adozona.hu
BH 2009.4.121
BH 2009.4.121
A banki ügyintéző téves utalást hajtott végre, ezt azonban a munkáltató oldalán felmerült körülmények is befolyásolták, a rendkívüli felmondás jogellenesnek minősítése megalapozott [Mt. 96. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesi rendkívüli felmondás jogellenes, a felperes jogviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek elmaradt munkabér-különbözetet, tízhav...
BH 2009.4.121 A banki ügyintéző téves utalást hajtott végre, ezt azonban a munkáltató oldalán felmerült körülmények is befolyásolták, a rendkívüli felmondás jogellenesnek minősítése megalapozott [Mt. 96. §].
A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesi rendkívüli felmondás jogellenes, a felperes jogviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek elmaradt munkabér-különbözetet, tízhavi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánytérítést, felmondási időre járó bért, végkielégítést, valamint perköltséget. A bíróság a felperes ezt meghaladó kereseti kérelmét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1989. július 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, 2002. február 1-jétől pénzpiaci levelező munkakört töltött be.
A munkáltató 2006. január 12-ei rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a munkavállaló 2005. december 28-án egyértelmű utasítást kapott egy kezelt külföldi betét kamatainak a betét külföldi tulajdonosa részére való átutalására és a betét tőkeösszegének további egy hónapra történő lekötésére. A felperes közel tíz éve ezen számlával minden esetben havonta hasonlóképpen járt el. Nagy gyakorlata alapján tisztában volt azzal, hogy a művelet fokozott figyelmet és körültekintést igényel, súlyos gondatlansággal eljárva azonban nem csupán a kamatokat, hanem a betét tőkeösszegét is "elutalta". A rendkívüli felmondás rögzítette, hogy a kötelezettségszegésre 2005. december 30-án derült fény, amikor az átutalt tőkeösszeg visszahívására már nem volt mód.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás indokául megjelölt kötelezettségszegést a munkavállaló elkövetéskori munkaköre, beosztása és szakismerete alapján kellett megítélni és figyelembe venni a munkaszervezetben betöltött helyét, munkakörén alapuló felelősségét is. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a felperesnek bár munkaköri kötelezettsége volt a banki művelet elvégzése, azonban az alperes volt az, aki a munkavégzés feltételeit nem megfelelően alakította ki, indokolatlanul mellőzte az ún. "négyszem-elvének" érvényesülését, ezáltal maga teremtette meg annak a lehetőségét, hogy egy fokozott ritmusú munkavégzés mellett egyszeri gondatlanságból eredő figyelmetlenség folytán súlyos következmény álljon elő. A bíróság nem osztotta az alperes azon meggyőződését, hogy a felperes a banki művelet végzése során az egyébként nem vitásan munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, az elmaradt munkabér-különbözet összegét leszállította és megállapította, hogy az eljárás illetékét az állam viseli, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bizonyított tényállás alapján megállapítható volt, miszerint a felperes lényeges kötelezettségszegést követett el, azonban az nem minősült olyan súlyúnak, amely a rendkívüli felmondás alapjául szolgálhatott volna. A jogerős ítélet kifejtette, hogy az alperes a fellebbezésében a jogellenesség jogkövetkezményei tekintetében az elsőfokú bíróság ítéleti döntését kizárólag az elmaradt munkabér-különbözet tekintetében vitatta. Így a másodfokú bíróság a jogalapon túlmenően csak ebben a körben vonta a vizsgálódási körébe az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elmaradt munkabér-különbözet vonatkozásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett számítási módot nem találta helytállónak, ezért azt részletes indokolás mellett megváltoztatta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását kérte, míg másodlagos kérelme az első-, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság a fellebbezést csupán a felperesi kereset jogalapja, és az egyéb máshonnan megtérült jövedelmei körében vizsgálta felül, holott az alperesi fellebbezés a felperesi kereset teljes terjedelmében történő elutasítására, így értelemszerűen a felperesi kereset valamennyi eleme ellen irányult. Ezen túlmenően hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet megsértette a Pp. 221. §-ában foglalt indokolási kötelezettséget is. Hivatkozása szerint a felperesi előadás alapozta meg azt az alperesi álláspontot, hogy a lényeges kötelezettség megszegésére felperes részéről a gondatlanság legmagasabb fokán, már a szándékosság határán került sor. Az ítéletek így sértik az Mt. 96. §-ának (1), illetve (2) bekezdésében foglaltakat is. A bíróságok a bizonyítékokat nem megfelelően értékelve jutottak arra a következtetésre, miszerint a rendkívüli felmondás jogellenes volt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp.</a>
275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újra-értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/197., BH 2002/29.].
A rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján ún. minősített kötelezettségszegésre, b) pont alapján alkalmatlanságra, vagy egyéb lehetetlenülést okozó magatartásra alapítható (BH 1994/12/702.). A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a (munkáltatói) rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegés bizonyítottságát követően a kötelezettségszegés súlyát kell vizsgálni, ennek értékelését a munkáltató együttműködési kötelezettséget sértő magatartása befolyásolhatja (EH 1344.).
Fentiekből következően helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felperes a munkaköri kötelezettségét képező banki tranzakció során tévesen járt el, azonban a kötelezettségszegés súlya az adott esetben a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése alapjául nem szolgálhatott. A bíróságok helyesen értékelték, hogy a munkáltató a banki művelet végrehajtásának feltételeit nem megfelelően alakította ki, a perbeli utalás vonatkozásában a munkavállalónak manuálisan kellett beavatkozni a rendszerbe, ezáltal sérült az ún. "négyszem-elvének" érvényesülése.
Ugyancsak helytálló a bíróságok azon következtetése is, hogy a felperes feszített munkatempóban volt kénytelen a tevékenységét ellátni olyan időszakban, ami az év végi zárásokra tekintettel kiemelt fontosságú volt. A megfelelő dolgozói létszám biztosítása a munkáltató feladata, ennek pedig teljes körben - a szabadságolásokra figyelemmel - nem tett eleget.
A fent kifejtettek alapján a bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a felperes kötelezettségszegése - az alperesi közrehatás értékelése mellett - nem tekinthető olyan súlyúnak, amely a rendkívüli felmondás jogszerűségét alátámasztaná.
A Pp. 235. §-ának (1) bekezdése szerint a fellebbezésben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a fellebbezés irányul, és elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. Az alperes fellebbezésében ugyan a kereset teljes elutasítását kérte, azonban jogi érvelésében kizárólag a jogalapot támadta, valamint arra hivatkozott, hogy a felperes nem igazolta az új munkahelyén őt megillető bónusz 2006. évre kifizetett összegét (prémiumot). A másodfokú bíróság előtti eljárás során is - tanácselnöki felhívásra - az alperesi képviselő csak ezen bónuszra vonatkozó álláspontját fejtette ki. Mindebből következően a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül vonta kizárólag a jogalapot és az elmaradt munkabér-különbözet összegét vizsgálódási körébe a fellebbezés keretei között, és hozott a jogszabályoknak megfelelő határozatot.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 221. §-ának, azaz a bíróságok ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére is. A bíróságoknak ugyanis határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, e szükségesség körét pedig az adott ügy jellege és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. A másodfokú bíróság ezen indokolási kötelezettségének eleget tett, álláspontját kifejtette, a logika és az okszerűség követelményeinek betartásával értékelte a bizonyítékokat, és helytállóan jelölte meg a hivatkozott jogszabályokat, figyelemmel a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra is. Mindebből következően a jogerős ítélet eljárásjogi szempontból sem jogszabálysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.128/2008.)