adozona.hu
ÍH 2008.172
ÍH 2008.172
FELSZÁMOLÓ, MINT AZ ADÓS TÖRVÉNYES KÉPVISELŐJE - FELSZÁMOLÓ KÉPVISELETI JOGKÖRÉBEN OKOZOTT KÁRÉRT VALÓ FELELŐSSÉG A felszámoló törvényes képviseleti minősége a törvényen, illetve a bíróság kijelölő határozatán alapul. A felszámoló képviseleti jogkörében történő eljárás során harmadik személynek okozott kárért önálló felelőssége csak akkor áll fenn, ha az nem jognyilatkozat tételében nyilvánul meg, hanem önálló cselekvőségnek minősül [Cstv. 34. §, 54. §; Ptk. 318. § (1) bek., 350. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az M. É. Kft. "f. a." I. r. alperes felszámolása 1997. december 22. napjával kezdődött meg és 2005 januárjában fejeződött be, a cég felszámolója a V. Rt. II. r. alperes volt.
A II. r. alperes, mint felszámoló 1998. június 15. napján olyan módon került kapcsolatba a jelen per tárgyát képező eszközökkel, ingóságokkal, hogy a perben nem álló C. H. Kft.-vel, mint bérlővel bérleti szerződést kötött az M. É. Kft. "f. a." tulajdonát képező gépműhely bérbeadására. A bérelt területen volt található -...
ÍH 2008.172 FELSZÁMOLÓ, MINT AZ ADÓS TÖRVÉNYES KÉPVISELŐJE - FELSZÁMOLÓ KÉPVISELETI JOGKÖRÉBEN OKOZOTT KÁRÉRT VALÓ FELELŐSSÉG
A felszámoló törvényes képviseleti minősége a törvényen, illetve a bíróság kijelölő határozatán alapul.
A felszámoló képviseleti jogkörében történő eljárás során harmadik személynek okozott kárért önálló felelőssége csak akkor áll fenn, ha az nem jognyilatkozat tételében nyilvánul meg, hanem önálló cselekvőségnek minősül [Cstv. 34. §, 54. §; Ptk. 318. § (1) bek., 350. § (3) bek.].
Az M. É. Kft. "f. a." I. r. alperes felszámolása 1997. december 22. napjával kezdődött meg és 2005 januárjában fejeződött be, a cég felszámolója a V. Rt. II. r. alperes volt.
A II. r. alperes, mint felszámoló 1998. június 15. napján olyan módon került kapcsolatba a jelen per tárgyát képező eszközökkel, ingóságokkal, hogy a perben nem álló C. H. Kft.-vel, mint bérlővel bérleti szerződést kötött az M. É. Kft. "f. a." tulajdonát képező gépműhely bérbeadására. A bérelt területen volt található - javítás céljából - a felperesek tulajdonában álló négy daru is, amelyek javítása a III. r. felperes tulajdonát képező PPM 28-as daru kivételével 1999. június 8. napján elkészült.
A C. H. Kft. a bérleti díjat nem fizette meg, ezért az M. É. Kft. "f. a." a bérleti szerződést felmondta, majd 2000. szeptember 19. napján közölte a C. H. Kft.-vel, hogy a területen maradt ingóságok, eszközök tekintetében zálogjogát gyakorolta. Ez ellen a C. H. Kft. tiltakozott, jelen per I. r. felperese pedig bejelentette, hogy a tulajdonát képező gépek közül többet a C. H. Kft. által bérelt területen tárolt, a Kft. általi javítás céljából. Kérte gépei, tartozékai, szerszámai kiadását - az ingóságok közelebbi megnevezése, megjelölése nélkül.
A III. r. felperes is felszólította az M. É. Kft. "f. a."-t, hogy az üzem területén lévő daru tartozékait, szerszámait adják át részére.
Időközben a C. H. Kft. felszámolás alá került, a felszámoló a területen lévő ingóságokért nem jelentkezett, az I. r. alperes azonban kiegyenlítette a C. H. Kft. bérleti díj tartozását, ezzel az M. É. Kft. "f. a." a területen lévő ingóságok felett rendelkezni jogosultként az I. r. felperest fogadta el.
2000. december 5. napján megállapodás született az I. r. felperes valamint az M. É. Kft. "f. a." között arra vonatkozóan, hogy az üzem területén lévő eszközöket az "f. a." cég tárolja meghatározott tárolási díj fejében. Az I. r. felperes vállalta a leltárban szereplő eszközök folyamatos elszállítását a lehető legrövidebb időn belül, legkésőbb 2001. április 30. napjáig azzal, hogy az elszállításig 2000. december 1. napjától havi 50 000 Ft + áfa tárolási díjat fizet meg az "f. a." cégnek.
