adozona.hu
BH+ 2009.7.322
BH+ 2009.7.322
Felszámoló kártérítési felelősségének megállapítása, mert az adós kedvező kamatozás mellett bankszámlán elhelyezett nagy összegű készpénzvagyonát indokolatlanul más banknál vezetett kedvezőtlenebb kamatfeltételek mellett helyezi el, s ezzel az adósnak költséget és kamatveszteséget okoz [1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv.) 54. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint az N. és F. Korlátolt Felelősségű Társaság tagja volt a jelen per felperese, N. Gy. 68,953% tulajdonosi részesedéssel, míg további tagok voltak P. R. és K. A.. A társaság ellen 1994. szeptember 2-án előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a megyei bíróság végzésével a társaság fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte és felszámolóként a ...
BH+ 2009.7.322 Felszámoló kártérítési felelősségének megállapítása, mert az adós kedvező kamatozás mellett bankszámlán elhelyezett nagy összegű készpénzvagyonát indokolatlanul más banknál vezetett kedvezőtlenebb kamatfeltételek mellett helyezi el, s ezzel az adósnak költséget és kamatveszteséget okoz [1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv.) 54. §].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint az N. és F. Korlátolt Felelősségű Társaság tagja volt a jelen per felperese, N. Gy. 68,953% tulajdonosi részesedéssel, míg további tagok voltak P. R. és K. A.. A társaság ellen 1994. szeptember 2-án előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a megyei bíróság végzésével a társaság fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte és felszámolóként a jelen per alperesét jelölte ki. A felszámolási eljárás során a felperes jelentős mértékben közreműködött abban, hogy az adós pert nyert a K. Rt.-vel szemben, melynek folytán az adós számlájára 1999. szeptember 3-án 101 677 701 Ft teljesítés érkezett.A felperes a felszámolási eljárásban 5 millió Ft tagi hitel kifizetése iránt hitelezői igényt jelentett be, melyet a felszámoló 1 582 307 Ft-ban ismert el.
A felperes a hitelezők egy részétől engedményezési szerződésekkel követeléseket vásárolt meg, majd a többi hitelezőnek egyezségi ajánlatot tett. Az egyezség előkészítése érdekében a Kft. tagjai 1999. június 13. napján taggyűlést tartottak, amelyen K. A. tag olyan nyilatkozatot tett, mely szerint a törzstőke 25%-kal növelt hányadára tart igényt, míg P. R. nyilatkozata szerint tagi részarányára és az általa átadott Citroen személygépkocsiból még hátralévő 1 300 000 Ft-ra, valamint ez összegek 25%-os kamatára tart igényt, egyéb járandóságukról a tagok a felperes javára lemondtak.
A hitelezők az egyezségi ajánlatot nem fogadták el, a bíróság az egyezség jóváhagyását megtagadta, mely határozata 2000. február 25. napján jogerőre emelkedett.
A felszámolási eljárás során az alperes felszámoló az adós nevében először az Sz. és Környéke Takarékszövetkezettel kötött bankszámla szerződést, mely számlán 1999. szeptember 3-án jóváírásra került - a K. Rt.-vel szemben megnyert per eredményeként - 101 677 701 Ft. Ebből az alperes felszámoló 95 millió Ft-ot 30 napos időtartamra, rulírozó jelleggel, évi 13,4%-os kamat mellett lekötött. Ezt követően az alperes felszámoló 2000. február 10-én a Gy. és Vidéke Takarékszövetkezettel kötött betéti szerződést, és a Takarékszövetkezethez átutalta az Sz. Környéki Takarékszövetkezetnél nyitott számláról az ott lekötött 95 millió Ft összeget, amely az újonnan nyitott számlára 2000. február 14. napján érkezett meg. Ezt a betétet a felszámoló egy évre lekötötte. E számlára több jóváírás nem érkezett a számla megszűnéséig. Az egy évre lekötött összeg a lejáratot megelőzően több részletben felhasználásra került. A lekötött betét a lejárat előtti megszüntetése miatt 4,5%-kal kamatozott.
Az egyezségi kísérlet eredménytelenségét követően az alperes, mint felszámoló a tovább folytatott felszámolási eljárásban 2000. április 28. napján nyújtotta be a felszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot, mellyel szemben a felperes kifogással élt, de azt a zárótárgyaláson visszavonta. A megyei bíróság végzésével az adós ellen folyó felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította és az adóst megszüntette. Kötelezte az alperes felszámolót arra, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül utaljon át a felperesnek - hitelezői igénye teljes kielégítéseként - 42 889 000 Ft-ot, továbbá a költségek és a hitelezői igények kifizetése után a fennmaradó vagyont - a társasági szerződésben leírtak arányában - a Kft. tagjainak utalja át. Az alperes felszámolói díját 7 576 590 Ft-ban állapította meg.
Az alperes - még a felszámolási eljárást befejező és a díját megállapító végzés jogerőre emelkedését 2000. augusztus 11-t megelőzően - 2000. július 24-én 9 470 738 Ft felszámolói díjat vett fel az adós bankszámlájáról. A felperes részére 2000. szeptember 6-án, hitelezői igénye kielégítése jogcímén, 37 389 000 Ft-ot fizetett meg, míg ezzel összefüggésben 2000. október 12-én 8 577 800 Ft személyi jövedelemadót fizetett be az APEH-nak. A hitelezők kielégítését követően 2000. november 30-án az alperes a felperes tagi részesedéseként 3 011 847 Ft-ot fizetett ki a felperesnek (6/F/4. szám alatti kimutatás), amellyel kapcsolatban 2000. december 12-én 2 897 000 Ft személyi jövedelemadót fizetett meg az APEH-nak.
