adozona.hu
AVI 2008.1.7
AVI 2008.1.7
Az Art. nem írja elő, hogy mi tekinthető hitelt érdemlő adatnak, de nyilvánvalóan az okirati bizonyítékok azok, amelyek elsődlegesen figyelembe vehetők (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a Gy. Kft. (továbbiakban: kft.) tagja, aki 2003. évben a kft. felszámolásának időszakában 28 100 Ft összegű tagi hitelt nyújtott a társaságnak. A tagi hitel 2003. november 1. nappal szerepel a kft. könyvelésében. A felperes sem a pénztárbizonylatot, sem a tagi hitelnyújtásról szóló szerződést nem írta alá, de a tagi hitelnyújtást elismerte.
Az elsőfokú adóhatóság 2003. évre személyi jövedelemadó vonatkozásában folytatott vizsgálatot, melynek eredményeként 9 231 250 Ft adókülönböze...
AVI 2008.1.7 Az Art. nem írja elő, hogy mi tekinthető hitelt érdemlő adatnak, de nyilvánvalóan az okirati bizonyítékok azok, amelyek elsődlegesen figyelembe vehetők (2003. évi XCII. tv. 109. §)
A felperes a Gy. Kft. (továbbiakban: kft.) tagja, aki 2003. évben a kft. felszámolásának időszakában 28 100 Ft összegű tagi hitelt nyújtott a társaságnak. A tagi hitel 2003. november 1. nappal szerepel a kft. könyvelésében. A felperes sem a pénztárbizonylatot, sem a tagi hitelnyújtásról szóló szerződést nem írta alá, de a tagi hitelnyújtást elismerte.Az elsőfokú adóhatóság 2003. évre személyi jövedelemadó vonatkozásában folytatott vizsgálatot, melynek eredményeként 9 231 250 Ft adókülönbözetet - egyben adóhiányt - állapított meg felperes terhére és kötelezte 4 615 625 Ft adóbírság, 1 009 805 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Mivel a tagi kölcsönre fordított kiadások nem álltak arányban a felperes bevallott jövedelmeivel, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (1) bekezdése alapján becslési eljárást folytatott le és a tagi kölcsön összegével megnövelte a felperes személyi jövedelemadó alapját. A tagi kölcsönök eredetének igazolására a felperes hivatkozásait nem fogadta e1, mivel a tagi kölcsön nyújtása (2003. november 1.) a L. L.-tól származó kölcsön felvétele (2003. november 26.) előtt történt, míg a Banktól felvett hitelt lakóingatlanának megvásárlására fordította.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát kérte azzal, hogy az minden ténybeli és jogi alapot nélkülöz, bizonyította, hogy a tagi kölcsönt nem adózatlan jövedelméből nyújtotta a társaság részére.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az Art. 109. § (1) és (2) bekezdései alapján a közigazgatási szervek jogszerűen folytattak le becslési eljárást. A felperes az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. A felperes már a közigazgatási eljárásban is hivatkozott a L. L.-tól kapott kölcsönre, ezzel kapcsolatban az elsőfokú adóhatóság célvizsgálatot is lefolytatott.
Az eltérő dátumokra és nyilatkozatokra figyelemmel az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárásában tanúként hallgatta meg F. K.-t a kft. volt könyvelőjét, aki arra hivatkozott, hogy mindig a hónap elejére könyvelték be a tagi hitelt, de ez a dátum csak technikai jellegű dolog volt, ez nem jelentette, hogy a pénz a pénztárba ténylegesen befizetésre is került volna.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes tévedett, amikor a kft. könyvelésében a tagi hitelnyújtás időpontjaként feltüntetett dátumot valós adatként könyvelte, mivel azt szabályosan kiállított számviteli bizonylat nem támasztotta alá. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdéséből az következik, hogy a tagi hitelnyújtás időpontját kétséget kizáróan csak bizonylatok igazolhatják. A tagi kölcsönről szóló megállapodásokat és pénztárbizonylatokat vizsgálva nem állapítható meg, hogy azok szabályszerűen kiállított bizonylatok. A rendelkezésre álló adatok nem támasztják alá, hogy a tagi hitel elhelyezésére 2003. november 1-jén került sor.
