adozona.hu
AVI 2008.7.77
AVI 2008.7.77
A tényleges szükségletektől független megállapodás rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására adhat alapot [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek., 2. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes gazdasági tevékenysége keretében belvízi személyszállítást végez a Dunán P. és Z. község között. A tevékenységből származó 2002 évi árbevételének 36,72%-át a nyugdíjas bérletek, 55,17%-át a tanulóbérletek értékesítéséből származó bevétel tette ki. A felperes a kedvezményes bérletek értékesítése után az 1991. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Fa. tv.) 12. § (1) bekezdés b) pontjában, 13. és 14. §-ában foglaltakra alapítottan a 92%-ban kedvezményes személyszállítási szolgáltatásból...
AVI 2008.7.77 A tényleges szükségletektől független megállapodás rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására adhat alapot [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek., 2. §]
A felperes gazdasági tevékenysége keretében belvízi személyszállítást végez a Dunán P. és Z. község között. A tevékenységből származó 2002 évi árbevételének 36,72%-át a nyugdíjas bérletek, 55,17%-át a tanulóbérletek értékesítéséből származó bevétel tette ki. A felperes a kedvezményes bérletek értékesítése után az 1991. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Fa. tv.) 12. § (1) bekezdés b) pontjában, 13. és 14. §-ában foglaltakra alapítottan a 92%-ban kedvezményes személyszállítási szolgáltatásból származó 21 502 884 Ft összegű díjbevétele után 45 801 000 Ft fogyasztói árkiegészítést igényelt.Az adóhatóság a felperesnél 2002 évre ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban fogyasztói árkiegészítés adónemben kötelezte 44 952 000 Ft adókülönbözet, 22 476 000 Ft adóbírság, 9 190 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának tényállása szerint a felperes az önkormányzatokkal üzemeltetési, illetve bérleti szerződéseket kötött. A megállapodások alapján az önkormányzatok tulajdonát képező vagyontárgyak igénybevételéért, használatáért díjat fizetett. A szerződések tartalmára figyelemmel az önkormányzatok a szociális ellátásokról szóló rendeleteiket módosították, melynek keretében a nyugdíjasoknak utazási támogatást biztosítottak. Emellett a P. Önkormányzat az általános iskolás tanulók kedvezményes áru bérletjegyeinek megvásárlására fedezetet nyújtott. Az önkormányzatok az utazási támogatások odaítélésekor a szociális rászorultságot nem vizsgálták, az utazási támogatások finanszírozásához szükséges pénzösszeget a felperestől származó bérleti díjból biztosították. A felperes és az önkormányzatok ugyanazt a személyt bízták meg a bérletértékesítés és utazási támogatás kezelésével. Az önkormányzat pénztárából utazási támogatás címén felvett összeg nem az igénylőhöz jutott, hanem a felperes pénztárába került, illetve diákbérletek esetén az önkormányzat egyenlítette ki a bérletek ellenértékét. Az alperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a kedvezményes áru bérleteket ténylegesen az érintett önkormányzatok vásárolták, ezekről a felperes tudott. A felperes és az önkormányzatok között létrejött szerződések célja az volt, hogy az önkormányzatok megfelelő összegű bevételhez jussanak, ebből névleg utazási támogatást nyújtsanak, ami ténylegesen a felperes bevételét növelte. A fogyasztói árkiegészítés azonban nem a közlekedést végző társaság, hanem a fogyasztók támogatására szolgál és az nem vehető igénybe a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező személyek által vásárolt bérletek után. Ezért a felperes eljárása nem felel meg a Fa. tv. 12. § (2) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 2. §-ában foglaltaknak.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy az adóhatóság jogszerűen vonta értékelési körébe a felperes és az önkormányzatok által megkötött bérleti szerződéseket, és az utazási támogatásra vonatkozó segélyezési gyakorlatot. Megalapozottan állapította meg, hogy a felperes és az önkormányzatok közötti jogügylet célja a minél nagyobb összegű állami költségvetésből származó fogyasztói árkiegészítés igénylése volt, ami nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet szerinti tényállás megalapozatlan, iratellenes, téves ténybeli és jogkövetkeztetéseket tartalmaz, nem felel meg az Art. 1. § (1) és (7) bekezdésébe, 2. § (1) és (2) bekezdéseibe, az 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 8. § (1)-(2) és (4) bekezdéseibe, az Fa. tv. 4. §-ába, 5. § (1) bekezdésébe, a Pp. 206. § (1) bekezdésébe, a Ptk. 200. § (1) bekezdésébe, 207. § (1) bekezdésébe foglaltaknak. Az alperes és az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a fogyasztói árkiegészítés rendeltetését, hogy a közte és az önkormányzat közötti szerződések mögött valódi gazdasági tartalom és teljesítés volt, amely a tömegközlekedési szolgáltatás teljesítésére, a tárgyi feltételek biztosítására és a lakosság utazási igényeinek kielégítésére irányult, az ügyleteket tévesen minősítette.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 28. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az ítélet iratellenes megállapításokat, vagy nyilvánvalóan téves, okszerűtlen ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a felek egyikének álláspontja valamely bizonyíték tekintetében nem egyezik a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok eltérő értékelésére, felülmérlegelésére irányul. Rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, bizonyítás felvételének [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság a felperes által kért bizonyítást, szakértő kirendelését foganatosította, egyéb bizonyítási indítványa a felperesnek nem volt.