A megállapodás megkötésekor a területen található, I. r. felperes tulajdonaként megjelölt ingóságokról leltár is készült.
2001. április 20. napján az I. r. felperes azzal fordult a II. r. alperes felszámoló-biztosához, hogy az egyik p.-i hulladéktelepen az I. r. felperes tulajdonát képező és korábban a perbeli területen tárolt daruhorgot talált. Kérte, hogy az ingóságait 2001. április 25-én leltár szerint átnézhesse. Az eszközök áttekintése végül is 2001. május 2. napján történt meg, a bejáráson az I. r. felperes képviseletében a III. r. felperes árt el. Megállapítást nyert, hogy a 2005. december 5-én készült tételes leltár szerinti ingóságokból hiányzik: 1 db Kirov daruhorog, 1 db piros darugém-toldat és 2 db hidromotor.
Ugyanezen a napon a felszámoló-biztos egy emlékeztetőt vett fel, amelyben rögzítést nyert, hogy a felszámoló és az I. r. felperes kijelentik, hogy egymással szemben semmiféle igényt nem kívánnak érvényesíteni abban az esetben, hogy az M. É. Kft. "f. a." lemond követeléséről, illetőleg ha a III. r. felperes 2001. május 15-éig elszállítja a bérelt területen tárolt ingóságait.
I. r. felperes a megállapodás szerinti bérleti díjat egyik hónapban sem fizette meg, azonban az emlékeztetőben foglalt megállapodás megkötésére nem volt hajlandó, ingóságai elvesztéséből eredő igényeiről nem mondott le.
2001. május 16. napján a felszámoló-biztos a felperesi ingóságok elszállítására nyitva álló határidőt 2001. május 22-éig meghosszabbította azzal, hogy ezt követen felelőséget az ott lévő eszközökért nem vállal, azokat a kerítésen kívül fogja elhelyezni. Az I. és II. r. felperes május 11. és május 22. közötti időszakban a területen az eszközök elszállítása érdekében tevékenykedett, megkezdték az ingóságok összegyűjtését, az elszállításra történő előkészítését.
A felszámoló-biztos (II. r. alperes) 2002. január 15. napjától bérbe adta azt az ingatlant, amelyen a felperesek eszközei voltak a IV. r. alperes, azaz a P. C. Bt. részére. A III. r. alperes a nevezett betéti társaság beltagja és üzletvezetője.
A IV. r. alperes a felszámoló képviselőjétől olyan szóbeli felhívást kapott, hogy a telepről nem szállítható el semmi sem. Tudomására jutott az is, hogy az ingóságok tekintetétben az M. É. Kft. "f. a." és a feltételezett tulajdonos "darus cég" között per van folyamatban. A II. r. alperes és a IV. r. alperes területén tárolt ingóságukat 2003. március 31-éig őrszolgálattal őriztette.
A IV. r. alperesi Bt. 2002. január 16. napján a beköltözést megkezdte, majd 2002. március 13. napján a kompresszorház 22. számú helyiségét felnyitotta, az ott található tárgyakról fotókat készített, majd a tárgyakat kihordta az udvaron álló zárt teherautó utánfutóba.
A területet bérbe vevő alperes az ingatlan birtokbavételekor az ott található tárgyakról leltárt nem készített. A IV. r. alperes az általa bérelt üzemterületet 2002 áprilisában megvásárolta az M. É. Kft. "f. a."-tól.
A IV. r. alperes 2002. december 10. napján felhívta a céget, hogy gondoskodjanak arról, hogy az általa a megvásárolt területen és az azon található 220 m2-es kompresszorház épületeiben és parkolójában tárolt eszközöket 2003. január 15-éig elszállítsák.
2003. március 10. napján a felszámoló-biztos levélben közölte az I. r. felperessel, hogy 2003. március 15-ét követően az ingóságok őrzését az M. É. Kft. "f. a." nem biztosítja. A társaság a továbbiakban nem kíván esetleges újabb költségek árán felügyeletet gyakorolni az ingóságok felett. 2003. március 20. napján a II. r. alperesi felszámoló-biztos felszólította az I. r. felperest, hogy a területről 2003. március 31. napjáig szállítsa el az ingóságait, mert ellenkező esetben azokat hulladékként értékesíteni fogják.
A IV. r. alperes telephelyén sem a felperesek személyesen, sem az általuk megbízott fuvarozó nem jelent meg az ingóságokért.
A IV. r. alperes 2003. június 20. napján haszonvasként nettó 300 000 Ft eladási áron értékesített 1 db konténert utánfutóval és 1 db lakókocsit.
