseti kérelme 112 532 024 Ft és ennek 2006. április 1-jétől járó kamatai megfizetésére irányul. A 112 532 024 Ft tőkeösszeg 71 074 800 Ft kamatait jelentette az 1996 novembere és 2002. április 30. közötti időszakban. További 10 000 000 Ft megfizetését nem vagyoni kár címén kérte.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság 25. sorszámú ítéletében az I. r. alperest 4 320 000 Ft és kamatai, valamint 518 400 Ft perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Kötelezte a felperest, hogy az I-II-III. r. alpereseknek külön-külön fizessen meg 1 000 000-1 000 000 Ft perköltséget.
Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján abból indult ki, hogy a felperes és az I. r. alperes között 1450 db részvény vásárlására vonatkozó szerződést jött létre, és az I. r. alperes jogtalanul járt el, amikor 900 db 10 000 Ft névértékű részvény tekintetében tagadta a szerződés létrejöttét. Emiatt a Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján kártérítési felelősséggel tartozik. Annak hangsúlyozása mellett, hogy az I. r. alperes részéről a teljesítés a részvény árfolyam alapján megállapított részvény egyenérték megfizetésével megtörtént, és csupán feltételezés, hogy a felperes ki tudta volna használni a részvényárfolyamok kedvező alakulását, az elsőfokú bíróság alaptalannak találta az elsődleges és másodlagos kereseti kérelmeket. Alaptalannak találta a felperes harmadlagos és a nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kereseti kérelmeit is. Megállapította azonban, hogy az I. r. alperes alapszabályának 6.3.3, 6.3.5 és 6.3.6 pontjaiban írtak figyelembevételével, hogy a felperes 1999. évtől kezdődően a részvény egyenérték megállapításának időpontjáig, azaz 2002-ig jogosult volt az osztalékra és erre tekintettel marasztalta 4 320 000 Ft és kamataiban az I. r. alperest. A II. és III. r. alperesekkel szembeni keresetet azért utasította el, mert "a II. r. alperes magatartásával összefüggésben a késedelmi kamat konzekvenciákon felüli károkozás", a III. r. alperes vonatkozásában pedig a jogellenesség hiányzott.
A valamennyi peres fél fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes keresetét 4 320 000 Ft és járulékai tekintetében is elutasította. Mellőzte az I. r. alperes 518 400 Ft perköltségben való marasztalását a felperes javára, a felperes által az alpereseknek fizetendő perköltség összegét pedig az alperesenkénti 1 000 000 Ft-ról 4 110 000 Ft-ra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 208 530 Ft, a II. és III. r. alpereseknek személyenként 224 250 Ft másodfokú perköltséget, valamint az államnak, felhívás alapján 259 200 Ft - az I. r. alperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt - fellebbezési eljárási illetéket.
A jogerős ítélet szerint alappal hivatkozott az I. r. alperes fellebbezésében arra, hogy az elmaradt osztalék megfizetése iránt előterjesztett kereseti kérelem is megalapozatlan, mert a Legfelsőbb Bíróság ítéletének meghozatala előtt a felperest nem illette meg osztalék. Az I. r. alperes alapszabályának 6.3.3 pontja értelmében akkor kerül a részvény a részvényt igénylő tulajdonába, ha annak vételárát megfizeti, a jelen perben irányadó 1988. évi VI. törvény (1988. évi Gt.</a>) 266. § (1) bekezdéséből következően pedig a felperes csak a részvények tulajdonjogának megszerzése után léphetett fel osztalék igénnyel. A felperes csak akkor szerezte meg a részvények tulajdonjogát, amikor a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott ítéletének végrehajtása során beszámítással megfizette a vételárat. A felperes osztalékjoga még az ítélet meghozatalával sem nyílt meg. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében megjelölt 90 000 db 100 Ft névértékű bemutatóra szóló M. Rt. törzsrészvény ugyanis a végrehajtási eljárásban nem volt fellelhető, mert az M. Rt. - ahogy az a bíróság korábbi ítéletének indoklásából kiderül - már 1997. szeptember 29-én részvénycserét hajtott végre, az összes bemutatóra szóló 10 000 Ft névértékű részvényét névre szóló 100 Ft névértékű részvénnyé alakította át. A Legfelsőbb Bíróság pedig csak 2003. október 30-án meghozott végzésével javította ki a ítéletét akként, hogy az I. r. alperes forgatmánnyal ellátott névre szóló M. Rt. törzsrészvények kiadására köteles.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását kiegészítette azzal, miszerint a másodfokú bíróság szerint a felperes tulajdonjoga hiányában sem 2000. év első felében, sem a másodlagos kereseti kérelmében megjelölt "teljes időszak" alatt nem értékesíthette volna részvényeit. A tőkésített késedelmi kamatigény azért nem alapos, mert a Legfelsőbb Bíróság ítéletében meghatározott teljesítési határidő csak 2002. május 30-án járt le, az ezt megelőző időszak vonatkozásában tehát kizárt a kötelezetti késedelem.
