adozona.hu
AVI 2007.12.122
AVI 2007.12.122
Az adóhatóság nyilatkozattételre kötelezheti az adózóval szerződéses kapcsolatban álló szervet [2003. évi XCII. tv. 37. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1997-2002. évekre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott módosított elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 86 072 209 Ft személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adókülönbözet, 43 036 104 Ft adóbírság, 43 033 207 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában az ellenőrzött időszakra összesen 210 019 753 Ft jövedelemeltitk...
AVI 2007.12.122 Az adóhatóság nyilatkozattételre kötelezheti az adózóval szerződéses kapcsolatban álló szervet [2003. évi XCII. tv. 37. § (1) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 1997-2002. évekre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott módosított elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 86 072 209 Ft személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adókülönbözet, 43 036 104 Ft adóbírság, 43 033 207 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában az ellenőrzött időszakra összesen 210 019 753 Ft jövedelemeltitkolást valószínűsített, amelyet annak az adóévnek az összevonás alá eső jövedelméhez számított hozzá, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapította. Hitelt érdemlő adatok hiányában a vizsgált időszakot megelőzően keletkezett megtakarítás címén 27 500 000 Ft-ot vett figyelembe. Becslést alkalmazott, amelynek módszere a vagyongyarapodásra és a megélhetési, életviteli költségekre felhasznált összegekből a bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmek kronologikus sorrendje alapján a többletfelhasználás kimutatása volt. Ennek kihatásaként írta elő a felperes terhére az szja. adókülönbözetet és alkalmazta annak jogkövetkezményeket. Az alperes döntését az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art. I.) 62. § (5) bekezdésében, 66/H. § (1) és (2) bekezdésében, a 66/G. § (4) bekezdésében, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1) bekezdésében, az 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 51. § (2) bekezdés i) pontjaiban foglaltakra alapította.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését, az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozással vitatta a becslés jogalapját, módszerét és az összegszerűséget is.
Az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes eljárása és határozata megfelelt az Art. I. 66/H. §-ában, 97. § (4) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art. II.) 109. § (3) bekezdésében, az 1957. évi IV. törvény 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak, fennállt a becslés jogalapja. A felperes által hivatkozott, csatolt, illetve perben lefolytatott bizonyítás eredményeként feltárt bizonyítékok a kereseti érvelést nem támasztják alá. A kamatjövedelem, a külföldi munkavégzésből származó jövedelem, pénztárjegyek, illetve egyéb hivatkozott összegek, jövedelmek, megtakarítások tekintetében az adóhatóság az ellenőrzést törvényesen folytatta le a vizsgálat időpontjában hatályos Art. I. rendelkezései szerint. Az eljárási törvény ezt követő változása a felperes javára nem vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a bíróság tévesen állapította meg az adóhatósági határozatok jogszerűségét. E körben hivatkozott az Art. I. 51. § (1) bekezdésébe, 57. § (1) bekezdésébe, 62. § (4) és (6) bekezdéseibe, 66/C. § (1) bekezdésébe, 66/G. § (2) bekezdésébe, 66/H. §-ába, az Art. II. 92. § (3) bekezdésébe, a Hpt. 51. §-ába foglalt szabályok megsértésére, az ellenőrzési határidők be nem tartására, az adatkezelés jogsértő voltára, a tényállás tisztázatlanságára. Kifejtette, hogy nem állt fenn a becslés jogalapja, a javára szóló tények nem kerültek értékelésre. A becslés módszere jogszabálysértő. Sérelmezte az 1997. évet megelőző 120 millió forintos megtakarításának figyelmen kívül hagyását. Álláspontja szerint igazolta a szülői támogatásból, ingatlaneladásokból, anonim betétekből, ukrajnai munkavégzésből, a T. Kft. részére kölcsönadott és visszaadott összegből, kamatjövedelmekből, pénztárjegyekből, mezőgazdasági tevékenységből és adómentes jövedelmekből származó bevételét. Fenntartotta az összegszerűség tekintetében keresetben kifejtett jogi álláspontját is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 33. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az iratokból megállapíthatóan az adóellenőrzés 2003. március 19-én indult, határideje 2003. június 16-án járt volna le. Az adóhatóság 2003. június 11-én kelt felperesi hozzátartozó által június 13-án átvett határozattal a határidőt 30 nappal meghosszabbította. A határidőt a 2003. július 17-i kapcsolódó ellenőrzés elrendelése automatikusan 90 nappal hosszabbította meg. Ebből következően 2003. október 14-én járt volna a revízió rendelkezésére álló határidő, az adóvizsgálati jegyzőkönyv átadására azonban 2003. október 2-án sor került.
