adozona.hu
BH 2009.3.86
BH 2009.3.86
A felügyelő bizottság tagjai és a könyvvizsgáló felelősségének megállapításánál irányadó szempontok [1988. évi VI. tv. (továbbiakban: Gt.) 32. § (1)-(3) bek., 36. § (1) és (2) bek., 39. § (1) bek., 41. § (1) bek., 42. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A P. Kft. az 1994. augusztus 12-én elfogadott társasági szerződéssel jött létre. A cég bejegyzésére 14-09-301369 cégjegyzékszám alatt került sor. A társaság alapítói P. P., G. P. és L. R. voltak. Az alapítók üzletrészeiket utóbb átruházták a tulajdonosi érdekeltségeikbe tartozó társaságokra. A peres eljárás megindulásakor 1998. november 30-án, a P. Kft.-nek, az I. r. felperes A. S.A. 25%-os, a II. r. felperes R. S.P.A. 24%-os, a perben nem álló W. S.A. 24%-os, B. S.R.L. 13%-os üzletrésszel re...
BH 2009.3.86 A felügyelő bizottság tagjai és a könyvvizsgáló felelősségének megállapításánál irányadó szempontok [1988. évi VI. tv. (továbbiakban: Gt.) 32. § (1)-(3) bek., 36. § (1) és (2) bek., 39. § (1) bek., 41. § (1) bek., 42. § (1) bek.].
A P. Kft. az 1994. augusztus 12-én elfogadott társasági szerződéssel jött létre. A cég bejegyzésére 14-09-301369 cégjegyzékszám alatt került sor. A társaság alapítói P. P., G. P. és L. R. voltak. Az alapítók üzletrészeiket utóbb átruházták a tulajdonosi érdekeltségeikbe tartozó társaságokra. A peres eljárás megindulásakor 1998. november 30-án, a P. Kft.-nek, az I. r. felperes A. S.A. 25%-os, a II. r. felperes R. S.P.A. 24%-os, a perben nem álló W. S.A. 24%-os, B. S.R.L. 13%-os üzletrésszel rendelkezett. A P. Kft. tagja volt még a felpereseken kívül, a P. C. elnevezésű milánói cég is. A társaság ügyvezetője 1997. május 16-a és 1999. augusztus 6-a között G. R. volt.A társaság három főből álló felügyelő bizottságot hozott létre. A felügyelő bizottság elnöke volt 1997. december 18-ától, 1999. augusztus 6-áig dr. K. T. I. r. alperes, a felügyelő bizottság tagja 1996. május 18-ától, 1998. május 28-áig, a IV. r. dr. T. L., valamint az V. r. N. Gy. voltak. 1998. május 28-án a felügyelő bizottság új tagjaivá választották, dr. F. M. B. II. r., valamint V. K. III. r. alperest. II. r. alperes megbízatása 1999. augusztus 6-áig tartott, V. K.-é 1999. május 27-éig állt fenn.
A társaság könyvvizsgálója, 1998. május 28. és 1999. május 27-e közötti időszakban R. É. volt.
G. R. ügyvezetőt a taggyűlés 1999. augusztus 6-án visszahívta, majd augusztus 13-án munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. 1999. augusztus 6-án a cég tulajdonosi körében is változás állt be. A felperesek a többségi tulajdont megszerezték, a cég elnevezését K. Kft.-re változtatták. A társaság 2006. március 31. óta zártkörű részvénytársaságként működik.
1997. június 1-jén az ügyvezető vállalkozási szerződést kötött házastársával, R. D.-vel, az exporttevékenységgel kapcsolatos szaktanácsadói munkára, havonta kiállított számla ellenében fizetendő 40 000 000 ITL fejében. 1997. július 6-a, és december 10-e között 106 100 $ kifizetésre került sor a cég részéről. Ezt a szerződést az I., IV., V. és VI. r. alperes jelenlétében megtartott, 1998. február 9-ei taggyűlésen 75%-os szavazati aránnyal, a 3/1998. sz. határozattal, a jelenlévők utólag jóváhagyták. Az I. r. felperes a határozat ellen szavazott.
Az 1997. szeptember 13-án tartott taggyűlésen a tagok az egyhangúan hozott 10/1997. sz. határozattal kimondták, hogy a cég által felvehető hitelek legmagasabb összege 2 milliárd Ft lehet. Ennek ellenére a taggyűlés jóváhagyása nélkül az ügyvezető 651 000 000 Ft-tal meghaladta az engedélyezett hitelkeretet. A valamennyi alperes jelenlétében tartott, 1998. május 28-ai taggyűlésen, a 14/1998.sz. határozattal 51%-os szavazattal a tagok kimondták, hogy a cég által felvehető hitelek legmagasabb összegét felemelik, és azt 2,7 milliárd Ft-ban állapítják meg. A felperesek a határozatot azzal hagyták jóvá, hogy ezzel csak a taggyűlés napjáig felvett hiteleket veszik tudomásul.
