adozona.hu
AVI 2007.11.107
AVI 2007.11.107
Az adózó csak a reá áthárított és általa igazoltan megfizetett általános forgalmi adót érvényesítheti értéknövelő beruházás címén költségként [1995. évi CXVII. tv. 4. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2000. évi elkülönülten adózó jövedelmei között az ingatlan értékesítésből származó 85 000 000 Ft bevételével szemben 70 415 553 Ft költséget számolt el és lakásszerzési kedvezményt is érvényesített, így adófizetési kötelezettséget nem vallott.
Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelem adónemben (továbbiakban: szja.), 2000. évre vonatkozóan ellenőrzést végzett. A revízió megállapításait elfogadva 85 000 000 Ft bevétellel szemben az ingatlan megszerzéséhez kapcsolódóan illetve ...
AVI 2007.11.107 Az adózó csak a reá áthárított és általa igazoltan megfizetett általános forgalmi adót érvényesítheti értéknövelő beruházás címén költségként [1995. évi CXVII. tv. 4. § (3) bek.]
A felperes 2000. évi elkülönülten adózó jövedelmei között az ingatlan értékesítésből származó 85 000 000 Ft bevételével szemben 70 415 553 Ft költséget számolt el és lakásszerzési kedvezményt is érvényesített, így adófizetési kötelezettséget nem vallott.Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelem adónemben (továbbiakban: szja.), 2000. évre vonatkozóan ellenőrzést végzett. A revízió megállapításait elfogadva 85 000 000 Ft bevétellel szemben az ingatlan megszerzéséhez kapcsolódóan illetve értéknövelő beruházásként csupán 55 428 950 Ft költséget tartott elszámolhatónak, és azt állapította meg, hogy a felperes nem volt jogosult a lakásszerzési kedvezmény érvényesítésére sem. A 29 571 050 Ft ingatlan értékesítésből származó bevétel után 5 914 210 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 5 672 336 Ft szja. adóhiány, 2 951 105 Ft adóbírság, 1 089 540 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az adóbírságot 296 000 Ft-ra leszállította, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 64. § (3) és (5) bekezdéseibe, 62. § (1) és (2) bekezdésébe, 63. § (2) és (3) bekezdéseibe, valamint az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) rendelkezéseire alapította. Határozatában részletesen kifejtette, hogy a bevalláshoz képest eltérést miért állapított meg.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését, és az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes határozata a keresettel támadott körben megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és érdemi döntése, illetve az ítélet nem felel meg az 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésébe, 51. § (7) bekezdésébe, 60. §-ába, a Ptk. 200. §-ába, Szja. tv. 62. § (1) bekezdésébe, Pp. 221. § (1) bekezdésébe foglaltaknak, az Áfa. tv. szabályai is tévesen kerültek alkalmazásra.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 3. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, a legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése]. A tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratszerűtlen, vagy nyilvánvalóan téves, okszerűtlen, logikai ellentmondásokat, következtetéseket rögzít. Ezek a perbeli esetben a felperes által vitatott körben nem állapíthatóak meg. Az elsőfokú bíróság ítéletében valóban nem jelölte meg a Ptk. azon konkrét rendelkezéseit, amelyekre a tulajdonjoggal kapcsolatos érvelését alapította, ez azonban nem tekinthető ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges eljárási jogszabálysértésnek a következők miatt:
Az Szja. tv. 62. § (1) bekezdése szerinti kógens szabály hogy az ingatlan, a vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételből csak az átruházó magánszemélyt terhelő a)-c) pontokban felsorolt igazolt költségek vonhatók le, kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként elszámolt. Levonható költségként tehát a törvény értelmében csak az igazoltan felmerült, az ingatlan megszerzésére fordított összeget és az ezzel összefüggő más kiadásokat, az értéknövelő beruházást és az átruházással kapcsolatos kiadást lehet elfogadni, ideértve az adott ingatlannal kapcsolatban az állammal szemben vállalt kötelezettség alapján igazoltan megfizetett összeget is.
E perben a bíróságnak adójogi jogvitában kell döntenie, ezért nem a Ptk.-beli szabályokat, hanem az adójogi rendelkezéseket kell alkalmaznia.
Az Szja. tv. 62. § (2) bekezdése szerint az önkormányzati lakás megvásárlásakor a megszerzésre fordított értéknek a szerződésben szereplő tényleges vételárat kell tekinteni. Ezért a felperesnek az Art 1. § (7) bekezdésére és a Ptk. 200. §-ára alapítottan kifejtett, tulajdonosi részjogosítványok megszerzésére vonatkozó és az önkormányzati lakás adásvételi szerződésében nem szereplő összegek (8 000 000 és 15 000 000 Ft) költségkénti elszámolhatóságával kapcsolatos érvelése nem alapos.
Az adózó csak a rá áthárított és általa igazoltan megfizetett általános forgalmi adót (áfa) érvényesítheti értéknövelő beruházás címén költségként [Szja. tv. 4. § (3) bekezdése].
E szabályokból következően nem az adóhatóságot, hanem a magánszemélyt terheli a bevallásban érvényesített költségek tekintetében az igazolási, bizonyítási kötelezettség.
Ezért a felperes tévesen hivatkozott az Art. 51. § (7) bekezdése szerinti rendelkezés megszegésére, és a perbeli esetben a becslés alkalmazhatóságára is.
Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes az eljárás során az építkezéssel kapcsolatosan számlát, áfa megfizetését hitelesen igazoló dokumentumot nem csatolt. Észrevétele szerint egyébként is nagyrészt "házilagos" volt a kivitelezés, ez esetben pedig a magánszemély áfát nem fizet, és ez eleve kizárja az áfa érvényesíthetőségére vonatkozó felperesi érvelés helyességét. A felperes által hivatkozott szakvélemény nem számla, nem számlát helyettesítő okmány, csupán a beépített anyag, elvégzett munka tényét, összegszerűségét bizonyítja, de nem alkalmas annak igazolására, hogy az értéknövelő beruházás alatt adóáthárításra és a felperes részéről áfa megfizetésére is sor került volna [Áfa tv. 13. § (1) bekezdés 18. pontja]. A perbeli esetben - a felperes érvelésével ellentétben - az adóhatóság és a bíróság nem az Áfa. tv. adóalanyisággal és az adólevonási joggal kapcsolatos szabályai miatt nem fogadta el a felperes jogi álláspontját, hanem azon jogszerű ok miatt, hogy a felperes olyan adótartalmat kívánt költségként érvényesíteni, aminek megfizetését - törvényi előírás ellenére - nem tudta igazolni.
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra is, hogy a felperes az adókülönbözet összegszerűségét azon az alapon vitatta, hogy az alperes által elismerteken kívül egyéb jogcímeken is megilleti a költségelszámolás, illetve jogosult a lakásszerzési kedvezmény érvényesítésére is. Ezért téves az a felperesi érvelés, mely szerint az ítélet a kereset tartalmára téves megállapításokat rögzít.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.319/2005.)