adozona.hu
BH+ 2009.1.31
BH+ 2009.1.31
A kereseti kérelemhez való kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget. A bíróság ezért a jogszabályok megsértése nélkül marasztalhatja a keresettől eltérő jogcím alapján az alperest, ha a tényállás teljes körű felderítése megtörtént [Pp. 3. § (2) és (3) bek., 215. §, Ptk. 339. §, 361. §, 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 29. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes folyamatosan tagja és ügyvezetője az 1994-ben alapított és 2004. április 1-jétől felszámolás alatt álló felperesnek, I. S. ügyvezetői megbízatása pedig 2002. szeptember 20-ig állt fenn. Az alperes mint ügyvezető 2003. január 3-án feljegyzésben közölte a felperes könyvelésével, és egyben kérte annak a könyvelésben szerepeltetését, hogy a közte és I. S. korábbi ügyvezető között létrejött megállapodásnak megfelelően a felperes pénztári készletéből e két személy kölcsön vett - "a jegyb...
BH+ 2009.1.31 A kereseti kérelemhez való kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget. A bíróság ezért a jogszabályok megsértése nélkül marasztalhatja a keresettől eltérő jogcím alapján az alperest, ha a tényállás teljes körű felderítése megtörtént [Pp. 3. § (2) és (3) bek., 215. §, Ptk. 339. §, 361. §, 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 29. § (1) bek.].
Az alperes folyamatosan tagja és ügyvezetője az 1994-ben alapított és 2004. április 1-jétől felszámolás alatt álló felperesnek, I. S. ügyvezetői megbízatása pedig 2002. szeptember 20-ig állt fenn. Az alperes mint ügyvezető 2003. január 3-án feljegyzésben közölte a felperes könyvelésével, és egyben kérte annak a könyvelésben szerepeltetését, hogy a közte és I. S. korábbi ügyvezető között létrejött megállapodásnak megfelelően a felperes pénztári készletéből e két személy kölcsön vett - "a jegybanki alapkamat mértékével", határozatlan időre - 8 750 000-8 750 000 Ft-ot. (Ebben az időszakban a felperes tagjai I. S., az alperes, továbbá még két természetes személy voltak.) A felvett kölcsön könyvelésére 2003. decemberben került sor, a kölcsön felvételét azonban kiadási pénztárbizonylat nem tanúsítja. Bevételi pénztárbizonylat igazolja, hogy az alperes kölcsöntartozása 2004. március 26-án megszűnt, - ugyanis 8 750 000 Ft-ot az alperes a felperessel szerződéses kapcsolatban álló F. Kft.-nek megfizetett - további 8 750 000 Ft kölcsön visszafizetésére azonban nem került sor. I. S. a kölcsön felvételét tagadta.A felperes fenti tényállás alapján végleges keresetében 8 750 000 Ft és ennek 2004. április 1-jétől járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetét arra alapította, hogy az alperes a követelt összeget jogalap nélkül magához vette, azzal felszámolás ellenére nem számolt el, ezért jogalap nélkül gazdagodott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság 26. sorszámú ítéletével az alperest a keresettel egyezően marasztalta. Az elsőfokú bíróság szerint a perben nem nyert bizonyítást, hogy I. S. 8 750 000 Ft-ot átvett volna, - ezt I. S. tagadta és a könyvszakértői bizonyítás sem támasztotta alá - ugyanakkor tény, hogy ez az összeg a felperes pénztárából hiányzik, azzal az alperes nem számolt el a felperes felszámolója felé. Miután az alperes mint ügyvezető e magatartásával elmulasztotta a felszámolás alatt álló felperes vagyonának átadására vonatkozó, az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 31. § (1) bekezdése által előírt kötelezettségét, ügyvezetői kötelezettségének vétkes megszegése miatt az 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt.) 29. § (1) bekezdése alapján felel a felperesnek okozott kárért. Az elsőfokú bíróság ezért kártérítés címén marasztalta az alperest azzal, hogy a felperes által előterjesztett kereseti kérelem jogcíme a bíróságot nem köti.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró ítélőtábla ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az EBH 2004. évi számában 1143. sorszám alatt közzétett elvi határozat alapján rámutatott arra, hogy "a keresethez való kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget". A felperes ugyan jogalap nélküli gazdagodás címén kérte az alperes marasztalását, de az elsőfokú bíróság jogosult volt az alperest kártérítés címén marasztalni, mivel a Ptk. 339. § (1) bekezdés alkalmazásához szükséges valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre állt. Az alperes eljárási jogai ezzel nem sérültek, annak pedig nem volt jogi jelentősége, hogy a két különböző jogcímen való marasztalásnak eltérőek a jogszabályi feltételei, mert a tényállás megállapítása teljes körűen megtörtént és az alperes a fellebbezésében sem tudott megjelölni olyan tényt vagy bizonyítékot, amelyet a kártérítési felelősség körében az elsőfokú bíróság vizsgálhatott volna.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte, mert álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 361. és 339. § (1) bekezdésébe, a régi Gt. 29. § (1) bekezdésébe, valamint a Pp. 3. § (3) bekezdésébe és 215. §-ába ütközik. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
A "jogcímhez kötöttség hiányára vonatkozó nézet" csak akkor és abban a terjedelemben fogadható el, ha alkalmazása nem sérti a polgári eljárásjog alapvető garanciális elveit. A konkrét ügyben azonban a bíróság eljárása a Pp. 215. §-ába ütközött.