A felperes az I. r. alperessel szemben előterjesztett kárigény tekintetében azért nem kérheti a II-III. r. alperesek egyetemleges marasztalását, mert az I. r. alperessel szembeni keresete nem volt megalapozott. A felperes ugyan hivatkozott arra, hogy a II. r. alperes kárt okozott a Vht. 107. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat megtagadásával, de az elsőfokú eljárás során a felperes nem állított és nem bizonyított végrehajtási késedelemből származó kárt, csak a fellebbezésben tett ezzel kapcsolatos előadást. A felperes fellebbezésében mind összegszerűségében, mind ténybeli alapját tekintve megváltoztatta keresetét, meg nem engedett keresetmódosítást terjesztett elő és olyan okirati bizonyítékokat nyújtott be, melyek figyelembe vételére a Pp. 235. § (1) bekezdése alapján nem volt lehetőség. A III. r. alperes 2004 novemberéig - amíg a végrehajtótól értesítést nem kapott - nem tanúsíthatott jogellenes magatartást, az pedig nem nyert a perben bizonyítást, hogy a későbbiekben akadályozta volna a végrehajtást.
A másodfokú bíróság a felperes teljes pervesztésére tekintettel mellőzte az I. r. alperes perköltségekben marasztalását. Rámutatott arra, hogy 122 532 034 Ft összegű pertárgy értékre figyelemmel a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (1) bekezdése alapján az alpereseket - fellebbezésükben írtaknak megfelelően - külön-külön nettó 3 425 000 Ft összegű perköltség illette volna meg és az elsőfokú bíróság ezt az összeget alaptalanul és indoklás nélkül mérsékelte. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet megváltoztatásával azt alperesenként 3 425 000 Ft + 20% áfa, azaz 4 110 000 Ft-ra emelte fel.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte az alábbiak szerint:
-Kötelezze a Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperest az elsőfokú ítéletben írt 4 320 000 Ft osztalék és annak kamatai mellett elmaradt vagyoni előny címén az 1997. és 1998. évekre eső további 630 000 Ft és ennek 1998. június 1-jétől járó kamatai, valamint további 720 000 Ft és ennek 1999. június 1-jétől járó kamatai megfizetésére,
-elmaradt haszon címén elsődlegesen 107 657 200 Ft és ennek 2000. június 1-jétől járó kamatai, másodlagosan 36 196 700 Ft ennek 2001. január 1-jétől járó kamatai, harmadlagosan pedig 71 074 800 Ft és ennek 1996. december 1-jétől járó kamatai megfizetésére,
-egyetemlegesen kötelezze a II. r., és a III. r. alpereseket elmaradt vagyoni előny címén 61 343 290 Ft, másodlagosan 71 074 800 Ft és ezen összegek 2004. január 1-jétől járó kamatai megfizetésére.
A felperes másodlagos felülvizsgálati kérelmében az első és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és a II-III. r. alperesek vonatkozásában az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását, az I. r. alperesnek pedig az elsődleges felülvizsgálati kérelemben megjelöltek szerinti marasztalását kérte.