2003. július 11. napján bontott darualkatrészek címen nettó 200 000 Ft értékben adott el gépalkatrészeket.
2003. július 14. napján haszonvas-hulladékként értékesített az Sz. Kft. részre nettó 120 000 forintért vasanyagot, gépalkatrészeket.
A IV. r. alperes telephelyén jelenleg is fellelhető még 2 db acélajtó, egy Hanimag nyerges vontató, valamint különböző kisebb alkatrészek.
A felperesek keresetlevelükben az M. É. Kft. "f. a." I. r., a V. Rt. felszámoló II. r., és a P. C. Bt. III. r. alperessel szemben terjesztette elő.
A bíróság keresetlevelet az I. r. alperes vonatkozásában a 2/I. számú végzésével elutasította, mivel az I. r. alperes felszámolási eljárás alatt állt.
A pert a III. r. alperes vonatkozásában 47/I. számú végzésével megszüntette, mert a felperes bejelentette, hogy a III. r. alperes a cégnyilvántartásból törlésre került.
Miután a bejelentés tartalma tévesnek bizonyult, a felperesek keresetüket a P. C. Bt. beltagjára, K. L. III. r. alperesre kiterjesztették és IV. r. alperesként ismét előterjesztették a P. C. Bt.-vel szemben.
A felperesek módosított keresetükben a felszámoló szervezet II. és a vevő IV. r. alperest egyetemlegesen 121 084 000 forint kártérítés megfizetésére kérték kötelezni. Keresetüket arra alapították, hogy a II. r. alperes, mint az M. É. Kft. "f. a." felszámolója a felpereseknek kárt okozott azzal a magatartásával, hogy a felperesek tulajdonában álló ingóságok kiadását több ízben megtagadta, mint felelős őrző, őrzési kötelezettségének nem tett eleget, ennek következtében a felperesek eszközei részben eltűntek, részben a II. r. alperes birtoklása idején értéküket vesztették, illetve az eszközök hiánya miatt a felpereseknek elmaradt haszna, kára keletkezett. A IV. r. alperessel szemben a felperesek arra hivatkoztak, hogy az M. É. Kft. telephelyének birtokossá vált IV. r. alperes is megtagadta a felperesek ingóságainak kiadását, és ezáltal a kár bekövetkezéséért egyetemleges felelősség terheli. A III. r. alperessel szembeni kártérítési igényüket a Gt.</a> (1997. évi CXLVI. tv.) 101. § (3) és 90. § (1) és (2) bekezdésére alapították.
Az alperesek a felperes keresetének elutasítását kérték, IV. alperes a felperesekkel szemben beszámítási kifogást terjesztett elő a felperesi ingóságok őrzésével összefüggésben felmerült költségei megtérítése iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetének részben helyt adva a II. r. alperest 2 500 000 forint, a IV. r. alperest 620 000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte, és megállapította azt, hogy a IV. r. alperes 620 000 forint követelés megfizetéséért felel a III. r. alperessel szembeni behajthatatlanság esetén a felperesek felé. A II. r. alperes kártérítési felelősségével összefüggésben kifejtette, hogy a felperes és a megszűnt M. É. Kft. között 2000. december 5. napján bérleti szerződés jött létre, e bérleti szerződés 2001. április 30-ai megszűnése után az M. Kft. nevében eljáró felszámoló az ingóságok felperesek részére történő kiadását annak ellenére megtagadta, hogy az M. Kft. "f. a."-t a Ptk. 429. § (1) bekezdése szerinti zálogjog nem illette meg, mert a gyakorolni kívánt és közölt zálogjog iránti igényét bírósági úton a Ptk. 429. § (3) bekezdése szerint nem érvényesítette. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az M. Kft. "f. a." a felperesi ingóságok felelős őrzőjévé vált, aki a dolgot kizárólag költségei megtérítése erejéig tarthatta volna vissza, és miután a felelős őrzés időtartama alatt a felperesi ingóságok egy része elveszett, a meglévők állaga leromlott, illetve egy részük eladásra került, ennek folytán bekövetkezett kárért a II. r. alperes felelőssége a Ptk. 339. § (1) bekezdése és a Ptk. 350. § (3) bekezdése alapján fennáll.
Kifejtette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperesi ingóságok visszatartásával kapcsolatos döntéseket az M. É. Kft. nevében eljárva a II. r. alperes hozta meg, a levelezés az I. r. felperes és a II. r. alperesi felszámoló-biztos között folyt, ezért a II. r. alperesi károkozó magatartás abban áll, hogy a felperesi ingóságokat jogtalanul visszatartotta.