1997. november 17-én G. R. a P. nevében bizományosi szerződést kötött a P.-C. Kft.-vel a cég termékeinek kizárólagos külföldi értékesítésére. Az ügyvezető a szerződés megkötésének célját, az exporttevékenység hatékonyságának növelésében, a költségek csökkentésében jelölte meg. A felperesek képviselői, G. P. és F. R. vitatták, hogy a szerződés előnyős lenne a cég számára, miután ezzel a teljes külkereskedelmet kiengedték a kezükből. Végül az 1997. december 17-én tartott taggyűlésen, az ügyvezető indítványára, a társaság akkori két másik tagjának 51%-os szavazatával hozott 11/97. számú határozatával a taggyűlés a bizományosi szerződést jóváhagyta.
Az I., IV., V. és VI. r. alperes jelenlétében, 1998. február 9-én megtartott taggyűlésen, a felperesek képviselői ismételten kifejtették aggályaikat a szerződéssel szemben. Az ügyvezető a szerződést utóbb, 1998. május 25-én felmondta, a felmondást a tagok az 1998. május 28-i taggyűlésen tudomásul vették. Az ügyvezető ez alkalommal azt hangsúlyozta a jelen lévő tagoknak, hogy a húsipar válsága és nem a szerződő fél magatartása miatt nem tudta a megállapodás, a várt hatást a cég életére megfelelő hatásfokkal kifejteni. Vitatta azt, hogy a céget az üzletkötésből bármilyen kár érte volna.
Az ügyvezető 1997. november 24-én a cég képviseletében eljárva szerződést kötött a müncheni T. N. GmbH-val a cég termékeinek német nyelvterületen való kizárólagos forgalmazására. Az exportra legyártott szalámiból azonban annak csak elenyésző része került értékesítésre. A megbízottnak minőségi kifogásai voltak az át nem vett áruval szemben. A legyártott szalámi több mint 90%-át a cégnek utóbb más külföldi piacon, illetve belföldön sikerült csak önköltség feletti áron, de a tervezett bevétel alatt értékesíteni.
1998 márciusa és augusztusa között, a P. Kft. tulajdonjog fenntartással 1 213 467 kg húsárut szállított Dél-Koreába. Az eredetileg kiszámlázott 3 177 344 $ helyett, 2 255 146 $ árbevétel folyt be. A P.-t az ügylet kapcsán 184 380 000 Ft veszteség érte.
A jelen per I. r. felperese 1998. március 13-án benyújtott keresetében megtámadta a P. Kft. és az R. D. között létrejött szerződést, a keresetben a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségre hivatkozott. A megyei bíróság előtt folyamatban volt perben, az elsőfokú bíróság, első fokon jogerőre emelkedett 57. sorszám alatti ítéletével a szerződés semmisségét megállapította, és kötelezte R. D.-t, hogy fizessen meg a P. Kft.-nek 20 696 728 Ft-ot.
Az 1998. május 28-án megtartott taggyűlésen a felperesek, mint kisebbségi tulajdonosok indítványozták az ügyvezető felelősségre vonására irányuló eljárás lefolytatását. Az indítványt a taggyűlés 11/98. sz. alatti határozatával elvetette. A felperesek ezt követően terjesztették elő keresetüket, G. R. felelősségének a megállapítása iránt. A munkaügyi bíróság 2006. december hó 14. napján első fokon jogerőre emelkedett ítéletével kötelezte G. R.-t, hogy fizessen meg a P. Kft. jogutódjának, a K. Zrt.-nek 55 696 725 Ft-ot, és ennek az összegnek a törvényes kamatát. A munkaügyi bíróság az ügyvezető felelősségét két sérelmezett tényállás kapcsán látta megállapíthatónak. Megállapította a felelősségét a Dél-Koreával kötött ügylet miatt, az alábbiak szerint. A munkaügyi bíróság álláspontja szakértői bizonyítás lefolytatását követően az volt, hogy a Dél-Koreával való üzleti kapcsolat felvétele a húsipar válságos helyzete miatt, bár kockázatos, de nem indokolatlan döntés volt. A szerződéseket azonban úgy kötötték meg, hogy nem volt megfelelő garancia a külföldi partner teljesítése tekintetében. Ez a helyzet már viszonylag korán, 1998. május végén nyilvánvalóvá vált. Ehhez képest az 1998 júliusában útnak indított további szállítmányok már ésszerűen fel nem vállalható kockázatot jelentettek, tekintettel arra, hogy e szállítások teljesítésének semmiféle garanciája, biztosítéka nem volt. Ebben az időben ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a korábbi külföldi vevők az árut nem veszik át, így a különleges kezelést igénylő nagy mennyiségű árut úgy rendelte útnak indítania, hogy tudnia kellett, arra vevőt a helyszínen kell a cég képviselőjének keresnie, és az árut így kell értékesítenie. Ezért az ügyvezető július 7-étől a szállítások elrendelésével vétkesen, gondatlanul járt el, jelentős mértékű és indokolhatatlan kockázatot vállalt. A perben megállapításra került az is, hogy egy szállítmány ellenértéke egyáltalán nem térült meg, így a P. Kft.-t ezen ügylet kapcsán legalább 35 000 000 Ft kár érte.
