adozona.hu
AVI 2007.12.121
AVI 2007.12.121
Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik vagy a jó erkölcsöt sérti [2003. évi XCII. tv. 1. § (9) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaságot J. G. és Sz. S. alapította, bejegyzésére 2004. február 2-i hatállyal került sor. J. G. egyidejűleg tagja volt az A. Kft.-nek is.
A felperes 2004. február 26-án megállapodást kötött a Belgrád székhelyű M. gazdasági társasággal (továbbiakban: vevő) 2500 db épületgépészeti elektronikus fűtésvezérlő, fűtés és hűtésszabályozó berendezések szállítására.
A szerződés megkötésére úgy került sor, hogy a felperest az A. Kft. ügyvezetője F. Z. kereste meg az ajánlattal, és ez a c...
AVI 2007.12.121 Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik vagy a jó erkölcsöt sérti [2003. évi XCII. tv. 1. § (9) bek.]
A felperesi társaságot J. G. és Sz. S. alapította, bejegyzésére 2004. február 2-i hatállyal került sor. J. G. egyidejűleg tagja volt az A. Kft.-nek is.A felperes 2004. február 26-án megállapodást kötött a Belgrád székhelyű M. gazdasági társasággal (továbbiakban: vevő) 2500 db épületgépészeti elektronikus fűtésvezérlő, fűtés és hűtésszabályozó berendezések szállítására.
A szerződés megkötésére úgy került sor, hogy a felperest az A. Kft. ügyvezetője F. Z. kereste meg az ajánlattal, és ez a cég szerezte be az árut a V. Bt.-től. A vevő ügyvezetőjével, D. P.-vel F. Z. tartotta a kapcsolatot. A felperes ügyvezetője az árut a T. pályaudvaron, illetve parkolóban vette át F. Z.-től, akinek az ellenértéket készpénzben fizette ki. J. G. az árut pár napig saját lakásán tárolta. A felperes ügyvezetője a vevő képviselőjével egy parkolóban találkozott, ahol átadta az értékesítésre vonatkozó számlákat, és átvette a készpénzben kifizetett vételárat. Az áruk átadását a felperes képviseletében Sz. S. végezte, aki gépkocsival szállította az árut, átlépte a magyar határt és a két határ közötti területen várta őt a vevő magyarul nem beszélő, csupán cégét megnevező képviselője, aki aláírta és lepecsételte a fuvarlevelet.
A felperes 2004. február 3-tól március 31-ig terjedő időszakban a vevő részére nulla %-os adótartalommal állított ki számlákat, bevallásában exportértékesítés bevételeként 96 225 000 Ft-ot mutatott ki, 29 853 000 Ft visszaigényelhető adót szerepeltetett, aminek kiutalását kérte, fizetendő adót nem vallott.
Az adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) adónemben kiutalás előtti ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 24 056 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amit jogosulatlanul visszaigényelt adónak minősített, kiutalását elutasította, kötelezte a felperest 12 028 000 Ft adóbírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot az indokolás részbeni megváltoztatásával helybenhagyta.
Határozatát azzal indokolta, hogy az értékesítési számlákon feltüntetett adatokkal rendelkező külföldi vevő nem létezik, az áruk Szerbiába történő beléptetésére nem került sor, a számlák szerinti gazdasági esemény nem exportértékesítés, és nem minősül belföldi termékértékesítésnek sem. A vevőként feltüntetett cég nem létező vállalkozás. A számlákon feltüntetett gazdasági események a bizonylatok szerinti felek között nem jöhettek létre fiktívek, a számviteli dokumentumok nem hitelesek, a számlák szerinti termékek tekintetében a felperest az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 28. § (1) bekezdése, 40. § (6) bekezdése, 44. § (2) bekezdése értelmében áfa fizetési kötelezettség terheli.
