adozona.hu
EH 2008.1911
EH 2008.1911
Illeték-visszatérítés esetén nem a Ket., hanem az Art. szabályai alkalmazandók [2003. évi XCII. tv. 151. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Megyei Közigazgatási Hivatal hivatalvezetője másodfokú határozatával rendelkezett a felperes részéről fellebbezésen lerótt 5000 Ft illeték visszatérítéséről, és e célból megkereste az illetékes hatóságot. Az elsőfokú adóhatóság 2006. november 9-én nyilatkozat kitöltését kérte a felperestől, majd határozatával elrendelte az 5000 Ft illeték visszautalását, de a felperes késedelmi kamat fizetésére irányuló kérelmét elutasította. Hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (to...
EH 2008.1911 Illeték-visszatérítés esetén nem a Ket., hanem az Art. szabályai alkalmazandók [2003. évi XCII. tv. 151. §].
A Megyei Közigazgatási Hivatal hivatalvezetője másodfokú határozatával rendelkezett a felperes részéről fellebbezésen lerótt 5000 Ft illeték visszatérítéséről, és e célból megkereste az illetékes hatóságot. Az elsőfokú adóhatóság 2006. november 9-én nyilatkozat kitöltését kérte a felperestől, majd határozatával elrendelte az 5000 Ft illeték visszautalását, de a felperes késedelmi kamat fizetésére irányuló kérelmét elutasította. Hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 37. § (6) bekezdésére.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot az Art. 151. §-ára hivatkozva helybenhagyta, azzal, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 33. § szerinti határidőt betartották, így a felperes késedelmi kamat iránti igénye jogszerűtlen. Elutasította a felperesnek az eljárással kapcsolatosan felmerülő költségének megtérítésére vonatkozó indítványát is az Art. 179. § (6) bekezdése alapján.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra történő kötelezését kérte azzal, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 32. §-a szerinti eljárás során a jogosultnak nem kell nyilatkozatot tenni, ez a Ket. szerinti végrehajtási eljárásban történik. Kérte továbbá kötelezni az alperest költségének megtérítésére is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Itv. 32. § (1) bekezdésére, amely a jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illeték visszafizetéséről rendelkezik. A (2) bekezdés értelmében azonban a visszatérítés foganatosítása végett a határozatot meg kell küldeni az állami adóhatóságnak. A perbeli ügyben a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője rendelkezett határozatában az 5000 Ft fellebbezési eljárási illeték felperes részére történő visszatérítéséről, és megkereste a Megyei Illetékhivatalt annak foganatosítása érdekében.
Az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján az illeték visszatérítésére az illetékes állami adóhatóság jogosult, így nem sértett jogszabályt az adóhatóság, amikor az Art. 151. § (1) bekezdése alapján nyilatkozat kitöltésére és visszaküldésére hívta fel a felperest.
Az illeték visszatérítésére nem a Ket. 125. § a) pontja, illetőleg 130. § (1) bekezdése szerinti végrehajtási eljárásban kellene megtörténnie, mert az illeték adók módjára viselkedik, így az Art. rendelkezései elsődlegesen az irányadók.
Az elsőfokú bíróság nem találta törvénysértőnek az Art. 179. § (3) bekezdése alapján a felperesi költségtérítésre vonatkozó igény elutasítását sem. E szerint az adózó költségeit az adózó viseli. Mivel az alperes részéről mulasztás nem következett be, így a felperes késedelmi kamatra sem tarthat igényt.
Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperes azon álláspontját, hogy az eljárási illeték visszatérítésére vonatkozó végzés elleni fellebbezés az Itv. 31. § (1) bekezdésre figyelemmel ne lenne illetékköteles. A visszatartási jog gyakorlása már önálló érdemi döntést feltételez, melynek formája határozat.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és keresetének történő helyt adást. Jogi álláspontja szerint az adóhatóságnak nem kellett volna határozatot hozni az illeték visszatérítéséről, az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja, 151. §-a nem alkalmazható az ügyben. A Ket. 155. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján a felperes költségeit meg kellett volna téríteni az adóhatóságnak, e körben az Art. 179. § (3) bekezdése nem alkalmazható. A perbeli esetben a Ket. végrehajtására vonatkozó szabályait kellett volna alkalmazni és nem az Art.-ot. Az elsőfokú szerv által hozott határozat elleni fellebbezés nem volt illetékköteles, és jogszerűtlen a felszámított jogtanácsosi munkadíj perköltségként történő megítélése. Mivel a közigazgatási eljárás nem volt illetékköteles, a tévesen hozott határozat elleni bírósági kereset sem esik illetékfizetési kötelezettség alá. Az elsőfokú ítélet nem döntött arról, hogy az elsőfokú hatóság - a fellebbezés elbírálásáig - nem hozhatta volna meg határozatát.
