adozona.hu
ÍH 2019.68
ÍH 2019.68
A FELSZÁMOLÓ ÁLTAL HARMADIK SZEMÉLLYEL MEGKÖTÖTT SZERZŐDÉS ALAPJÁN ELSZÁMOLT KÖLTSÉG ÉRTÉKARÁNYOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSBAN A felszámolónak a Cstv. 49/D. §-a szerinti elszámolásával összefüggésben a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése alapján a kifogás előterjesztésére jogosultat megilleti az a jog, hogy az elszámolásban szereplő költségek indokoltságát és összegét is vitassa. Az ilyen tartalmú kifogást pedig a bíróságnak érdemben kell elbírálnia. Alkalmazott jogszabályok: a csődeljárásról és a
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A cégbíróság részéről 2017. szeptember 6-án kezdeményezett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az adós gazdálkodó szervezet felszámolását 2017. szeptember 25-i kezdő időponttal rendelte el, felszámolóként pedig a P. Kft.-t (a továbbiakban: felszámoló) jelölte ki. Az eljárásra "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló, többször módosított 1991. évi XLIX. törvénynek (a továbbiakban: Cstv.) az eljárás indulásakor (2017. szeptember 6-a) hatályban volt rendelkezései az irányadó...
ÍH 2019.68 A FELSZÁMOLÓ ÁLTAL HARMADIK SZEMÉLLYEL MEGKÖTÖTT SZERZŐDÉS ALAPJÁN ELSZÁMOLT KÖLTSÉG ÉRTÉKARÁNYOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSBAN
A felszámolónak a Cstv. 49/D. §-a szerinti elszámolásával összefüggésben a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése alapján a kifogás előterjesztésére jogosultat megilleti az a jog, hogy az elszámolásban szereplő költségek indokoltságát és összegét is vitassa. Az ilyen tartalmú kifogást pedig a bíróságnak érdemben kell elbírálnia.
[a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. §, 51. § (1) bekezdés]
A cégbíróság részéről 2017. szeptember 6-án kezdeményezett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az adós gazdálkodó szervezet felszámolását 2017. szeptember 25-i kezdő időponttal rendelte el, felszámolóként pedig a P. Kft.-t (a továbbiakban: felszámoló) jelölte ki. Az eljárásra "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló, többször módosított 1991. évi XLIX. törvénynek (a továbbiakban: Cstv.) az eljárás indulásakor (2017. szeptember 6-a) hatályban volt rendelkezései az irányadók.Az adós gazdálkodó szervezet kültagja (a továbbiakban: kifogást tevő) 2018. augusztus 18-án kifogást nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amelyben a felszámolónak azt az általa 2018. július 6-án - a részére ekkor kézbesített zárójelentésből - megismert intézkedését sérelmezte, amellyel a felszámoló meghatározott belterületi ingatlannak az adós tulajdonában álló - jelzálogjoggal terhelt - tulajdoni illetősége értékesítése során befolyt bevételből, értékbecslési díj címén bruttó 1 079 500 Ft-ot fizetett ki az ingatlan értékbecslését végző cégnek. Az értékbecslés elkészítésének indokoltságát - ezáltal pedig az azzal felmerült költség jogalapját - nem vitatta, azonban állította, hogy a felszámoló által kifizetett bruttó 1 079 500 Ft összegszerűségében jelentősen eltúlzott, az e tevékenységért járó reális ár véleménye szerint legfeljebb 100 000 Ft + áfa lett volna. Ezért a kifogásában azt kérte, hogy a bíróság a két összeg különbözetének, vagyis 952 500 Ft-nak az adós vagyonába történő visszafizetésére kötelezze a felszámolót.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a kifogást tevő nem jogosult kifogást előterjeszteni, mivel nem hitelezője és nem is képviselője az adósnak. Emellett azonban érdemben is vitatta a kifogás megalapozottságát. Előadta, hogy az ingatlan nyilvános értékesítése során az értékbecslés beszerzése szükséges és indokolt volt, az annak elkészítéséért kifizetett összeg pedig nem tekinthető eltúlzottnak, figyelemmel egyrészt arra, hogy a szakértőnek az ingatlan lakottan számított forgalmi értékét és likvidációs értékét is meg kellett állapítania, másrészt arra, hogy annak összege az általában elfogadott mértéket (a forgalmi érték 10%-a) nem haladta meg.