A Pp. 164. § (1) bekezdés alapján eljárva nem élt ellenbizonyítással a következő dokumentumokkal, bizonylatokkal igazolt tényekkel szemben. A kedvezményes bérletek megvásárlásához szükséges fedezetet az önkormányzattal kötött szerződésekből származó bevételek biztosították. Az utazási támogatások egy összegben kerültek felvételre, kifizetésük átvételi lista alapján történt, a bérletértékesítéssel, illetve támogatás eljuttatásával megbízott személyek azonosak voltak. A bérletértékesítés és utazási támogatás tényleges utazási szükséglethez nem kötődött, a bérletvásárlást és az utazási segély folyósítását nem az arra jogosultak kezdeményezték. A támogatás szétosztására csak névlegesen került sor, mivel az a bérletek ellenértékeként ténylegesen a felperes pénztárába került. Nem vitatta az alperes megállapításait bevételének arányára és emelkedésére vonatkozóan. A perben kirendelt szakértő véleményét is elfogadta, ami ugyancsak az alperes határozati megállapításait támasztotta alá.
A felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg olyan megállapításokat, amelyek az iratellenességre való utalását alátámaszthatnák. Ezért a tényállás kapcsán előadott érvelése nem helytálló, a jogerős ítélet megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az alperes és a bíróság az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti rendelkezésre figyelemmel helyesen végezte el a fogyasztói árkiegészítés visszaigénylésével kapcsolatos ügyletek, szerződések és egyéb cselekmények adójogi minősítését, mivel nemcsak a fogyasztói árkiegészítés formai, törvényi feltételeinek teljesülését kellett megvizsgálnia. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az Fa. tv. nem zárja ki az önkormányzatok azon jogát, hogy az érintettek kiadásaihoz egyéni és utólagos elbírálás alapján hozzájáruljanak, és azt sem, hogy a tömegközlekedés tárgyi feltételeit szerződésekbe rögzítetten biztosítsák. A fogyasztói árkiegészítésnek azonban az a célja, hogy a közlekedési szolgáltatást nyújtónak az utazási kedvezmény miatti bevételkiesését a költségvetés terhére ellentételezze. Ezért az olyan megállapodások, ügyletek és egyéb cselekmények, amelyek a tényleges utazási szükségletektől függetlenül fogyasztói árkiegészítés növelése útján biztosítanak piacot vagy bevételt a szolgáltatónak, a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására alapot adnak. [Art. 1. § (7) bekezdés, 2. §]
A felperes és az önkormányzatok között létrejött megállapodások időpontjukból, elnevezésükből, tartalmukból következően is egymástól elválaszthatatlan, fogyasztói árkiegészítés igénylésével szorosan összefüggő ügyletek, ezért ezeket az alperesnek és a bíróságnak is értékelnie és minősítenie kellett.
Az irányadó tényállás alapján helyes ténybeli és jogkövetkeztetést vontak le a tekintetben, hogy a kedvezményes bérletjegyek pénzügyi fedezetét a felperes által fizetett díjak adták, ezekből nyújtotta az önkormányzat szociális rászorultságtól függetlenül a támogatást bérletvásárlásra, azaz a fogyasztói árkiegészítés alapját képező bevételre. A bérletértékesítési konstrukcióról jogszerűen rögzítették, hogy az utazási szükségletektől független, ténylegesen a kedvezményezettek formális közreműködésével működtetett bérletértékesítési konstrukció volt. Az alperes és az elsőfokú bíróság határozata megfelel az Fa. tv. 12. § (3) bekezdése szerinti rendelkezésnek is.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az önkormányzati költségvetésben külön soron található az iskola feladatainak finanszírozása, abban előirányzatként a bérletvásárlás nem szerepelt, a támogatást az iskola költségvetésére nem könyvelték. A megyei bíróság tehát a jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően állapította meg az alperesi határozat jogszerű voltát.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.223/2005.)