A felperes szerint a jogerős ítélet a következő jogszabályi rendelkezésekbe ütközik: Pp. 206. § (1) bekezdés, 252. § (2) és (3) bekezdés és 253. § (2) bekezdés, 82. § (2) bekezdés, 8. §, Ptk. 318. §, 339. §., 338/B. §, 112. §, 298. §, Vht. 107. § (2) bekezdés, 1998. évi XI. törvény 8. § (2) bekezdés, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (2) és (6) bekezdés.
Álláspontja szerint tévesen helyezkedett a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a felperes és az I. r. alperes közötti részvényügylet a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtásával ment teljesedésbe, már csak azért is, mert - a jogerős ítélet súlyosan iratellenes megállapításával szemben - a felperes határidőben megfizette az 1450 db részvény ellenértékét. Az I. r. alperes a kiadás megtagadásával esett késedelembe, függetlenül attól, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete miként jelölte meg a teljesítési határidőt, a felperes keresetének jogalapját nem a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott ítélete, hanem az I. r. alperes mulasztásban megnyilvánuló jogellenes magatartása, nevezetesen a részvények kiadásának elmaradása képezte. Az I. r. alperes 1996. december 1-jétől volt késedelemben és e jogellenes magatartása folytán köteles kártérítésre a Ptk. 299. §, 318. §-a, 338/B. §-a és 339. §-a alapján.
A Legfelsőbb Bíróság kijavító végzése sem érintette az I. r. alperes részvénykiadási kötelezettségét, a részvényeket attól függetlenül ki kellett volna adnia, hogy azok névre szólóak, vagy bemutatóra szólóak voltak-e.
Alaptalanul tekintette az elsőfokú bíróság spekulatívnak az árfolyamnyereséghez kapcsolt kárt. A felperes e körben előterjesztett elsődleges és másodlagos kereseti követelésének az volt a kiinduló pontja, hogy amennyiben a felperes a részvényeket a jó gazda gondosságával kezeli, akkor 2000. év első felében, illetve a másodlagos kereseti kérelemben megjelölt 1997. január 1. és 2000. december 31. közötti időtartam alatti piaci átlagár alapulvételével ekkora bevételt realizálhatott volna. Az elsőfokú bíróságnak lett volna a feladata annak vizsgálata, hogy számolhatott-e a felperes reálisan a megjelölt hozammal megfontolt befektetői magatartás tanúsítása, rendeltetésszerű joggyakorlás mellett. Figyelemmel a részvénypiac köztudomású virágzására, életszerű hogy a részvényekkel való rendelkezés esetén a felperes számára 2000. év első hat hónapjában mód nyílott volna a részvények értékesítésére és ebből vagyoni előny szerzésére. Ezért a másodfokú bíróságnak vagy meg kellett volna változtatni az elsőfokú bíróság határozatát, vagy új eljárásra kellett volna utasítania az elsőfokú bíróságot.
A II. és III. r. alperesekkel szembeni kárigény elutasítását helybenhagyó jogerős ítéleti rendelkezés is megalapozatlan a felperes álláspontja szerint.
Nem került sor meg nem engedett keresetváltoztatásra. A felperes már 21. sorszámú előkészítő iratában is a fellebbezésben írtakkal azonos magatartásokat jelölt meg a II. r. alperessel szembeni kártérítési igény alapjául, 17. sorszámú előkészítő iratában is állította, hogy a II. r. alperes 2004 januárjában, a III. r. alperes pedig 2004 februárjában követett el a végrehajtás akadályoztatásával kapcsolatos jogsértést. Az ítélőtábla jogerős részítélete is megállapította, hogy a II. r. alperes a végrehajtást akadályozó jogszabálysértő magatartást tanúsított (7. oldal első bekezdés) kifejezetten kimondta, hogy a II. r. alperes alaptalanul tagadta meg a nyilatkozattételt a végrehajtás során, mely eljárás az 1998. évi XI. törvény 8. § (2) bekezdés hatálya alá tartozó hatósági eljárásnak minősül. A II. r. alperes jogellenes magatartását a felperes az elsőfokú eljárásban is részletesen kifejtette, iratellenesen állítja tehát a jogerős ítélet, hogy az elsőfokú eljárásban a felperes nem állított végrehajtási késedelemből eredő kárt.
