adozona.hu
BH 2009.6.193
BH 2009.6.193
A Hatodik Irányelv és az Áfa. tv. 38. §-ának összevetése az államháztartási támogatás miatti arányosítás körében [1992. évi LXXIV. törvény 38. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődje, a G. Kft. a GVOP pályázata alapján 3 rétegű parketta gyártósor bővítésére a projekt általános forgalmi adó nélkül elszámolható összköltségének finanszírozására 150 000 000 Ft vissza nem térítendő állami támogatást kapott. A támogatás mértéke a projekt áfa nélkül számított elszámolható, támogatható összköltségének 16,435%-a. A támogatás 70%-a Közösségi támogatás, 30%-a hazai társfinanszírozás volt. A támogatás közösségi részét a Magyar Államkincstáron keresztül folyósíto...
BH 2009.6.193 A Hatodik Irányelv és az Áfa. tv. 38. §-ának összevetése az államháztartási támogatás miatti arányosítás körében [1992. évi LXXIV. törvény 38. §].
A felperes jogelődje, a G. Kft. a GVOP pályázata alapján 3 rétegű parketta gyártósor bővítésére a projekt általános forgalmi adó nélkül elszámolható összköltségének finanszírozására 150 000 000 Ft vissza nem térítendő állami támogatást kapott. A támogatás mértéke a projekt áfa nélkül számított elszámolható, támogatható összköltségének 16,435%-a. A támogatás 70%-a Közösségi támogatás, 30%-a hazai társfinanszírozás volt. A támogatás közösségi részét a Magyar Államkincstáron keresztül folyósították.A felperes a 2005. február 1-jétől 15-éig, március 16-ától 31-éig, április 1-jétől 15-éig, július 1-jétől 31-éig terjedő időszakra vonatkozóan az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 124/B. §-ára alapítottan önellenőrzést nyújtott be.
A négy kérelmet az APEH Megyei Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) négy határozatban bírálta el, és ellenőrzés lefolytatása nélküli elbírálással az önellenőrzéseket nem fogadta el. Indokolásai szerint a felperes önellenőrzésében nem jelölte meg pontosan és egyértelműen, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 38. §-a, a Tanács 1977. május 17-ei 77/388/EGK Hatodik Irányelv (a továbbiakban: Hatodik Irányelv), mely rendelkezéseivel nem egyeztethető össze. Álláspontja szerint az Áfa. tv.-ben megfogalmazott arányosítási szabályok nem ellentétesek a Hatodik Irányelv levonási jogra vonatkozó rendelkezéseivel, mivel a Közösségi Irányelvek e tekintetben szabályozási autonómiát hagynak a tagállamok részére.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Indokolásai szerint az elsőfokú hatóság az ügyben a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint járt el, ugyanis az arányosítási kötelezettség az Áfa. tv.-ben 2006. január 1-jétől nem visszamenőleges hatállyal szűnt meg, így a felperesnek 2005. évben a hatályos Áfa. tv. arányosítás szabályai szerint kellett eljárnia.
A felperes keresetében a másodfokú határozatok megváltoztatását, illetőleg hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint az Áfa. tv. 2004. január 1. napjától 2005. december 31-ig hatályban lévő 38. §-a, amely korlátozta az állami támogatásokból megvalósított beszerzésekhez kapcsolódó áfa levonási jogát, a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdéseibe és a 19. cikkébe ütközött, ezért a közösségi joggal ellentétes.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az Áfa. tv. 38. §-ának lényege a 2004. január 1. - 2005. december 31. közötti szabályozás szerint az, hogy a támogatásból finanszírozott beszerzések általános forgalmi adó tartama nem volt levonásba helyezhető. Ez a tilalom a felperes esetében azt jelentette, hogy 35 450 000 Ft összegű áfát nem tudott levonásba helyezni, az önellenőrzései pedig ezen összeg levonásba helyezésére irányultak. Hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az EK-Szerződés 220. cikke értelmében az Európai Bíróság biztosítja a Közösségi jog érvényesülését, a 234. cikke pedig annak egységes értelmezését mondja ki az Európai Bíróság által.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy az Európai Bíróság a VAN GEND & LOOS - holland adóhatóság közötti előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott ítéletében megállapította a Közösségi jog közvetlen hatályának elvét, a Hatodik Irányelv 17. cikkére vonatkozóan pedig a Görögországra vonatkozó ítéletében azt állapította meg, hogy ezen irányelvi rendelkezés közvetlen hatállyal bír.
