adozona.hu
AVI 2007.10.101
AVI 2007.10.101
Az ügylet valódi tartalma szerinti minősítés nem jelenti azt, hogy a szerződést polgári jogi szempontból is minősítenék [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1999-2001 évekre vonatkozóan az összes adó- és költségvetési támogatás tekintetében utólagos ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés 6. pontjában lévő megállapítások képezték a jelen peres eljárás alapját. E szerint a felperes és a U. Rt. 1999. szeptember 17-én keretszerződést kötött GSM-rendszerek szállítására, beüzemeltetésére. A keretszerződés teljesítése során a felperes késedelembe esett, ezért a felek 2000. augusztus 30-án megállapodást kötöttek arra, hogy a felp...
AVI 2007.10.101 Az ügylet valódi tartalma szerinti minősítés nem jelenti azt, hogy a szerződést polgári jogi szempontból is minősítenék [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 1999-2001 évekre vonatkozóan az összes adó- és költségvetési támogatás tekintetében utólagos ellenőrzést végzett.Az ellenőrzés 6. pontjában lévő megállapítások képezték a jelen peres eljárás alapját. E szerint a felperes és a U. Rt. 1999. szeptember 17-én keretszerződést kötött GSM-rendszerek szállítására, beüzemeltetésére. A keretszerződés teljesítése során a felperes késedelembe esett, ezért a felek 2000. augusztus 30-án megállapodást kötöttek arra, hogy a felperes 3,5 millió USD árengedményt ad a V. részére. Ebbe belefoglalták, hogy az árengedmény a 2000. augusztus végéig felmerült esetleges kötbérigényeket (hozzávetőlegesen 1,3 millió USD) teljes mértékben tartalmazza. A felperes és az alperes között abban volt vita, hogy ez az utólag alkudott engedmény minek minősül.
Az adóhatóság az árengedményt valós közgazdasági eseményként úgy értékelte, hogy nem ellenérték nélküli engedménynek minősül, hanem az Áfa. tv. 8. § hatálya alá tartozó magatartás ellenértékének. A 2000. augusztus 30-ai "lezárási megállapodás" pedig nem az áruk korábbi teljesítések mennyisége, illetőleg piacpolitikai megfontolás alapján nyújtott árengedmény, hanem a megközelítőleg 1,3 millió USD mint felmerült összeg kötbér fejében a V. Kft. joglemondó nyilatkozatot adott a további késedelmes teljesítésből eredő jogérvényesítésről. Ezen túl még olyan beruházási számlákat is belevettek, a megállapodásba, amelyet nem lehetett volna. Így ez a megállapodás egy önálló külön szolgáltatásnak minősül, egy új ellenérték ellenében. Az alperes ezért az Áfa. tv. 22. § (5) bekezdés alkalmazásával állapított meg adófizetési kötelezettséget.
A vizsgálati jegyzőkönyv ezen megállapítása alapján az adóhatóság 2004. július 9-én kelt elsőfokú határozata e ponttal összefüggésben a felperest 255 533 000 Ft általános forgalmi adó különbözet megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. október 25én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozat jegyzőkönyvi 6. pontban található megállapítások és az ehhez fűződő fizetési kötelezettségek törlését kérte.
A felperes álláspontja az volt, hogy a 2000. augusztus 30-án kötött külön megállapodásban a felperes összesen 3,5 millió USD árengedményt adott, az úgynevezett 2.B-1 fázis tekintetében a V.-nek, a közöttük létrejött jó üzleti kapcsolatra tekintettel a 2.B-1 fázis 2000. január 1. és június 30-a közötti teljesítések miatt. Az árengedmény két részletben történt, helyesbítő számlák kiállítása történt, 2000. augusztus 30-án 500 000 USD, és 2001. május 11-én 3 000 000 USD került megfelelő bevallásra és általános forgalmi adó levonására.