A IV. r. alperes felelőssége körében az elsőfokú bíróság arra utalt, hogy a IV. r. alperes az ingóságok értékesítéséből befolyt 620 000 forint megtérítéséért felel a felperesek felé, mégpedig a Ptk. 197. § (3) bekezdése alapján, mert az általa, mint felelős őrző által értékesített ingóságokból befolyt összeg ellenértéke a felpereseket, mint jogosultakat illeti meg. A III. r. alperes mögöttes felelősségét a Gt.</a> (1997. évi CXLVI. sz. törvény) 105. § (3) és 90. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek valamint a II., III., IV. r. alperesek jelentettek be fellebbezést.
A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és az alpereseket terhelő tőkemarasztalás összegének kereset szerinti felemelését kérték.
II. r. alperes az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, és a vele szembeni kereset teljes elutasítását kérte. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárás során előterjesztett védekezését, hogy a felperesek káráért nem felel, a perbeli ingóságok elszállítását a felperesektől folyamatosan kérte, őket erre többször felszólította, így a felperesek kárát nem a II. r. alperes okozta, hanem maguk a felperesek azzal, hogy az ingóságok elszállítása iránti kötelezettségüknek nem tettek eleget. Sérelmezte a perköltségre vonatkozó ítéleti döntést is, és a II. r. alperes javára fizetendő elsőfokú perköltség összegét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdése alapján 3 036 750 forintban kérte megállapítani.
III-IV. r. alperesek az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a velük szembeni kereset teljes elutasítását kérték, az elsőfokú bíróság által megítélt 620 000 forint összeggel szemben beszámítási kifogásukat 675 000 forint erejéig fenntartották, a felelős őrzéssel kapcsolatban felmerült költségként 2003. április 15. - 2003. június 14-éig havi 225 000 forintra tartottak igényt. Sérelmezték az elsőfokú bíróság ítéletének perköltségre vonatkozó rendelkezését is, a részükre jogszabály szerint megállapítható perköltség összegének mérséklését alaptalannak találták.
A felperesek fellebbezése alaptalan, az alperesek fellebbezése az alábbiak szerint alapos:
Az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást a széleskörűen lefolytatott bizonyítási eljárás alapján, a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg.
Tényként állapítja meg a másodfokú bíróság azt, hogy a IV. r. alperes által értékesített ingóságok eladási ára és annak 2003. márciusi értéke megegyezett egymással.
Az így módosított tényállásból az elsőfokú bíróság a II. r. alperes kártérítési felelősségének jogalapja, illetve a III-IV. r. alperesek fizetési kötelezettségének mértéke tekintetében téves jogi következtetést vont le, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a II. r. alperessel szemben a keresetet teljes egészében elutasította, a III. és IV. r. alpereseket terhelő marasztalási összeget pedig a rendelkező részben írtak szerint - és az alább kifejtendő indokok miatt - leszállította:
A II. r. alperes kártérítési felelősségének jogalapjával összefüggésben a másodfokú bíróság az alábbiakat kívánja előrebocsátani:
Az M. Kft. felszámolására irányadó többször módosított 1991. évi XLIX. tv. 34. § (2) bekezdéséből következően a felszámolás kezdő időpontjától a felszámolás körébe tartozó vagyon tekintetében a felszámolót illette meg a jognyilatkozat tételi jogosultság, a Cstv. 54. § pedig a felszámoló önálló - nem képviselői - jogkörében való eljárása során okozott kárért való kártérítési felelősségét szabályozta.
A többször módosított Cstv. 34. § (2) bekezdés szerinti kizárólagos jognyilatkozat tételi jogosultságra eltérő Cstv. rendelkezés hiányában a Ptk. 1. § (1) bekezdés folytán alkalmazandó a Ptk. 219. § (2) bekezdése, miszerint a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá illetőleg kötelezetté. Vagyis a Cstv. 34. § (2) bekezdés ebben a körben képviseleti jogosultságot jelent az adós tekintetében, amely törvényen illetőleg a bíróság kijelölő határozatán alapul. A felszámoló tehát a többször módosított Cstv. 34. § (2) bekezdés szerinti jogkörében történő eljárása során az adós törvényes képviselője.
A Ptk. 219. § (1) bekezdés értelmében a törvényes képviselő által megkötött szerződés a képviseltet jogosítja illetőleg kötelezi. Az ilyen szerződés megszegése esetén a szerződésszegésért való kárért a Ptk. 318. § (1) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 350. § (3) bekezdés értelmében a törvényes képviselő felel a Ptk. 339. § (1) bekezdés szerint, a képviselt azonban nem felelős.
