adozona.hu
ÍH 2009.39
ÍH 2009.39
FIZETÉSKÉPTELENSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA TARTÓS ÜZLETI KAPCSOLATBÓL EREDŐ BONYOLULT ELSZÁMOLÁSI VISZONY ESETÉN Egy tartós jogviszony, folyamatos üzleti kapcsolat bonyolult elszámolási rendszeréből a rendszer lezárása nélkül nem lehet néhány számlát kiragadni, és ezek alapján felszámolást kezdeményezni. Ilyen esetben akkor kérhető felszámolás az egyik fél ellen, ha a felek a jogviszonyt lezárták, elszámolták és ezzel egyértelműen megállapították a tartozás összegét, amit a fizetésre kötelezett elismert, de nem fizet
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapította és felszámolását elrendelte. Felszámolóként az Y. Vagyonkezelő, Felszámoló és Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki. Kötelezte az adóst, hogy fizessen meg 85 000 Ft felszámolási költséget a hitelezőnek.
Határozatát azzal indokolta, hogy a hitelező 2008. február 14. napján benyújtott kérelmében adásvételi szerződésen alapuló, a 272003234 és 272003280 számú számlákban megjelölt összesen 872 689 Ft meg nem ...
ÍH 2009.39 FIZETÉSKÉPTELENSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA TARTÓS ÜZLETI KAPCSOLATBÓL EREDŐ BONYOLULT ELSZÁMOLÁSI VISZONY ESETÉN
Egy tartós jogviszony, folyamatos üzleti kapcsolat bonyolult elszámolási rendszeréből a rendszer lezárása nélkül nem lehet néhány számlát kiragadni, és ezek alapján felszámolást kezdeményezni. Ilyen esetben akkor kérhető felszámolás az egyik fél ellen, ha a felek a jogviszonyt lezárták, elszámolták és ezzel egyértelműen megállapították a tartozás összegét, amit a fizetésre kötelezett elismert, de nem fizetett meg, vagy egyéb módon egyértelműen megállapítható a tartozás összege, esedékessége [Cstv. 27. § (2) bek. a) pontja].
Az elsőfokú bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapította és felszámolását elrendelte. Felszámolóként az Y. Vagyonkezelő, Felszámoló és Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki. Kötelezte az adóst, hogy fizessen meg 85 000 Ft felszámolási költséget a hitelezőnek.
Határozatát azzal indokolta, hogy a hitelező 2008. február 14. napján benyújtott kérelmében adásvételi szerződésen alapuló, a 272003234 és 272003280 számú számlákban megjelölt összesen 872 689 Ft meg nem fizetése miatt kérte az adós felszámolását. Megállapította, hogy a hitelező 2007. szeptember 4-én fizetési felszólítást küldött az adós részére, melyet az adós 2007. szeptember 12-én a székhelyén átvett. Az adós 2007. szeptember 10-i keltű levelében ígéretet tett tartozásai megfizetésére, majd 2007. december 19-én kelt levelében ismét ígérte, hogy tartozását rendezi, a fizetés végső időpontját 2008. május 31. napjában jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adós vitatást tartalmazó levelet - elkésetten - csak 2007. szeptember 12-ét követően küldött a hitelező részére, és nem bizonyította, hogy az eljárás alapjául szolgáló összeget megfizette volna a hitelező részére.
Erre tekintettel az elsőfokú bíróság az adós fizetésképtelenségét a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján állapította meg.
A végzés ellen az adós élt fellebbezéssel és kérte - tartalma szerint - az elsőfokú határozat megváltoztatásával az eljárás soron kívüli megszüntetését. Arra hivatkozott, hogy a hitelező 2007. szeptember 4. napján 2 672 689 Ft-ról küldött felszólító levelet és ebből ő 2007. október 19-én 1 800 000 Ft részletet megfizetett a hitelező részére. A fennmaradt tartozás összegéről a felek szóban és írásban egyeztettek. A hitelező 2008. január 16. napján ismételten közölte a tartozás aktuális egyenlegét és a fizetési felszólítást. A folyamatos egyeztetésekre tekintettel ebből megállapítható, hogy a hitelező összkövetelése 2008. január 16. napján 126 246 Ft volt.
