adozona.hu
ÍH 2008.122
ÍH 2008.122
MÁSODLAGOS ELJÁRÁS ELRENDELÉSÉNEK FELTÉTELEI - FŐELJÁRÁS ÉS MÁSODLAGOS ELJÁRÁS - MÁSODLAGOS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSBAN TELEPHELY FOGALMA I. Másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindításához az szükséges, hogy a másik tagállam területén az adós telephellyel rendelkezzen. E körülményt a felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell. II. A telephely fogalma feltételez egyfajta állandóságot és olyan minimális szervezettséget, amelynek következtében kívülállók számára is felismerhetővé
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt bíróság a 2007. január 8-án előterjesztett hitelezői kérelemre a 4. sorszámú végzésével rendelte el az adóssal szemben a felszámolási eljárást Magyarországon másodlagos eljárásként az 1346/2000/EK rendelet (továbbiakban: EK r.) alapján, mely ügyben felszámolóként a CS. Kft.-t jelölte ki.
A határozat indokolásából kitűnően az adóssal szemben korábban, 2003. december 5-én már Ausztriában megindították a főeljárást, így a hitelező az EK r. preambulumának 12. pontjában fogla...
ÍH 2008.122 MÁSODLAGOS ELJÁRÁS ELRENDELÉSÉNEK FELTÉTELEI - FŐELJÁRÁS ÉS MÁSODLAGOS ELJÁRÁS - MÁSODLAGOS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSBAN TELEPHELY FOGALMA
I. Másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindításához az szükséges, hogy a másik tagállam területén az adós telephellyel rendelkezzen. E körülményt a felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell.
II. A telephely fogalma feltételez egyfajta állandóságot és olyan minimális szervezettséget, amelynek következtében kívülállók számára is felismerhetővé válik az adós működése. Nem ad alapot a telephely megállapítására és a másodlagos eljárás lefolytatására pusztán az a körülmény, hogy az adós belföldi székhelyű cégekben részesedéssel rendelkezett, és Magyarországon bankszámlát nyitott [Cstv. 25. § (3) bek., 1346/2000. EK rendelet 2. cikk h) pontja, 3. cikke, 27. és 28. cikke].
Az első fokon eljárt bíróság a 2007. január 8-án előterjesztett hitelezői kérelemre a 4. sorszámú végzésével rendelte el az adóssal szemben a felszámolási eljárást Magyarországon másodlagos eljárásként az 1346/2000/EK rendelet (továbbiakban: EK r.) alapján, mely ügyben felszámolóként a CS. Kft.-t jelölte ki.
A határozat indokolásából kitűnően az adóssal szemben korábban, 2003. december 5-én már Ausztriában megindították a főeljárást, így a hitelező az EK r. preambulumának 12. pontjában foglaltakra figyelemmel a másodlagos eljárás megindítását arra hivatkozással kérte, hogy az adós Magyarországon telephellyel rendelkezik.
Az elsőfokú bíróság végzésében elfogadta a hitelező arra való hivatkozását, hogy az adós nem átmeneti jellegű gazdasági tevékenységet folytatott az országban. Ezt támasztja alá - álláspontja szerint - az is, hogy több gazdasági ügyletben részt vett, raktárt is bérelt, ahol áruját raktározta, tulajdonjogot szerzett különböző vállalkozásokban, szerződéseket kötött, melyek igazolják az EK. r. szerinti telephely meglétét. Hangoztatta továbbá azt is, hogy egy adóssal szemben a fizetésképtelenségi eljárás nem kizárólag akkor folytatható le, ha az adós még működik, így működő telephely hiányában is fennáll az eljárás megindításának a lehetősége.
A fent kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság - utalva az EK. r. 27. és 28. cikkére - az adós fizetésképtelenségének a vizsgálata nélkül megindította a másodlagos eljárást, és a Cstv. 22. § (2) bekezdésének analóg alkalmazásával a végzés elleni fellebbezés lehetőségét kizárta.
E végzés ellen az adós nevében a főeljárásbeli felszámoló és a főeljárásbeli hitelező nyújtott be fellebbezést, mely fellebbezések hivatalból történő elutasítását követően nevezettek ezen elutasító végzések ellen is fellebbezést terjesztettek elő, illetőleg az eljárás folyamán az eljárás felfüggesztését, és az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának a kezdeményezését is kérték.
