adozona.hu
AVI 2007.10.97
AVI 2007.10.97
A készpénzi költséget magánszemély esetén csak akkor nem kell jövedelemként figyelembe venni, ha a költség ténylegesen a munkavállaló képzésével kapcsolatos (1995. évi CXVII. tv. 7. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesek munkáltatójánál az N. Intézetnél (továbbiakban: munkáltató), melynek keretében megállapította, hogy a munkáltató 1998 évben az M. Kft.-től 825 000 Ft értékben távoktatási modulokat vásárolt. Az 1. r. felperes két témakörben összesen 125 000 Ft értékű modul, a II. r. felperes négy témakörben összesen 295 000 Ft értékű modul alapján vett részt a távoktatási képzésben. Ezzel párhuzamosan a felperesek tanulmányi támogatási igényt nyújtottak be az R. ...
AVI 2007.10.97 A készpénzi költséget magánszemély esetén csak akkor nem kell jövedelemként figyelembe venni, ha a költség ténylegesen a munkavállaló képzésével kapcsolatos (1995. évi CXVII. tv. 7. §)
Az adóhatóság ellenőrzést végzett a felperesek munkáltatójánál az N. Intézetnél (továbbiakban: munkáltató), melynek keretében megállapította, hogy a munkáltató 1998 évben az M. Kft.-től 825 000 Ft értékben távoktatási modulokat vásárolt. Az 1. r. felperes két témakörben összesen 125 000 Ft értékű modul, a II. r. felperes négy témakörben összesen 295 000 Ft értékű modul alapján vett részt a távoktatási képzésben. Ezzel párhuzamosan a felperesek tanulmányi támogatási igényt nyújtottak be az R. Alapítványhoz, amely az I. r. felperest 87 500 Ft, a II. r. felperest 206 500 Ft támogatásban részesítette. A támogatási összegekről az R. Alapítvány 1998. december 31-én igazolást állított ki, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 1. sz. melléklet 3.2.-3.2.1.-3.2.2. pontja alapján adómentes.Az adóhatóság a felpereseknél is ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatokban kötelezte az I. r. felperest 36 750 Ft, a II. r. felperest 84 942 Ft személyi jövedelemadó adóhiány megfizetésére. Az elsőfokú adóhatóság a bevallásokhoz képest az alapítványi támogatást látszólagosnak tekintette, és azt a magánszemély munkaviszonyból származó egyéb jövedelmének minősítette.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. § (4) bekezdésére, az Szja. tv. 3.2.2. pontjára alapította. Indokolásában kifejtette, hogy az ellenőrzés során feltárt konstrukció lényege az volt, hogy a munkáltató, a dolgozója részére, munkaviszonyára tekintettel járó jövedelem bruttó összegét megnövelte az arra jutó munkáltatói közterhekkel, és az így kialakított összeget fordította oktatási támogatásra és utalta át az oktatást szervező cég részére. A munkáltatótól történő átutalást követően az oktatást szervező cég a hozzájuk befizetett összeg meghatározott százalékát átutalta az R. Alapítványhoz. Az alapítvány pedig az oktatási csomag értékének 70%-át fizette ki a magánszemélyeknek, és erről adott igazolást az adómentességet tanúsítandó. A feltárt tények alapján megállapította, hogy a munkáltató és a magánszemély valóságos célja az volt, hogy a magánszemély részére a munkaviszonyára tekintettel juttatott jövedelem minél kisebb közterhekkel, illetve a nélkül történő kifizetése történjen meg. Az alperes megállapította, hogy ezek a támogatások nem minősülnek adómentesnek, mert az azt nyújtó alapítvány, vállalkozási tevékenységet végzett.
A felperesek keresetükben az adóhiány és a késedelmi pótlék megfizetésére kötelező határozatok hatályon kívül helyezését kérték azzal, hogy sem az M. Kft., sem az R. Alapítvány működésére rálátásuk nem volt. Téves az a megállapítás, hogy a munkáltatójuk ezen kft. és alapítvány közreműködésével jutalomhoz, jövedelemhez kívánta volna őket juttatni. Jogszabálysértő, hogy az adóhatóságok nem tettek eleget az Art. 51. § (4) bekezdésében foglalt tényállás tisztázási és bizonyítás kötelezettségüknek, valamint megsértették az Art. 1. § (2) és (6) bekezdéseiben foglalt méltányos eljárásra vonatkozó előírásokat is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően -megváltoztatta és a felpereseket a késedelmi pótlék megfizetésének kötelezettsége alól mentesítette.
Indokolásában kifejtette, hogy az Szja. tv. 2. § (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 7. § a, pontja rendelkezéseiből következően valamennyi jövedelem adómentességének vizsgálatánál, nem az erről szóló igazolás tartalmát, hanem az adómentesség feltételeinek a törvény 1. számú melléklet szerinti fennállását kell ellenőrizni.
Az Szja. tv. 1. sz. melléklet 3.2.1. alpontja és 3.2.2. alpontja alapján megállapította, hogy az R. Alapítvány megalapozatlanul állította ki az igazolásokat. Az alapítványtól megszerzett felperesi jövedelmek az adómentesség feltételeinek nem felelnek meg, így ezek az összegek az Szja. tv. 7. § 5. pontja alapján a jövedelem kiszámításánál nem hagyhatók figyelmen kívül, ezért ezek az összegek a felpereseknél az 1998. évi adóköteles jövedelemként jelentkeztek. A nem adómentes bevétel az Szja. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében az összevont adóalap részét képezi, mely után az adót az Szja. tv. 30. § alapján kell megállapítani.
