adozona.hu
BH 2009.11.325
BH 2009.11.325
A közigazgatási szerv kártérítési felelőssége - a kirívóan súlyos jogértelmezési tévedésen alapuló - jogalkalmazási gyakorlatról adott tájékoztatásért [Ptk. 339. § és 349. §, 1995. évi C. tv. 2. §, 1997. évi LXVI. tv. 7. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megismételt eljárásban hozott ítéletével az elsőfokú bíróság a módosított keresetnek helyt adva, az alperest a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 349. §-ának (1) bek. és (3) bekezdése alapján kártérítés és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes, mint légi utaskísérő részt vett abban az előtakarékossági akcióban, amelynek az volt a célja, hogy vámmentesen hozhasson be külföldről személygépkocsit. A feltételek szerint a havi v...
BH 2009.11.325 A közigazgatási szerv kártérítési felelőssége - a kirívóan súlyos jogértelmezési tévedésen alapuló - jogalkalmazási gyakorlatról adott tájékoztatásért [Ptk. 339. § és 349. §, 1995. évi C. tv. 2. §, 1997. évi LXVI. tv. 7. §].
A megismételt eljárásban hozott ítéletével az elsőfokú bíróság a módosított keresetnek helyt adva, az alperest a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 349. §-ának (1) bek. és (3) bekezdése alapján kártérítés és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes, mint légi utaskísérő részt vett abban az előtakarékossági akcióban, amelynek az volt a célja, hogy vámmentesen hozhasson be külföldről személygépkocsit. A feltételek szerint a havi vámkedvezmény felét kellett felajánlani előtakarékosságra, a másik felét pedig áruvásárlás esetén lehetett felhasználni. A megtakarítást a vámhatóság összevonta, göngyölítette, jóváírta, majd a vámkönyvben pecséttel ellátva igazolta. További feltétel volt 731 külföldön eltöltött nap és annak igazolása, hogy a gépkocsi vételára a külföldi napidíj megtakarítását igazoló bankszámlán rendelkezésre áll. Kezdetben nem volt rendelkezés arról, hogy a vámkeret egyetlen esetben sem léphető túl. A későbbiekben azonban kifüggesztették az 1995. évi C. törvény 2. számú mellékletét majd 1998-ban egy felhívást, amely azt tartalmazta, hogy a jogosult a hat havi vámkedvezményt nem vonhatja össze, ha pedig a 6750 forint értéket meghaladóan vásárol, vámot kell fizetnie. Az alperes által követett gyakorlat 1999 októberében megváltozott. A felperest a vámhatóság az 1999. február 10-én kelt 1307/2/1999. számú határozatával a gépkocsi előtakarékossághoz felhasználható havi vámkedvezményt meghaladó vásárlás értéke után vámfizetésre kötelezte. A határozat tartalmazta azt a felhívást, hogy ha a kiszabott összeg nem kerül határidőben befizetésre, a gépkocsi előtakarékosságot a nyilvántartásból törlik. A felperes a határozatban foglaltaknak eleget tett, majd 1999. május 27-én külföldön gépkocsit vásárolt, amelyet az alperes vámmentesen vámkezelt. A november 22-én kelt határozatával azonban e határozatot visszavonta és a gépkocsit 6 825 315 forint vámteher kiszabása mellett vámkezelte. A határozat indokolása szerint a felperes az előtakarékossági igény bejelentését követően minden évben több alkalommal túllépte a mindenkori vámkedvezmény 50%-át.
A felperes a határozat felülvizsgálata iránt pert indított, az ügyben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott végleges döntést. Az ítélet indokolásában azt az álláspontot foglalta el, hogy az alperes határozata jogszerű volt. A mentességeket nem lehet kiterjesztően értelmezni, így a kedvezmény 50%-át meghaladó igénybevételével az előtakarékossági időszak megszakadt és újra kezdődött. A vám utólagos megfizetése a túllépést nem teszi meg nem történtté, a vámmentes vámkezelés feltételei maradéktalanul nem álltak fenn. A fenti tényállásból az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az alperes kártérítési felelőssége fennáll. A gépkocsi megvásárlása előtt - 1999. február 10-én - hozott határozatban kapott tájékoztatást csak úgy értelmezhette, hogy ha a határozatnak eleget tesz, az előtakarékosság fennmarad, és a gépkocsit vámmentesen hozhatja be. Az alperes azzal okozott kárt, hogy téves tájékoztatást adott, elzárva a felperest annak mérlegelésétől, hogy hol vásároljon gépkocsit. Az utóbb jogszerűen kiszabott vám a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerinti elmaradt haszon, és mint ilyen a felperest ért kár összegének felel meg. További kár a bírósági jogorvoslati eljárásokban a terhére megállapított perköltség és eljárási illeték.