A bíróság felhívására csatolta az iratokhoz az értékbecslési szakvéleményt elkészítő cég által előzetesen adott árajánlatot, az utóbb elkészült értékbecslési szakvéleményt, az általa kiállított teljesítési igazolást és az értékbecslési díjról kiállított számlát.
A kifogást tevő a felszámoló nyilatkozatának ismeretében is fenntartotta a kifogását. Előadta, hogy a kifogását a Cstv. 6. §-ának (4) bekezdésében és az 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján, olyan egyéb érdekeltként terjesztette elő, akinek jogos érdekét sérti a felszámoló intézkedése. A sérelme pedig abban jelentkezik, hogy mivel az adott esetben a hitelezői követelések teljes kielégítése után az adósnak maradt felosztható vagyona, amit a felszámolónak a Cstv. 61. §-ának (4) bekezdése alapján a tagok között kell felosztania, a jogszabálysértő összegben elszámolt értékbecslési díj kifizetésével csökkent a részére a Cstv. 61. §-ának (4) bekezdése alapján kifizethető pénzösszeg.
Az elsőfokú bíróság végzésével a kifogást elutasította.
Az elsőfokú végzés megállapította, hogy a kifogást tevő kültag kereshetőségi jogát megalapozza az a tény, hogy a Cstv. 61. §-ának (4) bekezdése és "A Polgári Törvénykönyvről" szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:48. §-ának (2) bekezdése alapján a felszámoló az adósnak a hitelezői követelések kielégítése után megmaradt vagyonát a társaság tagjai között köteles felosztani. Ennek következtében ugyanis a felszámolónak az értékbecslési díj kifizetésére vonatkozó intézkedése valóban kihat a kifogást tevőre, amely megalapozza az intézkedéssel szembeni kifogásolási jogát.
Ezért az elsőfokú bíróság a felszámolónak a kifogást tevő kereshetőségi jogának hiányával kapcsolatos érvelését alaptalannak találta és a kifogást érdemben vizsgálta.
Annak eredményeként azonban azt állapította meg, hogy a kifogás nem megalapozott.
Rámutatott, hogy amennyiben a kifogás a felszámolási költségként való elszámolással függ össze, a bíróságnak a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján arra van lehetősége, hogy a felszámoló által jogellenesen felszámolási költségként elszámolt összegnek az adós vagyonába történő visszafizetésére kötelezze a felszámolót.
Az adott esetben azonban a kifogás tárgyát képező értékbecslési díj - nem vitásan - felszámolási költségnek minősül, így annak ekként történt elszámolásával és kifizetésével a felszámoló jogszabálysértést nem követett el.
Megállapította továbbá, hogy a kifogást tevő a kifogásában lényegében a felszámoló és az értékbecslő között létrejött (és teljesedésbe ment) polgári jogi szerződést támadta feltűnő értékaránytalanság címén. Ilyen tartalmú igény azonban a nemperes felszámolási eljárásban nem érvényesíthető, mivel erre csak peres eljárásban, valamennyi szerződő fél perben állása mellett van lehetőség.
Hivatkozott arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint a felszámolási eljárásban megállapításra irányuló igény nem érvényesíthető. Márpedig az értékbecslési díj teljes vagy részleges visszafizetésére kötelezésnek előfeltétele lenne, hogy a bíróság az értékbecslés elkészítésére vonatkozó megbízási szerződés érvénytelenségét vagy relatív hatálytalanságát állapítsa meg, amire azonban szintén csak peres eljárás keretében van lehetőség.
Megjegyezte, hogy amennyiben a kifogást tevő véleménye szerint a felszámoló nem úgy járt el, ahogy az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható és ezzel kárt okozott, úgy az ebből származó igényét a Cstv. 54. §-a alapján peres eljárásban érvényesítheti a felszámolóval szemben.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kifogást tevő nyújtott be fellebbezést, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A Fővárosi Ítélőtábla 15.Fpkh.44.290/2007/3. számú, valamint a BDT 2009. évi számában 139. sorszámon közzétett eseti döntésekre hivatkozással állította, nincs jogi akadálya annak, hogy a bíróság a kifogásolási eljárásban a felszámoló által felszámolási költségként elszámolt kiadások összegszerűségét vizsgálja, mivel ezek a kiadások csak annyiban minősülnek felszámolási költségnek, amennyiben (és amilyen mértékben) indokoltak és szükségesek voltak. Az adott esetben pedig a felszámoló által értékbecslési díj címén kifizetett bruttó 1 079 500 Ft összegszerűségében semmiképpen nem tekinthető indokoltnak figyelemmel arra, hogy a szakértői értékbecslés díjának jogszabályi alapját képező "Az igazságügyi szakértők díjazásáról" szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet szerinti 4000 Ft/óra szakértői díj figyelembevétele mellett az értékbecslés "reális ára" 30 000 Ft lett volna.