A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 17 914 037 Ft és ez összeg után 2000. december 1. napjától a kifizetésig terjedő időre járó törvényes mértékű kamat megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a felszámoló magatartásával részére kárt okozott, ezért a Kft. felszámolási eljárására irányadó, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: módosított Cstv.) 54. §-a alapján felelősséggel tartozik a kár megtérítéséért. Kereseti kérelmének jogcímeit az alábbiakban jelölte meg:
1) Az alperes a felszámolási záróvégzésben meghatározott összeghez képest 5 500 000 Ft-tal kevesebbet utalt ki részére, mint amennyi őt hitelezőként megillette.
2) Nem fizette meg részére az 5 millió Ft összegű tagi kölcsönének 20%-os kamatát, ezzel 1 millió Ft-tal károsította meg őt.
3) A hitelezői igény kielégítése címén átutalt összegből tévesen vont le
a) a visszafizetett tagi kölcsön után 20% személyi jövedelemadó előleget, ezáltal 316 461 Ft összegű kárt okozott.
b) ugyancsak tévesen számította ki a felszámoló a személyi jövedelemadó előleget a törzsbetét jogcímén átutalt összegből, ezzel további 381 720 Ft kárt okozott;
4) Az alperes a bíróság által megítélt felszámolói díjon felül 1 894 148 Ft áfát tévesen számított és vett fel, melyet a felperesnek járó összegből vont le.
5) Az alperes nem vette figyelembe, hogy az adós két tagja, K. A. és P. R. csupán az üzletrészére és annak kamatára tartott igényt - az 1999. június 13. napján tartott taggyűlésen készült jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozatok szerint - ezért részükre 2 550 399 Ft-tal többet utalt át, mint amennyire a másik két tag igényt tartott.
6) Kérte továbbá a felperes, hogy állapítsa meg a bíróság az alperes kártérítési felelősségét az indokolatlan bankváltás, valamint a lekötött betétek lejárat előtti felmondásából keletkezett 3 325 487 Ft kamatveszteség, valamint 137 950 Ft többletköltség tekintetében.
7) Az alperes nem tudott elszámolni az adós bankszámlájának megszüntetésekor felvett 144 035 Ft-tal, ezért köteles annak visszafizetésére is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felszámolási eljárás során úgy járt el, ahogy az elvárható volt. Alapos okból, - személyes jellegű információk alapján - változtatta meg a pénzeszközök elhelyezésével kapcsolatos korábbi döntését. A rábízott pénzeszközöket a tőle elvárható gondossággal kezelte, az esetleges többletkamatozással elérhető eredmény elmaradása nem kérhető számon rajta. Hivatkozott arra is, hogy az adós felszámolási zárómérlegével szemben a hitelezők nem terjesztettek elő kifogást, azt a bíróság jóváhagyta, erre figyelemmel kártérítési felelőssége nem áll fenn. Vitatta a Kft. tulajdonosok - felperes által állított - engedményező nyilatkozatának tartalmát. Álláspontja szerint a felperesnek a felszámolási eljárásban kellett volna érvényesíteni a felszámolási zárómérleggel kapcsolatos kifogásait. Hivatkozott arra is, hogy felmerülhet a kereset elévülési időn túli benyújtásának lehetősége, ezért kérte, hogy a bíróság az elévülést is vizsgálja az eljárás során.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetének részben helyt adott és kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 11 551 404 Ft-ot, s ez összeg 2000. augusztus 9. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát.
Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperesnek az 1.) tétel alatti 5 500 000 Ft-os kártérítési igényét, megállapítva, hogy a felszámoló a záróvégzésben felperes részére kifizetni rendelt 42 889 000 Ft helyett 37 389 000 Ft-ot fizetett meg, melynek különbözete az igényelt 5 500 000 Ft.
Alaposnak találta a felperes igényét atekintetben, hogy az alperes pontatlanul állapította meg a felperes részére kifizetett összegek után esedékes személyi jövedelemadó-előleget, mert mind a tagi kölcsön, mind a törzsbetét visszafizetése adómentes, ennek folytán az alperest 316 461 Ft, illetőleg 381 720 Ft megfizetésére kötelezte [3. tétel a) és b) pontja]. E körben nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését, hogy a felperesnek lehetősége lett volna arra, hogy a személyi jövedelemadó bevallásakor helyesbítse a jövedelemadó összegét, mert az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, az ehhez szükséges megfelelő elszámolást az alperes nem biztosította a felperes részére.
Alaposnak találta a felperes követelését a felszámoló által a felszámolási záróvégzésben részére megállapított (7 576 590 Ft) felszámolói díj után felszámolt és felvett 1 894 148 Ft összegben [4. tétel]. Azt állapította meg, hogy az alperes jogellenesen számította fel a felszámolói díj után az áfát, azt ugyanis a bíróság által részére megállapított felszámolói díj már magában foglalta.
