adozona.hu
AVI 2008.1.1
AVI 2008.1.1
A törvény nem zárja ki, hogy az eljárás előtt keletkezett iratokat ne lehetne felhasználni [Áe. 26. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesnél általános forgalmi adónemben 2004. február 1-15-ig és március 1-15-ig terjedő időszakra. Megállapította, hogy a felperes számítástechnikai alkatrészek, illetve mobiltelefon alkatrészek nagykereskedelmi tevékenységét végezte. Vizsgálta az értékesítési láncolatot és az árajánlatokban, a válaszokban a megrendelések, az áru, a számla és a kifizetés útjában szereplő gazdasági társaságokat. Megállapította, hogy a közvetlen számlakibocsátók ve...
AVI 2008.1.1 A törvény nem zárja ki, hogy az eljárás előtt keletkezett iratokat ne lehetne felhasználni [Áe. 26. § (1) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesnél általános forgalmi adónemben 2004. február 1-15-ig és március 1-15-ig terjedő időszakra. Megállapította, hogy a felperes számítástechnikai alkatrészek, illetve mobiltelefon alkatrészek nagykereskedelmi tevékenységét végezte. Vizsgálta az értékesítési láncolatot és az árajánlatokban, a válaszokban a megrendelések, az áru, a számla és a kifizetés útjában szereplő gazdasági társaságokat. Megállapította, hogy a közvetlen számlakibocsátók vevői és szállítói több esetben azonosak. A számlakibocsátók számlakibocsátói is hasonlóságot mutatnak, több személyi összefüggés lelhető fel a gazdasági társaságok tagjai, illetve ügyvezetői között. Azonosság van a társaságok könyvelése és az ügyvédi tevékenységet ellátó személyek vonatkozásában is. A gazdasági láncolatban szereplő árualap eredete nem volt fellelhető. Életszerűtlennek minősítette a gazdasági láncolatban szereplő forgalom nagyságát.Az adóhatóság elsőfokú határozatával 61 406 000 Ft jogosulatlan visszaigénylést állapított meg, amely után 22 238 000 Ft adóbírságot és 1 935 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. Az alperes a 2005. március 8-án kelt 1228851135 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 97. § (4) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 44. § (5) bekezdésére, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdésére. A jogszabályok összevetéséből megállapította, hogy az adóvisszaigénylés teljesítésének elsődleges feltétele az olyan termékértékesítés, amelyről alakilag és tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló adatokat tartalmazó számlát állítottak ki.
Az alperes alaposan és maradéktalanul feltárta az ügyben irányadó tényállást, amelyet az elsőfokú bíróság is osztott. Megállapította, hogy a vizsgált időszakban forgalmazott termék mennyisége nem életszerű az árumennyiség fiktív. E körben az elsőfokú bíróság hivatkozott az Art. 97. § (5) bekezdésére, amely a bizonyítási eszközöket sorolja fel.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem sérültek a felperes jogorvoslati joghoz való jogai azáltal, hogy az elsőfokú közigazgatási határozat ellen benyújtott fellebbezésében foglaltakat az alperes nem találta alaposnak, az abban előterjesztett érveket elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, és a jogszabálynak megfelelő új határozat meghozatalát, mert az megsértette a Pp. 190. § (3) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 164. § (2) bekezdését, az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdését, 33. §-át, 35. § (1) bekezdését, 44. § (5) bekezdését, az Art. 97. § (3) bekezdését, 100. § (3) bekezdését, 136. § (1) bekezdését, az Áe. 26. § (4) bekezdését, 43. § (2) bekezdését, az Sztv. 166. § (1) bekezdését, az Alkotmány 57. § (5) bekezdését, a magyar bíróságok és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletének hiányzik a jogszabályi alátámasztása, hivatalból rendelt el bizonyítást, olyan személyt kötelezett irat bemutatására, akit a jogszabály értelmében erre nem lehetett volna kötelezni. A perbeli számlák alakilag és tartalmilag hitelesek, a felperes kellő körültekintéssel járt el. Elmaradt a felperes javára szolgáló bizonyítékok értékelése, az alperes alkalmatlan szakvéleményt használt fel, és korlátozta a felperes jogorvoslati jogát.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta azzal, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta és jogszabályokkal indokolta, hogy miért tartotta alaptalannak a felperes keresetét. A számlák tartalmi hitelessége megdőlt, így arra általános forgalmi adó visszaigénylési jogot jogszerűen nem lehetett alapítani.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság az ítéletének alapjául szolgáló tényállást helytállóan tárta fel, és a jogszabályok értelmezésével jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. A felperes pontokban szedett felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban az alábbiakat fejti ki.
Nem helytálló a felperes azon hivatkozása, hogy az elsőfokú bíróság ítéletéből hiányzik annak jogszabályi alátámasztása. Az elsőfokú bíróság minden egyes felperesi érvelés kapcsán idézte a per eldöntéséhez szükséges jogszabályokat, és azok értelmezésével hozta meg döntését.
A felperesi állítással szemben az elsőfokú bíróság nem rendelt el hivatalból bizonyítást, csupán lehetőséget biztosított a felperes számára, hogy állításait megfelelő módon igazolja. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség a perben, éppen az ő érdeke lett volna, hogy azokat a megfelelő bizonyítékokat nyújtsa, amelyekre az elsőfokú bíróság felhívta a figyelmét.
