adozona.hu
BH 2009.9.283
BH 2009.9.283
A jogalap nélkül felvett nyugellátás elsődlegesen a felvevőtől követelhető vissza, felróhatóság esetén 90 napon túl is [1997. évi LXXXI. tv. 84. §, 168/1997. (X. 6.) Korm. r. 80. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 2000. május 15. napjáig a M. Bányavállalat üzemvezetőségénél állt alkalmazásban. Munkaképesség-csökkenésének mértéke 36%, amelyre tekintettel kereset-kiegészítésben részült. 2000. május 15. napjától munkaviszonyban állt 2001. augusztus 31. napjáig terjedő időben, a megváltozott munkaképességének megfelelően rehabilitálható volt. A felperes részére a Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a 2000. július 27. napján kelt határozatával 2000. május 16. napjától kezdődően havi 49 800 ...
BH 2009.9.283 A jogalap nélkül felvett nyugellátás elsődlegesen a felvevőtől követelhető vissza, felróhatóság esetén 90 napon túl is [1997. évi LXXXI. tv. 84. §, 168/1997. (X. 6.) Korm. r. 80. §]
Az alperes 2000. május 15. napjáig a M. Bányavállalat üzemvezetőségénél állt alkalmazásban. Munkaképesség-csökkenésének mértéke 36%, amelyre tekintettel kereset-kiegészítésben részült. 2000. május 15. napjától munkaviszonyban állt 2001. augusztus 31. napjáig terjedő időben, a megváltozott munkaképességének megfelelően rehabilitálható volt. A felperes részére a Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a 2000. július 27. napján kelt határozatával 2000. május 16. napjától kezdődően havi 49 800 forint összegű egészségkárosodási járadékot állapított meg. A felperes 2003. szeptember 30. napján rokkantsági nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett elő az alperesnél. Az eljárás során kiderült, hogy a felperes 2000. május 15. napjától munkaviszonyban állt, melyre tekintettel az alperes a 2003. december 4. napján kelt határozatával az egészségkárosodási járadékot megállapító határozatát visszavonta, hivatkozva arra, hogy 2000. május 15. napjától 2001. augusztus 31. napjáig terjedő időben a felperes munkaviszonyban állt, így egészségkárosodási járadékra nem volt jogosult. A felperes fellebbezett a határozat ellen, amelynek elbírálása során az alperes vezetője a 2004. január 7. napján kelt 34. sorszámú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes ezen határozatok felülvizsgálata iránt keresettel fordult a megyei munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság a 2004. november 25. napján kelt jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) előírásaira hivatkozással a munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a munkahely hiányában nem rehabilitálható és munkanélküli ellátásban nem részesülő bányász dolgozót meghatározott feltételek mellett egészségkárosodási járadék illeti meg. Megállapította azonban a munkaügyi bíróság, hogy a felperes ezen feltételeknek nem felelt meg, ezért nem sértett jogszabályt az alperes akkor, amikor a felperes részére megállapított egészségkárosodási járadékra vonatkozó határozat visszavonásáról döntött.