Kifejtette, hogy az első fokon beterjesztett iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a követelést vitatta, ha részben elkésetten is. Megállapítható, hogy 2008 januárjában már csak 126 246 Ft követelése volt a hitelezőnek az adóssal szemben, amellyel szemben az ő cca. 500 000 Ft összegű követelése állt. Hangsúlyozta, hogy követelése beszámításra alkalmas és az bőségesen fedezi az általa ugyan vitatott, de utoljára közölt hitelezői követelést.
A hitelező fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú határozat helybenhagyását kérte. Kifejtette, hogy az adós jelenleg is tartozik a felszámolási eljárás alapjául szolgáló 272003234, valamint 272003280 számú számlákban foglalt 872 689 Ft összeggel. Előadta, hogy 2007 szeptemberében ezen összeg megfizetésére szólította fel az adóst, aki válaszaiban elismerte a tartozását, csupán fizetési haladékot kért likviditási problémái miatt.
Észrevételében a hitelező az áru-eladási rendszeréről tájékoztatta a bíróságot, mely szerint "bizonyos vevők csak előleg befizetése mellett vásárolhatnak nála, illetve az akciós árak csak akkor érvényesek, ha a vásárlás ellenértéke a vásárlás napjáig a pénztárba befizetésre kerül. Ezt tekinti a hitelező előre fizetésnek."
A hitelező részére az adós 2007. július 5. napján 1 605 176 Ft előleget utalt, melyet 277000602 számú előlegszámlával igazolt vissza a hitelező. Az adós az előleget 2007. július 6. napján 973 948 Ft összegben (272002671 számú számlaszám), valamint 2007. július 13-án 216 474 Ft összegben (272002837 számú számlaszám) használta fel, ekkor 126 246 Ft előleg túlhasználási összeg keletkezett. A hitelező az előleg túlhasználást oly módon rendezte, hogy a 282000006 számú számlával sztornózta a 2720002837-es számlát 216 474 Ft összegben és kiállított egy új számlát 282000007 szám alatt 342 720 Ft-ról a sztornózott számla helyett. Ennek alapján számítása szerint előleg túlhasználás miatt még 126 246 Ft-ot köteles az adós fizetni a hitelező részére.
Előadta, hogy a 272002837-es számú 757 474 Ft összegű számla kiállításakor csak 631 228 Ft előlege volt az adósnak, csak ilyen összegben vihetett volna árut, a hitelező azonban tévedett a számla kibocsátása során és oly módon állította ki a számlát, mintha a teljes ellenértéket fedezte volna az előleg. A hitelező csak fél évvel később, 2008 januárjában észlelte a könyvelési hibát, ezért állította ki az előleg túlhasználási számlákat 2008. január 8. napján.
A hitelező hangsúlyozta, hogy a 2008. január 16-án kelt ügyvédi levélben a fentiekben kifejtettekre tekintettel hívta fel 126 246 Ft megfizetésére az adóst, azonban az adós ezen összeget vitatta, ezért a vitatott összeget fizetési meghagyásos eljárásban érvényesíti az adóssal szemben. Jelen eljárás alapjául kizárólag a nem vitatott 872 689 Ft szolgál.
A Fővárosi Ítélőtábla a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy az adós az eljárásban azzal védekezett, hogy nem tartozik a hitelezőnek, mert az általa elvégzett számítások szerint az ugyanazon jogviszonyból eredő adósi követelés magasabb összegű mint a hitelezői követelés. A felek között a számlák egyeztetésére az adós előadása szerint csak 2008 januárjában került sor, ezt megelőzően nem, azonban a felek ezen az egyeztetésen sem jutottak megállapodásra az adósi tartozás tekintetében.
Az adós a 2007. szeptember 10. napján kelt levelében csak általánosságban szólt a tartozás megfizetéséről, a tartozás összegét, az elismert számlák számát nem jelöli meg, jelzi, hogy csak azt követően fizet a hitelezőnek, ha a befektetőktől megkapja saját követelését.