A felszámoló, mint speciális törvényes képviselő által megkötött szerződés is az adós gazdálkodó szervezetet jogosítja, illetőleg kötelezi. Az ilyen szerződés megszegéséért fennálló kártérítési felelősségre azonban - ha az jognyilatkozat tételével valósul meg - a felszámoló tekintetében a Ptk. 318. § (1) bekezdése folytán a Ptk. 350. § (3) bekezdése nem alkalmazható. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség ugyanis a képviselt adós gazdálkodó szervezetet terheli, a felszámolónak képviseleti jogkörében történő eljárása során harmadik személynek okozott kárért önálló kártérítési felelőssége csak akkor áll fenn, ha az nem jognyilatkozat megtételében nyilvánul meg, hanem önálló cselekvőségnek minősül, pl. tilos önhatalom (BH 2000. évi 417. szám).
Ez következik a felszámoló speciális jogállásából. A felszámoló törvényes képviselői minősége ugyanis az adós gazdálkodó szervezet tekintetében csak a jognyilatkozat tétel vonatkozásában áll fenn, fennmarad azonban az általa képviselt adós szervezeti képviselete is. Az adós a felszámolási eljárás alatt is gyakorolhat e szervezeti képviselő útján jogosultságokat a felszámolóval szemben, pl. élhet a kifogásolás jogával. Vagyis a Ptk. 350. § (3) bekezdés szabályozásának indoka, mely a törvényes képviselő megbízó felelősségétől eltérő felelősségi szabályozást tartalmaz, erre az esetre nem vonatkoztatható. A Ptk. 350. § (3) bekezdés ugyanis a képviselt felelősségét azzal az indokkal zárja ki, hogy a törvényes képviselő cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy érdekében tevékenykedik, ezért a kiválasztására, utasítására, ellenőrzésére nem jogosult képviselt személy a károkozás kockázatát nem viselheti. Ez a szempont a felszámolónál tehát nem érvényesül.
A felszámoló jogállását az ún. szervezeti képviselő jogállásával összevetve ugyancsak az a következtetés vonható le, hogy a felszámoló kártérítési felelősségére a Ptk. 350. § (3) bekezdés nem alkalmazható. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a tevékenységi körében eljáró szervezeti képviselő által harmadik személynek okozott kárért a jogi személy felel, és a gyakorlat a tevékenységi kört tágan értelmezi, beleértve azt is, ha a szervezeti képviselő tevékenységi körében eljárva bűncselekményt követ el.
Mindezeket értékelve a Ptk. 350. § (3) bekezdésének a felszámoló felelősségére alkalmazhatóságával kapcsolatban az a jogi következtetés vonható le, hogy ha az adós szerződésszegését a felszámoló jognyilatkozata valósítja meg, a szerződésszegésért a szerződő fél, az adós felel, és ő felel a szerződésszegésért okozott kárért is. Mellette a felszámoló akkor tartozik kártérítési felelősséggel, mégpedig a Ptk. 339 § alapján, ha a szerződésszegést és a kárt az adós nevében tett jognyilatkozaton túl a felszámoló önálló cselekvősége körében tanúsított magatartása is eredményezi. Ez esetben az adós és a felszámoló közös károkozónak minősül, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges [Ptk. 344. § (1) bekezdése].
A fentiekből, valamint a másodfokú bíróság által irányadónak elfogadott tényállásból a II. r. alperes felelősségét illetően az alábbi következtetések vonhatók le.
Az I. r. felperes és az M. É. Kft. "f. a." között 2000. december 5-én létrejött szerződés az elsőfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően nem bérleti, hanem a Ptk. 426. § (1) bekezdése szerinti letéti szerződés volt. E szerződés szerint az M. É. "f. a." Kft. a megállapodáshoz csatolt leltárban szereplő eszközök tárolását és azok őrzését vállalta a szerződésben meghatározott díj ellenében. A felek közti letéti szerződés határozott időre, mégpedig 2001. április 30. napjáig jött létre. E határozott idő lejártával a szerződés a Ptk. 466. § (2) bekezdése értelmében megszűnt, a letevő a meghatározott ingóságokat ebben az időpontban lett volna köteles visszavenni, a letéteményes pedig visszaadni. A Ptk. 465. § (4) bekezdése szerint a letéteményes, azaz az M. É. "f. a." Kft.-t díjkövetelése és költségei biztosítására zálogjog illette meg a letevőnek, azaz az I. r. felperesnek azokon a vagyontárgyain, amelyek a letét következtében kerültek birtokába, melyek a szerződéshez csatolt leltárban szerepeltek.