A felperes keresetének jogcímeként mindvégig a jogalap nélküli gazdagodást jelölte meg, keresetét nem változtatta meg, még eshetőleges kereseti kérelmet sem terjesztett elő, az alperes kártérítési felelősségére pedig nem utalt. Mindez meghatározta az alperes védekezésének irányát. Az alperes mindvégig a Ptk. 361. §-a alapján előterjesztett kereset megalapozottságát vitatta, e jogszabályhely törvényi tényállásának szubszidiaritására hivatkozott. Ráadásul a két különböző felelősségi tényállás alapvetően különbözik is egymástól. A jogalap nélküli gazdagodás esetében a gazdagodó személy felróhatósága és jogellenes magatartása nem jöhet figyelembe, és a felperes vagyoncsökkenése, valamint az alperes gyarapodása közötti okozati összefüggés fennállását kell vizsgálni. Kártérítés esetében viszont a felelősségre vonás feltétele az alperes jogellenes és felróható magatartása, [a régi Gt. 29. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a speciális társasági jogviszonyok figyelembevétele mellett] az okozati összefüggés fennállása a károkozó magatartás és a felperesi vagyoncsökkenés relációjában vizsgálandó. Emellett az alperest pedig terheli "a kimentési oknak, vagyis az elvárható magatartásának bizonyítása".
A Polgári perrendtartás magyarázata szerint is a peres eljárás sérelmével járhat, ha a bírósági eljárásban valamely meghatározott jogcímen nyugvó követelés ténybeli alapjának bizonyítása zajlik, majd a bíróság egy másik jogcím alapján dönt, nem adva lehetőséget arra, hogy a fél az ezzel kapcsolatos álláspontját, védekezését előterjeszthesse. A perbeli esetben sem védekezhetett az alperes egy nem létező kártérítési keresettel szemben, egyébként az eljárt bíróságok nem is adták meggyőző indokát annak, hogy milyen tények miatt marasztalható az alperes kártérítésben.
A Pp. 3. § (3) bekezdése által előírt tájékoztatási kötelezettségét is csak az adott perben érvényesített jog és az annak alapjául felhozott tények alapján teljesítheti a bíróság. Az adott ügyben a kereseti kérelemhez kötöttség elvének megsértéséhez tartalmilag szorosan kapcsolódott a Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértése is. Az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás berekesztése előtt fel kellett volna hívnia az alperes figyelmét arra, hogy a felperes által megjelölt jogcím helyett más jogcímen tartja alaposnak a keresetet, és biztosítania kellett volna, hogy az alperes rendelkezhessen a védekezés előkészítéséhez szükséges idővel. Ezért egy új eljárásban a felperesnek pontosítania kell kereseti kérelmét, meg kell jelölnie a kereset jogcíméhez igazoldó bizonyítási indítványait, az alperes számára pedig a védekezés lehetőségét kell biztosítani.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmét - röviden összegezve - arra alapozta, hogy lényeges eljárási szabálysértés miatt elmaradt a jelentős tényállás megállapítása, ezért a jogi döntés is megalapozatlan és emiatt új eljárást kell lefolytatni. A Legfelsőbb Bíróságnak tehát abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy történt-e eljárási szabálysértés és emiatt a Pp. 275. § (3) vagy (4) bekezdésében írt jogkövetkezményeket kell-e alkalmaznia, attól függően, hogy annak az érdemi döntésre lényeges kihatása volt-e.
A Pp. 121. § (1) bekezdés c/ pontja megkívánja a keresetlevélben az érvényesíteni kívánt jog megjelölését, az annak alapjául szolgáló tények és bizonyítékok előadását. A jog megjelölése tehát annak a jogviszonynak a megjelölését is jelenti, amelyből a fél a jogát származtatja és amely tények előadásával történik.