A munkaügyi bíróság az R. D.-val kapcsolatos semmis szerződésre alapított kártérítési igénynél kifejtette, nem vitás, hogy a szerződés semmisségének a megállapítása következtében R. D.-t már marasztalták a társaság javára kártérítés megfizetésére. A károkozók egyetemleges marasztalásának lenne ugyan helye, ugyanakkor azonban e perben R. D.-val szemben a munkaügyi bíróság perben állásának hiányában döntést nem hozhat. A kétszeres megtérülés elkerülése érdekében a végrehajtási eljárásban kell a megfelelő jognyilatkozatokat megtenni. A munkaügyi bíróság a további kereseti kérelmeket elutasította.
A taggyűlés 1998. május 28-án az 5/1998. sz. határozatával elfogadta az 1997. évi mérleget. A felperesek keresetet terjesztettek elő e taggyűlési határozat hatályon kívül helyezése iránt. A városi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítéletet a megyei bíróság ítéletével helybenhagyta. Az ítélet a perben kirendelt szakértői vizsgálat eredményeképpen azt állapította meg, hogy a mérleg készítése során jogszabálysértés nem történt.
A társaság 1998. október 31-én tartott taggyűlésén a felperesek részéről felmerült, hogy a felügyelő bizottság tagjai, illetőleg a könyvvizsgáló ellen kártérítési per megindítása indokolt, tekintettel arra, hogy jogszabályban meghatározott kötelezettségeiknek nem tettek eleget. A taggyűlés az indítványt 15/1998. sz. határozatával elutasította. A felperesek ezt követően, 1998. november 20-án érkezett keresetükben kérték a felügyelő bizottság tagjai és a könyvvizsgáló felelősségének a megállapítását.
Keresetüket öt tényállásra, az ennek kapcsán tanúsított károkozó magatartásra, illetőleg az ezzel okozati összefüggésben keletkezett kárra alapították. A felperesek szerint, a P. Kft.-nek kára keletkezett az 1997. november 17-ei, a P.-C.-mal megkötött külkereskedelmi szerződéssel, és az 1997. november 24-ei szerződéssel, amellyel
G. R. kizárólagos ügynöki szerződést kötött az említett müncheni illetőségű céggel. Kára származott a maximált hitelkeret túllépése miatt előállott, a közel 700 000 000 Ft többlet kamatteher következtében. Károkozónak ítélték meg az ügyvezető R. D.-val kötött szerződését is. Végül, kereseti előadásuk szerint, jelentős kárt okozott a dél-koreai ügylet is, miután nem megfelelő biztosítékokkal kötötték azokat meg. A felperesek, mint kisebbség folyamatosan jelezték aggályaikat a társaság felé, ezekről a körülményekről a felügyelő bizottságnak, illetőleg a könyvvizsgálónak tudnia kellett. Ennek ellenére semmiféle intézkedést nem tettek. Részükről figyelemfelhívás, célvizsgálat elrendelése nem történt. A fenti ügyletekkel, illetőleg az FB és a könyvvizsgáló vizsgálatainak az elmulasztásával keletkezhettek ezek a károk, amelyeknek az összegét az elsőfokú eljárás során 100 000 000 Ft-ban határozták meg.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint jogellenes magatartást nem tanúsítottak, amennyiben kára következett volna be a társaságnak, ez a magatartásukkal okozati összefüggésbe nem hozható. Az egyes kártételekkel kapcsolatban előadták, hogy P.-C. Kft.-vel kötött szerződést a taggyűlés jóváhagyta, fél év múlva azt a szerződést felmondták. Amennyiben kár következett be, az abból adódott, hogy a cég termékei nem feleltek meg a német piacon elvárt minőségi követelményeknek. Az R. D.-val kötött vállalkozási szerződést a taggyűlés jóváhagyta, szavazatával ahhoz a II. r. felperes is hozzájárult. E szerződésről a felügyelő bizottsági tagoknak nem is volt tudomása. A dél-koreai ügylettel kapcsolatban az volt a védekezésük, hogy semmiféle lehetőségük nem volt a döntésnek a befolyásolására, külkereskedelmi ügyekben kizárólag az ügyvezető volt jogosult dönteni. A szállítások egy része egyébként a IV. és V. r. alperesek felügyelő bizottsági tagságának a megszűnése utáni időszakra esett. A hitelszerződéssel kapcsolatban rámutattak arra, hogy azt a felperesek is szavazatukkal jóváhagyták. A könyvvizsgáló előadta, hogy a számviteli törvényeknek megfelelően eljárva készítette el a társaság mérlegét, akkor pedig, amikor a Gt.</a> szerint kötelezettségek hárultak rá, a taggyűlés összehívásával e kötelezettségének eleget is tett.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az alperesek felelősségét a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.) rendelkezései szerint bírálta el. A Gt. 32. §-a, 38. § (4) bekezdése, 42. §-a, valamint 44. §-a, és 45. § (2) bekezdése alapján vizsgálta az alpereseknek a magatartását.
