adozona.hu
BH+ 2009.3.141
BH+ 2009.3.141
Az üzemi baleset miatt folyósított baleseti járadék megtérítésére a foglalkoztató köteles [1997. évi LXXXI. tv. 87. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felperest a 2006. szeptember 26. napján kelt határozatával 575 870 Ft lejárt és 2006. szeptember 12-től havi 21 598 Ft megfizetésére kötelezte, baleseti járadék megtérítése címén. Ezen határozatával a korábban kiadott 23. alszámú határozatát az összegszerűség tekintetében módosította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság a 2006. október 4. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozato...
BH+ 2009.3.141 Az üzemi baleset miatt folyósított baleseti járadék megtérítésére a foglalkoztató köteles [1997. évi LXXXI. tv. 87. §]
Az alperes a felperest a 2006. szeptember 26. napján kelt határozatával 575 870 Ft lejárt és 2006. szeptember 12-től havi 21 598 Ft megfizetésére kötelezte, baleseti járadék megtérítése címén. Ezen határozatával a korábban kiadott 23. alszámú határozatát az összegszerűség tekintetében módosította.A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság a 2006. október 4. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte, valamint azt, hogy a bíróság mentesítse a járadékfizetés kötelezettsége alól.
Másodlagosan a határozat megváltoztatását kérte akként, hogy a 36%-os munkaképesség-csökkenést az üzemi baleset és a közlekedési baleset együttesen okozta; így kérte a megtérítés összegének mérséklését, 16,5%-os munkaképesség-csökkenésnek megfelelő mértékre.
A megyei munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 87. § (1) bekezdésére, valamint az 1997. évi XXI. törvény 21. § (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy az iratokból és a becsatolt periratok között fellelhető igazságügyi orvos-szakértői véleményben foglaltakból megállapítható volt, hogy az OOSZI elsőfokú orvosi bizottsági véleménye szerint a sérültnek a 2002. január 14-én elszenvedett üzemi balesetből 36%-os munkaképesség-csökkenése keletkezett.
A 2003 májusában bekövetkezett közlekedési balesetből további munkaképesség-csökkenése származott, emiatt véleményezhető a III. csoportú rokkantsága, amely össz-szervezeti munkaképesség-csökkenést a másodfokú orvosi bizottság 2005. augusztus 9-én 50%-osra mérsékelt, érintetlenül hagyva ezzel - ezen belül - az üzemi baleseti eredetű munkaképesség-csökkenést, amely 36%-os.
Az igazságügyi orvos-szakértő 2005. november 29-én kelt szakvéleményében az össz-szervezeti munkaképesség-csökkenést 67%-ban állapította meg, ezen belül pedig a 2002. január 14-én elszenvedett üzemi balesetből eredő baleseti eredetű munkaképesség-csökkenést egyértelműen 36%-ban határozta meg, amely állapot végleges. Erre tekintettel - a munkaügyi bíróság megállapítása szerint - az alperesi határozatok jogszabályi rendelkezést nem sértettek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát és megváltoztatását kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Tny. 87. § (1) bekezdésében és 88. § (1) bekezdésében, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. § (1) bekezdésében, 68. § (1) és (2) bekezdésében, 65. § (3) bekezdésében és a 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 36. §-ában, valamint a Ptk. 339. §-ában, 344. és 345. §-ában foglaltakat, továbbá a Pp. 221. § (1) bekezdését is.
Kifejtette, hogy nem nyert tisztázást a társadalombiztosítási határozat jogalapja.
Az elsőfokú határozat az Ebtv.-re hivatkozással állapította meg a baleseti járadékot, míg a másodfokú határozat - jogalapként - a Tny. 87. és 89. §-aira hivatkozott; az elsőfokú bíróság is a Tny. 87. §-át tekintette jogalapnak.
A felperes álláspontja szerint az áthárítási igény jogalapjaként az Ebtv. 67. § (1) bekezdése jelölhető meg, minthogy a megtérítési igény üzemi baleset esetében fizetendő baleseti járadékra vonatkozik, amelyet nem a Tny. hanem az Ebtv. szabályoz.
A másodfokú határozatban és a bírói ítéletben megállapított - a Tny. 87. § (1) bekezdésére alapított - jogalap - a felperes szerint - téves és jogszabálysértő.
Kifejtette, hogy mind az Ebtv., mind a Tny. kettős áthárítási jogcímet állapít meg a társadalombiztosítási szerv javára, egyrészt a foglalkoztatóra, másrészt a foglalkoztatás körén kívül egészségi károsodás, vagy halál okozására vonatkozóan.
