adozona.hu
BH 2008.12.343
BH 2008.12.343
A személyi alapbér és a túlmunka ellenértékének összegét a munkavállalóval külön-külön megállapíthatóan kell közölni [Mt. 142. §, 147. §, 76. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben túlmunka-díjazás megfizetésére kérték az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével a kereseteknek helyt adott, és az alperest "rendkívüli munkavégzésért járó pótlék" megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes 2000. szeptember 4-étől 2003. február 21-éig, a II. rendű felperes 1999. szeptember 6-ától 2003. március 26-áig állt az alperes alkalmazásában associate munkakörben. A munkáltatói j...
BH 2008.12.343 A személyi alapbér és a túlmunka ellenértékének összegét a munkavállalóval külön-külön megállapíthatóan kell közölni [Mt. 142. §, 147. §, 76. §].
A felperesek keresetükben túlmunka-díjazás megfizetésére kérték az alperest kötelezni.A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével a kereseteknek helyt adott, és az alperest "rendkívüli munkavégzésért járó pótlék" megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes 2000. szeptember 4-étől 2003. február 21-éig, a II. rendű felperes 1999. szeptember 6-ától 2003. március 26-áig állt az alperes alkalmazásában associate munkakörben. A munkáltatói jogkör gyakorlója 2001. május 25-én írásban értesítette a felpereseket, hogy senior associate munkakörbe kerülnek, fizetésük havi bruttó 300 000 forint lesz, új beosztásuk alapján megszűnik a túlórában végzett munka szabadidővel, illetve túlóra-pótlékkal történő kompenzálása, az üzletág éves teljesítménye alapján pedig prémiumban részesülhetnek.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a munkáltató egyoldalú értesítése a felperesek havi bruttó fizetését 300 000 forintban határozta meg, nem rögzítette azonban azt, hogy ebből mely összeg minősül az Mt. 142. §-a szerinti személyi alapbérnek, és nem határozta meg, hogy a havi bruttó fizetés milyen egyéb bérelemeket tartalmaz. A felperesekkel nem közölte, hogy őket a rendes munkabéren felül milyen mértékű túlóra átalány illeti meg. A bíróság nem fogadta el azon alperesi érvelést, hogy az egyoldalú értesítéssel meghatározott 50%-os felperesi munkabéremelés a túlóra-díjazás részbeni kompenzálása miatt történt, ugyanis az Mt. 76. § (4) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve a felek a munkabér összegében szabadon állapodnak meg, az alperesnél pedig bértáblázat nem készült. Az egyoldalú értesítés részbeni semmisségére tekintettel - a felperesek ráutaló magatartásának hiányában - a bíróság az alperest túlmunka-díjazás megfizetésére kötelezte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a kereseteket elutasította.
A másodfokú bíróság megállapíthatónak találta, hogy az alperesi értesítést követően a felperesek a munkakörük tekintetében előreléptek, jelentős béremelésben részesültek, amely magában foglalta a túlóra átalányt is, továbbá lehetővé vált számukra, hogy meghatározott feltételek esetén további jövedelmekhez - bónuszhoz - jussanak. Az Mt. 147. § (5) bekezdése szerint a túlmunka ellenértékeként átalány is megállapítható, annak mértékét illetően a jogszabályi rendelkezés pedig nem tartalmaz előírást. Tanúvallomások támasztották alá, hogy az alperesnél a rendszeresen végzett túlmunka fizetésének új módját - az átalányt - alapos megfontolás és számítások után állapították meg, a felperesek bérét a jogszabállyal összhangban határozták meg, így a rendkívüli munkavégzésért további pótlékra nem jogosultak.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helybenhagyását, és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérték. Álláspontjuk szerint az a körülmény, hogy az alperes közölte, miszerint a jövőben a túlmunkát nem díjazza, nem minősül munkaszerződés-módosításnak, de konszenzus esetén is a megállapodás e körben tiltott joglemondás miatt semmis. A túlmunka díjazásának megszűnése ellentétes az Mt. 147. § rendelkezéseivel. Érvelése szerint a Legfelsőbb Bíróság EBH 2002/788. számú döntése jelen perrel azonos tényállást tartalmaz, és a döntés az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében kifejtett jogi következtetéssel áll összhangban.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmek alaposak.
Az Mt. 82. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja a megkötésre vonatkozó szabályok alkalmazásával, így a munkaszerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
A felperesek munkaszerződését 2001. május 25-én az alperes nem vitásan egyoldalú "értesítésével" módosította, amikor a munkakörüket senior associate munkakörre változtatta, személyi alapbérüket pedig havi bruttó 300 000 forintban határozta meg azzal, hogy megszűnik a túlórában végzett munka szabadidővel, illetve túlóra pótlékkal történő kompenzálása.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, miszerint az alperesi értesítés nem rögzíti, hogy a bruttó munkabér mely része minősül az Mt. 142. §-a szerinti személyi alapbérnek, és milyen összeg kerül túlóra átalányként elszámolásra. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperesek munkaköre is megváltozott, amihez nyilvánvalóan igazodott a személyi alapbér összege, ezt azonban a felperesekkel az alperes egyértelmű módon nem közölte.
A jogerős ítélet helyesen utalt arra, hogy az Mt. 147. §-ának (5) bekezdése értelmében a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként - a rendes munkabéren felül - átalány is megállapítható, és nincs olyan jogszabályi rendelkezés amely szerint az átalány értékét százalékban, vagy bizonyos összegben kellene meghatározni, annak a végzett túlmunkával arányban állónak kell lennie. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a munkavállalókkal a munkáltató nem köteles egyértelműen közölni a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeként rögzített személyi alapbért [Mt. 76. § (5) bekezdés]. Jelen esetben pedig ez a felperesek munkakör-módosítására is figyelemmel nem volt megállapítható. A munkáltató intézkedését nem teszi jogszerűvé annak esetleges igazolása, hogy a felperesek részére a megváltozott fizetési rendszer hátrányt nem jelentett, illetve számításaiból az tűnik ki, hogy a túlóra átalány mértékét a munkabér 10%-ában határozták meg. A közlés időpontjában erről a felpereseknek nem lehetett tudomása.
A felperesek által hivatkozott EBH 2002/788. szám alatt közzétett döntés a személyi alapbérben történő "többletmunka és többletmunkaidő" elszámolást találta jogszabályba ütközőnek, és az Mt. 8. §-a szerinti semmis kikötésnek. Jelen esetben a munkáltató ugyan nem személyi alapbérként, hanem "bruttó fizetésként" határozta meg a felperesek járandóságait, azonban a munkavállalók számára így sem volt egyértelműen megállapítható, hogy mi képezi a személyi alapbérüket, illetőleg mi szolgál a túlóra ellentételezéseként, ezért a munkáltató intézkedése jogszerűnek nem minősülhet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.546/2007.)