Előadta továbbá, hogy a felszámoló 2 800 000 Ft-os becsértéken hirdette meg az ingatlant értékesítésre, amely összegnek a kifizetett értékbecslési díj közel 50%-a, amit nyilvánvalóan nem lehet szükséges és indokolt mértékűnek tekinteni.
Álláspontja szerint mivel az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy milyen mértékű értékbecslési díj felszámítása lett volna szükséges és indokolt, a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megalapozott döntés nem hozható, ahhoz az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását kérte.
Fenntartotta, hogy a kifogást tevő mint kültag nem jogosult a felszámolási eljárásban kifogást előterjeszteni.
Előadta továbbá, hogy a kifogást tevő által hivatkozott érdeksérelem nem a felszámoló tevékenységével áll összefüggésben, hanem azzal, hogy az adós tagjai a társaság törvényes működését nem biztosították, amelyre tekintettel az adós gazdasági társasággal szemben előbb kényszertörlési eljárás, majd felszámolási eljárás indult, amelyben - a korábban folyamatban volt kényszertörlési eljárásra tekintettel - az adósnak már nem volt lehetősége arra, hogy egyezséget kössön a hitelezőivel. Egyezségkötés hiányában pedig a felszámolónak jogszabályban előírt kötelessége volt az adós tulajdonában lévő ingatlanhányad értékesítése, amelynek során a felszámolónak ugyancsak kötelessége volt az ingatlan értékbecslésére vonatkozó szakvélemény beszerzése. Ennek során pedig a felszámoló eljárása minden tekintetben megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak, jogszabálysértést vagy mulasztást nem követett el, ezért a kifogás érdemben is megalapozatlan.
Utalt arra, hogy az értékbecslés elkészítésére adott ajánlatok közül az értékbecslési szakvéleményt elkészítő cég ajánlata volt a legalacsonyabb összegű, a szerződésben vállaltakat pedig a cég maradéktalanul teljesítette, amelyre tekintettel az abban kikötött díj kifizetése indokolt és jogszerű volt.
Az összegszerűség kérdésében a felszámoló fenntartotta az általa az elsőfokú eljárásban már részletesen kifejtett álláspontját, amelyet azzal egészített ki, hogy a kifogást tevő minden jogalapot nélkülöző módon, önkényesen jelölte meg az értékbecslés reális díját bruttó 127 000 Ft-ban.
A fellebbezésben foglaltakra hivatkozással előadta továbbá, hogy az ingatlan lakottan került értékesítésre, azonban a szerződéskötést követően a vevő és a bentlakó beltag "a továbblakhatásban" nem tudott megállapodni. Ezért a felszámoló felmondta az ingatlanra vonatkozó közüzemi szerződéseket, amelyet követően a beltag kiköltözött az ingatlanból.
A fellebbezést az ítélőtábla megalapozottnak találta.
Az ítélőtábla mindenekelőtt rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság azt helytállóan állapította meg, hogy az adott esetben a kifogást tevőt mint az adós kültagját a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése szerinti kifogás előterjesztésére jogosult személynek kellett tekinteni amiatt, hogy a Cstv. 61. §-ának (1) és (4) bekezdéseiben, valamint a Ptk. 3:48. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján ő a kifogásolt felszámolói intézkedés tekintetében a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdésében meghatározott "sérelmet szenvedett félnek" minősült.
A kifogás érdemi vizsgálatának során azonban az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy abban a kifogást tevő kültag "lényegében az értékbecslővel megkötött és teljesedésbe ment polgári jogi szerződés tartalmát támadta feltűnő értékaránytalanság címén…", amely igény érvényesítésére csak peres eljárásban, valamennyi szerződő fél perben állása mellett van lehetőség.
Tény, hogy a magyar bírósági gyakorlat nem egységes abban a kérdésben, hogy a nemperes felszámolási eljárásban vizsgálható-e a felszámoló által harmadik személlyel megkötött szerződés alapján elszámolt valamely költség értékarányossága. Az ítélőtábla előtt ismert a Pécsi Ítélőtábla Fpkhf.IV.40.307/2014/2. számú határozata, azonban az abban kifejtettek nem tekinthetők a bíróságok által egységesen elfogadott és alkalmazott gyakorlatnak.