Az elsőfokú bíróság a C-66/80. számú, a C-204/3. számú, valamint egy osztrák ügyben meghozott C-409/99. számú európai bírósági ítéletek alapján megállapította, - figyelemmel a Hatodik Irányelv 17. cikk (6) bekezdésében foglaltakra is, - hogy az osztrák ügyben hozott bírósági ítélet kellően egyértelmű, és nem félreérthető kifejezése alapján Magyarország vonatkozásában is úgy kell értelmezni a Hatodik Irányelv 17. cikk (6) bekezdés 2. albekezdését, hogy érvényes Magyarországra a belépéstől, vagyis 2005. május 1-jétől számítottan a 4 éves derogációs időszak. Az Áfa. tv. 2004. január 1. és 2005. december 31. között hatályos 38. §-a a perbeli esetben ezért alkalmazható, és az első- és másodfokú hatóság a felperesi önellenőrzéseket jogszerűen utasította el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntését a Hatodik Irányelv vonatkozó cikkelyeinek, továbbá az Áfa. tv. 38. §-ának téves értelmezésével hozta meg. A felperes lényegében megismételte és fenntartotta a közigazgatási eljárásban illetve a per során általa előadottakat, a keresetében foglaltakat.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróságnak abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy az Áfa. tv. 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos, a felperesi önellenőrzéshez kapcsolódó 38. §-a a Hatodik Irányelvnek az adólevonási jog eredetét és alkalmazási körét szabályozó 17. cikkével, és a levonható arányosított adó kiszámításáról rendelkező 19. cikkével összeegyeztethető-e, avagy sem. Az Európai Bíróság több ítéletében (Pl.: 8/81. Becker-ügy) megállapította, hogy a Hatodik Irányelv rendelkezései a közvetlen hatály feltételeinek megfelelnek, azaz szabályai a tagállamokban külön harmonizációs intézkedések nélkül, közvetlenül is hatályosulhatnak.
Az Áfa. tv. 2003. december 31-én hatályos, az előzetesen felszámított adó megosztását szabályozó 38. §-ának (1) bekezdése szerint az adóalany köteles a levonható és a le nem vonható előzetesen felszámított adó összegét nyilvántartásában egymástól elkülönítetten kimutatni (tételes elkülönítés). Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról megalkotott 2003. évi XCI. törvény 86. §-a az Áfa. tv. 38. §-a helyébe 2004. január 1-jei hatállyal új rendelkezéseket léptetett, így az (1) bekezdés alapján az adóalany köteles a levonható és a le nem vonható előzetesen felszámított adó összegét nyilvántartásában egymástól elkülönítetten kimutatni (tételes elkülönítés). A 22. § (1) és (2) bekezdése alapján adóalapot nem képező államháztartási támogatásban részesülő adóalany - feltéve, hogy az éves költségvetési törvény eltérően nem rendelkezik -
a) az egyes termékbeszerzéseihez kapott támogatás esetén kizárólag ezen beszerzéseire a nem támogatott hányad erejéig érvényesítheti levonási jogát;
b) a kizárólag az adólevonásra jogosító támogatásból (is) finanszírozott tevékenységéhez kapcsolódó beszerzései tekintetében a 3. számú melléklet I. részében foglaltakat e tevékenységére nézve elkülönülten érvényesíti. A levonható adó megállapítása során kizárólag az adólevonásra jogosító támogatásból (is) finanszírozott tevékenységéből származó ellenérték és az e tevékenységéhez kapott támogatás vehető figyelembe azzal, hogy e támogatás az adólevonásra nem jogosító tevékenységgel esik egy tekintet alá.
Az Áfa. tv. 38. §-ának a 2003. évi XCI. törvény 86. §-ával megállapított (1) bekezdése 2005. december 31-éig volt hatályban, ugyanis a 2005. évi CXIX. törvény 39. §-a az Áfa. tv. 38. §-ának (1) bekezdése helyébe 2006. január 1-jei hatállyal a következő rendelkezést léptette: az adóalany köteles a levonható és a le nem vonható előzetesen felszámított adó összegét nyilvántartásában egymástól elkülönítetten kimutatni (tételes elkülönítés). A 2005. évi CXIX. törvény 39. §-ához fűzött indokolás szerint "a 77/388/EGK tanácsi irányelvvel való összeegyeztethetőség okán indokolttá válik az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség megszüntetése. A jelenlegi szabályozás összeegyeztethetőségét illetően az Európai Unió részéről hivatalos jelzés eddig ugyan nem érkezett, de a hasonló szabályozás kapcsán egy másik tagállam esetében a közeljövőben precedens értékű bírósági döntés várható. Mindezen okok alapján az Áfa tv. arányosításra vonatkozó előírásainak módosítása indokolt, mellyel az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség megszűnik."
A Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) bekezdése rögzíti az adó levonásához fűződő jog elvét, amely értelmében az adólevonási jog azon termékeket vagy szolgáltatásokat terhelő előzetesen felszámított adóra vonatkozik, amelyeket az adóalany adóköteles tevékenysége érdekében használt fel. Amennyiben az adóalany egyidejűleg adólevonásra jogosító adóköteles illetve arra nem jogosító adómentes tevékenységeket is folytat, az (5) bekezdés értelmében az adólevonás csak a hozzáadottérték-adónak az adóköteles tevékenységekkel arányos részére engedélyezhető. Az arányosított adót a Hatodik Irányelv 19. cikkében meghatározottak szerint kell kiszámítani.
A 2005. évi CXIX. törvény 39. §-ához fűzött indokolásban megjelölt precedens értékű bírósági döntés az Európai Bíróság C-204/03., illetve C-243/03. számú ítéletei, amelyek a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a perbeli ügyben alkalmazhatók.
Az Európai Közösségek Bizottsága - Spanyol Királyság C-204/03. számú ügyben az Európai Bíróság megállapította, hogy mivel a kizárólag adóköteles tevékenységet végző adóalanyok számára a Spanyol Királyság előírta az általuk viselt hozzáadottérték-adó arányosított levonását, és korlátozta a támogatásokból finanszírozott termékek vásárlását és szolgáltatások nyújtását terhelő adó levonását, nem teljesítette a Közösségi jogból különösen a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdéseiből, a 19. cikkéből eredő kötelezettségeit. Az ítélet 23. pontjában az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az adólevonási jog bármilyen korlátozása befolyásolja az adóteher szintjét, és azt minden tagállamban hasonlóan kell alkalmazni. Következésképpen ez alóli kivételek kizárólag a Hatodik Irányelvben kifejezetten rögzített esetekben lehetségesek. Hasonló döntést hozott az Európai Bíróság az Európai Közösségek Bizottsága - Francia Köztársaság C-243/03. számú ügyben is.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, mivel a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdései, 19. cikke tiltja az adólevonási jog olyan korlátozását, mint amilyet az Áfa. tv. 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos 38. §-a tartalmazott. Az Európai Bíróság hasonló, és a jelen perre alkalmazható C-204/03. számú, C-243/03. számú ügyeiben meghozott ítéletében megállapította, hogy az államháztartási támogatásokból finanszírozott beszerzések áfa-levonási tilalma a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdéseinek, 19. cikkének nem felelt meg, az Áfa. tv. 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos 38. §-ából az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség alkalmazása mellőzendő.
A Hatodik Irányelv 17. cikkének (6) bekezdése szerint a Tanács a Bizottság javaslatára az ezen irányelv hatálybalépésétől számított négyéves időtartamon belül egyhangúlag megállapítja, hogy milyen kiadás esetén nem keletkezhet a hozzáadottérték-adó levonásának joga. Az üzleti tevékenységhez szorosan nem kapcsolódó kiadás esetén, mint a luxuskiadások, szórakozási célú kiadások és reprezentációs költségek az adólevonást semmilyen körülmények között nem lehet alkalmazni.
A fent említett rendelkezések hatálybalépéséig a tagállamok fenntarthatnak minden olyan kizárást, amely az ezen irányelv hatálybalépése idején fennálló nemzeti jogszabályban szerepel.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes által hivatkozott C-409/99. számú osztrák ügyben meghozott ítélet 41. pontjában foglalt megállapítással (amely értelmében a Hatodik Irányelv az Osztrák Köztársaságban az ország Európai Unióhoz történt csatlakozásának napján, 1995. január 1-jén lépett hatályba) összeegyeztethető az a következtetés, hogy a Magyar Köztársaságban a Hatodik Irányelv hatálybalépésének napja 2004. május 1. volt. A C-409/99. számú osztrák ügyben meghozott ítélet rendelkező részéből és indokolásának további megállapításaiból azonban nem következik az, hogy az Áfa. tv. 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos 38. §-a a Közösségi joggal ne lenne ellentétes. A 2005. évi CXIX. törvény 39. §-ához fűzött indokolás szerint a Hatodik Irányelvvel való összeegyeztethetőség okán vált indokolttá az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség megszüntetése, és a jogalkotó részéről még csak utalás sem történt a 17. cikk (6) bekezdés 2. albekezdésére, illetve alkalmazására, így az elsőfokú bíróság tévedett akkor, amikor a 4 éves (általa nevesítetten) derogációs időszakra alapítottan a keresetet elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a BH 2008/138. számon közzétett Kfv. I. 35.525/2006/4. számú ítéletében hasonlóan döntött a költségvetési támogatások utáni áfa-fizetési kötelezettségekről.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet és az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásban az elsőfokú hatóságnak akként kell eljárnia, hogy az Áfa. tv. 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos 38. §-ából az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség alkalmazása mellőzendő.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.508/2007.)