ÍH 2008.168

BEJEGYZÉSI ELJÁRÁSSAL PÁRHUZAMOS TÖRVÉNYESSÉGI ELJÁRÁS - HIVATALBÓL INDÍTOTT TÖRVÉNYESSÉGI ELJÁRÁS KIZÁRTSÁGA - BEJEGYZÉSI (VÁLTOZÁSBEJEGYZÉSI) ELJÁRÁSBAN CSATOLANDÓ OKIRATOK Bejegyzési (változásbejegyzési) eljárással párhuzamos törvényességi felügyeleti eljárás hivatalból nem folytatható. Erre figyelemmel a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez csak a Ctv. mellékletében felsorolt okiratok benyújtására hívható fel a cég, egyéb okirati bizonyítás törvényességi okból sem igényelhető [2006. évi V. tv. (Ct

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A T. Üdítőital-gyártó Részvénytársaság 2007. június 27-én egyebek mellett a cég elnevezésében, rövidített és idegen nyelvű nevében történt változás - a korábbi cégnév, rövidített név és idegennyelvű elnevezés törlése mellett - a T. Hungária Élelmiszergyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, T. Hungária Zrt., és T. Traditional Hungarian Beverages Public Limited Company bejegyzését kérte. Kérelméhez bejelentette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2000. február 28-án kelt végzésév...

ÍH 2008.168 BEJEGYZÉSI ELJÁRÁSSAL PÁRHUZAMOS TÖRVÉNYESSÉGI ELJÁRÁS - HIVATALBÓL INDÍTOTT TÖRVÉNYESSÉGI ELJÁRÁS KIZÁRTSÁGA - BEJEGYZÉSI (VÁLTOZÁSBEJEGYZÉSI) ELJÁRÁSBAN CSATOLANDÓ OKIRATOK
Bejegyzési (változásbejegyzési) eljárással párhuzamos törvényességi felügyeleti eljárás hivatalból nem folytatható. Erre figyelemmel a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez csak a Ctv. mellékletében felsorolt okiratok benyújtására hívható fel a cég, egyéb okirati bizonyítás törvényességi okból sem igényelhető [2006. évi V. tv. (Ctv.) 4. §, 35. § (1) bek., 46. §, 50. § (1) bek., 78. §].