Az elsőfokú ítélet ellen, a kereset elutasítás érdekében, az alperes terjesztett elő fellebbezést, míg a felperes annak helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. A jogerős ítéletben kifejtett indokolás szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból tévesen következtetett arra, hogy az alperes kártérítési felelősséget maga után vonó téves tájékoztatást adott. A felperes a gépkocsi megvétele előtt tájékozódott arról, hogy a vámmentesség feltételei fennállnak-e. Az ennek eredményeként hozott határozat megállapította, hogy a felperes negyven esetben túllépte a felhasználható vámkedvezményt. A határozatnak az előtakarékosság törlésére utaló részét az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte. Nem jelentette ugyanis azt, hogy az aktuális időre a vámmentesség feltételei változatlanok maradnak, hanem csak annyit, hogy az előtakarékossági nyilvántartást - amelyre a felperes 1994-ben bejelentkezett - a vámhatóság nem törli. Az 1998 szeptemberében kifüggesztett tájékoztató nyelvhelyességi okból egyértelműnek nem minősíthető. Tartalmából nem állapítható meg, hogy mi után kell vámot fizetni, a figyelmeztetés inkább arra vonatkozott, hogy az előtakarékossággal járó vámkedvezménytől milyen esetben lehet elesni. Az alperes terhére tehát olyan egyértelműen téves tájékoztatás nem állapítható meg, amelyből a felperes okkal vonhatott le olyan következtetést, hogy ha a vállalt feltételeket nem tartja be, de utólag a vámot megfizeti, a vámmentesség együttes feltételeinek a hiányát kiválthatja. Jogellenes magatartás hiányában viszont a kártérítési felelősség nem áll fenn.
A jogerős ítélet indokolása kitért a kár összegszerűségére is, kimondva, hogy a jogszerűen kiszabott vám nem sorolható a Ptk. 355. § (4) bekezdése szerinti kárfogalom körébe, ezért a kár sem lehet egyenlő a vám összegével. A kár mértékének megállapításához a felperesnek igazolnia kell, hogy a vásárláskor a vételár milyen forint összeget jelentett. Ehhez hozzáadva a vám összegét és a forgalomba helyezés költségét állapítható meg a bekerülési költség. Az adott típusú jármű vásárláskori belföldi forgalmi értékét a fenti összeghez viszonyítva lehetett volna vizsgálni, hogy volt-e elmaradt vagyoni előny. A fentiekre vonatkozó adat a perben nem volt, az elsőfokú bíróság nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének [Pp. 3. § (3) bekezdése]. Az eljárási szabály megsértésének azonban nincs jelentősége, mert jogellenesség hiányában nem áll fenn a kártérítési felelősség. A másodfokú bíróság kimondta azt is, hogy minden jogalapot nélkülöz a felperes által kezdeményezett bírósági eljárásban felmerült költség kárként való figyelembevétele.
A jogerős ítélet ellen az alperest marasztaló új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelése szerint a magyar nyelv ismeretében és a logikai szabályok szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a vámkeret túllépése miatt hozott határozatba foglalt felhívást. Az egyéb bizonyítékokra is figyelemmel, a felhívás csak úgy értelmezhető, hogy a vám megfizetése esetén az előtakarékosságot a nyilvántartásból nem törlik. Ezt az értelmezést erősítette meg a kifüggesztett tájékoztatás, valamint az alperes különböző szintű parancsnokságai által kiadott levelek tartalma is. Egyértelműen igazolták az alperes által konzekvensen folytatott gyakorlatot, amelynek alapján a felperes részére ki is adták a vámmentes vámkezeléshez szükséges igazolást. A gyakorlatban tehát nem lehetett elveszteni az előtakarékossági kedvezményt, a nyilvántartó könyvet is folyamatosan vezette az alperes. A felperes az elvárható legnagyobb gondossággal járt el, abban a biztos tudatban, hogy eleget téve a jogszabályi előírásoknak, a külföldön vásárolt gépkocsi után vámot nem kell fizetnie.