Ugyanezen ítélet indoklásában írtak alapján megalapozatlan és iratellenes a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a III. r. alperes 2004 novemberéig nem tanúsíthatott jogsértő magatartást. A III. r. alperes felpereshez címzett 2005. november 24-i levelében maga is elismeri jogszerűtlen magatartását. A III. r. alperesnek a végrehajtó felhívása alapján 2004. február 28-án haladéktalanul foganatosítania kellett volna a zárolást. A III. r. alperes tehát azzal követett el jogellenes magatartást, hogy 2004 februárja és 2004 novembere között nem teljesítette a végrehajtó felhívását, elmulasztotta a II. r. alperes értékpapír számlájának zárolását és így közrehatott abban, hogy a végrehajtás elhúzódjon, a felperes igénye csak súlyos késedelemmel kerüljön kielégítésre.
A másodfokú bíróság nem kötelezhette volna a felperest az alperesek javára külön-külön 3 425 000 Ft ügyvédi munkadíj megfizetésére. Azt kellett volna megjelölnie, hogy az összesen 3 425 000 Ft-ból melyik alperest, milyen összeg illet meg. A II-III. r. alperesek vonatkozásában a megítélt perköltség egyébként is súlyosan eltúlzott mértékűnek minősül.
A II. és III. r. alperesek külön-külön benyújtott felülvizsgálati kérelmeikben mindketten egyezően azt kérték, hogy a Legfelsőbb Bíróság változtassa meg a részükre megítélt másodfokú perköltség összegét és azt 1 166 122 Ft-1 166 122 Ft + áfa összegben állapítsa meg. Mindketten arra hivatkoztak, hogy tévesen állapította meg a másodfokú bíróság 65 625 Ft + áfa, azaz összesen 78 750 Ft-ban a részükre ügyvédi munkadíjként járó másodfokú perköltséget, mert a felperes fellebbezésében vitatott pertárgy érték 71 074 800 Ft volt. Kérték azt is, hogy a bíróság fontolja meg az ügy bonyolultságára tekintettel az ügyvédi munkadíjak felemelését az IM rendelet 3. § (6) bekezdése alapján.
Az I. r. alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet a per főtárgya tekintetében nem minősül jogszabálysértőnek, a jogerős ítélet perköltségek viselésére vonatkozó rendelkezése viszont csak részben felel meg a jogszabályoknak.
Az ÁPV. Rt. Igazgatósága úgy döntött, hogy az M. Rt. törzsrészvényéből 278 833 db, egyenként 10 000 Ft névértékű részvényt 236,1%-os árfolyamon, 50%-os vételár kedvezménnyel ad el az M. Rt. dolgozóinak, illetve a dolgozók által a részvények megvásárlására létrehozott I. r. alperesnek. Az I. r. alperes az M. részvények megvásárlását részben a Munkavállalói Résztulajdonosi Programban résztvevő dolgozók által befizetett előlegekből, részben - ahogy azt a felperessel megkötött 1996. szeptember 26-i előzetes megállapodás is tartalmazta - hitelből finanszírozta. A felperes az előzetes megállapodás aláírásával egyidejűleg befizette az általa jegyzett részvények után járó, a vételár 15%-ának megfelelő, részvényenkénti 1771 Ft előleget, és emellett az alapszabály 6.2.2 pontjában írtakra tekintettel köteles volt 36 hónapon keresztül részvényenként havi 280 Ft törlesztési összeg megfizetésére is. Az I. r. alperesnek nyilvántartást kellett vezetnie a részvényszámlák alapján a jogosultak személyéről és az őket megillető vagyoni jogosultság mértékéről. Az alapszabály 6.3.3. pontja szerint az egyéni részvényszámlákra a résztvevő az aktuális törlesztő részletet meghaladó mértékben nem teljesíthetett befizetést. A részvény csak akkor került a tulajdonába, ha a részvényszámlán szereplő összeg elérte a részvény névértékét. Az alapszabály 6.3.3 és 6.3.4 pontja azt is kimondta, hogy a teljes hitelösszeg törlesztéséig, de legkorábban 1999. március 31-ig a részvényeket - a szervezeten belüli átruházás kivételével - sem eladni, sem megterhelni, sem "fizikailag kikérni" nem lehet. A szervezők tulajdonába került vagyonrészek kívülálló részére mindaddig nem idegeníthetők el, amíg az I. r. alperes tulajdonában maradt vagyonrész vonatkozásában hiteltartozás áll fenn, illetve amíg be nem fejeződött a részletek törlesztése. Az alapszabály 6.3.5 pontja szerint a hitel igénybevételével megvásárolt vagyonrészre jutó nyereséget (osztalékot) a még fennálló tartozás törlesztésére kell fordítani és ugyanez az előírás irányadó a törlesztés folyamán a résztvevők tulajdonába került vagyonrészekre is.