Az alperes a jogerős ítélet hatályával való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta, részletesen ismertette az ügyben alkalmazandó jogszabályhelyeket és azok értelmezésével jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett. A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettek alapján az alábbiakra mutat rá:
Az Itv. 32. § (2) bekezdése értelmében az illeték visszatérítés foganatosítása az adóhatóság hatáskörébe tartozik.
Az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja értelmében e törvény hatálya kiterjed az adóval, a járulékkal, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre (a továbbiakban: együtt: adó), ha annak megállapítása, beszedése, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása vagy ellenőrzése az adóhatóság hatáskörébe tartozik [az a)-c) pont szerinti tevékenység a továbbiakban: együtt: adózás]. A (3) bekezdés b) pontja alapján pedig, ha e törvény másként nem rendelkezik, az adó-visszaigénylés és az adó-visszatérítés tekintetében a költségvetési támogatásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Az adóhatóság eljárására tehát nem a Ket., hanem az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel az Art. szabályai az irányadók. Az Art. 151. § (1) bekezdése alapján az adózó a költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) igénylésekor az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a nyilatkozat időpontjában más adóhatóságnál (vámhatóságnál) van-e esedékessé vált tartozása, és az milyen összegű. A (2) bekezdés alapján pedig az adóhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, az adózó nyilatkozatában vagy a vámhatóság, illetőleg más adóhatóság megkeresésében közölt - vámhatóságot, más adóhatóságot megillető - tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel a tartozás megfizetettnek minősül.
Így a visszatérítés körében az adóhatóság az Art. 151. § (1) bekezdésére figyelemmel jogszerűen nyilatkoztatta a felperest az esetleges tartozásáról, mivel a (2) bekezdés alapján ebben az esetben visszatartási joga van.
A felperes a nyilatkozat visszaküldésével együtt kamatigényét is előterjesztette, így az elsőfokú adóhatóságnak mindenképpen határozati formában kellett döntenie a felperes kérelméről.
Az elsőfokú szerv által hozott határozat elleni fellebbezés az Itv. 31. § (1) bekezdése alapján illetékköteles. Az Itv. nem tesz különbséget ezen illetékkötelezettség előírása vonatkozásában, hogy a fellebbezésre jogosult miért tartja jogszabálysértőnek az elsőfokú határozatot. Ebből következően a fellebbezés akkor is illetékköteles, ha az ügyfél jogi álláspontja az, hogy az elsőfokú hatóságnak határozatot nem is kellett volna hoznia.
Az Itv. 37. § (1) bekezdése alapján a bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni. Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes arra, hogy a tévesen hozott határozat elleni bírósági kereset sem esik illetékfizetési kötelezettség alá. Azt, hogy egy határozatot tévesen, azaz jogszerűtlenül hoztak-e meg, a közigazgatási perben a bíróság érdemi döntésében, ítéletében fogja megállapítani. A felperes kereseti illeték megfizetési kötelezettsége nem múlhat azon, hogy milyen jogszabálysértésre hivatkozással kéri a közigazgatási szerv jogerős határozatának felülvizsgálatát. Így az a kereseti kérelem is kereseti illetékfizetési kötelezettség alá esik, amikor az ügyfél arra hivatkozik, hogy a közigazgatási hatóságok nem is hozhattak volna döntést az ügyben.
Az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást a felperes késedelmi kamat, illetve költségigénye elutasítása vonatkozásában is. Az iratok alapján megállapítható volt, hogy az elsőfokú adóhatóság az ügyintézési határidőt nem lépte túl, és az ügyben alkalmazandó speciális szabály, az Art. 179. § (3) bekezdése alapján a felperes költségigénye sem volt megalapozott. E körben ismét utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az adóhatóságnak az Art. szabályait kellett alapvetően alkalmaznia az ügyben.
A felperes hivatkozásával szemben az elsőfokú bíróság valamennyi kereseti kérelem felől döntött, hiszen kifejtette jogi álláspontját az eljárási illeték visszatérítésére vonatkozó végzés elleni fellebbezés illetékkötelezettségével kapcsolatban is. A felperes által hivatkozott határozat is a fellebbezési illeték megfizetésére kötelezés tárgyában született.
Az elsőfokú bíróság által felszámított jogtanácsosi munkadíjjal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen rámutat arra, hogy erről a közigazgatási perben a bíróságnak a Pp.</a>, és nem a Ket. szabályai szerint kell döntenie. Ebből következően a felperesnek a Ket.-re való hivatkozása e körben irreleváns. A Pp. 75. § (2) bekezdése alapján a perköltséghez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd, jogtanácsos, illetve a szabadalmi ügyvivő készkiadásait és munkadíját is. Sem a Pp.</a>, sem a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. számú törvényerejű rendelet nem zárja ki, hogy közigazgatási perben a pernyertes alperest foglalkoztatási jogviszonyban köztisztviselőként alkalmazott jogtanácsos részére ne lehetne munkadíjat megállapítani.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság valamennyi vitatott jogkérdésben helytállóan fejtette ki álláspontját, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.498/2007.)