A T. Üdítőital-gyártó Részvénytársaság 2007. június 27-én egyebek mellett a cég elnevezésében, rövidített és idegen nyelvű nevében történt változás - a korábbi cégnév, rövidített név és idegennyelvű elnevezés törlése mellett - a T. Hungária Élelmiszergyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, T. Hungária Zrt., és T. Traditional Hungarian Beverages Public Limited Company bejegyzését kérte. Kérelméhez bejelentette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2000. február 28-án kelt végzésével jogosultság hiányában eltiltotta a T. szó cégnévben történő használatától, 2006. január 3-a óta azonban rendelkezik T. szóvédjeggyel.
Egyebek mellett csatolta a 2007. április 27-ei rendkívüli közgyűlésről felvett jegyzőkönyvet, melynek tartalma szerint a társaság II/2007. (IV. 30.) számú határozattal az alapító okirat 1.1. pontjában foglalt cégnevet "T. Hungária Zártkörűen Működő Részvénytársaság" elnevezésre módosította. (A rövidített névről és az idegen nyelvű elnevezésről határozatot nem hoztak.) Csatolták továbbá az ugyanezen napon kelt, valamennyi részvényes által aláírt, ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott, "módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt" alapító okiratot. Az utóbbi okirat 1.1. pontja az új cégelnevezést, rövidített nevet és idegen nyelvű elnevezést már a változásbejegyzési kérelemben foglaltakkal azonosan tartalmazza.
Az elsőfokú bíróság 122. sorszámú hiánypótlásra felhívó végzésével többek között felhívta a társaságot a védjegyjogosultság bejelentésének igazolására. A cégnév, rövidített név és idegen nyelvű elnevezés vonatkozásában a jegyzőkönyv és az alapító okirat közötti ellentmondásokra a végzés nem terjedt ki.
A társaság 2007. szeptember 24-én benyújtotta a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal 003986882 számú "T" Közösségi Védjegy lajstromozását tanúsító okiratát, mely szerint az adatot a Közösségi Védjegylajstromba 2006. január 3-án bejegyezték. Csatolta továbbá dr. R. Zs. ügyvéd jogi véleményét, mely szerint a közösségi védjegy alapján az Európai Unió országaiban a jogosult kizárólagos jogot élvez a védjegy alatt kereskedelmi tevékenység folytatását illetően a Nizzai Osztályozás 25., 30. és 32. áruosztályaiba sorolt termékek, szolgáltatások tekintetében. A védjegy hatályban léte alatt kizárt a jogosult elleni sikeres bitorlási per megindítása.
Az elsőfokú bíróság 125. számú végzésével a változásbejegyzési kérelmet elutasította. A végzés indokolásában egyebek mellett kifejtette, a hiánypótló felhívásra csatolt "lajstromozási tanúsítvány" nem támasztja alá, hogy a társaság 2006. január 3. óta rendelkezik "T" szóvédjeggyel, nem állapítható meg, hogy annak használatára jogosult lenne.
A végzéssel szemben a társaság fellebbezett jogi képviselő útján. A végzés megváltoztatását, a változások bejegyzését kérte. Állította, hogy a "T" szó használatára jogosultsága egyértelműen megállapítható. Mellékelte a Magyar Szabadalmi Hivatal "Tájékoztatás" megnevezésű 2007. október 5-én kelt iratát, amely tartalmazza, a közösségi védjegyek oltalma Magyarországra is kiterjed. Ugyancsak mellékelte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztálya 2007. szeptember 26-án társasághoz címzett levelét, amely rögzíti, hogy a kérdéses védjegyoltalom hatálya - a közösségi védjegyrendelet - 40/94/EK 1. cikkének (2) bekezdése - értelmében a Magyar Köztársaság területére is kiterjed.
A fellebbezés az alábbiakra tekintettel megalapozott.
A 2006. július 1-jét követően indult bejegyzési, változásbejegyzési eljárásra és a törvényességi felügyeleti eljárásra nézve a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló többször - lényegesen a 2007. évi LXI. törvénnyel - módosított 2006. évi V. törvény (Ctv.) tartalmaz rendelkezést.
A bejegyzési, változásbejegyzési eljárás a cég státuszára, cégjegyzék adataira vonatkozó eljárás, míg az ettől elkülönülő törvényességi felügyeleti eljárás alapvetően a cég jogszerű működését biztosító sajátos eljárás.
Együtt a két eljárás csakis arra irányuló törvényességi felügyeleti kérelemre folytatható a Ctv. 78. §-ban szabályozott speciális feltételek esetében, hivatalból erre nincs jogszabályi lehetőség.
A törvény bevezető rendelkezése deklarálja a cégnyilvántartás közhitelességét. A 22. § ezzel összefüggésben kimondja, a cégnyilvántartás hitelesen tanúsítja a benne feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok, tények fennállását, illetve azok változásait.
Az említett alapelv érvényesülése érdekében a törvény 50. § (6) bekezdése a cég bejegyzett adataiban bekövetkezett változások esetében is a cég kötelezettségévé teszi azok bejelentését, éspedig főszabályként a változástól számított harminc napon belül.
A cégelnevezéssel kapcsolatos előírásokat a Ctv. 3-6. §-ai tartalmazzák.
A 3. § (4) bekezdése alapvető követelményként állítja fel a cégkizárólagosságot, vagyis az egyértelmű különbözőséget.
A 4. § (5) bekezdése kimondja azt is, olyan elnevezést, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévben szerepeltetni. Ezzel összhangban a Ctv. 2. számú mellékletének I.3.a) pontja szerint a kérelemhez szükség esetén csatolni kell az érintett személy hozzájáruló nyilatkozatát.
A Ctv. 35. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelmet a törvényben meghatározott módon és mellékletekkel együtt kell előterjeszteni.
Az 50. § (1) bekezdése szerint a változásbejegyzési eljárásban is irányadó 46. § értelmében a cégbíróság változásbejegyzési eljárásban azt vizsgálja, a bejegyzendő adatok, a létesítő okirat, valamint a kérelem alapjául szolgáló 1-2. számú mellékletben felsorolt, kötelezően, illetve szükség szerint csatolandó egyéb okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek.
A cégbíróság tehát valamennyi változásra vonatkozó kérelmet, az azok alapjául szolgáló okiratokat a cég adott időpontban fennálló állapotára, adataira nézve vizsgál. Ez irányadó a cég új (módosított) elnevezésére is.
A törvényben felsorolt mellékleteken túl pedig a bejegyzési, változásbejegyzési eljárásban további okiratok csatolása nem írható elő.
Ha tehát a cégbíróságnak hivatalos tudomása van arról, hogy a cégnévben szerepeltetni kívánt valamely szó (szóösszetétel) viseléséhez másnak jogi érdeke fűződik, úgy az érintett hozzájáruló nyilatkozata benyújtására hívhatja csak fel a céget.
Az adott ügyben a társaság kérelmében nem vitásan maga hivatkozott arra, hogy a bejegyezni kért név vezérszavát képező T. szó cégnévben használatától a Legfelsőbb Bíróság korábban "eltiltotta".
Ugyanakkor a cég olyan nyilatkozatot is tett, hogy ez idő szerint már maga rendelkezik a felvenni kívánt szóvédjeggyel. Minderre és az idézett cégeljárási szabályokra figyelemmel e körben további vizsgálódásra, hiánypótló végzés kibocsátására nem volt jogszabályi lehetőség. Téves és megalapozatlan volt e tekintetben az elsőfokú bíróság felhívása és ugyancsak téves és megalapozatlan a kérelem T. szóvédjegy használati jogosultságának megfelelő igazolása hiányára alapított elutasítása.
Az elsőfokú bíróság vizsgálata ugyanakkor nem terjedt ki az okiratok teljes körére, tartalmára, nem észlelte, hogy a csatolt közgyűlési határozatban foglalt elnevezés és az egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiratban feltüntetett elnevezés eltér.
Az elsőfokú bíróság továbbá azt sem észlelte, hogy a cég nevében, rövidített nevében írt "T. Hungária" vezérszóból az idegen nyelvű elnevezésben már csak a "T." szó szerepel vezérszóként.
A benyújtott okiratok a bejegyzést tehát nem alapozzák meg, szükséges az elsőfokú eljárás megismétlése.
A kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Ctv. 32. § (1) bekezdése és a Pp. 259. §-a szerint alkalmazandó Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a társaságot az okiratok közötti ellentmondások feloldására, hiánypótlási felhívásának ki kell terjednie az idegen nyelvű elnevezés fent írt hibájának kiküszöbölésére is.
(Fővárosi Ítélőtábla 16. Cgf. 43.796/2008/2.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.