A másodfokú eljárás során a Fővárosi Ítélőtábla a 12. Fpkf. 44.232/2007/10. számú végzésében az elsőfokú bíróság 15. sorszámú - fellebbezést hivatalból elutasító - végzését megváltoztatva elrendelte a 4. sorszámú végzés ellen az adós által 14. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés érdemi elbírálását, míg a 17. sorszámú végzést - melyben az elsőfokú bíróság a főeljárásbeli hitelező fellebbezését hivatalból elutasította - helybenhagyta. Egyidejűleg az adós eljárás felfüggesztése és az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése iránti kérelmét elutasította, a végzés jogerős.
Az adóst képviselő főeljárásbeli felszámoló a másodlagos eljárást elrendelő végzés elleni fellebbezésében a végzés megváltoztatását, és a Cstv. 25. § (3) bekezdése alapján az eljárás megszüntetését kérte.
Jogi érvelése szerint az adós az EK r. értelmében vett telephellyel Magyarország területén nem rendelkezik, és az a körülmény, hogy követelése van Magyarországon, nem értelmezhető a telephely megállapíthatósága tekintetében. Úgy vélte a másodlagos eljárás hitelezője, több olyan tevékenységet megjelölt a kérelmében, melyeket dokumentumokkal nem igazolt. Ennek ellenére a bíróság az állításait tényként elfogadta, és elmulasztotta azok megalapozottságának a vizsgálatát. Rámutatott arra is, hogy a kérelmező mindössze az adós pénzügyi tevékenységére vonatkozóan nyújtott be konkrét adatokat - a Postabank részvényese volt, illetve részesedése volt a D. Kft.-ben -, azonban e részesedések a területi eljárás iránti kérelem benyújtása előtt évekkel megszűntek, de egyébként sem igazolják a telephely fennállását. Az pedig nem állapítható meg, hogy a kereskedelmi tevékenysége során az adós ügynököt foglalkoztatott, illetve raktározási tevékenységet folytatott, mely utóbbi tekintetében utalt arra is, hogy a raktárigazolás a peres eljárásban sem nyert elfogadást.
Álláspontja szerint az adott ügyben a telephely fennállására alapítottan - még ha a bíróság el is fogadná a kérelmező érvelését - azért sem lehet kérelmet előterjeszteni, mert az adós jelenleg nem végez olyan tevékenységet Magyarországon, amely megalapozná az állítását.
Fellebbezésében az adóst képviselő főeljárásbeli felszámoló utalt a másodlagos eljárásbeli hitelező rosszhiszeműségére is, rámutatva arra, hogy a kérelmező hitelezői igénye a főeljárásban elutasításra került.
A másodlagos eljárást kezdeményező hitelező és a másodlagos eljárás felszámolója a fellebbezésre tett észrevételében a fellebbezést hivatalból elutasító végzések és a másodlagos eljárást elrendelő 4. sorszámú végzés helybenhagyását is kérték.
A másodlagos eljárás felszámolója a területi eljárást elrendelő elsőfokú végzés megalapozottságának alátámasztásaként azt hangsúlyozta, hogy telephely nem csupán termelőtevékenység folytatása esetében állapítható meg, továbbá a más gazdasági társaságban lévő részesedések kezelése is gazdasági tevékenységnek minősül. Hangoztatta, hogy "nem kizárólag a jelen időben végzett tevékenység alapozza meg a telephely fennállását". Állítása szerint az adós tevékenysége nem 1998-ban szűnt meg Magyarországon, hanem 2003-ban, mert az adós ügyvezetője ekkor még nyilatkozatot tett az adós részvényei vonatkozásában.
Az adós a másodfokú eljárás során előterjesztett fellebbezés kiegészítésében arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel az adósnak Magyarországon nincs vagyontárgya - csupán követelése van a Magyar Állammal szemben -, melyen még nem szerzett tulajdonjogot, így azzal nem is rendelkezhet. A letétőrzés helye és a letét ténye nem igazolja a társaság magyarországi telephelyének meglétét.