A P.-C. Kft.-vel kötött szerződésnél, az R. D.-val kötött megállapodásnál, illetőleg a felvett hitelek összegével kapcsolatban kifejtette, hogy ezekhez a szerződésekhez a taggyűlés szavazatával hozzájárult. A T. N. GmbH-val kötött szerződésnél a felelősséget azért nem látta megállapíthatónak, mert az elmaradt haszon a nem megfelelő minőségű termékekkel hozható okozati összefüggésbe. A dél-koreai ügylettel kapcsolatban kifejtette, hogy az új piacon való megjelenés nagyobb kockázattal járt a szokásos üzleti tevékenységeknél, amelyhez társult az ügyvezetés által nem befolyásolható körülmény, az a pénzügyi válság, amely Délkelet-Ázsiában a perbeli időszakban lezajlott.
Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a felügyelő bizottság semmilyen módon nem tudta volna megakadályozni az ügyvezetés által kötött ügyleteket, semmilyen lehetőségük nem volt a döntéseknek a befolyásolására. A felügyelő bizottság tagjai nincsenek és nem is voltak abban a helyzetben, hogy a gazdasági társaság operatív vezetésébe tartozó döntések meghozatalát befolyásolni tudják. Az ügyvezetés nem is köteles a döntés előkészítésébe és a döntéshozatalba bevonni a felügyelő bizottság tagjait, ahogy azt, még a tájékoztatás szintjén sem tette meg. A felügyelő bizottságnak a jelzett ügyletekről jórészt tudomása sem volt, azokról utólag értesültek, így nem tudtak pl. a dél-koreai ügyletekről, az R. D.-val kötött szerződésről sem. A társaság kisebbségben lévő tagjai egyébként rendkívüli aktivitást mutattak az ellenőrzés terén, így tehát valójában szükségtelen is volt az FB-nek külön eljárni, miután a kritikus eseményekről a társaság tagjai tudtak. Ezek mellett a P. Kft.-nél nagy létszámú számviteli osztály is működött, amelynek feladata volt a társaság anyagi, likviditási helyzetének a figyelemmel kísérése. Minden egyes szerződés, ügyvezetői döntés esetében a felügyelő bizottság tagjainak nem kötelessége vizsgálatot, ellenőrzést tartani. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I-V. r. alperesek nem szegték meg a Gt.</a>-ben előírt kötelezettségeiket. Ebből következik az is, hogy ténykedésük és az esetleg bekövetkezett károk között okozati összefüggés nem áll fenn.
A VI. r. alperes könyvvizsgálóval kapcsolatban azt az álláspontját fejtette ki, hogy a könyvvizsgáló feladatai közé a napi operatív vezetéssel kapcsolatos teendők nem tartoznak. A könyvvizsgáló a társaság ügyvezetésének számviteli szempontú ellenőrzését végzi, amely az ügyvezetés döntéseit követően utólagosan történik. Nem feladata a könyvvizsgálónak az ügyvezetői intézkedések célszerűségének, eredményességének hatékonyságának esetenkénti minősítése, úgy szintén az egyes szerződések előzetes véleményezése, vizsgálata sem. A per adataiból egyébként az állapítható meg, hogy a felperesek által sérelmezett ügyletekről, szerződésekről a könyvvizsgáló előzetesen nem tudott. A VI. r. alperes által készített 1997. évre vonatkozó mérleget a társaság, 1998. május 28-án 5/98. sz. határozatában elfogadta. E határozat megtámadására irányuló keresetet a bíróság jogerősen elutasította. Az 1998. szeptember 21-én készült könyvvizsgálói jelentésben a VI. r. alperes felhívta az ügyvezetés figyelmét a hitelállomány növekedésére, a fizetett hitelkamatok mértékére. Az 1998. szeptember 30-ára készített ideiglenes mérlegből már adatok voltak a jelentős vagyonvesztésre vonatkozóan. A kérdést az 1998. október 31-ei taggyűlés tárgyalta. Ezt követően 1998. december 9-én a VI. r. alperes maga kezdeményezte a taggyűlés összehívását. Ebben a levélben már közölte, hogy a hitelállomány elérte a 2 679 447 000 Ft-ot, amely rendkívüli helyzetnek minősült. Mindezek alapján az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a VI. r. alperes úgy járt el, ahogy az a könyvvizsgálótól az adott helyzetben általában elvárható volt, és nem sértette meg a Gt.</a> reá vonatkozó szabályait.