A perbeli peres eljárás fizetési meghagyásos eljárásból fordult át peres eljárássá és a felperes a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében jogalap nélküli gazdagodásban jelölte meg pénzkövetelésének a jogcímét. Ennek ténybeli alapjaként azt adta elő, hogy az alperes mint a felperes "utolsó ügyvezetője" a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően a társaságtól jogalap nélkül vette magához a keresetben érvényesített összeget, mellyel felszólítás ellenére nem számolt el. A felperes 8. sorszámú előkészítő iratában - leszállított keresetében - részletes előadást tett arra vonatkozóan, hogy mely tények alapján kéri 8 750 000 Ft és kamatai tekintetében az alperes marasztalását. Kifejtette, hogy a per tárgya az a 8 750 000 Ft, amelyet a felperes könyvelése az alperes utasítása alapján I. S. által felvett kölcsönként tart nyilván és mely összeg a felperes vagyonából hiányzik. Az volt a jogi álláspontja, hogy mivel I. S. tagadja a kölcsönösszeg átvételét és a könyvelési alapdokumentumok között nem található sem kiadási pénztári bizonylat, sem egyéb olyan okirat, amely bizonyítaná, hogy ez az összeg I. S. birtokába került, a felperes vagyonából hiányzó 8 750 000 Ft megfizetését a felperes az elszámolásra köteles ügyvezetőtől, azaz az alperestől igényelheti.
Az alperes a fizetési meghagyással szembeni ellentmondásában arra hivatkozott, hogy I. S. köteles a felperesnek megfizetni a tagi kölcsönként felvett összeget, míg az alperes a felperes felé semmilyen jogcímen nem tartozik. A későbbiekben - a 8. és 10. sorszámú jegyzőkönyvekben rögzítettek szerint - már nem azt állította, hogy a pénzfelvételre kölcsön címén került volna sor, hanem hogy az alperes és I. S. egymással abban állapodtak meg, hogy a felperes pénztárából kivett összegekből a cég szállítói tartozásait rendezik. Perbeli álláspontja szerint a kereset azért alaptalan, mert az alperes a pénztárból általa felvett 8 750 000 Ft-ot a felperes szállítói tartozásának kiegyenlítésére fordította, és a felperes könyvelése szerint is megszűnt a saját 8 750 000 Ft összegű kölcsöntartozása, tehát a felperes rovására nem gazdagodott. A keresetben érvényesített összeg megfizetésére azért I. S. köteles, mert I. S. a könyvszakértői vélemény szerint nem rendezte a cég szállítói tartozását és a könyvelési adatok szerinti kölcsöntartozása jelenleg is fennáll. Az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú jegyzőkönyvben tájékoztatta az alperest arról, hogy saját tényállításait neki kell bizonyítania, s ha ezt nem teszi, a bíróság az ellenérdekű fél tényállításait fogadja el. A bizonyítási eljárás lefolytatása után az eljárásban fellépő alperesi jogi képviselő, tekintet nélkül arra, hogy I. S. tanú a kölcsön részére történő folyósítását cáfolta és a könyvszakértő azt állapította meg, hogy ezen összegből nem került rendezésre a felperes tartozása, figyelmen kívül hagyva a felperes 8. sorszámú előkészítő iratában hivatkozott ténybeli alapokat, azzal védekezett, hogy a perbeli összeggel I. S. tartozik és a jogalap nélküli gazdagodás törvényi előfeltételei nem bizonyítottak. Holott ekkor már teljesen egyértelmű volt, hogy a felperes a követelését arra alapítja: a felszámolás alá került felperes vagyona az alperes mint ügyvezető magatartásával okozati összefüggésben a keresetbe vett összeggel csökkent, megtérülésével nem számolhat, mert a kölcsön folyósítása - melyet az ügyvezető csak állított - nem bizonyítható. E tényekből a jogalap minősítésére levonható jogi következtetését a felperes valóban nem módosította. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a felperesnek azt a téves jogi álláspontját, hogy a peres felek között a jogviszonyt a jogalap nélküli vagyoneltolódás mint jogi tény teremtette meg, hanem úgy ítélte meg, hogy az alperes károkozó magatartása hozott létre a felek között deliktuális jogviszonyt.
A Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében a bíróság nem dönthet olyan kérdésben, amelyre vonatkozóan a felek nem terjesztettek elő kereseti kérelmet. A Pp. 215. §-a szerint pedig a bíróság döntése nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen.