A Kúriának, a Fővárosi Ítélőtáblának és a Debreceni Ítélőtáblának is számos olyan döntése ismert, amelyekben az eljáró fellebbviteli bíróságok azt az álláspontot fejtették ki, hogy a Cstv. 49/D. § szerinti elszámolással összefüggésben a hitelezőt (kifogást tevőt) megilleti az a jog, hogy az elszámolásban szereplő költségek indokoltságát és összegét is vitassa a felszámolási eljárás keretein belül (Kúria Gfv.VII.30.221/2014/4; Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkhf.43.242/2017/2, 15.Fpkhf.44.417/2017/3., 15.Fpkhf.43.347/2016/5; 11.Fpkhf.43.032/2016/3; 11.Fpkhf.44.670/2012/9., Debreceni Ítélőtábla Fpkhf.IV.30.595/2011/2.).
Ennek pedig az az indoka, hogy ezekben a kifogásolási eljárásokban a kifogást tevők nem a felszámoló által harmadik személyekkel megkötött szerződés érvénytelenségét vagy relatív hatálytalanságát állítják, hanem a felszámolónak az adott felszámolási költség elszámolásával kapcsolatos intézkedését sérelmezik.
Annak eldöntése pedig, hogy valamely költséget a felszámoló az általa elkészített elszámolásban jogszerűen minősített-e felszámolási költségnek, illetőleg annak összegét a Cstv. egyéb rendelkezéseivel összhangban határozta-e meg, a felszámolási eljárást lefolytató bíróság kompetenciájába tartozik. A kifogás megalapozottsága esetén pedig a bíróság - a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdésébe foglaltak alkalmazásával - az adott kiadásnak, illetve költségnek az elszámolásból való mellőzésére, illetőleg új elszámolás készítésére kötelezi a felszámolót, amely rendelkezés a felszámolóval szerződő harmadik személyek jogaira vagy kötelezettségeire nincs kihatással.
Az adott esetben a kifogást tevő a felszámoló által értékbecslési díj címén kifizetett bruttó 1 079 500 Ft felszámolási költség tekintetében állította, hogy annak összege jelentősen eltúlzott, mivel ezt a tevékenységet - az általa hivatkozott adatok szerint - a felszámoló jóval kevesebb díjért is elvégeztethette volna.
A kifogást tevőnek ezt a kifogását pedig az elsőfokú bíróságnak - a korábban kifejtettek miatt - érdemben kellett volna vizsgálnia és elbírálnia, amelyet azonban az elsőfokú bíróság elmulasztott.
Ezzel összefüggésben az ítélőtábla rámutat arra is, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is, miszerint a kifogást tevő kifogása kizárólag megállapításra irányult, amely igény a nemperes elszámolási eljárásban szintén nem érvényesíthető. Az elsőfokú bíróságnak ez a megállapítása csupán annyiban helytálló, hogy a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdésében megállapított jogkövetkezmények alkalmazhatóságának hiányában a felszámolási eljárásban kizárólag megállapításra irányuló igény valóban nem érvényesíthető. A jelen esetben azonban a kifogást tevő kifogása nem megállapításra irányult, hiszen abban a kifogást tevő az általa sérelmesnek tartott felszámolói intézkedés vonatkozásában a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását kérte. (A sérelmes intézkedés megsemmisítését és a felszámoló új intézkedés megtételére kötelezését.)
Mivel az elsőfokú bíróság a kifogást tevő kifogását - eltérő jogi álláspontja miatt - érdemben nem vizsgálta és nem bírálta el, az általa meghozott határozat érdemben nem volt felülbírálható.
Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. §-ának (3) bekezdése szerint alkalmazott "A Polgári perrendtartásról" szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 259. §-a és 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásra az ítélőtábla előírta: Az elsőfokú bíróságnak - szükség esetén a kifogást tevő részéről indítványozott szakértői bizonyítás lefolytatását követően - érdemben kell elbírálnia a kifogást tevőnek az értékbecslési díj eltúlzott mértékére alapított kifogását, mégpedig abból kiindulva, hogy az eljárás során a kifogást tevő terhére esik annak bizonyítása, hogy a felszámoló által elszámolt és kifizetett értékbecslési díj valóban eltúlzott mértékű volt.
(Debreceni Ítélőtábla Fpkhf.IV.30.074/2019/3.)