A hitelező által csatolt szerződésből nem állapítható meg egyértelműen, hogy az adós hitelkerete milyen összegű volt, milyen feltételek szerint vásárolt, a hitelező e vonatkozásban tényállást nem adott elő.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megalapozott döntés nem hozható. Az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel, a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Mivel a hitelező az adós felszámolásának elrendelése iránt előterjesztett kérelmét 2008. február 14. napján nyújtotta be a bíróságon, jelen eljárásra a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, lényegesen utoljára a 2007. évi LXXVIII. törvénnyel módosított 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) rendelkezései az irányadóak. A Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólításra sem teljesítette. A (3) bekezdés második mondata értelmében az adós vitatásának legkésőbb a hitelező fizetési felszólításának kézhezvételét megelőző napig írásban van helye.
A fizetésképtelenség megállapítása során a bíróság a Cstv. 27. § (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállását vizsgálja.
Jelen ügyben a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapíthatók meg egyértelműen a felszámolási eljárás alapjául szolgáló követelést létrehozó szerződés feltételei. A felek előadásából úgy tűnik, hogy a felek között tartós, folyamatos üzleti kapcsolat áll fenn és a jelenleg is fennálló üzleti kapcsolat során állandóan változik a hitelező követelésének összege a folyamatos vásárlásra és az adósi fizetésre is tekintettel. Nem állapítható meg, hogy az adósnak jelenleg pontosan milyen összegű tartozása áll fenn, mivel a hitelező ezt nem jelölte meg annak ellenére, hogy az adós védekezése szerint a fennálló tartozását beszámítással kívánja rendezni.
A felek között bonyolult elszámolási rendszer van, amely nem került lezárásra. A rendelkezésre álló adatok szerint az adós többször is bizonyos összegű előleget fizetett a hitelezőnek, melyet később levásárolt. A fizetés, az áruvásárlás és az elszámolás időben elszakadt egymástól, illetve az új előlegfizetésbe, vásárlásba belecsúszott. A hitelező maga is kénytelen volt utóbb - fél évvel később - módosítani korábbi téves elszámolásait.
Ezen - a hitelező által előadott - elszámolási rendszer ismeretében kérdéses, hogyan jöhetett létre olyan helyzet, hogy az adós 2 számlát egyáltalán nem, illetve csak részben fizetett meg. A tényállás e körben sincs feltárva.
Egy tartós jogviszony, folyamatos üzleti kapcsolat bonyolult elszámolási rendszeréből a rendszer lezárása nélkül nem lehet néhány számlát kiragadni, és ezek alapján felszámolási eljárást indítani. Ilyen esetben csak akkor kérhető felszámolás az egyik fél ellen, ha a felek a jogviszonyt lezárták, elszámoltak, egyértelműen megállapították a tartozás összegét, melyet a fizetésre kötelezett elismert, azonban a későbbiekben nem fizetett meg, vagy egyéb módon egyértelműen megállapítható a tartozás összege. Ennek hiányában a hitelező követelése csak peres úton érvényesíthető az adóssal szemben, és a perben helye van elszámolásnak.
A megismételt eljárásban a feleket ki kell oktatni a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a fentiek szerint bizonyítandó tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményéről. Fel kell hívni a hitelezőt, hogy pontos tényállást adjon elő, a kérelme alapjául szolgáló követelést pontosan munkálja ki, ennek során térjen ki az adós által teljesített összegek elszámolására is. Igazolja, hogy a felek közötti egyeztetés milyen eredményre vezetett, ennek alapján van-e az adósnak elismert tartozása, felhívta-e a hitelező az adóst a tartozás megfizetésére, az adós vitatta-e határidőben e tartozását. A megismételt eljárásban csak a kérelemben megjelölt számlák vonatkozásában lehet vizsgálni a megjelölt tartozás fennállását és vitatását. Ha a vitatás elkésett, az egyeztetés még vezethet arra az eredményre (figyelemmel az elszámolási rendszerre), hogy az adott tartozás időközben kiegyenlítésre került. Szem előtt kell tartani a felszámolási eljárás célját, ami nem követelésbehajtás. Az adós beszámítással az eljárás során élhet.
Az adós a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján kioktatandó a beszámítással kapcsolatos bizonyításról, és a megfelelően előterjesztett beszámítási kifogást a jelen eljárásban érdemben el kell bírálni.
Ezt követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon a kérelem tárgyában.
(Fővárosi Ítélőtábla 11. Fpkf. 44.073/2008/3.)