Ugyanakkor ezen jogszabályhelyek értelmezésével kapcsolatban nemcsak a másodfokú ítéletben hivatkozott EBH 2004/1143. számú döntés, de számos egyéb közzétett határozat is kimondta, hogy a keresethez kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget. (Csak példálódzó jelleggel utal a Legfelsőbb Bíróság a BDT 2007/1580., 2007/1543., 2005/1239., EBH 2006/1422., 2001/577. számú határozatokra.) Az e döntésekben tükröződő bírói gyakorlat egyértelmű abban, hogy a keresetet a jogvita alapjául szolgáló jogviszony tartalma alapján kell a bíróságnak elbírálnia, és nem sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha a bíróság a jogviszony tartalmát a keresetben írtaktól eltérően minősíti, és a keresetben megjelölt jogszabálytól eltérő jogszabály alapján marasztalja az alperest. A bíróságnak a jogvita érdemi eldöntése során a bizonyított tényekből kell kiindulnia, és a követelés jogcímének téves megjelölése nem eredményezheti az egyébként jogszerű követelés eljárási okokból való elutasítását. (Természetesen, ha a keresetet előterjesztő fél kifejezetten kéri valamely jogcím mellőzését, akkor e mellőzni kért jogcím alapján a bíróság döntést nem hozhat.) A bírói gyakorlat atekintetben is egyértelmű, hogy a bíróság csak akkor dönthet a keresetben megjelölt jogcímtől eltérő jogcímen az alperes marasztalásáról, ha az általa helyesnek vélt minősítéshez szükséges valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésére áll. (Ezt egyébként kiemeli a jogerős ítéletben hivatkozott EBH 2004/1143. számú döntés is.)
A perbeli esetben a jogszabályok megsértése nélkül, a fentebb ismertetett kialakult bírósági gyakorlattal összhangban történt az alperes marasztalása a keresettől eltérő jogcím alapján. A felperes egyértelműen megjelölte keresetében, hogy mely tényállás alapján követeli vissza a felperes vagyonából kikerült összeget. Senki által nem vitatott tény, hogy 2003. január 3-át megelőzően összesen 17 500 000 Ft felvételére került sor a felperes pénztárából és a felperes könyvelése kizárólag az alperes utasítása miatt tartotta nyilván ezt az összeget az alperes és a korábbi ügyvezető által egymás között egyenlő arányban felvett tagi kölcsönként. Az alperes nem vitatta, hogy eljárt a pénz felvétele érdekében és 8 750 000 Ft-ot magához vett, azt az állítását viszont, hogy a felvett összeg fele, azaz 8 750 000 Ft I. S.-hoz került volna, bizonyítani nem tudta. Ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy e pénzösszeg a birtokában maradt. Ténynek kellett tehát tekinteni, hogy az alperes intézkedése alapján a felperes vagyonából a perbe hozott összeg az alperes rendelkezése alá került, általa nem bizonyított jogcímen és annak a felperes érdekében történő felhasználását sem tudta bizonyítani. Ez a tényállás megalapozta a szerződésen kívüli jogviszonynak a felperes jogállításától eltérő jogi minősítését.
Arra helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem, hogy ilyen jogi minősítés mellett az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a kimentés körében a bizonyítási kötelezettségről és a bizonyítási teherről tájékoztatnia kellett volna az alperest.
Nem sértett azonban a másodfokú bíróság eljárási szabályt, amikor nem látta indokoltnak ennek elmulasztása miatt az elsőfokú tárgyalás megismétlését. A Pp. 252. § (2) bekezdése körébe tartozó eljárási szabálysértés esetén a bíróság mérlegelésétől függ annak eldöntése, hogy ha lényeges eljárási szabálysértés történt, emiatt szükség van-e a tárgyalás megismétlésére vagy kiegészítésére. Az alperes nem jelölte meg a fellebbezésében, hogy melyek azok a tények, amelyek bizonyítása elmaradt a tájékoztatás hiányában, s amelyek alkalmasak lennének a felelősség alóli kimentésre. A Pp. 235. § (1) bekezdése a perbeli esetben nem tiltja sem az új tényállítást, sem a bizonyítékok előadását. A perben bizonyítást nyert, hogy a felszámolás alá került felperes vagyonából 8 750 000 Ft kikerült és az alperes nem tudott bizonyítani olyan szerződéskötést, amely a felperes követelését harmadik személlyel szemben megalapozná. A felperest az alperes ügyvezető magatartásával okozati összefüggésben kár érte. A károkozás pedig jogellenes. Minthogy sem a per adataiból, sem az alperes fellebbezési hivatkozásából nem derült ki kimentésre alkalmas tény, így anyagi jogszabályt sem sértett a másodfokú bíróság amikor az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.IX.30.194/2008.)