A másodfokú eljárás során a másodlagos eljárást kezdeményező hitelező a másodfokú bíróság telephely igazolását érintő bizonyítás elrendelésére vonatkozó felhívására - többek között - bejelentette, hogy már az elsőfokú eljárás során bizonyította, hogy az adós Magyarországon kereskedelmi és pénzügyi tevékenységet folytatott. Így igazolásra került a tagsága egy másik gazdálkodó szervezetben, illetve az, hogy részvényese volt a pénzintézetnek, valamint, hogy képviselővel rendelkezett és kereskedelmi tevékenységet folytatott. A korábbi bejelentését kiegészítette azzal, hogy az adós bankszámlát is vezetett a Postabanknál, illetve a D. Kft. felügyelőbizottságának tagjai az adós ügyvezetői voltak. Úgy vélte, hogy a fellebbezésben írtakkal szemben az jelentőséggel nem bírhat, hogy a másodlagos eljárás megindításakor már nem rendelkezik az adós működő telephellyel Magyarországon, de utalt arra is, hogy tudomása szerint időközben az adós részvényeit érintően jogerős ítélet született, melynek értelmében a Magyar Államnak meg kell vásárolnia azokat, így ezt követően az adós vagyonát az ennek ellenértékeként kapott pénzösszeg képezi.
Az adós a másodlagos eljárást kezdeményező hitelező által kifejtett álláspontra válaszolva azt hangoztatta, hogy a hitelező semmilyen telephelyet nem bizonyított és még csak nem is valószínűsített, ugyanis a D. Kft.-ben volt üzletrész tulajdon nem az adós működési helye. Az üzletrész a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot testesíti meg. Álláspontja szerint ugyanez igaz a banki részvények birtoklására is. Kitért továbbá arra is, hogy maga a hitelező sem igazolta, hogy az adós - a belföldi jogi ügyeket intéző képviselőkön kívül - belföldi képviselővel rendelkezett volna, míg a raktárbérlés nem alkalmas a telephely fennállásának az igazolására, ugyanis egyrészt ezt a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletének indokolása cáfolja, másrészt - annak valósága esetén is - csupán átmeneti, a felszámolást jóval megelőző esemény volt, ahol emberi erőforrás működtetése nem állapítható meg. Úgyszintén nem alkalmas a bankszámlaszerződés sem a fenti állítás igazolására, illetve a felügyelőbizottsági tagság sem igazolja a telephely létét. A korábban előadottakat megismételve utalt továbbá arra is, hogy az adósnak Magyarországon vagyontárgya nincs, csupán követelése. E körben előadta, hogy időközben a Magyar Állam 1 386 059 707 forintot már kifizetett a főeljárásbeli felszámoló magyar jogi képviselője részére 2006. március 24-én, aki azt továbbutalta külföldi bankszámlára. A fennmaradó összeget (1 707 425 047 forintot) a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala bírói letétként őrzi a folyamatban lévő per befejezéséig, így az adósnak Magyarországon vagyontárgya nincs. Nem vitatta, hogy a másodlagos eljárásban a fizetésképtelenség vizsgálatának nincs helye, de azt hangsúlyozta, hogy a telephely vizsgálata kötelező, melyet az elsőfokú bíróság elmulasztott.
A másodlagos eljárást kezdeményező hitelező az észrevételében foglaltakat kiegészítve hangoztatta, hogy az adós tévesen értelmezi a telephely fogalmát, ugyanis a telephely fogalma lényegében a működési hely és tevékenység alapján határozható meg. Mivel pedig az adós gazdasági társaságokban részesedéssel rendelkezett, ez "a gazdasági tevékenység végzésében manifesztálódott működés" kielégíti a rendeletben foglalt követelményeket. Alátámasztja továbbá az adós szerteágazó tevékenységét a belföldi gazdasági életben az is, hogy vaskereskedelemmel is foglalkozott belföldi teljesítési helyszínnel, mellyel összefüggésben a bankokkal is akkreditív ügyleteket bonyolított le. Álláspontja szerint a fenti ügyletek lebonyolításához nem szükséges "egy elkülönült fizikai egység" fenntartása, illetve a gazdasági tevékenység "belföldi munkavállalók útján" történő megvalósítása, ugyanis ilyen feltételekkel már leányvállalatként működne. Rámutatott arra is, hogy az EK r. olyan esetekben is megengedi a másodlagos eljárások megindítását, ha az adósnak egyáltalán nincs telephelye az adott tagállamban. Úgy ítélte meg, hogy önmagában a vagyon megléte bizonyítja a telephely fennállását, ugyanis igazolja az adós magyarországi gazdasági, illetve a vagyon kezelésével kapcsolatos tevékenység végzését, így érthetetlen számára a főeljárásbeli felszámoló vagyontárgy és telephely hiányára vonatkozóan tett megállapítása. Kifejtette, nem önmagában a letét ténye igazolja a gazdasági tevékenységet és ezáltal a telephelyet, hanem a gazdasági tevékenységből származó bevétel, így a letétben lévő összeg kiadására vonatkozó követelést az adós vagyontárgyának kell tekinteni. Álláspontja szerint nem szükséges, hogy a telephely a másodlagos eljárás megindításának időpontjában is fennálljon, ugyanis - ha ez feltétel lenne - a telephely megszüntetésével megakadályozható lenne az eljárás megindítása, illetve a hitelezői igények területi eljárás keretein belül történő érvényesítése. Az adósi telephely fennállásának alátámasztásaként - a vagyontárgy meglétén túl - utalt a bankszámlaszerződésre is.