Az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalának időpontjában az R. D.-féle szerződés érvénytelenségének, valamint az ügyvezető felelősségének megállapítására irányuló perben jogerős határozat még nem született.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperesek nyújtottak be fellebbezést. A fellebbezésben írtak szerint a perbeli iratok teljes egészében alátámasztják azt az állításukat, hogy a felügyelő bizottság tagjai és a könyvvizsgáló is 1997 végétől, 1999 augusztusáig passzívan szemlélték, hogy a társaság ügyvezetése és többségi tulajdonosa, az előző években nyereséges vállalkozást közel 800 000 000 Ft-os vesztségbe vitte. A felperesek, mint kisebbségi tagok, minden alkalommal és eszközzel felhívták a figyelmet az ügyvezetés hibáira. Figyelemfelhívásuk, és többszöri tiltakozásuk ellenére az alperesek egyetlen egyszer sem nyilatkoztak érdemben, és nem foglaltak állást nyilvánvaló törvénysértések esetében sem. Az 1998. október 31-ei taggyűlés elé terjesztett 160 000 000 Ft veszteséget előre jelző ügyvezetői jelentést nem véleményezte. E taggyűlésen a felperesek előrevetítették további 400 000 000 Ft, a dél-koreai ügylettel összefüggő veszteségnek a lehetőségét, e felvetést követően sem kezdeményeztek semmilyen lépést a helyzet tisztázására, vagy a káros eredmény megelőzésére. Egyetlen esetben nem léptek fel a kisebbségi tagok jogos kifogásainak a védelmében, nem foglaltak állást a cég léte szempontjából nagy horderejű gazdasági kérdésekben. Észlelniük kellett volna azt is, hogy bizonyos esetekben döntések úgy születtek meg, hogy a szavazásban részt vettek közvetlenül érdekelt tagok is. Iratellenes az elsőfokú bíróság ítélete indokolásának az a része, hogy a felügyelő bizottság az általa észlelt problémákat a taggyűlés elé vitte, ahol azokat napirendi pontként tárgyalták. Ilyen napirend az iratokból megállapíthatóan sosem volt. A minden garancia nélkül kiszállított, Dél-Koreába irányuló ügyletek vesztesége csaknem csődbe vitte a társaságot. Ezt utóbb úgy tudták elkerülni, hogy a felperesek 350 000 000 Ft-os tőkeinvesztíciót hajtottak végre. Mindent összevetve a felperesek álláspontja az volt, hogy a tisztségviselők nem a megfelelő, a tőlük elvárható gondossággal jártak el. Feladataik ellátása során mulasztást követtek el. A fellebbezésben a felperesek - előadásuk szerint - abból a célból, hogy a kár mértéke ne legyen a jogi felelősség megállapításának az akadálya - a keresetüket 100 000 000 Ft-ról 5 000 000 Ft-ra leszállították.
Az alperesek az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték. Vitatták, hogy feladataik ellátása során nem az ilyen személyektől általában elvárható gondossággal jártak volna el.
I. r. alperes kifejtette, hogy a P. tulajdonosai 1997. és 1999. közötti időszakban a szokásostól nagyobb gyakorisággal tartottak taggyűlést, és a felperesek által vitatott kérdéseket a taggyűlésen folyamatos napirenden tartották. Ilyen körülmények mellett nem vált szükségessé az, hogy a felügyelő bizottság indítványozza valamely kérdés napirendre tűzését, vagy kezdeményezze a taggyűlés összehívását. Az ügyletek jó részéről utólag szereztek tudomást, voltak olyan ügyletek, amelyeket a taggyűlés jóváhagyott. A dél-koreai ügylettel kapcsolatban kifejtette, hogy a szállítások időtartama alatt nem volt mód összességében áttekinteni az üzlet eredményességét.
A III-V. r. alperesek szintén azt az álláspontjukat fejtették ki, hogy a szerződésekről megkötésük után szereztek tudomást a taggyűléseken, a szerződéseket amúgy sem lett volna módjuk befolyásolni. Nem vitásan a dél-koreai ügylet veszteséges volt, de Dél-Koreával a kapcsolat még 2000-ben és 2001-ben is fennállt. A felügyelő bizottság tagjainak semmiféle lehetősége nem volt a döntés, illetőleg a dél-koreai kiszállítás befolyásolására. A P. Kft. kárai világpiaci jelenségekkel hozhatóak összefüggésbe.
VI. r. alperes ellenkérelmében kifejtette, hogy 10 alkalommal készített írásbeli könyvvizsgálói jelentést. 1998. szeptember 21-étől folyamatosan jelezte a káros tendenciákat. 1998. december 9-én pedig maga indítványozta a taggyűlés összehívását. Az 1997. évi mérleget elfogadó taggyűlési határozatot megtámadó perben a bíróság szakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy a mérlegkészítés a jogszabályi előírásoknak megfelelt.
Az ügyvezetőt, illetve R. D.-t marasztaló ítélet végrehajtására még nem került sor.
A fellebbezés az alábbiak szerint, részben megalapozott.
Helytálló az elsőfokú bíróság álláspontja abban a kérdésben, hogy a felek jogvitájára az 1988. évi VI. tv. (Gt.) rendelkezései az irányadóak. A Gt.</a> a felügyelő bizottságról és a könyvvizsgálóról az alábbiak szerint rendelkezett. A Gt. 34. § (1) bekezdése szerint ha a gazdasági társaság tagjainak száma, tevékenységének jelentősége vagy jellege indokolja, a gazdasági társaság a társasági szerződésben legalább három tagból álló felügyelő bizottságot hozhat létre. A Gt. 34. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a P. Kft.-nél felügyelő bizottság választása kötelező volt. A (4) bekezdés a felügyelő bizottságnak előírta, hogy ügyrendjét megállapítsa, és azt a gazdasági társaság legfőbb szervének, a taggyűlésnek jóváhagyásra bemutassa.