A felperes kártérítési követelését az elsőfokú bíróság alaposnak találta mind a kamatveszteség, mind a bankváltással okozott többletköltség vonatkozásában [6. tétel]. E körben kifejtette, hogy az alperes egy kedvező hozamot ígérő takarékszövetkezetben nyitott számlát cserélt fel egy kedvezőtlenebb kamatfeltételt biztosító takarékszövetkezetnél nyitott számlára, ahol a tőkét huzamosabb időre lekötötte, majd a pénzt a lejárati idő előtt felvette. Ezáltal két fajta kamatveszteséget okozott, egyrészt 2 312 771 Ft-ot a bankváltás miatt, másrészt a lekötött betétek lejárat előtti felmondása folytán 1 012 707 Ft-ot. Az indokolatlan bankváltás további 137 950 Ft többletköltséggel terhelte a gazdasági társaságot. Nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését, mely szerint olyan ismeretek birtokába jutott, hogy az Sz. Környéki Takarékszövetkezetben vezetett bankszámla nem volt biztonságos, mert az alperes ennek igazolására semmilyen adatot, tényt nem tudott előterjeszteni. Akként foglalt állást, hogy a felszámolónak a tőle elvárható gondossággal kell eljárnia az adós cég vagyonának megóvása érdekében, ezért csak indokolt esetben történhet meg, hogy alacsonyabb kamatozást ígérő bankszámlára helyezi át az adós pénzét.
Megalapozatlannak ítélte azonban az elsőfokú bíróság a felperesnek a tagi kölcsön után számított kamat címén előterjesztett 1 millió Ft-os követelését. E körben megállapította, hogy a felperes a felszámolási eljárásban nem terjesztett elő ilyen igényt. Alaptalannak ítélte a felperes keresetét abban a részében is, hogy az alperes üzletrészként P. R.-nek 2 036 890 Ft-ot, míg K. A.-nak 513 509 Ft-ot jogtalanul fizetett ki [5. tétel]. E körben az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a taggyűlési jegyzőkönyv nem adott egyértelmű tájékoztatást az alperesnek arról, hogy a tulajdonosok a nekik járó vagyon felosztásának módját a jogszabálytól eltérően kívánták meghatározni. Ekként az alperes a tőle elvárható gondosság szerint járt el az üzletrészek kifizetésekor.
Végül az elsőfokú bíróság elfogadta az alperes védekezését a számla megszüntetésekor felvett 144 035 Ft elszámolásával kapcsolatban is [7. tétel], miután igazoltnak találta, hogy a felszámolás befejezésével kapcsolatos levelezésekre, postaköltségre, valamint egyéb kiadások fedezésére használta azt fel a felszámoló.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben mindkét peres fél fellebbezést nyújtott be. A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és az alperes további 6 218 598 Ft megfizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a felszámoló által visszaigazolt tagi kölcsön visszafizetése iránti igényét, mert az helyesen 5 millió Ft volt [2. tétel]. A jogtalanul elszámolt személyi jövedelemadó-előleg összege összesen 1 millió Ft, azaz 683 539 Ft-tal több, mint amelyet az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított [3. tétel].
Tévesnek találta az elsőfokú bíróság döntését az adós tagjai részére üzletrészük után kifizetett összegek tekintetében [5. tétel]. E körben az az álláspontja, hogy a felszámolónak nem állt jogában felülbírálni a tulajdonosok - taggyűlési jegyzőkönyvben rögzített - rendelkezését. Az ezzel okozott kárért felelősséggel tartozik, melynek összege 5 535 059 Ft.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság nem jelölte meg pontosan a hitelezői igények kielégítése után a tulajdonosok között felosztandó összeget. A felszámolási eljárást befejező végzés jogerőre emelkedésének időpontját figyelembe véve 2000. szeptember 10-én nyílt meg a felperes igényérvényesítésének joga, amennyiben úgy ítélte meg, hogy a felszámoló nem a záróvégzésnek megfelelően elégítette ki a követelését. A felperes az elsőfokú eljárás során több alkalommal módosította keresetének összegét és jogcímét. Csak a 2006. augusztus 31-én előterjesztett módosított keresetében hivatkozott arra, hogy az alperes több felszámolói díjat vett fel, mint amire jogosult lett volna, illetőleg csak a 2007. február 26-án benyújtott újabb keresetmódosításban sérelmezte, hogy hitelezői igényéből az alperes kevesebb összeget utalt át és több személyi jövedelemadó-előleget vont le, mint amennyit kellett volna. Erre figyelemmel állította, hogy a felperes 1 894 148 Ft összegű többletként felvett felszámolói díj megtérítése iránti, 5 500 000 Ft a felszámolói záróvégzésben részére megállapított és a ténylegesen kifizetett összeg különbözetének megtérítése iránti, valamint a tévesen levont adóelőleg miatt igényelt 1 014 642 Ft összegű követelése elévült. Utalt arra is, hogy 2006. év végéig lehetősége volt a felperesnek önellenőrzésre, azaz elég ideje volt arra, hogy szükség esetén korrigálja az adóbevallását és visszaigényelje a többletadó befizetést, kármegelőzési kötelezettségének azonban nem tett eleget.
Továbbra is vitatta a bankszámlaváltásból eredő kamatveszteség miatti felelősségét.