Az alapszabály szerint a résztvevő dolgozó munkaviszonyának megszűnése esetén megszűnik résztvevői viszonya is és elszámolásnak van helye. Ha a résztvevői viszony a törlesztési idő alatt nem nyugdíjba vonulás, vagy halál miatt szűnik meg, akkor az I. r. alperes 6 hónapos időtartamon belül visszavásárlási jogát gyakorolhatja. Ilyen esetben a résztvevő jogosult a teljes hátralék összegének erejéig az előtörlesztésre, az elszámolás a munkaviszonya megszűnésekor teljesen kifizetett részvényekre vonatkozóan történik meg, és a jogosultat a már tulajdonba került részvények forgalmi értékének 100%-a illeti meg, melynek megfizetésére az I. r. alperes 30 napon belül köteles (alapszabály 6.6.2, 6.6.2.1., 6.6.2.4 pontjai).
A perbeli esetben a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel 1996. novemberében szűnt meg és 1996. november 18-án 550 db részvény vonatkozásában történt meg az elszámolás, a felperes és az I. r. alperes között. Az I. r. alperes élt visszavásárlási jogával, lehetővé tette a felperes számára az előtörlesztést, és 550 db részvény alapulvételével 278,86% árfolyam figyelembevétele mellett az adó levonása után 14 477 942 Ft-ot fizetett ki elszámolás címén a felperes részére.
A Fővárosi Bíróság a Fővárosi Főügyészség keresete alapján csak ezt követően hozta meg ítéletét, mellyel megsemmisítette az I. r. alperes ügyintéző szervének a 35.000 db részvény tartalékolására vonatkozó határozatát. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Kf.IV.28.942/1997/7. számú ítéletével helybenhagyta. E döntésre figyelemmel indított keresetet a felperes és tíz társa a részvény kiadása iránt jelen per I. r. alperese ellen, mely per során a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság 2002. április 30-án meghozott ítéletével jelen per alperesét 90 000 db 100 Ft névértékű bemutatóra szóló M. Rt. törzsrészvény 30 nap alatti kiadására kötelezte jelen per felperese javára, jelen per felperesét pedig ennek fejében ugyancsak 30 nap alatt 10 624 500 Ft részvény ellenérték megfizetésére kötelezte. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság 2003. október 30-án meghozott végzésével a kiadandó részvények típus tekintetében akként javította ki, hogy jelen per I. r. alperese az ítéletben megjelölt bemutatóra szóló törzsrészvények helyett forgatmánnyal ellátott, névre szóló törzsrészvények kiadására köteles. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletének indoklásából kitűnően a Legfelsőbb Bíróság azért kötelezte az I. r. alperest a részvények kiadására, a felperest pedig a részvények ellenértékének megfizetésére, mert a felperes és az I. r. alperes között 1450 db 10.000 Ft névértékű részvény mennyiség tekintetében jött létre megállapodás, az I. r. alperesnek pedig nem volt jogi lehetősége arra, hogy 550 db részvény tekintetében elismerje, 900 db részvény tekintetében pedig tagadja a megállapodás létrejöttét. E szerződésszegésre tekintettel kötelezte a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítélete az időközben végrehajtott részvénycserére is figyelemmel az I. r. alperest 90 000 db 100 Ft névértékű törzsrészvény kiadására, a felperest pedig ezen részvények ellenértékének megfizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletéből azonban nem következik az, hogy az I. r. alperes már 1996. december 1-jétől köteles lett volna a 900 db 10 000 Ft névértékű részvény kiadására. A felperes figyelmen kívül hagyta, hogy 1996 novemberében közös megegyezéssel megszűnt az M. Rt.