A Gt. 36. § (1) bekezdés értelmében a felügyelő bizottság feladata volt ellenőrizni a gazdasági társaság ügyvezetését, ezt a feladatát a tagok irányában, a tagok javára látta el. Ennek keretében a vezető tisztségviselőktől és a gazdasági társaság vezető állású dolgozóitól jelentést vagy felvilágosítást kérhetett, a társaság könyveit és iratait megvizsgálhatta, illetőleg szakértővel megvizsgáltathatta. A (2) bekezdés kimondta, hogy a felügyelő bizottság köteles megvizsgálni a gazdasági társaság legfőbb szerve elé terjesztett valamennyi fontosabb jelentést, továbbá a mérleget és a vagyonkimutatást. Vizsgálatának eredményét a felügyelő bizottság elnöke ismertette; e nélkül a jelentésekről, a mérlegről és a nyereség felosztásáról érvényesen nem volt határozat hozható. A Gt. 211. §-a értelmében a felügyelő bizottság tagjai a taggyűlésen jelen lehettek és felszólalhattak. A Gt. 212. §-a külön is kimondta, hogy a felügyelő bizottság elnöke köteles a gazdasági társaság legfőbb szervét összehívni, ha azt a társaság érdeke megkívánja. A felügyelő bizottság tagjai maguk közül elnököt választottak. A Gt. 35. § (2) bekezdés előírása szerint a felügyelő bizottság üléseit az elnök hívta össze. Az összehívást két tag - az ok és a cél megjelölésével - az elnöktől bármikor kérhette; ha az elnök a felügyelő bizottság ülését nyolc napon belül nem hívta össze, annak összehívására a két tag vált jogosulttá.
A Gt. 39. § (1) bekezdése lehetővé tette, hogy a társasági szerződés úgy rendelkezzen, hogy az ügyvezetés ellenőrzését - felügyelő bizottság helyett vagy mellett - könyvvizsgáló végezze. A (2) bekezdés szerint kötelező volt könyvvizsgálót választani az olyan korlátolt felelősségű társaságnál is, amelynek törzstőkéje az ötvenmillió forintot meghaladta. E kötelezettség érintette a P. Kft.-t is.
A Gt. 41. § (1) bekezdés meghatározta a könyvvizsgáló feladatát, mely szerint a könyvvizsgáló betekinthetett a gazdasági társaság könyveibe, a vezető tisztségviselőktől és a társaság dolgozóitól felvilágosítást kérhetett, a társaság pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit és bankszámláját megvizsgálhatta. Jelen lehetett a gazdasági társaság legfőbb szervének és a felügyelő bizottságnak az ülésein. A könyvvizsgálónak a gazdasági társaság legfőbb szerve elé terjesztett minden jelentést - különösen a mérleget és a vagyonkimutatást - meg kellett vizsgálni abból a szempontból, hogy azok valós adatokat tartalmaznak-e, illetve megfelelnek-e a jogszabályok előírásainak és véleményét ismertetni kellett. E nélkül a jelentésről érvényes határozat nem volt hozható.
A Gt. 42. § (1) bekezdése értelmében, ha a könyvvizsgáló tudomást szerzett arról, hogy a gazdasági társaság vagyonának jelentős csökkenése várható, vagy olyan tényről, amely a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai e törvényben meghatározott felelősségét vonják maguk után, köteles volt erről a felügyelő bizottságot, ennek hiányában a gazdasági társaságot tájékoztatni és a társaság legfőbb szervének összehívását kérni. Ha a gazdasági társaság legfőbb szervét nem hívták össze, arra a könyvvizsgáló vált jogosulttá. Ha a társaság legfőbb szerve a szükséges döntéseket nem hozta meg, a könyvvizsgáló erről a cégbíróságot értesítette.
A Gt. 32. §-a rendelkezett a vezetők felelősségének a kérdéséről. Az (1) bekezdés kimondta, hogy vezető tisztségviselők, a felügyelő bizottság tagjai és a könyvvizsgálók az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelősek voltak.
A (2) bekezdés azt is kimondta, hogy a vezető tisztségviselőt, a felügyelő bizottság tagját és a könyvvizsgálót az e tisztségéhez tartozó tevékenysége körében munkáltatója nem utasíthatja. Végül a (3) bekezdés úgy rendelkezett, hogy korlátolt felelősségű társaságnál a vezető tisztségviselők (1) bekezdés szerinti felelőssége egyetemleges. Nem terheli azonban a felelősség azt a vezető tisztségviselőt, aki a határozat vagy intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelő bizottságnak, ennek hiányában a taggyűlésnek bejelentette.
A Gt. 17. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 339. §-a úgy rendelkezik, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 344. § (1) bekezdése többek közös károkozása esetén a felelősségnek a károsulttal szembeni egyetemlegességét mondja ki azzal, hogy egymással szemben e felelősség magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg. A kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani. Kivételes esetekben a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja.
A Gt. 32. § (1) bekezdése a Ptk. által megfogalmazott elvárhatósági szintet szigorította, és nem az adott helyzetben általában elvárható, hanem az adott tisztséget betöltő személyektől általában elvárható magatartást követelt meg e személyektől feladataik ellátása során.