Az alperes a 2005. január 28. napján kelt határozatával a felperest a jogalap nélkül kifizetett 1 887 793 forint összegű ellátás visszafizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint 2000. május 16. napjától 2003. február 28. napjáig terjedő időszakban jogalap nélkül került kifizetésre ezen összeg, ezért az alperes a jogalap nélkül felvett ellátás kilencven napon túli részének visszafizetésére kötelezte a felperest. A határozat ellen a felperes fellebbezett, amelynek elbírálása során az alperes vezetője a 2005. április 7. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében ezen alperesi határozatok felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését, az alperes új eljárásra kötelezését, másodlagosan pedig amennyiben a bíróság úgy ítélné meg, hogy a felperes is közrehatott a jogalap nélküli kifizetésben, úgy 50%-os mértékben kérte értékelni a munkáltató közrehatását is. Arra hivatkozott, hogy részéről felróható magatartás nem állapítható meg, így a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló többször módosított 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 84. §-a értelmében felróhatóság hiányában tőle a nyugellátás nem követelhető vissza. A felróhatóság bizonyításának sem az első-, sem a másodfokú szerv nem tett eleget, így álláspontja szerint a határozatok megalapozatlanok. Hivatkozott arra a felperes, hogy az ellátás felvételétől számított 90 napon belül kötelezhette volna az alperes a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetésére, a határozat kibocsátásától visszamenőleg számított kilencven napon belül pedig nem részesült egészségkárosodási járadékban, így erre tekintettel a határozat hatályon kívül helyezésének van helye.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét megalapozatlannak értékelte és azt elutasította. Ítéletének indokolásában a R. 1. § (1) és (6) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, a Tny. 84. § (1), (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy ezen jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelte a felperes és az alperes nyilatkozatait, F. J. tanúvallomását a munkaügyi bíróság ítéletét, valamint az egyéb periratokat. Kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a jogerős ítéletében már megállapította, hogy a felperes az egészségkárosodási járadék folyósítása feltételeinek nem felelt meg, így részére a járadék megállapítása nem volt jogszerű. Ezen eljárásban tisztázódott, hogy az alperes a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor az egészségkárosodási járadékra vonatkozó határozatát visszavonta.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a jogszabályoknak megfelelően hozott határozatot az alperes akkor is, amikor a jogalap nélkül kifizetett járadék visszafizetésére kötelezte a felperest. A munkaügyi bíróság az ítéletében is utalt arra, hogy a felperes 2003. szeptember 30. napján rokkantsági nyugdíj megállapítása iránt terjesztett elő kérelmet az alperesnél, melyhez csatolt nyilatkozat szerint utolsó munkaviszonya megszűnésének időpontja 2000. május 15. napja, s jelenleg munkaviszonyban nem áll. Az eljárás során azonban kiderült, hogy a felperes 2000. május 15. napjától 2001. augusztus 31. napjáig munkaviszonyban állt, tehát egészségkárosodási járadékra nem volt jogosult.
A 2000. június 22-én kelt nyilatkozatában a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy az igény elbírálásáig bármilyen változás következik be, nyolc napon belül az alperesnél azt bejelenti. Az ellátás jogalap nélküli megállapítását tehát az okozta, hogy a felperes 2000. május 15. napján létesített munkaviszonyáról a járadék folyósításra vonatkozó igénye beterjesztésekor említést sem tett, az adatszolgáltatási kötelezettségét elmulasztotta, s a jogszabályi rendelkezés értelmében egészségkárosodási járadékra nem volt jogosult. Így a munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes eredménnyel nem hivatkozhat arra, hogy ez a magatartás nem meríti ki a felróhatóság fogalmát.
A munkaügyi bíróság idézte a Tny. 84. § (2) bekezdésének rendelkezését és rámutatott arra, hogy a felperes a munkáltatót is megtévesztette azzal, hogy nyugdíjas, így őt utólag kellett bejelenteni és utána járulékot fizetni. A felperes munkaviszonya 2001. augusztus 31. napján szűnt meg, ezt követően csak újabb igénybejelentés alapján vizsgálhatta volna az alperes az egészségkárosodási járadékra való jogosultságot, a jelen eljárás keretében erre nincs lehetőség.
F. J. tanú vallomása kapcsán kifejtette a munkaügyi bíróság, hogy a felperes, mint csökkent munkaképességű vállalhatott munkát, így az nem volt téves tájékoztatás az ügyintéző részéről, de az egészségkárosodási járadékra való jogosultság feltételeit jogszabály határozza meg. A felperes döntésétől függött, hogy dolgozni akar-e, vagy egészségkárosodási járadékot kíván igénybe venni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését kérte, a keresetében foglaltakat fenntartottan. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Tny. 84. § (1), (2) bekezdését, 85. § (1), (2) bekezdését, a R. 25/A. §-át, a Pp. 206. § (1) bekezdését és 221. § (1) bekezdését. Állította, hogy eljárásában felróhatóság nem lelhető fel, erre tekintettel a kilencven napon túli visszakövetelés felróhatóság hiányában csorbát szenved, továbbá az egészségkárosodási járadék folyósítása a kettő munkáltató adatszolgáltatásának eredménye, s mivel személyétől a visszakövetelés megalapozatlan, így a Tny. 85. § (1) bekezdésének vonatkozó rendelkezései szerint az esetlegesen jogalap nélkül felvett ellátás összegét a munkáltatók közrehatásuk arányában kötelesek megtéríteni. Állította azt is, hogy amennyiben az általa vitatott egészségkárosodási járadék visszavonás megalapozott volna, azon esetben is a felhívott jogszabály 85. § (2) bekezdés rendelkezései alapján közrehatás arányában lett volna köteles az alperes, illetőleg a bíróság a felperest és a foglalkoztatót visszafizetésre kötelezni.
A Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 80. § (8) bekezdése szerint a felróhatóságot a nyugdíjbiztosítási szervnek kell bizonyítani, amely kötelezettségüknek a felperes álláspontja szerint sem határozataikban, sem a peres eljárás folyamán nem tettek eleget az alperesi szervek. Az elsőfokú ítélet ezen oknál fogva is megalapozatlan.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság megfelelő alapossággal feltárta az ügyben irányadó tényállást és abból - az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával - helytálló jogi következtetést vont le.
Elsődlegesen kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes jelen perben felülvizsgált eljárásának előzményét képezte a munkaügyi bíróság jogerős ítélete, amely megállapította, hogy az alperes nem sértett jogszabályt akkor, amikor visszavonta az egészségkárosodási járadékra vonatkozó határozatát, mert ezen ellátásra a felperes nem volt jogosult.
Az egészségkárosodási járadék jogosulatlan felvételének tényét a munkaügyi bíróság a jelen pert megelőző perében jogerős ítéletével tehát megállapította. Így az alperesnek ezen ténybeli és jogi alapból kellett kiindulnia a jogalap nélkül felvett ellátás visszakövetelése során. E körben a visszafizetésre kötelezés kilencven napon túli voltára tekintettel a Tny. 84. § (2) bekezdése volt az irányadó és ennek megfelelően a nyugellátás felvételében a felperes felróhatóságát kellett vizsgálni.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletének indokolásából kitűnően a bíróság erre vonatkozóan részletes bizonyítási eljárást folytatott le és figyelembe vette a már rendelkezésre állt, az alperesi eljárás során beszerzett bizonyítékokat is. A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében ezen bizonyítékok értékelésének és mérlegelésének jogszerűtlenségét kifogásolta.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése és 272. § (2) bekezdése értelmében felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható felül.
A következetes bírói gyakorlat szerint, ha a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélettel megállapított tényállást, vagyis azt sérelmezi, hogy a bíróság a tényállást a Pp. 206. §-ának megsértésével állapította meg, a jogerős ítélet érintésének csakis akkor van helye, ha a tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azokat egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte, s ennélfogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. Nem állapítható meg jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp. 206. §-a szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás - ha az nem iratellenes vagy logikátlan - felülvizsgálata nem lehet eredményes. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis felülmérlegelésnek nincs helye. Nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság eljárása során a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelte és mérlegelte a rendelkezésére állt bizonyítékokat és jogerős ítélete indokolásában a Pp. 221. § (1) bekezdés előírásainak megfelelő indokát adta döntésének, azzal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak kapcsán hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Tny. 84. §-a és 85. §-a a törvénybeli, rendszertani elhelyezéséből következően is a visszafizetésre kötelezés tekintetében sorrendiséget jelent. Elsődlegesen a Tny. 84. §-a szerint a nyugellátást felvevő esetében kell megvizsgálni a visszakövetelés feltételeinek fennálltát. A foglalkoztató és egyéb szerv megtérítésre kötelezésére a Tny. 85. §-a alapján akkor kerülhet sor, ha a 84. § alapján a visszakövetelésnek nincs helye.
A munkaügyi bíróság helyesen állapította azonban meg jogerős ítéletében azt, hogy a jogalap nélküli ellátás felvétele a felperesnek felróható volt, ezért a visszafizetésre kötelező alperesi határozatok jogszerűek. A Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság mérlegelési tevékenységét okszerűnek, logikusnak és a jogszabályi előírásoknak megfelelőnek értékelte.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III/K. 10.269/2007.)