Végül hivatkozott arra: az 1999. július 13. napján készült taggyűlési jegyzőkönyvből nem állapítható meg, hogy a másik két tag milyen követeléseket engedményezett a felperesre, így a felperes a többi tagot megillető követelés érvényesítésére nem jogosult.
A felperes az elévülés körében azzal védekezett, a pert megelőzően írásban többször felszólította az alperest, hogy milyen jogcímen, milyen összeget fizessen ki részére. Utolsó ilyen tartalmú levelét az alperes 2004. október 18-án vette át, erre figyelemmel követelése elévülésének határideje ettől az időponttól kezdődik. Másrészt csak a peres eljárás során derült ki, hogy a felszámoló 1 894 148 Ft-tal több felszámolói díjat vett fel, mint amennyi a jogerős végzés alapján megillette volna. Az elsőfokú eljárás során kirendelt szakértő állapította meg egyértelműen azt is, hogy az adóelőleg levonások számszakilag helytelenek, ezt követően tudta csak keresetét pontosítani.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését alaptalannak, az alperes fellebbezését részben alaposnak találta. Az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és az alperes marasztalásának összegét 8 086 425 Ft-ra, s ez összeg után 2000. december 1-től a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatra leszállította. Az alperes által az állam javára fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét 405 000 Ft-ra leszállította, míg a felperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét 495 000 Ft-ra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 210 000 Ft másodfokú eljárási költséget és fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 373 100 Ft le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket.
A másodfokú bíróság határozatában kifejtette, hogy a felperes az alperes, illetve a felszámolóbiztos ellen amiatt tett bűntető feljelentést, majd 2004. október 14-én is azért hívta fel teljesítésre az alperest, mert álláspontja szerint felszámolói mulasztás, gondatlanság miatt részére 5 500 000 Ft-tal (korábban 5 678 056 Ft-tal) kisebb összegű kielégítéshez jutott. A felperes ténybeli hivatkozása mindvégig az volt, hogy a hitelezői igények kezelése, nyilvántartása, teljesítése során elkövetett felszámolói mulasztások miatt érte a kár, ebbe a körbe beletartozik az is, hogy a felszámoló bíróság jogerős végzése ellenére számára 5 500 000 Ft-tal alacsonyabb összeg került kifizetésre.
A felszámolási eljárást lefolytató bíróság jogerős végzése értelmében az alperesnek meg kellett fizetnie a felperes javára 42 889 000 Ft-ot, emellett a végzés arra is kötelezte az alperest, hogy a megmaradt vagyonnal számoljon el a tulajdonosokkal, a pénzösszeget a tulajdoni részesedések arányában fizesse ki a tagoknak. Az alperes 2000. november 30-án elkészítette az elszámolást (6/F/4. alatti irat), ebben kimutatta, hogy a megmaradt 21 010 028 Ft társasági vagyonból 14 487 059 Ft illeti meg a felperest. Figyelembe véve a (hitelezői igényre elszámolt) 42 889 000 Ft-ot és a (tagi részesedésként elszámolt) 14 487 059 Ft-ot, a felperest hitelezői és tagi minőségében együttesen 57 376 059 Ft illette meg. A felperes javára ténylegesen kifizetett összeg - az alperes 59. sorszámú összefoglaló számítása alapján - 51 875 647 Ft. Ekként a felperest hitelezői és tagi minőségében együttesen megillető 57 376 059 Ft és 51 875 647 Ft különbözete valóban 5 500 000 Ft, melyet a felperes kártérítési keresetében érvényesített.
A másodfokú bíróság rámutatott azonban arra, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a kifogással nem támadott zárómérleg adatai szerint az adós a felszámolás befejezésekor milyen összegű készpénz vagyonnal rendelkezett, ezt meghaladó összeg kifizetésére ugyanis a felszámoló alperesnek nem lehetett módja. A zárómérleg pontosan megjelölte az adós készpénzvagyonát, ennek mértéke 104 724 000 Ft volt. Ebből a felszámolás befejezése után az alperes kifizetett 101 995 160 Ft-ot, a két összeg különbözete 2 728 840 Ft. Ez az az összeg, ami kétséget kizáróan rendelkezésére állt a felszámolás befejezésekor, de nem történt meg a felperes részére történő kifizetése.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint megalapozottan kifogásolta a felperes keresetében a bruttó összegben megállapított felszámolói díjon felül további 1 894 148 Ft alperes által történt felvételét. Erre az összegre ugyanis az alperes nem tarthatott igényt, mert a felszámolási eljárást lefolytató bíróság záróvégzése erre nem hatalmazta fel. Helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy minden olyan esetben, amikor fix összegben történik valamely díj megállapítása és külön e vonatkozásban áfa felszámítását jogszabály nem teszi lehetővé, azt bruttó összegnek kell tekinteni. Ezt az értelmezést az 1997/287-es APEH iránymutatás közzétételét követően a Legfelsőbb Bíróság a 2/2000. számú Polgári Jogegységi Határozatában megerősítette. Amennyiben az alperes az adós vagyonából ezt az összeget nem utalja át a saját részére, úgy az fedezetet jelentett volna a felperes javára megállapított hitelezői követelés kielégítésére, a 2 728 840 Ft-tal együtt így már 4 622 988 Ft kifizetése lehetséges volt.