Ahogy az a fenti szabályok ismertetéséből is kitűnik, a felügyelő bizottság (FB) feladata az ügyvezetés ellenőrzése a társaság, vagyis a tagok irányába, és amennyiben az ügyvezetés ellenőrzése során rendellenességet, szabálytalanságot, a társaság céljait veszélyeztető magatartást tapasztal, a fent felsorolt eszközök igénybevételével a szükséges intézkedéseket meg kell tennie. Ebből a jogi szabályozásból az alábbi következtetések adódnak.
- A FB feladata az ügyvezetés alapvetően károkozásra alkalmas, vagy arra vezethető magatartásának kiszűrése. Ha az ügyvezetés részéről ilyen magatartás objektíve nem észlelhető, vagy egyfajta veszélyhelyzet fennáll ugyan, de az végül is a társaságnak nem okoz kárt, az ügyvezető kártérítési felelősségének hiányában a FB kárfelelőssége sem következhet be.
- Károsodás esetén az ügyvezetés és az FB felelőssége ugyanazon káreseményért állhat be. Amíg azonban az ügyvezetés a reá irányadó, addig az FB az őt érintő szabályok megsértése esetén tartozik helytállni. Az ügyvezetés jogellenes, felróható, kárt okozó magatartása tehát nem vonja automatikusan maga után az FB felelősségét, csak abban az esetben, ha az FB az ismertetett kötelezettségeit megszegte.
- Az FB-nek a Gt.</a> szabályai szerint nem az a kötelessége, hogy a kárt ténylegesen elhárítsa, a társaságot a kártól megóvja, és ennek következtében egy kármentes állapotot, mint eredményt hozzon létre, hanem az, hogy észlelése alapján a veszélyhelyzetre, a fenyegető károkozásra, vagy az ügyvezetés jogellenes, károkozó magatartására az ügyvezetés, és a tagok figyelmét felhívja. Ez a figyelemfelhívás ugyanis már alkalmas lehet arra, hogy az ügyvezetés vezetési magatartásán változtasson, vagy a tagok döntsenek abban a kérdésben, az adott ügyvezetésre a továbbiakban is igényt tartanak-e. Függetlenül attól, hogy eljárása akár az ügyvezetés, akár a tagok irányában eredményes volt-e, a tagok az FB figyelemfelhívásával egyetértettek-e vagy sem, a fent felsorolt intézkedésekkel, figyelemfelhívással, a tagok esetleg taggyűlés útján történő tájékoztatásával a FB kötelezettségének eleget tett. A FB-nek ugyanis a Gt.</a> nem biztosít olyan eszközrendszert, amellyel az ügyvezetés eljárását ténylegesen meg tudja akadályozni, éppen ezért ezt az eredményt nem is várja el tőle.
Az FB tagjai nem hivatkozhatnak eredménnyel arra, hogy a kisebbségi tagok aktív magatartása miatt nem kellett tevékenységüket ellátni, figyelemmel arra, hogy a kisebbségi tagok kezdeményezésére számos kérdés a taggyűlés napirendjére került.
Ahhoz, hogy az FB törvényes feladatát el tudja látni, ellenőrzési feladatait folyamatosan, a rá irányadó szabályok szerint kell végeznie, és az nem merülhet ki az év végi beszámolók ellenőrzésével, véleményezésével. Nem függhet továbbá attól sem, hogy az ügyvezetés igényt tart-e a közreműködésére vagy sem, miután az FB-nek jogszabály, illetve az ügyrend által pontosan körülhatárolt feladata van.
Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az FB tevékenységét az ügyvezetés tevékenységétől függetlenül vizsgálta, és téves az a következtetés is, hogy az FB-t azért nem terhelheti felelősség, mert az ügyvezető ténykedését amúgy sem tudták volna megakadályozni, illetve az ügyvezetés az FB munkáját nem vette igénybe.
A munkaügyi bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a P. Kft. volt ügyvezetőjének, G. R.-nak a felelősségét két eseménnyel összefüggésben állapította meg. Az ítélet szerint jogellenesen járt el akkor, amikor megbízási szerződést kötött házastársával, R. D.-val, és ezzel a társaságnak több mint 20 millió Ft kárt okozott. Ez az ítéleti megállapítás azon, a megyei bíróság által hozott ítéleten alapult, amellyel a bíróság az említett szerződés érvénytelenségét megállapította, és R. D.-t a P. Kft. javára a fenti összeg visszafizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság megállapította továbbá G. R. felelősségét 35 millió Ft erejéig a Dél-Koreával kötött szerződés alapján azért, mert 1998 júliusában úgy indított szállítmányokat Dél-Koreába, hogy a partner korábbi tartozásait sem egyenlítette ki, és a szállítás alkalmával semmiféle biztosíték nem került kikötésre. A FB tagjainak a felelősségét is tehát csak e két ügylet vonatkozásban lehetett volna vizsgálni. A vizsgálódás arra terjedhetett ki, az FB tagjai - ha ellenőrzési kötelezettségeiknek eleget tesznek - észlelhették-e egyrészt az érvénytelen, és semmilyen szolgáltatást nem nyújtó szerződés megkötését, az azon alapuló kifizetéseket, valamint észlelhető volt-e az 1998. júliusi szállítások rendkívüli, és indokoltan fel nem vállalható kockázata. Ha ez észlelhető volt, éltek-e a számukra, mint FB tagok részére biztosított lehetőségekkel, ha pedig nem, ez terhükre róható-e. Ezek a körülmények azonban az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalakor még nem voltak tisztázhatóak, tekintettel arra, hogy az ügy eldöntése szempontjából alapvető jelentőséggel bíró, az ügyvezető felelősségét megállapító munkaügyi per még folyamatban volt. Az elsőfokú bíróság ezért akkor járt volna el helyesen, ha a jelen ügy tárgyalását az említett perek jogerős befejezéséig felfüggeszti.