A felülvizsgálati kérelem szerint a kár jellegét és mértékét illetően is téves a másodfokú bíróság álláspontja, különösen arra figyelemmel, hogy az alperes a kereset összegszerűségét nem vitatta. Erre a másodfokú eljárásban nem volt módja, ezért a másodfokú bíróságnak az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie vagy a kár összegét a Pp. 206. § (3) bekezdése alkalmazásával megállapítania.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint a fél a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással kérheti.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kérelem megalapozott, a keresetet elutasító döntés nem felel meg a jogszabályoknak.
A perben eljárt bíróságok helytállóan indultak ki abból, hogy a jogalkotó szervek egyedi ügyben hozott közhatalmi döntésének jogalkalmazási vagy jogértelmezési tévedése csak akkor vált ki kártérítési felelősséget, ha az kirívóan súlyos. A hatósági ügyben való tájékoztatás pedig akkor felróható, ha az nyilvánvalóan téves.
A perben tehát elsődlegesen azt kellett eldönteni, hogy a vámjogról, vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 2. számú mellékletében írt szabályok értelmezése, alkalmazása és az e körben kiadott tájékoztatás tekintetében az alperes terheli-e felróhatóság. A hivatkozott jogszabály értelmezésén alapult a Legfelsőbb Bíróságnak a közigazgatási ügyben hozott felülvizsgálati ítélete, amely a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a értelmében a jelen ügyben eljáró bíróságokat is köti. A felülvizsgálati döntés indokolásából is egyértelműen megállapítható, hogy a hivatkozott törvény a vámmentesség feltételeit pontosan és egyértelműen meghatározta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást figyelembe véve tehát ebből kiindulva kell következtetést levonni arra nézve, hogy a korábbi időszakban kialakult, és az alperes határozataiban, illetőleg tájékoztatóiban megnyilvánuló jogértelmezés mennyiben felelt meg a jogszabálynak. A Legfelsőbb Bíróság e tekintettben nem a másodfokú, hanem az elsőfokú bíróság álláspontjával értett egyet.
A perben feltárt adatok és közöttük elsősorban az alperes által hozott 1307/2/1999. számú határozat tartalma nem hagy kétséget az iránt, hogy a kialakult jogértelmezési gyakorlat súlyosan téves volt. Ebből pedig szükségszerűen következett, hogy a határozatban szereplő tájékoztatás sem felelt meg a jogszabálynak. A vám kiszabásának ténye és a felhívás félre nem értelmezhető szövege együttesen csak azt jelenthették, hogy - a jogszabállyal ellentétben - utólagos vámfizetés esetén az előtakarékosság fennmarad. Ugyanezt a téves jogértelmezést követte az alperes a vámmentes vámkezelést engedélyező, utóbb visszavont határozata is.
A fenti indokolásból következően tehát a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján fennáll, a jogalap vonatkozásában az elsőfokú ítélet felel meg a jogszabályoknak.
Egyetértett viszont a másodfokú ítéletnek a kár jellegével és mértékével kapcsolatos indokaival. A másodfokú bíróság helyes jogszabályi hivatkozással és érveléssel mutatott rá arra, hogy a jogszerűen kiszabott vám kártérítésként nem követelhető, továbbá a közigazgatási per költsége a jogszerű határozatot sikertelenül támadó bírósági eljárás következménye, és mint ilyen, kárként nem vehető figyelembe. A kár összegének megállapításához szükséges a másodfokú ítéletben felsorolt adatok a felülvizsgálati eljárásban sem álltak rendelkezésre, a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás lefolytatását nem teszi lehetővé.
A fenti indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdés és 275. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával közbenső ítéletet hozott. A kártérítés összegszerűsége tekintetében az eljárást a Pp. 253. §-ának (4) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróságnak kell lefolytatnia.
(Legf. Bír. Pfv.V.20.810/2009.)