Ugyancsak e körben kell értékelni az elsőfokú bíróság azon eljárását is, hogy a felperes számára (ehetőséget biztosított, hogy az áru eredetét igazolja a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától beszerzett import okmányok bemutatásával. A felperes pernyertessége érdekében lett volna szükség ezen iratok beszerzésére és bemutatására.
A felperes kellő körültekintésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is utal arra, hogy az alperes által feltárt tényállás szerint a közvetlen, illetve közvetett számlakibocsátók vevői, szállítói legtöbb esetben azonosak. A személyi és tárgyi azonosságokra, hasonlóságokra figyelemmel a felperes semmilyen olyan magatartást nem tudott bizonyítani, amellyel részéről a kellő körültekintés megállapítható lett volna. A személyi és tárgyi kapcsolatok, a körbeszámlázások ténye nem a felperesi kellő körültekintést igazolják.
A számlák alaki és tartalmi hitelességével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a már korábban is kifejtett jogi álláspontját, hogy az ún. láncszerzések (az Európai Bíróság terminológiája szerint: körhintaszerződések) esetén az alperes a tényállás teljes körű feltárása érdekében jogosult volt vizsgálni nemcsak a vitatott számlák kiadójának és befogadójának gazdasági kapcsolatát, hanem az ezt megelőző gazdasági eseményeket is. Ennek adójogi következményeit csak a vizsgált adóalannyal, a perbeli esetben a felperessel szemben volt jogosult levonni. Az így teljes körűen feltárt tényállás alapján jutott az alperes arra a helyes következtetésre - amelyet az elsőfokú bíróság ítéletével is megerősített -, hogy a perben vitatott számlák tartalmilag nem helytállóak, mivel olyan áruk termékértékesítéséről szólnak, amelyek meglétét az alperes nem tudta feltárni, és a felperes sem tudta bizonyítani. Így a perben vitatott számlák tartalmi hitelessége dőlt meg. A tartalmilag nem hiteles számla esetén az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés, 35. § (1) bekezdése alapján jogszerűen nem lehet adólevonási jogot gyakorolni.
A felperes hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellentétes az európai ítélkezési gyakorlattal. A Legfelsőbb Bíróság e körben hivatkozik az Európai Bíróság C-302/04. és a C-261/2005. számú ítéleteire, melyben kifejtette, hogy az Európai Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel olyan kérdés megválaszolására, melynek tényállása valamely államnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása előtti. A perbeli esetben 2004. május 1-jét megelőző időszakra vonatkoztak az alperesi megállapítások, így e körben az elsőfokú bíróságnak nem volt kötelezettsége figyelembe venni az európai bírósági gyakorlatot, illetve a közösségi jog szabályai.
Ezen megállapítás mellett a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott egyesített C-123/87. és C-330/87. számú ítéletében az Európai Bíróság a számla formai helytállóságával, illetve a számlában szereplő adatokkal foglalkozott. E körben kifejtette, hogy a 6. Irányelv 18. cikk 1. bekezdés a) pontja és 22. cikk 3. bekezdés a) és b) rendelkezései feljogosítják a tagállamokat arra, hogy a levonási jog érvényesítését olyan számla meglétéhez kössék, amely tartalmazza mindazokat az adatokat, melyek elengedhetetlenek az áfa kiszabásának és az adóhatóságok felügyeletének biztosításához. Ezek az adatok azonban mennyiségüknél vagy természetüknél fogva nem lehetetleníthetik el, nehezíthetik meg rendkívüli módon a levonási jog gyakorlását. Ez a jogeset tehát nem a számla tartalmi hitelességével - a gazdasági esemény megtörténtével foglalkozott -, hanem annak alaki feltételeivel, így jelen perre egyébként sem alkalmazható.
A felperes által vitatott szakvéleménnyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is megállapította, hogy azt az alperes jogszerűen használta fel tényállása felderítéséhez, és a jogkövetkezmények alátámasztásához. Az Áe. 26. § (1) bekezdése nem zárja ki, hogy az eljárás előtt keletkezett iratokat ne lehetne felhasználni. A felperes gondolatmenetét követve, nem nyújthatott volna be olyan okiratokat, amelyek az eljárást megelőzően keletkeztek. Az alperesi hatósági az ügyben nem rendelt ki szakértőt, hanem a felperes gazdasági kapcsolatrendszerében más személlyel szemben folytatott eljárás keretében készült szakértői véleményt használta fel bizonyítékként. A felperest megillette az ellenbizonyítás lehetősége mind a közigazgatási, mind a peres eljárásban.
A Legfelsőbb Bíróság azzal sem értett egyet, hogy elmaradt a bizonyítékok megfelelő értékelése, különösen a felperes javára szolgáló bizonyítékok értékelése. Mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen és helyesen tárta fel, e körben a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelték. E körben a felperes a termékértékesítés megvalósulásának egyik alapvető feltételét - a termék meglétét - nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.
A felperes érvelésével szemben nem volt korlátozva jogorvoslati joga a közigazgatási eljárásban. Jogorvoslati jogának korlátozása esetén nem születhetett volna meg a másodfokú közigazgatási határozat. Önmagából abból a tényből, hogy a közigazgatási eljárásban benyújtott fellebbezésében foglaltakat az alperes a másodfokú eljárása során nem fogadta el, nem lehet arra a jogkövetkeztetésre jutni, hogy jogorvoslati joga korlátozott volt. A közigazgatási perben a felperesnek megfelelő jogi lehetősége nyílt, hogy keresetlevelében, illetve beadványaiban részletesen kifejtse jogi álláspontját a jogerős alperesi határozat vélt jogszerűtlenségével szemben.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.033/2006.)