-nél fennállt munkaviszonya. Ekkor az I. r. alperes, mely a felperes részvényjegyzését 550 db részvény tekintetében ismerte el, az 550 db részvény tekintetében élt visszavásárlási jogával és a felperes előtörlesztését lehetővé téve a felperessel elszámolt, az adó levonása után részére 14 477 942 Ft-ot megfizetett. Abból kell kiindulni, hogy az elszámolásra akkor is ennek megfelelően került volna sor, ha az I. r. alperes nemcsak 550, hanem további 900 db részvény tekintetében is elismeri a felperes és az I. r. alperes közötti szerződés létrejöttét. Az I. r. alperes ugyanis a per során mindvégig állította, hogy ilyen esetben az I. r. alperes automatikusan gyakorolta visszavásárlási jogát, a felperes pedig az I. r. alperesnek ezt az állítását nem cáfolta. Fel sem merülhet, hogy az I. r. alperes a felperes munkaviszonyának megszűnése folytán köteles lett volna a 900 db 10 000 Ft-os névértékű részvény kiadására. A 900 db részvényre eső előleget az I. r. alperes a felperesnek visszautalta, tehát annak megfizetése nem történt meg, és e részvénymennyiség után felperes nem fizette a havi törlesztő részleteket sem. Önmagában ez a körülmény kizáró oka volt az alapszabály 6.3.3 és 6.3.4 pontja értelmében a részvények kiadásának, de nem volt lehetőség a részvények kiadására az alapszabály 6.6. pontjában írt rendelkezésekre figyelemmel sem. A felperes tehát a 900 db M. Rt. törzsrészvény tekintetében is csak elszámolásra lett volna jogosult.
Abból, hogy az I. r. alperes jogszabálysértően nem ismerte el a 900 db 10 000 Ft névértékű részvény jegyzésére vonatkozó szerződés létrejöttét, nem következik, hogy a felperest 1996. december 1-jétől e részvények tulajdonosának kellene tekinteni. Az I. r. alperes alapszabálya 1999. március 31. előtt kizárta a részvények szervezeten kívüli személyekre történő értékesítését és megterhelését, azzal pedig, hogy a felperes munkaviszonya 1996 novemberében megszűnt, a felperes tulajdoni igénye elenyészett és a továbbiakban már csak elszámolási igény érvényesítésére volt jogosult.
Mind a részvényekkel való rendelkezés joga, mind az osztalékhoz való jog a részvény tulajdonosát illeti meg. Miután a felperes az alapszabály rendelkezései folytán nem válhatott 1996 decemberétől a részvények tulajdonosává, nem volt jogosult sem arra, hogy ezt követően a részvények tartósan kedvező árfolyam alakulását kihasználva a részvények eladásával hasznot realizáljon, sem arra, hogy felvegye a részvények után járó osztalékot. A felperesnek csak a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítélete alapján keletkezett tulajdoni igénye a 90 000 db 100 Ft névértékű részvényre, e részvények tulajdonjogát azonban csak a vételár kifizetésével egyidejűleg szerezhette meg, a vételár kifizetésére pedig beszámítással, a 2006. március 9-én befejeződött végrehajtási eljárás során került csak sor. Mindezekre tekintettel helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes - tulajdonjoga hiányában - sem 2000. év első felében, sem a másodlagos kereseti kérelemben megjelölt 1997. és 2000 decembere közötti időszak alatt nem értékesíthette volna részvényeit és az 1997. és 2004. közötti időszak vonatkozásában előterjesztett osztalék igénye is megalapozatlan.