A perben nem vitás tényállás szerint a letevő a letéteményesnek a szerződésben meghatározott díjat nem fizette meg. A szerződés 2001. április 30-ai megszűnésekor ennek ellenére a letét tárgyainak elszállítását a letéteményes nem akadályozta, sőt az ingóságok szerződés szerinti elszállítására az I. r. felperest többször, kifejezetten felszólította. Miután az I. r. felperes szerződésben vállalt elszállítási kötelezettségének nem tett eleget, az M. É. Kft. "f. a." nevében nyilatkozattételre jogosult felszámoló, II. r. alperes közölte 2001. május 24. napján az I. r. felperessel, hogy miután az eszközök elszállítására nyitva álló módosított határidő is letelt, a továbbiakban a vonatkozó jogszabályok alapján érvényesíti jogait, és ezt követően az ingóságok kiadását nem tette lehetővé.
A továbbiakban az vizsgálandó, hogy a felszámoló által az adós cég nevében megtett nyilatkozat és az ingóságok kiadásának megtagadása megalapozza-e a felszámoló kártérítési felelősségét, avagy sem. Ennek megítélésénél van jelentősége a felek közt létrejött szerződés jogi minősítésének, valamint a letéti szerződésre vonatkozó Ptk.-rendelkezéseknek. A fent megállapított tényállásból, és az idézett jogszabályi rendelkezésekből kitűnik az M. É. Kft. "f. a.", mint letéteményes a letéti szerződés alapján vállalt díjfizetési kötelezettségének eleget nem tevő I. r. felperes részére az idézett Ptk. 465. § (4) bekezdése alapján birtokába került vagyontárgyak kiadását jogszerűen tagadta meg, miután az M. É. Kft.-t díjkövetelése és költségei biztosítására e vagyontárgyakon - a bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezésektől eltérően minden további törvényes zálogjog jogcselekmény, bírósági per indítása nélkül - megillette.
A felszámoló által az adós cég nevében megtett, az ingóságok kiadásának megtagadására irányuló jognyilatkozat tehát az adós részéről jogszerű nyilatkozat volt, e nyilatkozattal az adós sem szerződésszegést nem követett el, sem az őt jogszabály szerint terhelő kötelezettséget nem szegte meg, következésképpen e nyilatkozattal összefüggésben sem az M. É. Kft. "f. a.", sem a II. r. alperes kártérítési felelőssége nem merülhet fel.
A továbbiakban a felperesi kártérítési követelés megítélésénél az volt vizsgálandó, hogy 2001. május 24. napjától 2003. április 10. napjáig, - azaz addig az időpontig, amikor is a II. r. alperes a felperesi ingóságok őrzésével felhagyott - megállapítható-e a felperes eszközeiben bekövetkezett hiánnyal, értékcsökkenéssel, valamint elmaradt haszonnal összefüggésben a II. r. alperes kártérítési felelőssége. E kérdés eldöntésénél annak van jelentősége, hogy a zálogjogot gyakorló M. É. Kft. "f. a." az I. r. felperessel szemben milyen kötelezettségek terhelték, illetőleg jogok illették meg, és e jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során a II. r. alperes milyen magatartást tanúsított.
A fenti időszakra a kártérítési felelősség megítélésénél a Ptk. zálogjogra, mégpedig a kézi zálogra vonatkozó szabályai az irányadóak, e szabályok között is a Ptk. 265. § (3) bekezdése, mely szerint a kézi zálogjog jogosultja a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor azt a zálogkötelezettnek visszaadni. E Ptk.-rendelkezés kötelezettséget az adós cégre, mint a zálogjog jogosultjára rótt, az adós cég volt az, aki a zálogtárgy épségben való megőrzésére és megszűnéskori visszaadására volt köteles, és az e rendelkezések megszegéséből eredő kár is az ő kártérítési felelősségét vonhatta volna maga után. Az adós cég esetleges kártérítési felelőssége azonban - fentebb már részletesen kifejtettek szerint - nem jelenti egyben a felszámoló felelősségét is. A felszámoló ugyanis, a felperesi vagyontárgyak értékcsökkenése illetőleg elveszése körében sem tevőleges, sem mulasztásban megnyilvánuló magatartást nem tanúsított, miután a perben nem vitás tényállás szerint az ingóságok őrzéséről egészen 2003. április 10. napjáig gondoskodott.