Nem tartalmaz egyik törvény sem rendelkezést arra a tényállásra nézve, melyben az egészségkárosodás vagy halál több olyan felelősségi helyzet együttes okozataként következik be, amely felelősségi helyzetek egymástól térben, időben, a felelős személyében és a felelősségi jogcímben teljesen elkülönülnek, és így a Ptk. 344. §-a szerinti együttes károkozás körébe nem vonhatók. Ilyen helyzet, pl. az üzemi baleset, és a későbbi időpontban elszenvedett közúti baleset kárkövetkezményeinek együttes jelentkezése, mint ahogy az a jelen ügyben megtörtént.
Törvényt sértett a felperesi megítélés szerint a társadalombiztosítási szerv és az elsőfokú bíróság is, amikor a tényállás elbírálása során nem vette figyelembe, hogy két baleset (egy üzemi baleset és egy közlekedési baleset) együttes következményeit hárítja át az alperes kizárólag az egyik - az üzemi - baleset okozójára. Ez ellentétes az Ebtv. 7. § (1) bekezdésében, és a Tny. 87. § (1) bekezdésében foglaltakkal.
E törvények értelmében - a felperesi értelmezés szerint - csak akkor, és olyan mértékben köteles megtéríteni a foglalkoztató a kárt, ha és amennyiben "a baleset vagy megbetegedés annak a következménye, hogy ő, vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget, illetőleg ő, vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő".
Hivatkozott a felperes az Ebtv. 68. § (2) bekezdésére, mely szerint a felelősség megállapítására a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott károkra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Állította, hogy ezen rendelkezést a társadalombiztosítási szerv és a bíróság is figyelmen kívül hagyta.
Az a tény, hogy az Ebtv. 67. § (1) bekezdése szerinti, üzemi baleseten alapuló felelősségi helyzet is fennáll, nem jelenthet mentesülést az Ebtv. 68. § (1) bekezdése alapján szintén felelős baleset okozója része, ha felelőssége a Ptk. 339. §-a vagy 345. §-a alapján megállapítható.
A Vhr. 36. §-ára utalással kifejtette a felperes, hogy ezen szabályt nem csak újabb üzemi baleset esetén, hanem egy újabb baleset esetén is alkalmazni kellett volna, és nem lehetett volna az üzemi baleset felelősére hárítani mindkét káreset együttes következményeit. Ez ellentétes a Ptk. 344. §-ával, amely egyetemlegességet csak több károkozó akarategységben elkövetett károkozása esetén tesz lehetővé.
A felperes álláspontja szerint amennyiben több baleset következményei együttes kihatásukban jelentkeznek kárként, úgy nem mellőzhető, hogy az összkáron belül az okozatosság aránya megállapításra kerüljön, és az egyes kárfelelősökkel szemben közrehatásuk így megállapított arányában háruljon át.
Kifogásolta a jogerős ítéletet a felperes abból a szempontból is, hogy a biztosított második, közlekedési balesete tárgyában a tényállás felderítését és megállapítását nem tekintette a társadalombiztosítási szerv kötelezettségének; így az ítélet - megítélése szerint - megalapozatlan, és ez a Pp. 221. § (1) bekezdésének sérelmét jelenti.
Álláspontja szerint a károsult biztosított össz-szervezeti munkaképesség-csökkenésén belül a két külön baleset okozatosságának arányát csak orvos-szakértő állapíthatja meg.
A felperes előadta, hogy tévesen és megalapozatlanul állapította meg a társadalombiztosítási határozat és a jogerős ítélet a felperes közrehatásának mértékét a munkaképesség-csökkenés 36%-ában, az OOSZI szakvéleményére hivatkozással. E körben a Tny. 33. § (1) bekezdésére, az Ebtv. 58. §-ára hivatkozott és arra, hogy az OOSZI az össz-szervezeti munkaképesség-csökkenés mértékét 67%-ban állapította meg azzal, hogy a munkaképesség-csökkenés túlnyomórészt nem baleseti eredetű. Ugyanakkor az OOSZI az össz-baleseti munkaképesség-csökkenés mértékét 36%-ban véleményezte; ha azonban a 67%-os összes munkaképesség-csökkenés túlnyomórészt nem baleseti eredetű, akkor az üzemi baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés mértéke nem lehet 36%, hanem annál lényegesen alacsonyabb.
A felperes álláspontja szerint a munkaképesség-csökkenés nagyobb mértékét hárította át a társadalombiztosítási szerv az üzemi baleset okozójára az Ebtv. 67. § (1) bekezdése alapján, mint ahogy ezt az egyéb baleset okozójára, vagy felelősségbiztosítójára háríthatnák az Ebtv. 68. § (1) bekezdése alapján.
A felperes kérte a felülvizsgálati kérelem tárgyaláson történő elbírálását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja a megyei munkaügyi bíróság megfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítélete indokolásában az ügyben irányadó tényállást és abból az idevonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával helytálló jogi következtetést vont le.