Az alperes a per során a 2000. július 15. napján hozott határozatával a korábban kelt határozatának a 9. oldalát kiegészítette azzal, hogy a felperes a beszerzett termékekkel nem rendelkezik, azt gazdasági tevékenysége köréből kivonta, ezzel az Áfa. tv. 9. § (2) bekezdés a) pontja alapján 24 056 000 Ft adókötelezettsége keletkezett, figyelemmel arra is, hogy a termék beszerzésekor a beszerzést terhelő adót levonásba helyezte.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja hogy a számlák nem hitelesek. Az alperes helyesen alkalmazta az Áfa. tv. 9. § (2) bekezdés a) pontját. A felperes által tárgyaláson felmutatott okirat sem igazolja a vevő létezését.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, keresetének illetve jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő döntés meghozatalát.
Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság nem létező jogszabályra hivatkozott, érdemi döntése nem felel meg az adósemlegesség elvének. Az Áfa. tv. 11. § (1) bekezdése szerinti termékexport tényállása megvalósult. Az Áfa. tv. 9. § (2) bekezdésére való hivatkozás azért is téves, mivel használatba adásra a perbeli esetben nem került sor. Az ítélet ellentétes az Európai Bíróság C-354/03, C-355/03, és C-484/023 számú egyesített ügyben hozott ítéletével (a továbbiakban: EB ítélet). Jogi álláspontjának alátámasztásaként adószakértői véleményt, és J. G.-ral szemben hozott nyomozást megszüntető határozatot is becsatolta.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a rendkívüli jogorvoslati eljárás során bizonyítást nem vehet fel, a rendelkezésére álló iratok alapján kell döntést hoznia. Az alapeljárás során fel nem merült tényre, jogcímre, rendkívüli jogorvoslati eljárás során hivatkozni nem lehet [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése, BH 2002/29., EBH 2002/653]. Ennél fogva a Legfelsőbb Bíróság nem vonta értékelési körébe a felperes által becsatolt adószakértői véleményt és nyomozást megszüntető határozatot.
Az elsőfokú bíróság ítéletében jogi álláspontjának alátámasztásaként tévesen hivatkozott a 7/2974. (X. 17.) KKM rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti külkereskedelmi tevékenységre vonatkozó szabályozásra, mivel e rendelkezés 1990. május 1-jétől hatálytalan.
A 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (9) bekezdése szerinti alapelvből következően továbbá az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy a jó erkölcsöt sérti. Az adózási alapelvek szerint ugyanis az illegális, továbbá a jó erkölcsöt sértő cselekmények révén elért anyagi előny is adóztatható. Nem lehet kizárni ugyanis annak lehetőségét, hogy az ilyen ügyleteknek a gazdasági eredménye ennek ellenére kimutatható. [Art. 1. § (7) bekezdése]. A szerződéseket és ügyleteket más hasonló cselekményeket mindig valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben annak gazdasági eredménye kimutatható.
A felperesnek a hatályon kívül helyezett jogszabályra és az adósemlegesség elvére vonatkozó érvelése - annak helytállósága ellenére - nem alkalmas a felülvizsgálati kérelem alaposságának megállapítására a következők miatt:
A felek által nem vitatott tényállást a rendkívüli jogorvoslati eljárásban irányadónak kell tekinteni [Pp. 275. § (2) bekezdése, BH 2006/165.].
Az okirati bizonyítékokkal alátámasztott, felperes által meg nem cáfolt, ezért a rendkívüli jogorvoslati eljárásban irányadó tényállásból következően a felperes számláiban feltüntetett személy nem létező személy. Az adóhatóság és az elsőfokú bíróság tehát jogszerűen vonta le azt a ténybeli és jogkövetkeztetést, hogy a számlák nem valós gazdasági eseményt takarnak, fiktívek, és, hogy nem létező vevő részére belföldi, avagy exportértékesítést végezni nem lehet. Ennél fogva a számlák nem alkalmasak adóelszámolásra.
Hangsúlyozza e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Áfa. tv. 11. § (1) bekezdése szerinti termékexport megvalósulásának egyik törvényi feltétele a termékértékesítés bekövetkezte. Nem létező személynek terméket értékesíteni nem lehet. A számlán vevőként feltüntetett személy létezésének hiányában az ügylet, azaz az exportértékesítés a valóságban nem történhetett meg, ezért az ilyen ügyletről kibocsátott számla fiktív. Ennél fogva a fiktív ügylethez kapcsolódó adójogi konzekvenciák levonásánál nincs jelentősége a csupán felperesi véleményeként értékelhető vámjogi szakvéleményben megjelölt fuvarparitásnak és a vámjogi jogszabályi rendelkezéseknek.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes a paneleket, mint termékeket beszerezte, és erre adóbevallásában adólevonási jogot érvényesített. A vizsgált időszak végén e termékekkel nem rendelkezett, ennél fogva e termékeket gazdasági tevékenysége köréből kivonta. Az adófizetési kötelezettsége e jogcímen, azaz az Áfa. tv. 9. § (2) bekezdés a) pontjára alapítottan fennáll.