Bár az elsőfokú eljárásban született iratokban történtek utalások az FB és az ügyvezetés közötti kapcsolatra (15., 23., 36. sorszám alatti tárgyalási jegyzőkönyvek, az 1998. február 9-ei, május 28-ai taggyűlési jegyzőkönyvek stb.), a rendelkezésre álló iratok alapján az ügyben megalapozott döntés nem hozható. Ennek elsődleges oka, a már említett az a körülmény, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalakor még tisztázatlan volt az ügyvezetés felelőssége. A felterjesztett iratokból továbbá nem állapítható meg, hogy a társasági szerződés miként szabályozta a felügyelő bizottság helyzetét. Nem ismert az FB ügyrendje, azt, mikor fogadta el a taggyűlés. Nem lehet megállapítani, hogy milyen gyakorisággal ülésezett az FB, milyen módon tartották a kapcsolatot az ügyvezetéssel, és a társasággal. Az FB felhívta-e az ügyvezetés figyelmét a társaságot fenyegető helyzetre, erről tájékoztatta-e a taggyűlést, van-e ennek valamilyen írásos nyoma. A felügyelő bizottsági tagok személyében a társaság léte szempontjából kritikus időpontban, 1998. május 28-án bekövetkezett változások alkalmával - IV. és V. r. alperesek helyébe II. és III. r. alperesek léptek - történt-e külön figyelemfelhívás a társaság számára veszélyes helyzetekre.
Miután a fentiek tisztázása céljából a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a részében a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot ebben a körben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak intézkedni kell a P. kft., illetve jogutódja cégiratainak beszerzése felől, meg kell állapítani, hogy a társasági szerződés az FB jogkörét miként szabályozta. Be kell szerezni az FB működési szabályzatát, illetve ügyrendjét, ezek szerint milyen módon és gyakorisággal kellett a munkájukat folytatni, milyen gyakorisággal kellett ülésezni, milyen előterjesztéseket tettek a taggyűlés felé. Indokolt beszerezni azokat az anyagokat, amelyek az FB működésével kapcsolatban keletkeztek, és amelyekből esetleg megállapítható, hogy a felmerült problémákból melyeket továbbítottak az ügyvezetésnek, illetve a taggyűlésnek. Ezeket a vizsgálatokat a perbeli időszakra nézve kell elvégezni. Vizsgálni kell, hogy a személyi változások idejében a leköszönő FB tagok milyen információkkal látták el az új tagokat, illetve az új tagok milyen feladatok ellátásával kezdték el a működésüket. Célszerű beszerezni a munkaügyi per anyagát, a munkaügyi bíróság által megállapított két kártételre részletesen meg kell hallgatni az alpereseket. Tisztázásra szorul a felperes követelésének összegszerűsége is.
Amennyiben a megismételt eljárás eredményeképpen az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jut, hogy az I-V. r. alperesek felelőssége megállapítható, a marasztaló ítélet meghozatala során figyelemmel kell lenni ügyvezetőnek a munkaügyi perben már megállapított felelősségére. Az ítélet rendelkező részében utalni kell arra, hogy az FB tagjai az őket terhelő marasztalási összeg erejéig az ügyvezetővel egyetemlegesen felelnek. Ennek hiányában a társaság javára a marasztalási összeg mértékéig a kétszeres behajtás lehetősége nyílna meg, amire nyilvánvalóan lehetőség nincs.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint helytállóan döntött azonban az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperesek VI. r. alperessel szemben előterjesztett keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényeken felül az iratokból az is megállapítható volt, hogy a VI. r. alperes 1998. december 30-án ismét kérte a taggyűlés összehívását, illetve az üzleti jelentés megküldését. Kérte, hogy az 1999. január 23-ai taggyűlés az általa jelzett kérdésekkel foglalkozzon. Jelezte, hogy a kialakult helyzetet a tulajdonosokkal ismertetni kell. A könyvvizsgáló tehát az őt terhelő kötelezettségeknek eleget tett, terhére mulasztás, vagy kötelezettségszegés nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság a VI. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasító döntését ezért, a Pp. 239. § alapján alkalmazandó, a Pp. 213. § (2) bekezdés szerinti részítélettel, a Pp. 254. § (3) bekezdése alkalmazásával indokai alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. X. 30.329/2007.)