Az elsőfokú hatóság szerint az értékesítések teljesítésekor már kialakult a végleges ár, akkor még nem volt hatályban a keretszerződésen kívüli engedmény. Így utólag adott nem számlázandó engedménynek minősítette a felperes eljárását, bár a határozatában elfogadta, hogy léteznek ilyen engedmények, de kifogásolta, hogy az egyes teljesítésekhez képest csak közvetve kapcsolódó körülményekre tekintettel a vevő döntése szerinti időpontban és meghatározott szállításokra vonatkozott az engedmény.
A másodfokú hatóság határozatában módosította a hatóság elvi álláspontját. Lényegében megállapította, hogy létezik mennyiségi feltételek nélküli úgynevezett piacpolitikai megfontolásokból adható árengedmény, de vizsgálni kell a valós gazdasági esemény az elszámolt pénzmozgások valós tartalmát. Ennek alapján azt állapította meg, hogy valójában a V. joglemondásának ellentételeként került sor az árengedmény alkalmazására.
A felperes hangsúlyozta, hogy a V.-nek nem is lehettek kötbér igényei, mert végül is a gazdasági esemény vizsgálatával megállapítható lett volna, hogy nem történt késedelmes szolgáltatás a vis maior adott okot arra, hogy az egyes teljesítések határidő csúszással valósultak meg.
Tekintettel arra, hogy a V.-nek így kötbér igénye a valóságban nem lehetett volna, ezért a 3,5 millió dollár ellenértéke nem a kötbér igényről való lemondás volt, hanem a két gazdasági szereplő jó kapcsolata miatt történt erre sor. A felperes a 2000. augusztus 30-ai megállapodás szövegét téves megfogalmazásnak tartotta, azaz tévesen került be a szerződés szövegébe az a kitétel, hogy az 1,3 millió USD kötbér-igény lemondást is magában foglalja az árengedmény összege.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és hangsúlyozta, hogy a felek közötti szerződési szöveg magyar változatában a vis maior kifejezés nem szerepelt.
A Fővárosi Bíróság 6. számú jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az árengedmény, és az általános forgalmi adó alapjának viszonyát az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 2000. augusztus 30-án hatályos 22. § (4), valamint (5) bekezdése alapján kellett megvizsgálni, és a felek megállapodását az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján értelmezni.
Ennek megfelelően elfogadta a felperesnek azt az állítását, mely szerint a gazdasági életben az árengedmény általában nem válhat önálló gazdasági eseménnyé. Ez azonban csak akkor igaz, ha a biztosított árengedmény, figyelemmel a felek szerződéses akaratára, racionális gazdaságilag kellően indokolt, és alátámasztható.
Az elsőfokú bíróság a vitatott jogügyletet úgy értelmezte, mely szerint a keretszerződés az árengedmény nyújtásának feltételei közül csak a mennyiségi okot nevesítette. A felperes keresetében megjelölt jó üzleti kapcsolatot, mint az árengedmény okát, nem jelölte meg. Az is igaz, hogy az árengedmény jogcímét utóbb változtatni lehet, de ennek is gazdaságilag indokoltnak, és alátámaszthatónak kell lennie. Ilyen konkrét indokra a felperes nem is hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság nem tartotta indokoltnak azt sem, hogy a felperes, és a megrendelők, mint professzionális szereplői a piacnak, "tévedésből" foglalnak a megállapodás szövegébe olyan kitételt, mely szerint, mintegy negyedmilliárd forintnak megfelelő összeg kötbér jogcímén kellő ellenszolgáltatás nélkül lemondásra kerüljön.
Megjegyezte az elsőfokú bíróság, hogy annak eldöntése, miszerint a megrendelőnek egyáltalán volt-e jogos kötbérigénye, nyilvánvaló csak egy polgári perben lehet eldönteni.
Az elsőfokú bíróság a felperes és a megrendelő közötti pénzmozgást nem értékelte utólag adott árengedménynek, és nem találta az Áfa. tv. 22. § (5) bekezdés alá vonhatónak.
Az alperes határozatát jogszerűnek minősítette, abból ugyanis kiderült, hogy kellő alapossággal feltárták a gazdasági eredmény vonatkozásában a felek keretszerződését, megállapodását és a számlázás menetét. Ennek az alkalmazott jogkövetkezmények megfeleltek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet megváltoztatását és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát.