Az Ítélőtábla nem fogadta el az alperes álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a felszámoló csupán az adós vagyonának megőrzésére köteles, nem várható el tőle a vagyon gyarapítása. Akként foglalt állást, hogy a Cstv. 34. § (2) bekezdése értelmében az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a kijelölt felszámoló tehet, ennek keretében nem csupán az adós vagyonának őrzése várható el tőle, hanem a teljes vagyon kezelése is. A vagyonkezelési kötelezettség a tevékenységét vállalkozóként végző felszámolóval szemben azt a követelményt támasztja, hogy az adós vagyonát az adott helyzetben általában elvárható módon gyarapítsa. A perbeli esetben 1999. szeptember 3-án több mint 100 millió Ft jóváírása történt meg az adós bankszámláján, maga az alperes is úgy ítélte meg, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartás részéről az, ha gondoskodik a pénzösszeg oly módon történő lekötéséről, mellyel a szokásos mértékű kamatnyereséget eléri.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint az alperes nem bizonyította, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, amikor az Sz. és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett bankszámlát megszüntette, majd ezt az összeget a Gy. és Vidéke Takarékszövetkezetnél egy évi tartós lekötésre elhelyezte. Nem bizonyította, hogy általa törvényes képviselőként kötött szerződés felmondására jogszerű indoka volt, eljárása így önkényesnek minősül. Az összeg egy éven belüli felhasználásával az alperes annak ellenére nem számolt, hogy az adott vagyoni helyzetben egyértelművé vált, néhány hónapon belül zárómérleget készíthet és nincs akadálya annak, hogy ebből a pénzeszközből a hitelezői követeléseket kielégítse.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául a perben készült igazságügyi könyvszakértői véleményt és az abban kimunkáltaknak megfelelően megállapította, hogy az alperes jogellenes és felróható magatartásával 3 325 487 Ft kamatveszteséget és 137 950 Ft többletköltséget (51. sorszámú jegyzőkönyv 6. oldal első bekezdés) mindösszesen: 3 463 437 Ft kárt okozott a felperesnek, melynek megtérítésére köteles. Ebből az összegből 877 012 Ft az a rész, amely a 2 728 840 Ft-tal és az 1 894 148 Ft-tal együtt fedezetet jelentett volna arra, hogy az alperes a jogerős záróvégzésnek megfelelően a felperest megillető hitelezői követelést kiegyenlítse. A további 2 586 425 Ft kár megfizetésére is felszólította a felperes az alperest 2004 októberében, ez a kártétel a 2005. február 25. napján előterjesztett keresetében is szerepelt. Ekként a felperes követelését határidőn belül érvényesítette.
Az alperes által 2000. november 30-án készített elszámolással (6/F/4. alatti irat), ezen belül az adóelőleg levonásával kapcsolatban az ítélőtábla álláspontja a következő volt:
A felperes 2000. évi adóköteles jövedelme, az adóbevallása részletei jelen perben nem ismertek. Teljes körű elszámolás mellett meg kellene határozni a felperes 2000. évi adójának összegét. Arra nem látott lehetőséget, hogy a felperes a teljes elszámolás hiányában csupán egyes részösszegeket, bevételeket kiemeljen és arra nézve az adóelőleg levonását kifogásolja.
A felperes által csatolt APEH állásfoglalást akként értékelte, hogy a felek az adóelőleg összegének számítása kérdésében egymással egyeztettek, szakmai állásfoglalást szereztek be és a közöttük felmerült vitát ennek felhasználásával lezárták. Az adóelőleg számításának részletes vizsgálata során tisztázni kellett volna azt is, hogy a felperes 2000. évre számolt adója helyesen került-e kimunkálásra. Ez már amiatt is kérdéses, mert a büntető ügyben készült szakértői vélemény szerint a felperes 37 522 831 Ft követelést 740 387 Ft-ért vásárolt meg (3. sorszámú szakvélemény 2. pontja), a vételár felett befolyt összeg jövedelemnek számít, mely után a kifizető alperesnek 40% adóelőleget kellett levonnia. Ennek összege - ha a teljes különbözeti összeg az adó alapja - 14 712 977 Ft, amely az alperes által levont adóelőlegnél lényegesen nagyobb összeg. Erre figyelemmel a levont adóelőleg körében a felperes kereseti kérelmét amiatt is alaptalannak találta, mert a felperesnek, mint károsultnak lehetősége volt arra, hogy helyesbítse az adója összegét. Erre a perbeli szakértő személyes meghallgatása során is kitért (51. sorszámú jegyzőkönyv 4. oldal). A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság a felperes részéről nem találta bizonyítottnak, hogy az adóbevallás során kármegelőzési kötelezettségének eleget tett [Ptk. 340. § (1) bekezdése]. Végül e követelést azért sem találta teljesíthetőnek, mert megállapítása szerint az elévült, ezért annak bírói úton való érvényesítése a Ptk. 325. § (1) bekezdése alapján kizárt. Az alperes 2000. november 30-án készített elszámolását ugyanis a felperes megkapta, ebből egyértelműen megállapítható volt számára, hogy milyen összegű adóelőlegek levonása történt meg. Ha ez a 2000. évi adó összegét meghaladta és a bevallás során a helyesbítés nem volt lehetséges, az emiatti kárát 5 éven belül kellett volna érvényesítenie a Ptk. 324. § (1) bekezdése értelmében, ez azonban nem történt meg.