Amennyiben tehát ebben az időszakban az I. r. felperesi vagyontárgyak egy része el is veszett, és ezért a Ptk. 265. § (3) bekezdése szerinti felelőssége az M. É. Kft.-nek fenn is állt volna, ez nem vonja maga után a II. r. alperes önálló, a Ptk. 339. §-án alapuló felelősségét, és a II. r. alperes ezáltal nem vált az M. É. Kft.-vel közös károkozóvá, miután az ún. "önálló cselekvősége" a vagyontárgyak esetleges elveszésével értékcsökkenésével összefüggésben nem állapítható meg.
A fentiek okán tehát a II. r. alperes a 2001. május 22. és 2003. március 31. közti időszakban esetlegesen bekövetkezett felperesi károkért nem felel.
A megállapított tényállás szerint a II. r. alperes részéről a következő releváns jognyilatkozat a 2003. március 10. napján írt levélben megtett nyilatkozat volt, melyben a II. r. alperes az M. É. Kft. "f. a." nevében azt közölte az I. r. felperessel, hogy 2003. március 15-ét követően az ingóságok őrzését nem biztosítja, nem kíván újabb költségek árán felügyeletet biztosítani az ingóságok felett, 2003. március 20. napján pedig arra szólította fel az I. r. felperest, hogy - most már feltétel nélkül - a területről 2003. március 31. napjáig szállítsa el az ingóságait, mert ellenkező esetben azokat hulladékként értékesíteni fogja. Az adós cég, illetve a nevében eljáró felszámoló azonban 2003. március 31. után az ingóságokat 2003. március 20-ai nyilatkozatától eltérően nem értékesítette, hanem annak őrzésével felhagyva, azt közölte a IV. r. alperessel, hogy az ingóságok ügyével tovább nem kíván foglalkozni, hulladéknak minősített vasakat és egyéb dolgokat a IV. r. alperes dobja ki.
Mivel a II. r. alperes a felperest az ingóságok elszállítására felszólította, a felperes azonban az ingóságokat nem vette át, az ingóságok visszavételét ezzel a Ptk. 466. § (4) bekezdése szerint megtagadta, ezáltal az M. É. Kft. "f. a." a perbeli ingóságok tekintetében a felelős őrző pozíciójába került. E felelős őrzés azonban kizárólag azokra az ingóságokra terjed ki, amelyek 2003. március 10. napján, azaz a zálogjogot megszüntető jognyilatkozat megtétele időpontjában is megvoltak.
A perben nem merült fel adat arra vonatozóan, hogy a felperesi ingóságok meglétében, értékében 2003. március 10. napja, 2003. március 31-e, illetőleg 2003 júniusa között történt volna változás, ezért a másodfokú bíróság tényként állapította meg azt, hogy az ingóságok értéke abban az időpontban, amikor a zálogjog megszűnt, illetve amikor az adós cég azok őrzésével felhagyott, és amikor azt a IV. r. alperes értékesítette, azonos volt.
A felelős őrzésnek a Ptk. 197. § és azt követő szakaszaiban foglalt szabályai szerint a felelős őrző a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi. A 197. § (1) bekezdése szerint, ha a jogosult a dolgot megfelelő határidő alatt felszólításra nem szállítja el, és annak máshol való elhelyezése aránytalan nehézséggel vagy a költségek előlegezésével járna, a felelős őrző a dolgot értékesítheti, vagy felhasználhatja.
A fent idézett jogszabályi rendelkezések szerint az adós cég kötelezettsége - az általa II. r. alperes útján megtett nyilatkozatra is figyelemmel - az lett volna, hogy a felperesi, 2003. március 10. napján meglévő ingóságok őrzéséről gondoskodjon, illetve azt a Ptk. 197. § (1) bekezdése értelmében értékesítse. Ennek megfelelő nyilatkozatot tett a II. r. alperesi felszámoló a 2003. március 10-ei, illetve március 20-án írt levelében.
A felszámoló azonban a megtett nyilatkozattól eltérően és nem ennek megfelelően járt el, hanem az ingóságok őrzésével felhagyva, arra hatalmazta fel a IV. r. alperest, hogy az ingóságokat dobja ki. Ezen II. r. alperesi nyilatkozat már olyan, fentebb kifejtett ún. önálló cselekvőség körében megtett nyilatkozatnak tekinthető, amely a II. r. alperes kártérítési felelősségét - a magatartással összefüggésben bekövetkező kár bizonyítása esetén - megalapozná. A másodfokú bíróság álláspontja azonban az, hogy ezen II. r. alperesi jognyilatkozattal, magatartással összefüggésben kár a felpereseknél nem volt megállapítható. A II. r. alperes, nyilatkozata szerint is a 2003 márciusában meglévő ingóságokat hulladékként szándékozta értékesíteni, és bár maga a vállalt és közölt az értékesítési kötelezettségének nem tett eleget, azt helyette a IV. r. alperes megtette. A II. r. alperes rendelkezése ellenére az ingóságokat nem dobta ki, hanem azokat elérhető áron értékesítette. Így a II. r. alperes azzal a magatartásával, hogy az ingóságok őrzésével felhagyott, és a IV. r. alperest azok kidobására szólította fel, a felperesnek kárt nem okozott, miután az ingóságok helyébe azok a IV. r. alperesi értékesítés folytán az ingóságok értékesítéséből befolyt ellenérték került. Miután pedig a IV. r. alperes - az alább kifejtett indokokkal - a felperesekkel szemben a hozzá befolyt vételár tekintetében elszámolni tartozik, e befolyt vételár pedig azonos az ingóságok 2003. márciusi értékével, a felpereseket a II. r. alperes magatartása folytán kár nem érte.