A felperes továbbra is fenntartotta azt a peres eljárás során is kifejtett jogi álláspontját, miszerint a bíróság ítélete hozatalakor megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, nem vett figyelembe a felperes szempontjából jelentős bizonyítékokat. Tévesen minősítette az árengedményt az Áfa. tv. 8. § (1) illetve (2) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatás ellenértékének, a valós tartalma szerint ugyanis ez az Áfa. tv. 22. § (5) bekezdése alá tartozó árengedmény volt.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felperes utóbb előterjesztett észrevételében megismételte, hogy a felek közötti 2000. augusztus 30-án kelt lezárási megállapodás nem tartalmaz joglemondó nyilatkozatot. A lezárási megállapodás árengedményről szólt.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes és a V. között 2000. augusztus 30-án történő úgynevezett "lezárási megállapodás" szerinti 3,5 millió USD árengedmény adójogi szempontból minek minősül, azaz e megállapodásnak melyek az adójogi következményei.
Mint már a Legfelsőbb Bíróság számos ítéletében hangsúlyozta, az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében köteles a szerződési ügyleteket és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint minősíteni, és ennek megfelelően az adójogi konzekvenciákat levonni. Ez nem jelenti azt, hogy a szerződést polgárjogi szempontból is értékelnék. A perbeli esetben is ez történt. Az adóhatóság a felperes és a V. megállapodását adójogi szempontból értékelte. Figyelembe vette a felek 2000. augusztus 30-án kötött megállapodásának szövegezését, ezzel összefüggésben a felek közötti számla-kiállításokat a pénzmozgást. A Polgári Törvénykönyv szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, így az ellenértékről is szabadon dönthetnek. Az adott esetben az volt az eldöntendő kérdés, hogy a felperes által biztosított árengedmény esetén adójogi kedvezmény is érvényesíthető-e. Az adójogi következmények alkalmazásáról kizárólag az adójogi jogszabályok rendelkezéseit kell figyelembe venni. A perbeli időszakban hatályos Áfa. tv. 22. § (4) és (5) bekezdése valóban lehetővé tette, hogy utólagosan adóalap csökkentést eredményező árengedményt lehessen nyújtani. Az árengedmény nyújtásának azonban gazdaságilag indokoltnak és alátámasztottnak kell lennie. Az árengedmény nyújtásának az okai feltárandók, az adóhatóságnak kötelessége valamennyi körülményt megfelelően értékelni. A perbeli esetben az adóhatóság ezt a kötelezettségét megfelelően teljesítette.
A felperes, mint az üzleti életben szereplő komoly gazdálkodó ugyanígy szerződéses partnere alappal nem hivatkozhat arra, hogy a képviseletükre jogosultak által megkötött 2000. augusztus 30-ai megállapodásban "tévedésből" került volna be az a megállapodás, miszerint az árengedmény magában foglalja az esetleges kötbérigényről való jövőbeni lemondási jogosultság ellenértékét is.
Önmagában a megállapodás szövegezése szükségtelenné teszi annak részletes vizsgálatát, hogy elméletileg jogosult volt-e a felperes szerződő partnere kötbérigény érvényesítésére. A felek ennek a jogosultságnak a fennállását kiinduló pontként elfogadták, azt nem vitatták, és az erről szóló lemondási jog, ellentételezését összegszerűen is az árengedmény részévé tették.
Az adóhatóság és az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a gazdasági esemény egyes elemeit, és helytállóan mutatott rá arra is, hogy önmagában az úgynevezett "jó gazdasági kapcsolat" nem indokolja kellőképpen az árengedmény nyújtását. A felperes ezen túl egyéb körülményre, indokra nem is hivatkozott az eljárása során.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az adóhatóság és az elsőfokú bíróság a perbeli megállapodás adójogi konzekvenciáját a jogszabályoknak megfelelően vonta le, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.238/2005.)