A fennmaradt társasági vagyon felperesnek történő kifizetése körében a másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a felszámoló bíróság jogerős végzése szerint az alperesnek a fennmaradt társasági vagyont a tagok között, a társasági szerződésben előírtak, azaz a tagsági részesedés arányában kellett kifizetnie. A felszámoló nem térhetett el a jogerős végzéstől. Azzal, hogy a végzésben foglaltak szerint teljesített, jogellenes magatartást nem tanúsított, ezzel összefüggésben a felperes kártérítésre nem jogosult. Alaposnak találta azonban a felperesnek azt az álláspontját, hogy jelen perben megalapozottan hivatkozott a tagokkal kötött megállapodására, az engedményezés folytán kereshetőségi joga fennáll. A kártérítési felelősség szempontjából nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes a felszámolási eljárás során a zárómérleggel szemben előterjesztett kifogását visszavonta. A zárómérleg ugyanis nem tartalmazott pontos adatot arra nézve, hogy az alperes milyen intézkedéseket tett a bankszámlán lévő pénzzel kapcsolatban, ezért a kifogás hiánya a felperes terhére nem írható. A kifogás elmaradása a kármegelőzés körében sem értékelhető, mert az nem járhatott azzal a következménnyel, hogy a hiányzó pénzösszeg az adós vagyonába visszakerüljön. A felszámolási eljárást lefolytató bíróság a felszámoló kárfelelősségére vonatkozó megállapításokat nem tehetett. Értékelte továbbá, hogy az alperes e körben már az elsőfokú eljárás során is elévülési kifogással élt, de nem lett volna akadálya annak, hogy csak a fellebbezésében hivatkozzon először a követelés elévülésére. Ez ugyanis nem tekinthető új tényállításnak, új bizonyíték előadásának, ezért ennek figyelembevételét a Pp. 235. § (1) bekezdésében kifejtettek nem gátolják.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes a keresetlevél előterjesztésekor csupán a 5 500 000 Ft-os kárigényét, valamint a lekötött pénzeszköz utáni kamatveszteség, mint kár megtérítése iránti igényét érvényesítette, a későbbiekben megjelölt kártételek vonatkozásában követelése már a károsodás bekövetkeztétől számított 5 éven túl került előterjesztésre, vagyis ebben a részében követelése elévült. Mindezekre tekintettel a felperes javára a következő kártételeket számolta el:
2 728 840 Ft
1 894 148 Ft
877 012 Ft
2 586 425 Ft
8 086 425 Ft
Az ismertetett elszámolás eredményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét (144 035 Ft megfizetése iránti igény elutasítását) nem érintve, megfellebbezett rendelkezéseit a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és az alperes marasztalásának összegét 8 086 425 Ft-ra leszállította. A késedelmi kamatfizetés kezdő időpontját a felperes kérelmének (60 sorszámú jegyzőkönyv 5. oldal), mértékét pedig a Ptk. 301. § (1) bekezdésének megfelelően állapította meg. A perköltség viseléséről a megváltozott pervesztesség, pernyertesség arányának megfelelően határozott. Figyelembe vette azt, hogy a felperes a kereset jogalapját bizonyította, továbbá előlegezte a szakértői díjat, az alperest elsőfokú eljárási költség megfizetésére kötelező rendelkezést nem módosította. A feleket terhelő elsőfokú eljárási illeték összegét pedig a pervesztesség és pernyertesség arányára tekintettel változtatta meg.
A jogerős másodfokú ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását a kereseti kérelmében foglalt összeg megítélését és alperes marasztalását kérte a perköltségben. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ítéletében megalapozatlanul hagyta figyelmen kívül a perben kirendelt szakértő véleményét. Az ítélet indokolásának számszaki összefüggései követhetetlenek, sértik a Cstv. által előírt kielégítési sorrendre vonatkozó előírásokat. Állítása szerint téves a másodfokú ítélet 6. oldalának utolsó bekezdésében foglalt az a megállapítás, mely szerint a felszámoló "mulasztását" 5 678 056 Ft-ban "állapította meg". Ez az összeg helyesen 7 503 131 Ft, mely követelése a mai napig nincs rendezve.
Hivatkozott arra, a bírósági eljárás folyamán kezébe került bankkivonatok ellenőrzése során észlelt bűncselekmények hatására kérte, hogy az általa addig nem ellenőrzött "végelszámolási adatok" alapján állapítsa meg a bíróság "a fentieken túli kárát". Az ügyben a végső szakértői álláspontot az 51. sorszámú jegyzőkönyv tartalmazza. Ez azonban csak a kamatveszteséget és az újabb károk összegét foglalja magában, a perindításkor kért, bizonyított kárról nem szól.
Megalapozatlannak találta az adóelőleg jogtalan levonásával kapcsolatos kártérítési igényének elutasítását arra hivatkozással, hogy ezt az igényét korábban azért nem tudta érvényesíteni, mert az alperes mint kifizető nem adott olyan igazolást, amelynek alapján az adóhatóság felé eljárhatott volna. Végül sérelmezte a késedelmi kamat kezdő időpontjának 2000. december 1-jében történő megállapítását. E körben arra hivatkozott, hogy "a két jogtalan pénzfelvétel kamatozási ideje három időponthoz kötődik, melyeket figyelmen kívül hagy az ítélőtábla".