Nincs tehát olyan felszámolói magatartás, amely a kártérítés felelősségének megállapítására alapot adna, ezért a II. r. alperessel szembeni keresetet teljes egészében el kellett utasítani.
IV. r. alperes az elsőfokú ítélet szerinti marasztalásával a másodfokú bíróság egyetért, e körben azonban az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolását az alábbiak szerint módosítja:
A perben megállapított tényállás szerint 2003. március 31-éig az II. r. alperes tartotta fenn magának a jogot arra, hogy az ingóságok sorsáról rendelkezzen, így a IV. r. alperes alappal volt abban a tudatban, hogy az ingóságok birtokáról való rendelkezési jog az M. É. Kft.-t illetve II. r. alperest illeti meg, ezért a IV r. alperes a felperesekkel szemben 2003. március 31. napjáig a Ptk. 193. § (1) bekezdése szerinti jóhiszemű jogalap nélküli birtokos volt, aki a Ptk. 195. § (2) bekezdése értelmében mindaddig, amíg a birtokot tőle a jegyző, illetve a bíróság előtt vissza nem követelik, a hasznokért és a károkért nem felelős.
A felperes a IV. r. alperessel szemben az ingóságok kiadása illetőleg értékmegtérítése iránti pert később indította meg, mint ahogy az ingóságok IV. r. alperes általi értékesítésére sorkerült, a per megindításáig ezért a IV. r. alperes a felperesekkel szemben az ingókban az értékesítésig esetlegesen bekövetkezett károkért felelősséggel a Ptk. 195. § (2) bekezdése értelmében nem tartozik. Nem vált a IV. r. alperes rosszhiszeművé akkor sem, amikor a II. r. alperes az általa megtett nyilatkozatban őt arra hatalmazta fel, hogy az ingóságokat dobja ki, miután e II. r. alperesi jognyilatkozatból kétséget kizáróan arra következtetnie nem kellett, hogy ezen ingóságok birtoklása és azok fölötti rendelkezési jog nem illeti meg. Kártérítés címén tehát a IV. r. alperes a felperesekkel szemben nem felel.
Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a tény, hogy IV. r. alperes a birtokába került ingóságokat általa is elismerten összesen 620 000 forint vételárért értékesítette, és az értékesítésből származó vételár hozzá befolyt. E vételárral a Ptk. 361. § (1) bekezdése értelmében a felperesek rovására jogalap nélkül gazdagodott, ezen értékesítésből befolyt vételár a felpereseket illette volna meg, miután az értékesített ingóságoknak a felperesek voltak a tulajdonosai. Ezért a IV. r. alperes a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján volna köteles a hozzá befolyt vételár felperesek részére történő megtérítésére. A másodfokú bíróság azonban a IV. r. alperes beszámítási kifogását is részben alaposnak találta, és ezáltal a IV. r. alperest terhelő a marasztalási összeget csökkentette. A IV. r. alperes, mint jogalap nélküli birtokos a Ptk. 194. § (1) bekezdése alapján követelhette volna a dolog kiadásával egyidejűleg a felperesektől a dologra fordított szükséges költségei megtérítését is. E költség összegét a másodfokú bíróság havi 50 000 forintban állapította meg, és a 2003 márciusától az értékesítésig eltelt három hónapra találta indokoltnak díj felszámítását. Az így alaposnak talált 150 000 forint összegű IV. r. alperesi igény tekintetében a felperesi követelés a Ptk. 296. § (2) bekezdése értelmében megszűnt, ezért a másodfokú bíróság a IV. r. alperessel szemben a marasztalási összeget 620 000 forintról 470 000 forintra szállította le, a III. r. alperes mögöttes felelősségét is e marasztalási összeghez igazítva.
(Pécsi Ítélőtábla Pf. V. 20.100/2008/4.)