A 4. sorszámú végzés ellen az adós által 14. sorszám alatt előterjesztett és a másodfokú eljárás során 3. és 7. sorszám alatt kiegészített fellebbezés - az alábbiak szerint - alapos.
Tekintettel arra, hogy az adós gazdálkodó szervezettel szemben az Európai Unió más tagállamában már fizetésképtelenségi eljárás indult, ezért az adós másodlagos fizetésképtelenségi eljárására - a fizetésképtelenségi eljárásokat szabályozó -, a Tanács 1346/2000/EK rendelete (a továbbiakban: EK r.) az elsődlegesen irányadó.
A fizetésképtelenségi eljárásról szóló általános rendelkezéseket az I. fejezet tartalmazza, melynek 3. cikke értelmében a fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelyek területén az adós fő érdekeltségei találhatók. Ha az adós fő érdekeltségi központja egy tagállam területén helyezkedik el, egy másik tagállam bírósága csak akkor rendelkezik joghatósággal az adós elleni fizetésképtelenségi eljárás megindítására, ha az adós telephellyel rendelkezik a másik tagállam területén belül is.
A másodlagos fizetésképtelenségi eljárások szabályait az EK r. III. fejezete taglalja, melynek 27. cikke szól az eljárás megindításáról. Ennek értemében, ha egy tagállam bírósága a 3. cikk (1) bekezdésében említett eljárást indít (főeljárás), amelyet egy másik tagállam elismer, a másik tagállamnak a 3. cikk (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bírósága másodlagos fizetésképtelenségi eljárást indíthat, anélkül, hogy az adós fizetésképtelenségét megvizsgálná. Ezeknek az utóbbi eljárásoknak a B. mellékletben felsorolt eljárások között kell szerepelniük. Hatásuk az adósnak ennek a másik tagállam területén lévő vagyontárgyaira korlátozódik. A Rendelet 28. cikke értelmében, amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a másodlagos eljárásra annak a tagállamnak a joga irányadó, amelynek területén a másodlagos eljárást megindítják. A fogalom meghatározásokat az EK r. 2. cikke rögzíti, melynek h) pontja értelmében "telephely" bármely olyan működési hely, ahol az adós nem átmeneti jellegű gazdasági tevékenységet folytat emberi erőforrással és termékkel.
A fentiekből következően ahhoz, hogy egy adóssal szemben egy tagállam területén másodlagos fizetésképtelenségi eljárás induljon, szükséges, hogy a másik tagállam területén telephellyel rendelkezzen. Mivel pedig az EK r. 28. cikke értelmében a másodlagos eljárásra annak a tagállamnak a joga irányadó, amelynek területén a másodlagos eljárást megindítják, így az elsőfokú bíróságnak a határozatának meghozatalánál az EK r. előírásain kívül figyelemmel kellett lennie az irányadó magyar jogszabályi rendelkezésekre is, vagyis az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) előírásaira.
A Cstv. 25. § (3) bekezdése szerint abban az esetben, ha az Európai Unió más tagállamában a bíróság határozatának meghozatalát megelőzően a Tanács fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendelete alapján főeljárást indítottak és az adós nem rendelkezik Magyarországon telephellyel, a bíróság az eljárást megszünteti, melyről a főeljárást megindító bíróságot tájékoztatja.
Az E. Bank Hungary Nyrt. hitelező az adóssal szemben másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérte.