Az adóhatóság az észrevételekre tekintettel hosszabbította meg a határidőt két ízben, 2003. december 31. napjáig. A kiegészítő jegyzőkönyvet a felperes december 10-én átvette. Az előzőekben részletezett eljárás megfelelt az ellenőrzéskor hatályos Art. I. 57. § (2), (5) és (7) bekezdéseibe foglalt rendelkezéseinek.
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az Art. II. szabályai a hatálybalépést megelőzően végzett eljárási cselekményekre nem vonatkoznak. Ezért az ellenőrzési határidők tekintetében eljárási jogszabálysértés nem állapítható meg.
Az adóhatóság a pénzintézetnek küldött megkeresésben utalt az Art. I. 37. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésre. E törvényhely értelmében az adóhatóság nyilatkozattételre kötelezheti az adózóval szerződéses kapcsolatban álló szervet az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő adatokról, tényekről, körülményekről. E jogszabályhely alapján az adóhatóság törvényi felhatalmazás alapján kér és kezel adatokat. Ebből következően az, hogy a megkeresés kifejezetten nem nevesítette az adóellenőrzést, mint célt, és hogy a Hpt.-re és az adatfajtákra pontatlanul hivatkozott magát adatkérést érdemben nem tette jogszerűtlenné, annak teljesíthetőségére és teljesítésére kihatással nem volt. A felperes érvelésével ellentétben a Hpt. 51. § (2) bekezdés i) pontja szerint törvényi feltétel megvalósult, az adatkezelés kapcsán jogszabálysértés nem állapítható meg. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ugyanezt rögzíti az adatvédelmi biztos 58/A/2004-3. számú tájékoztatása is.
Téves a felperesnek az Art. I. 62. § (4)-(6) bekezdéseire alapított bizonyítási teherre vonatkozó érvelése is. A perbeli esetre ugyanis az Art. I. 66/H. §-a és az Art. II. 108-109. §-ai az irányadóak. Ezek értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmek együttes összege, az adó alapját becsléssel kell megállapítani. Ebben az esetben az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegre, jövedelemre volt szüksége. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
Az adóhatóságnak tehát a perbeli ellenőrzés során azt kellett bizonyítania, hogy a vizsgálattal érintett időszakban elért bevételek a felperes vagyongyarapodására nem nyújtottak elégséges fedezetet, és a bizonyítási eljárás során az a felperes érdekkörébe tartozott, hogy a bevallásban nem szerepeltetett adóköteles, illetve adókötelezettség alá nem eső bevételekre vonatkozó nyilatkozatait hitelt érdemlő adatokkal igazolja.
A nyilatkozat és tanúvallomás egyaránt bizonyítási eszköz, és jövedelmet nemcsak legális forrásból, pénzügyi jogszabályoknak megfelelően szerzett bevételek tekintetében lehet igazolni. Nincs olyan szabály sem, amely az elévülési időn túl rendelkezésre nem álló bizonylatok miatt joghátrány alkalmazását írná elő. A bizonyítékok bizonyító ereje tekintetében azonban az Art. I. és az Art. II. is felállítja azt a követelményt, hogy az adózónak állítását hitelt érdemlően kell igazolnia. A felajánlott bizonyítéknak tehát alkalmasnak kell lennie a bizonyítandó tény hitelt érdemlő igazolására. Az adóhatóságnak és a bíróságnak a bizonyítékokat egyenként és összességében, okszerű mérlegeléssel kell vizsgálnia és értékelnie, amelyről a határozatban számot is kell adnia. Ezeknek a törvényi követelményeknek a perbeli esetben felülvizsgálni kért határozatok megfelelnek.