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan - amennyiben a rendelkezésre álló adatok alapján jogszabályoknak megfelelő új határozat nem hozható - a másodfokú bíróság utasítását kérte új eljárásra és új határozat hozatalára, valamint a felperes kötelezését a perköltség megfizetésére.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet az ügyben irányadó tényállást helyesen állapította meg, azonban abból téves következtetést vont le, a tényeket nem okszerűen értékelte és a jogszabályokat helytelenül alkalmazta. Megismételte a fellebbezésében már kifejtett azt a jogi álláspontját, hogy a felperes 1 894 148 Ft összegű, a többletként felvett felszámolói díjjal kapcsolatos kártérítési igénye, továbbá a felszámolási záróvégzésben részére megállapított és a ténylegesen kifizetett összeg különbözetének, 5 500 000 Ft-nak a megtérítése iránti kártérítési igénye is elévült. Állítása szerint a jogerős ítélet e körben tévesen alkalmazta a Ptk. 325. és 326. §-át, valamint a Pp. 3. § (2) bekezdését. A felperes kérelmét tévesen értelmezte, az elévülés szabályait tévesen alkalmazva nem állapította meg a felperes követelésének elévülését.
Állította továbbá, hogy a jogerős ítéletnek a kamatveszteségre vonatkozó megállapításai a Cstv. 34. § (2), 48. § (3) bekezdéseibe, 54. §-ába, valamint a Ptk. 339. §-ába ütköznek. Megismételte azt a jogi álláspontját, hogy a felszámolónak nem kötelessége a szabadon álló pénzeszközök vonatkozásában átlagos kamatnyereség elérése, ebből következően az adós pénzeszközének más számlán történt elhelyezésével nem valósított meg olyan kötelességszegő magatartást, amely kártérítési felelősségét a polgári jog szabályai szerint megalapozná.
A felperes által az üzletrésze alapján követelt megtérítés körében azt a jogerős ítéleti megállapítást sérelmezte, hogy a felperes, valamint az N. és F. Kft. másik két tagja között az 1999. június 13. napján tartott taggyűlésen engedményezési szerződés jött volna létre, és így a felperes érvényesítheti a másik két tagot megillető követelést. Álláspontja szerint ez a megállapítás egyrészt a Ptk. 328. § (1) bekezdésébe ütközik azért, mert az engedményezés kétoldalú jogügylet, melynek létrejöttéhez szükséges, hogy az engedményes elfogadja az átruházást, ez azonban a felperes esetében hiányzott. Másrészt e megállapítás tekintetében a másodfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésével az indokolási kötelezettségét is elmulasztotta. Hivatkozott továbbá arra, hogy a taggyűlési jegyzőkönyvből pontosan nem állapítható meg az sem, hogy a másik két volt tag milyen követeléseket engedményezett a felperesre. Az engedményezési szerződésben pedig annak tárgyát pontosan meg kell határozni.
A felperes felülvizsgálati kérelmére tett ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy abban a felperes a Pp. 270. §-ának (2) bekezdését megsértve konkrét érdemi jogszabálysértést nem jelölt meg. A felperesnek az a hivatkozása, hogy a jogerős ítélet nem követi a Cstv. által előírt kielégítési sorrendre vonatkozó előírásokat, azért megalapozatlan, mert jelen ügyben azt a bíróságnak nem is kellett alkalmaznia. A kielégítési sorrend csak a felszámolási zárómérleg, illetve záróvégzés elleni fellebbezésben volt vitatható, amelyre nem került sor. Egyebekben a jogerős ítéletben megállapított tényállás helytálló és azt a felperes megalapozatlanul vitatja felülvizsgálati kérelmében.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mindkét fél felülvizsgálati kérelme alaptalan az alábbi indokok miatt.
A felperes felülvizsgálati kérelmének elbírálásánál a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a felülvizsgálati kérelem rendkívüli jogorvoslati lehetőség, melyet a Pp. 270. § (2) bekezdése értelmében a fél a jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozással nyújthat be, s az eljárásban a Pp. 73/A. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a jogi képviselet kötelező. Erre tekintettel a felperes személyesen benyújtott felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság hiánypótlásra visszaadta és felhívta a felperest a jogi képviselet pótlására, a jogi képviselőt pedig ismételten is felhívta annak közlésére, hogy a felperes által személyesen benyújtott felülvizsgálati kérelmet hogyan tartja fenn. A felperes meghatalmazott jogi képviselője azonban a felperes által személyesen benyújtott felülvizsgálati kérelmet tartotta fenn akként, hogy "az ítéletek megváltoztatását kéri a keresetben kértek megítélésével egyetemben".
Ezt a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazott 3. §-ának (2) bekezdése alapján, tartalma szerint akként értékelte, hogy a felperes a Cstv. által előírt kielégítési sorrendre vonatkozó szabályok megsértésére, másrészt a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakra a bizonyítékok okszerűtlen értékelésére alapította a felülvizsgálati kérelmét.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbi indokok miatt alaptalan.
A felperes nem indokolta meg, hogy a jogerős ítélet mennyiben és milyen módon sérti a Cstv-nek a kielégítési sorrendre vonatkozó szabályait, s erre a felperes felülvizsgálati kérelmének tartalmából sem lehetett következtetni. Ezért a Cstv. szabályainak megsértésére való hivatkozás ez okból megalapozatlan.