Az alperes a L. Z.-val kötött megállapodást kizárólag ezen az alapon nem tekintette alkalmasnak a felperesi állítás bizonyítására, ezért az elsőfokú bíróság a bizonyítás megismétlését új eljárás keretében szükségtelennek tartotta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem jelölte meg, hogy az alperes határozata milyen jogszabályokat sért, és logikai ellentmondásokat tartalmaz a bizonylatok értékelése körében. A felperes több nyilatkozatában maga ismerte e1 a 2003. november 1-jei tagi hitelnyújtási időpontot. A kft.-nél lefolytatott adóellenőrzés során sem vitatták a tagi hitelnyújtás ezen időpontját. A tanúvallomásban felvázolt könyvelési módszert elfogadhatatlannak tartotta.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a nem szabályszerűen kiállított bizonylatok nem voltak alkalmasak az adott gazdasági esemény időpontjának hiteles tanúsítására.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 12. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan tárta fel, de abból helytelen jogi következtetést vont le, különösen a bizonyítási teher vonatkozásában. Az Art. 108. § (1) bekezdése értelmében a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvénynek megfelelő, valós adó-, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A (2) bekezdés értelmében az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. Az alperes ezen törvényhelyek alapján alkalmazott becslési eljárást a felperes személyi jövedelemadójának megállapításakor, hiszen az írásbeli bizonyítékok, bizonylatok alapján a felperes 2003. november 1-jén nyújtotta a tagi kölcsönt, ugyanakkor az ennek fedezetét igazolandó kölcsönszerződést csak 2003. november 26-án kötötte meg. A felperes a közigazgatási eljárás során maga is többször a november 1-jei befizetésre hivatkozott, ezt az állítását csak később kísérelte meg megváltoztatni.
Az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. A vagyonosodási, becslési eljárásban eltérően alakulnak a felek bizonyítási terhei. Az alperesnek az Art. 108. § (1), (2) bekezdése alapján a becslés alkalmazásának feltételeit kell bizonyítani, az adózónak pedig az Art. 109. § (3) bekezdése alapján megnyílik a bizonyítás lehetősége, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést igazolja, ez azonban nem lehet általános jellegű, hanem hitelt érdemlő adatokkal kell igazolni. Az Art. nem írja elő, hogy e körben mi tekinthető hitelt érdemlő adatnak, de nyilvánvalóan az okirati jellegű bizonyítékok azok, amelyek elsődlegesen figyelembe vehetők. Az alperes nem vonta kétségbe a felperes 2003. november 26-án megkötött kölcsönszerződését, ezt azonban nem vette figyelembe, mert a tagi kölcsönadás 2003. november 1-jén történt.
Az elsőfokú bíróság azonban a 2003., november 1-jei kölcsönadás dátumát nem fogadta el, ítéletében megkérdőjelezte, hogy a felperes nyújtott-e tagi kölcsönt. Ezzel túlterjeszkedett a kereseti kérelmen és alperesi ellenkérelmen, hiszen a felperes maga elismerte a tagi kölcsönnyújtást és ezt a tényt az alperes sem vitatta.
Az elsőfokú bíróságnak az Sztv.-re való utalása akkor lett volna helytálló, ha a felperes hitelt érdemlő adatokkal tudja igazolni, hogy a tagi kölcsönadás 2003. november 26-án, vagy azt követő időpontban történt. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte annak ellenbizonyítása, hogy a könyvelésben szereplő dátumokhoz képest eltérő időpontban történt a tagi kölcsönadás. Ennek az ellenbizonyításnak azonban a felperes nem tudott eleget tenni, e körben okirati bizonyítékkal nem rendelkezett, a tanúként meghallgatott könyvelő által előadott könyvelési módszer az Sztv. szabályaival ellentétes, így az érdemben nem vehető figyelembe.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes az Art. 108. § (1) és (2) bekezdése alapján bizonyította, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak. A felperes az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Nem tudta bizonyítani, hogy a tagi kölcsönnyújtás ténylegesen nem 2003. november 1. napján történt, hanem olyan időben, amikor erre már - a kölcsönszerződésre figyelemmel - megfelelő anyagi fedezete lett volna.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.043/2006.)