Tekintettel arra, hogy a területi eljárás megindítására az adós fizetésképtelenségének vizsgálata nélkül kerülhet sor, így az elsőfokú bíróságnak a kérelem elbírálásakor a Rendelet 3. cikk (2) bekezdésében írt feltétel megvalósulását, vagyis azt kellett vizsgálnia, hogy az adott tagállam területén rendelkezik-e az adós telephellyel.
Az adott ügyben azonban tévesen állította kérelmező, és ezt elfogadva az elsőfokú bíróság az adós magyarországi telephelyének meglétét. A kérelemben hangoztatottak ugyanis nem igazolják az EK r. 2. cikk h) pontjában megjelölt feltételek megvalósulását. E feltétel megvalósulásához - a rendelet szövegéből következően - szükséges, hogy a főeljárás megindítása szerinti tagállamtól eltérő másik tagállamban az adós telephellyel rendelkezzék. A telephely joghatósági okként való megjelölését nyilvánvalóan az a szándék vezérelte, hogy az ugyanazon piacon működő külföldi gazdasági szereplők a belföldiekkel azonos törvények szerinti elbírálásban részesüljenek. Védi továbbá a szabályozás a külföldi vállalkozás belföldi telephelyével, illetve az ott működő gazdasági szereplőkkel szerződő belföldi hitelezőket is, akik így joggal bízhatnak az általuk ismert hazai fizetésképtelenségi jog alkalmazásában.
A telephely fogalmát az EK r. megszorító értelmezésben ugyan, de egyértelműen definiálja. Az EK r. 2. cikk h) pontjában meghatározott fogalom feltételez egyfajta állandóságot, és olyan minimális szervezettséget, illetve szervezeti keret jelenlétét, melynek következtében a gazdasági élet más szereplői számára is érzékelhetővé és felismerhetővé válik az adós működése. Tehát nem elegendő alkalomszerűen végezni a tevékenységet, hanem annak huzamosabb időtartamot elérő, emberi erőforrással és termékekkel való működése is szükséges. A gazdasági tevékenység személyek és vagyoni értékek együttes meglétét, azok nem átmeneti jellegű működését feltételezi. Ha az adósnak az érintett tagállamban - ahogy ez a jelen ügyben is megvalósult - csak bankszámlája, vagy letétbe helyezett pénzvagyona van, úgy ez a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az EK r. 2. cikk h) pontja szerinti feltételeket nem valósítja meg.
Mint arra az adós nevében eljáró főeljárásbeli felszámoló is helyesen hivatkozott, az, hogy az adós tulajdonjogot szerzett különböző vállalkozásokban, melyek külön, az adóstól függetlenül gazdálkodtak, illetőleg szerződéseket kötött, továbbá számlát vezetett pénzintézeteknél, nem elegendő a telephely meglétének az igazolására. Úgyszintén nem igazolja a telephely fennállását a részvényvásárlás sem, ugyanis a rendelet értelmében megkívánt telephely igazolásához azt is bizonyítani kell, hogy a telephelyként nevezett működés helyen konkrét tevékenység, munkavégzés folyt.
Úgyszintén nem alkalmas a raktár bérlésének bizonyítására becsatolt angol nyelvű dokumentum sem a kérelmezői állítás alátámasztására. Azon túl, hogy a hivatkozott okirat tekintetében a peres eljárás során kétely is felmerült, a benne foglaltak csupán azt igazolják, hogy a "B." MGTSZ - vagyis a jelen eljárásban nem szereplő harmadik személy - a saját telephelyén árut tárolt 1998. évben egy további, a jelen eljárásban nem szereplő társaság részére.
Mivel pedig a kérelmező a másodfokú bíróság felhívására sem igazolta, hogy az általa hivatkozott, de konkrétan meg nem jelölt telephelyen az adós milyen formában, mennyi ideig, milyen rendszerességgel tevékenykedett, illetve milyen tevékenységet végzett és kit/kiket foglalkoztatott, így a telephely léte, működése sem állapítható meg.
A kifejtettekre figyelemmel tehát a kérelmező által előadottak nem igazolják az adós EK r. 2. cikk h) pontja szerinti telephellyel való rendelkezését.
Ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság 4. sorszámú végzését a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az eljárást a Cstv. 25. § (3) bekezdése alapján megszüntette.
(Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 43.856/2008/2.)