Ugyancsak alaptalan a kamatra vonatkozó harmadlagos kártérítés igénye is, mert a fent kifejtettek tükrében, figyelemmel a részére kifizetett részvény egyenértékre, kár nem érte. A felperes 1996 novemberében a több mint 71 millió Ft tőkeösszegre nem volt jogosult, így ez összeg után jogszerűen a fenti időponttól kamatra nem tarthat igényt.
A felperes az elsőfokú eljárásban az alperesek egyetemleges marasztalását kérte. Az elsőfokú bíróság 16., majd 17. sorszámú végzésében is tájékoztatta a felperest arról, hogy minden alperes vonatkozásában külön-külön kell megjelölnie, hogy mely tényállás alapján, milyen jogcímen, milyen összeg tekintetében, mely bizonyítékok alapján érvényesíti igényét. A felperes 21. sorszámú előkészítő iratában egyértelműen közölte, hogy az alperesek együttesen, egymás cselekményeire alapozva okoztak kárt a felperesnek, ezért kéri egyetemleges marasztalásukat. Megjelölte, hogy az egyes alperesek részéről melyek voltak azok a jogellenes magatartások, melyek egymásra épülve a felperes kárát okozták és a kár számításával kapcsolatban fenntartotta a keresetlevélben részletesen előadottakat. A 21. sorszámú előkészítő iratból következően a felperes szerint az I. r. alperes a 900 db részvény kiadásának szerződésszegő módon való elmulasztásával, a II-III. r. alperesek pedig a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtása során a végrehajtást akadályozó magatartásukkal okoztak közösen kárt a felperesnek, a kár pedig abban nyilvánult meg, hogy a felperes nem tudott bevételt realizálni 1997. és 2000. nyara között a részvények eladásából, elesett 1997. és 2004. között a részvények után járó osztaléktól, továbbá elesett 71 074 800 Ft 1996. novembere és 2002. április 30-a közötti kamataitól. A felperes azonban fellebbezésében keresetét megváltoztatta. Nem az I., II., III. r. alperesek egyetemleges marasztalását, hanem a II-III. r. alperesek egyetemleges marasztalását kérte. A marasztalás összegét elsődlegesen 61 343 290 Ft és kamataiban, másodlagosan 71 074 800 Ft és kamataiban tartotta fenn. Megváltoztatta álláspontját a kár mibenlétét illetően is. Előadása szerint 61 343 209 Ft értékű hozamot ért volna el abban az esetben, ha 71 074 800 Ft pénzegyenértéket 2004., 2005. és 2006. években a fellebbezésben megjelölt alapokba fektette volna. Másodlagosan 71 074 800 Ft után járó késedelmi kamatok egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni a II. és III. r. alpereseket.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Pp. 247. § (1) bekezdése értelmében a keresetet csak az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig lehet megváltoztatni, a másodfokú eljárásban már a keresetváltoztatás nem megengedett. A főszabály alóli kivételeket a Pp. 247. § a), b)</a> és c) pontja fogalmazza meg. Egyetért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bírósággal abban, hogy a perbeli esetben a Pp. 247. §-ának (1) bekezdésébe ütköző keresetmódosításra került sor, mert a II. és III. r. alperesek marasztalását a felperes az eredeti kereseti kérelem helyébe lépő, tartalmát tekintve jelentős mértékben megváltozott új kereset alapján kérte, ilyen kereset előterjesztése pedig meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősül. Módosult a követelés ténybeli és jogi alapja, mert a felperes a II-III. r. alperesek marasztalását már nem az I. r. alperessel együtt való közös károkozás alapján, nem az I. r. alperessel egyetemlegesen kérte. Nemcsak a kár összegét, de annak mibenlétét is az eredeti kereseti kérelemben írtaktól eltérően határozta meg, ezzel kapcsolatban új bizonyítékokra hivatkozott, és mindezen változások szükségszerűen felvetették a jogellenes magatartás és az azzal okozott kár közötti okozati összefüggés új ténybeli alapon való vizsgálatát.