A felperes tévesen értelmezi e törvényhely szerinti használat fogalmát akkor, amikor arra hivatkozik, hogy ez csupán bérbeadást jelenthet. A használatba adás többféle ügylethez is kapcsolódhat, és az Áfa. tv. 9. § (2) bekezdés a) pontja nem korlátozza a használat megállapíthatóságát a felperes által megjelölt tevékenységre.
Tekintettel arra, hogy a számlák fiktív volta folytán a termékexport nem állapítható meg, az adóhatóság az adójogi konzekvenciákat az 1. § (7) bekezdése alapján jogszerűen vonta le, és az adólevonási jog érvényesítése mellett a beszerzett, de a vállalkozás érdekköréből kivont termékek esetén jogszerűen alkalmazta a 25%-os adómértéket [Áfa. tv. 28. § (1) bekezdése].
A perbeli esetben a felperes volt a számlakibocsátó, és a számlában feltüntetett adatok valódiságát, ezen belül a vevő létező voltát igazolni nem tudta. A vevő fiktív adóalanyiságából következő adójogi konzekvenciák tekintetében jogi felelőssége megállapítható. Függetlenül attól, hogy a kellő körültekintéssel való eljárás az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti törvényhelyben a felperes állításának megfelelően nem az eladó, hanem a vevő tekintetében került megfogalmazásra. E törvényhely ugyanakkor a számlakibocsátó felelősségét objektív felelősségként rögzíti, ezért nincs jelentősége annak, hogy a felperes kellő körültekintéssel járt-e el, vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra is, hogy az adóköteles tényállás kapcsán az elsőfokú bíróság ítéletében iratszerűen rögzítette, hogy a felperes a számla szerinti vevőnek a pontos nevét, helyét, címét, székhelyét megjelölni nem tudta, az áru Szerbiába nem lépett be, Szerbiában egyetlen külföldi cég sem kérte az áru importkénti vámkezelését. A felperes nem rendelkezik egyetlenegy olyan hitelt érdemlő dokumentummal, amely a számlában feltüntetett adat valódiságát a vevő tekintetében igazolhatná, illetve a fiktív exportértékesítés helyett, ténylegesen végbement exportértékesítést támasztana alá. Nem vitásan nem kötelezettsége az exportőrnek, hogy külföldi partnerét cégjogi tekintetben ellenőrizze, jogot azonban csak létező külföldi vevővel tekintetében lebonyolított termékexportra alapíthat.
A felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelésére reagálva kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az e perbeli ügyletek és számlák 2004. május 1-je előttiek, tehát Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőző időpontra vonatkoznak. Ezért a felek közötti jogvita eldöntésének szempontjából a felperes által hivatkozott EB ítélet nem releváns. Rámutat ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelvével, az Áfa. tv. szabályaival, és a felperes által hivatkozott EB ítélettel sem egyeztethető össze olyan álláspont, amely az eladó és vevő közötti fiktív jogügylethez kapcsolódóan a költségvetés terhére fizetési kötelezettséget írna elő. A felperes által hivatkozott ítélet egyébként is olyan ügyletek tekintetében fogalmaz meg bírói döntést, amelyek maguk nem valósítanak meg hozzáadott értékadó kijátszást, továbbá ténylegesen adóalanyként eljáró személy által végzett termékértékesítésnek és valós gazdasági tevékenységnek minősülnek a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló irányelv szerint, mivel teljesítik az objektív feltételeket. A perbeli esetben pedig a Legfelsőbb Bíróság ítéletében előzőekben részletezettekből következően e feltételek nem állapíthatóak meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - részben eltérő indokolással - mint érdemben helyes döntést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.054/2006.)