Az elsőfokú bíróság a felperes által kért bizonyítást foganatosította, az elé tárt adatokat, bizonyítékokat értékelte, mérlegelte, erről számot adott [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés]. Az ítélet iratellenes, okszerűtlen, téves megállapításokat ténybeli és jogkövetkeztetéseket nem tartalmaz. A rendkívüli jogorvoslati eljárásban pedig a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésére nincs lehetőség. [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés].
A keresetben hivatkozott és felülvizsgálati kérelemben megismételt bevételek elfogadására jogszerűen nem került sor. E körben a Legfelsőbb Bíróság osztja az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspontot, és csupán a következőkre kíván rámutatni:
A magánszemély és jogi személyiségű társaság vagyona - függetlenül attól, hogy a magánszemély a társaság tulajdonosa is egyben - egymástól elkülönül, így a magánszemélynél forrásként figyelembe nem vehető. A letéti szerződés, melyben letevőként az F. Kft. szerepel, a felperes által történő megtakarítás igazolására tehát nem alkalmas. A letéti szerződésben szereplő pénztárjegyek készpénz ellenében váltható bemutatóra szóló értékpapírok voltak, amelyek vásárlására 1998. augusztus 10. és 1999. november 29. közötti időpontban került sor. Ebből az következik, hogy amennyiben ezeket mégis a felperes által a vizsgálattal érintett időszakban vásároltnak kellene tekinteni, nem a felperes javára szólnának, mivel fedezet helyett a forráshiányt növelnék.
Az iratokból megállapíthatóan nincs olyan bizonyíték, amelyből az ukrajnai munkavégzés pontos helye, ideje, tartalma, az abból szerzett jövedelem összege, annak Magyarországra kerülése megállapítható lenne. Ezért a külföldi munkavégzésből származó bevételre vonatkozóan hiteles adatok nem állnak rendelkezésre. A kamatjövedelem bevételkénti elszámolhatóságának pedig feltétele az ilyet eredményező befektetés, megtakarítás ténye, igazolt volta, ami a perbeli esetben nem áll fenn. Ezért az e körben előterjesztett és lényegében a bizonyítékok felülmérlegelésére alapított felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az adóhatóság a felperes adóbevallásában feltüntetett adatokat fogadta el a mezőgazdasági kistermelésből származó bevételként, amit csökkentett a költségszámlákon szereplő összegekkel. A bevételek és kiadások különbözetét a felperes javára elszámolta. A felülvizsgálati kérelem sem jelölt meg olyan bizonyítási eszközt, amelyet az alperes, illetőleg a bíróság e körben ne értékelt volna. Ezért - hiteles adat hiányában - a felperes javára e címen sem lehet további jövedelmet megállapítani.
Az alperes a nem a társas vállalkozásba történő befektetést adóztatta meg, hanem a vagyonosodás forrását vizsgálta. Ehhez pedig szükség volt az évenkénti vagyonmérleg kronologikus felállítására, mivel a többletfelhasználást így lehetett kimutatni. Ezért az alkalmazott becslési módszer jogszerű volt.
A felülvizsgálati kérelemben összegszerűség kapcsán kifejtettek tévesek. E körben a jogerős ítéletben rögzített jogi álláspont iratszerű és helytálló. A forráshiány összege a kiegészítő jegyzőkönyv 13-17. sz. mellékleteibe foglalt kimutatással összhangban áll, azok számszaki egyezősége valamennyi vizsgálattal érintett adóévben helytálló.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.347/2005.)
Lábjegyzet
Az ebben a határozatban foglaltakat a Wolters Kluwer Kft. (korábban CompLex Kiadó Kft.) 2007.29 számon, külön szerkesztett formában is közölte a Közigazgatási-Gazdasági Döntések Tárában.