A téves összegű adóelőleg levonás miatt előterjesztett kártérítés iránti kereset [3. tétel] elutasítása körében a Legfelsőbb Bíróság annyiban helytállónak találta a felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett érveit, hogy ez az igénye nem évült el. Megállapítható ugyanis, hogy a felperes az alperes által részére átadott 2000. november 30-án kelt elszámolásban foglaltakat kezdettől fogva vitatta. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy az adóelőleg levonás elszámolását is vitatta.
Figyelemmel azonban a perben meghallgatott szakértő kiegészítő véleményére (51. sorszámú jegyzőkönyv 4. oldal) a felperesnek, mint károsultnak már a helyes adatok birtokában lehetősége volt arra, hogy helyesbítse az adója összegét. Ezt a másodfokú bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő okszerű értékelésével helyesen állapította meg, s ebből helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy miután a felperes ezt elmulasztotta, a Ptk. 340. § (1) bekezdése alapján fennálló kármegelőzési kötelezettségének nem tett eleget. A kártérítési követelésének e tételét ebből az okból - és nem elévülés okából - helytállóan utasította el a másodfokú bíróság.
A hitelezők részére történt vagyonfelosztást követően fennmaradt társasági vagyonnak - a másik két tag mellőzésével - felperesnek történő kifizetése iránt előterjesztett kártérítés iránti igény [5. tétel] elutasításának jogerős ítéletben kifejtetett indokai közül a felülvizsgálati bíróság azzal ért egyet, hogy az alperes felszámoló nem térhetett el a felszámolási eljárást befejező jogerős végzésben foglaltakról. A jogerős végzés szerint pedig az alperesnek a társasági szerződésben foglaltak alapján, azaz a tagsági részesedés arányában kellett a kifizetést teljesítenie a tagok részére. Miután ennek megfelelően járt el, e körben az alperes jogellenes magatartást nem tanúsított, s a felperes kártérítési igényének elutasítása ez okból helytálló. A másik két tag részéről a felperes javára még a felszámolási eljárás tartama alapján történt engedményezés érvényességének és konkrét tartalmának vizsgálata a jelen perben csak annyiban jelentős, hogy a felperes egyedül érvényesítheti-e a személy szerint őt illető, helytelen kifizetésből eredő 5 500 000 Ft-ot meghaladó kárt. E tárgyban az Ítélőtábla helytállóan foglalt állást, azzal és a kifejtett indokokkal a Legfelsőbb Bíróság is egyetért.
Végül alaptalan a felperes felülvizsgálati kérelme a késedelmi kamat kezdő időpontja tekintetében is. Ahogy azt a másodfokú bíróság ítélete is helytállóan tartalmazza, a felperes a 60. sorszámú jegyzőkönyv 5. oldal utolsó bekezdésében rögzített kérelmében a késedelmi kamat kezdő időpontjaként 2000. december hó 1. napját jelölte meg. A jogerős ítélet a késedelmi kamat kezdő időpontját - figyelemmel a kérelemhez kötöttségére (Pp. 215. §) - ennek megfelelően helyesen állapította meg, így - az egyébként pontosan meg sem jelölt - jogszabálysértést e körben sem követett el a másodfokú bíróság.
A felülvizsgálati bíróság alaptalannak találta az alperes felülvizsgálati kérelmét is az alábbi indokok miatt:
A jogerős ítélet a bizonyítékok okszerű értékelésével helyesen állapította meg, hogy a többletként felvett 1 894 148 Ft összegű felszámolói díjjal kapcsolatos elszámolási igényt az eredetileg előterjesztett kártérítési igény magában foglalta. Ezért e követelés elévülése nem állapítható meg. Ezt az összeget az alperes a felszámolási záróvégzésben foglaltakhoz képest jogtalanul vette fel az adós zárómérlegben szereplő pénzvagyonából, s ez volt az egyik oka annak, hogy a záróvégzésben foglalt készpénzvagyonnal nem tudott elszámolni a felperes felé. A jogerős ítélet e körben kifejtett részletes indokaival a felülvizsgálati bíróság is egyetért, ezért azt szükségtelen megismételnie.
Helytállóak a jogerős ítéletnek az adós pénzeszközének indokolatlanul más bankban, rosszabb kamatfeltételek mellett történt elhelyezésével kapcsolatban levont jogi következtetései is. Az alperes alaptalanul hivatkozott kártérítési felelősségének hiányára, mert a pénzösszeg más számlán történt elhelyezésekor nem olyan gondossággal járt el, ahogy az az adott helyzetben egy felszámolótól elvárható volt (Cstv. 54. §). E kötelezettségének megszegésével okozott kárt pedig - a jogerős ítélet helytálló indokai szerint - köteles megfizetni.
A hitelezői igények kielégítése után fennmaradt társasági vagyon tagok közötti felosztásának módja tekintetében a felülvizsgálati bíróság - a fentebb már kifejtettek szerint - azzal a jogi állásponttal ért egyet, hogy a felszámolási eljárást befejező jogerős végzésben foglaltaknak megfelelően kellett teljesítenie a felszámolónak.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az érdemben helytálló jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.XI.30.144/2008.)