A Pp. 235. §-ának (1) bekezdése szigorú korlátok közé szorítja azt, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására sor kerülhessen. A Pp. 141. § (2) bekezdésének második mondata úgy rendelkezik, hogy a fél a tényállításait, nyilatkozatait és bizonyítékait a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben köteles előadni, illetve előterjeszteni és a Pp. 235. § (1) bekezdéséből következően ennek az elsőfokú eljárásban kell főszabályként megtörténnie. A fellebbezésben ugyanis új tényállítására, illetve új bizonyíték előadására csak kivételesen, az ott írt feltételek fennállása esetén kerülhet sor, e feltételek fennállását pedig jelen esetben nem lehetett megállapítani. Fentiekből következően sem a Pp. 247. §-a, sem a Pp. 235. §-a nem tette lehetővé a másodfokú eljárásban a fellebbezésben módosított kereset érdemi elbírálását, így a II-III. r. alperesekkel szembeni keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés helybenhagyásával a másodfokú bíróság nem követett el jogszabálysértést.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálattal támadott jogerős ítéletet a per főtárgya tekintetében a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezéseit viszont - a felülvizsgálattal érintett körben - a Pp. 275. § (4) bekezdés első fordulata alapján az alábbiak miatt hatályon kívül helyezte és e vonatkozásban új határozatot hozott.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság az alperesek fellebbezésének megfelelően helyesen rögzítette, hogy az elsőfokú eljárásban a pertárgy értéke 122 532 024 Ft volt és azt is helyesen állapította meg, hogy ilyen pertárgy érték alapulvételével a 32/2003. (VIII. 22.) IM számú rendelet 3. § (5) bekezdése alapján - az elsőfokú ítélet meghozatalakor irányadó 20%-os áfa felszámítása mellett - 4 110 384 Ft, kerekítve 4 110 000 Ft összegű ügyvédi munkadíj felszámításának volt helye. A kereset szerint azonban az I., II. és III. r. alperesek között kötelezetti egyetemlegesség állt fenn, ami azt jelentette, hogy valamennyien az egész szolgáltatással tartoznak, de bármelyikük teljesítése esetén, illetve ha bármelyikük a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik. Ebből viszont az következik, hogy egyrészt a felperes sem érvényesítheti egyidejűleg valamennyi egyetemlegesen kötelezett alperessel szemben kereseti követelését, másrészt az alperesek sem tarthatnak igényt külön-külön a 4 110 000 Ft ügyvédi munkadíj megfizetésére. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felperest a Pp. 82. § (2) bekezdésének alkalmazásával kötelezte 1 370 000-1 370 000 Ft elsőfokú perköltség külön-külön való megfizetésére az I-II-III. r. alperesek javára. A fentebb írtak irányadók az egyetemlegesen marasztalni kért II-III. r. alperesek és a felperes vonatkozásában a másodfokú és felülvizsgálati perköltségre is. A II-III. r. alperesek tehát alappal hivatkoztak arra, hogy a felperest 71 074 800 Ft vitatott pertárgyérték alapulvételével kellett volna perköltségekben marasztalni az ellenérdekű fél javára, de tévedtek abban, hogy az ilyen pertárgy érték alapulvételével kiszámított munkadíj a II-III. r. alpereseket külön-külön megilleti. Mindezek figyelembevételével kötelezte a Legfelsőbb Bíróság együttes másodfokú és felülvizsgálati részperköltségek megfizetésére a felperest külön-külön a II. és III. r. alperesek javára, míg az I. r. alperes ügyvédi munkadíj címén járó felülvizsgálati perköltséget 107 657 200 Ft pertárgy érték alapulvételével 1 638 286 Ft + 25% áfa összegben állapította meg. A perköltségek meghatározásánál a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (1) bekezdés, 78. § (1) bekezdés, 81. § (1) bekezdés és 82. § (2) bekezdés, és a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdés alapján járt el.
A felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt illeték megfizetéséről szóló döntés a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésén alapul. (Legf.Bír. Gfv.IX.30.365/2009.)