Elsődlegesen kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes felülvizsgálati kérelembeli érvelésével szemben a 23. és 27. alszámú elsőfokú határozatok, valamint a másodfokú határozat is egyértelműen a baleseti járadék megtérítésének kötelezettségét a Tny. 87. §-ában foglalt törvényi előírásra alapozta. A jelen perben felülvizsgált, megtérítésre kötelező határozatok meghozatala során az alperes nem alkalmazta az Ebtv. 67. §-ában foglaltakat, arra a munkaügyi bíróság sem hivatkozott. Úgyszintén nem képezte a felülvizsgált határozatok hivatkozási alapját a Tny. 88. §-a, amely a foglalkoztató felelősségétől eltérő szabályt állapít meg, más, a foglalkoztatói viszonyon kívül álló, felelőssége esetén. Ebből következően a felülvizsgálati kérelemnek ezen jogszabályi rendelkezésekre való hivatkozása téves, és a perbeli ügy elbírálásakor nem alkalmazható.
A perben rendelkezésre állt iratanyag alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes a felperesi foglalkoztatót kizárólag az üzemi baleset miatti munkaképesség-csökkenés alapján folyósított baleseti járadék megtérítésére kötelezte. Az orvosszakértői vélemények egyértelműen meghatározták a perbeli üzemi balesetből eredő baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés mértékét. Ez nem jelenti azt, hogy a közlekedési baleset hatását nem vizsgálták és értékelték, hiszen annak következményeit az orvosi bizottságok és az igazságügyi orvosszakértők az össz-szervezeti munkaképesség-csökkenés mértékébe beleszámították.
Alaptalannak értékelte a Legfelsőbb Bíróság a felperes azon hivatkozását, hogy az alperes több baleset - az üzemi baleseten kívül a közlekedési baleset - együttes következményeit hárította volna át a felperesre.
A Vhr. 36. §-a újabb üzemi baleset bekövetkezésének esetéről rendelkezik. Ilyen a perbeli esetben nem történt, így a felperes ezen hivatkozása és ennek a perbeli ügyre történő vetítése, a jogszabályhely kiterjesztő értelmezése, szintén megalapozatlan. Amennyiben az újabb baleset üzemi balesetnek minősült volna, akkor az orvosi bizottságok és az igazságügyi orvosszakértők az ebből származó következményeket az üzemi balesetből eredő munkaképesség-csökkenés keretein belül értékelték volna. Ez hatással lehetett volna a felperes megtérítési kötelezettségére is, mert ez esetben meg kellett volna állapítani az üzemi balesetből származó összes munkaképesség-csökkenésen belül azt, hogy ebből mennyi az első és mennyi a második üzemi balesetből bekövetkező munkaképesség-csökkenés. Ez alapján került volna meghatározásra a felelősség mértéke a két üzemi balesetért felelős foglalkoztató között. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perbeli ügyben kizárólag az első baleset minősült üzeminek, így üzemi balesetből származó munkaképesség-csökkenést kizárólag ebből a balesetből eredően véleményeztek az orvosszakértők. Erre tekintettel a felperes kötelezettségét az újabb baleset körülményeinek fel nem derítése nem befolyásolja, azzal összefüggésben okozatossági arány megállapítása nem lehetséges, így annak vizsgálata sem lehetett az alperesi hatóságok és a munkaügyi bíróság feladata.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által is hivatkozott orvosszakértői véleményekben a sérült üzemi baleseti munkaképesség-csökkenése 36%-os mértékben nyert rögzítést. A baleseti járadék kizárólag az üzemi balesetből eredő munkaképesség-csökkenésre tekintettel került megállapításra és folyósításra, így annak megtérítése is ennek mértékére vonatkozik.
A felperesnek a felülvizsgálati kérelemben foglalt azon érvelése, hogy amennyiben a "túlnyomóság" nem állapítható meg úgy a 67%-nak kevesebb, mint fele (azaz kevesebb mint 33,5%) lehet csak a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés ugyancsak téves. A "túlnyomóság" nem matematikai számszaki alapon kerül megállapításra, hanem orvosi szakkérdés. Az Ebtv. 65. § (5) bekezdése és a Tny. 72. §-a alapján a baleseti járadék megállapításakor az alperes kizárólag az orvos-szakértői szerv szakvéleményét veheti figyelembe a munkaképesség-csökkenés mértékének megállapításakor. Ez természetesen a "túlnyomóság" megállapítására is vonatkozik. E tekintetben pedig a felperes által levezetett számításoknak nincs helye. Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes megtérítésre kötelezése foglalkoztatói minőségére tekintettel történt, és kizárólag a megállapított és folyósított baleseti járadék megtérítésére vonatkozott, amelynek összege az orvos-szakértői vélemények szerinti önmagában 35%-os mértékű kizárólag baleseti eredetű munkaképesség-csökkenésen alapult.
Mind erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. MfvK.IV.10.714/2007.)