Az elsőfokú bíróság nem tanúsított jelentőséget annak, hogy a felpereseknek volt-e rálátásuk a kft., illetve az alapítvány tevékenységére, és a távoktatás keretében szereztek-e új ismereteket, vagy sem.
Megalapozottnak tartotta viszont az elsőfokú bíróság a felperesek kereseteit a késedelmi pótlék tekintetében, így e körben megváltoztatta a közigazgatási határozatokat.
A jogerős ítélet ellen a II. r. felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a jogerős ítélet keresetet elutasító részének hatályon kívül helyezését, és e körben is a keresetnek történő helyt adást, vagy az elsőfokú bíróságot e körben új eljárás lefolytatására kötelezését. Jogi álláspontja szerint az alperes nem tudta bizonyítani teljes körűen, hogy a II. r. felperes munkaviszonyból származó adóköteles jövedelemhez jutott. Fenntartotta azt, hogy sem a kft., sem az alapítvány működésére és egymás közötti szerződéses kapcsolatrendszerükre rálátása nem volt. Tévesnek minősítette, hogy az ügy elbírálása szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a felperes a távoktatás keretében szerzett-e új ismereteket vagy sem. Az elsőfokú bíróság ítélete megsértette továbbá a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdéseiben, illetve a 221. § (1) bekezdésében foglaltakat, figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes eljárása során megsértette az Art. 86. § (1) bekezdésében és 97. § (6) bekezdésében foglaltakat.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta azzal, hogy az megfelel az irányadó anyagi és eljárásjogi jogszabályoknak is.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. sorszámú ítéletének felülvizsgálattal nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálattal támadott részt hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság rögzíti, hogy sem az I. r. felperes, sem az alperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be. Erre figyelemmel a jogerős ítéletnek az I. r. felperes keresetét részben elutasító rendelkezését, illetve a felperesek vonatkozásában a késedelmi pótlék megfizetésének kötelezettsége alóli mentesítését a felülvizsgálati eljárásban érdemben nem vizsgálhatta.
A magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabály, az adókból kedvezményt a kivételes célok érdekében - az Szja. tv. alapelveinek figyelembevételével - csak törvény állapíthat meg. Az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló adócsökkentést eredményező eltérő szabály, adókedvezmény csak annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, aki az adókedvezményt igénybe kívánja venni. Ha a felek színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során, figyelmen kívül kell hagyni. A magánszemély, vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az Szja. tv.-be foglalt alapelveket [Szja. tv. 1. § (3), (4), (5) bekezdése].
Ezen kógens jogszabályi rendelkezésekből, valamint az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti szabályból következően az adóhatóság és a bíróság köteles és jogosult arra, hogy vizsgálja a láncolatban bonyolódó cselekményeket egyedileg és összességükben is, levonja ezek adójogi konzekvenciáit, amelyek kizárólag az adójogi jogviszonyra nézve irányadóak (724/B/1994. AB határozat).
A bizonyítási kötelezettség adóelőny, adókedvezmény alkalmazása kapcsán nem az adóhatóságot, hanem az azt igénybevevő adózót terheli [Szja. tv. 1. § (4) bekezdése]. A törvény adta lehetőségével él továbbá a bíróság akkor, amikor a köztudomású vagy hivatalos tudomása szerinti adatokat, tényeket is értékelési körébe vonja [Pp. 163. § (3) bekezdése]. Nincs jogszabályi akadálya annak sem, hogy az adóhatóság és a bíróság mérlegelési körébe vonja az ügyészség által kibocsátott okiratot, az érintett alapítványnál lefolytatott ellenőrzés eredményeként keletkezett revizori jelentést, az alapítvány és az oktatási cégek közötti szerződéseket, cégadatokat, a munkáltatónál végzett vizsgálat eredményét, amelyeket e perben a tárgyalás anyagává tett.
A II. r. felperes Pp. 206. § (1) bekezdésére hivatkozásával kapcsolatban rögzíti a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésének. A jogerős ítélet tényállása kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, vagy a logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétes, téves megállapításokat, következtetéseket rögzít [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése, BH 1994. 622., BH 2002. 29.]. Nem állapítható meg továbbá jogszabálysértés akkor, ha a fél álláspontja valamely bizonyíték tekintetében nem azonos a bíróságéval, mert ez nem iratellenességre utal, hanem felülmérlegelésre irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem kerülhet sor.
A II. r. felperes a perben vitatott összeget az alapítványi igazolásra, és az Szja. tv. 1. sz. melléklet 3. pont 3.2.2. pontjára - közcélú juttatásra - alapítottan szerepeltette a bevallásában. E törvényhely szerint adómentes bevétel a vállalkozási tevékenységet nem folytató alapítványtól magánszemély által kapott összeg, feltéve, hogy az alapítvány a részére történő befizetésről (nem pénzbeli juttatásról) adó- vagy adóalap csökkentés igénybevételére jogosító igazolást nem ad ki. Ebből következően nem az alapítvány igazolása, hanem e törvényhely szerinti együttes feltételek megléte teremti meg az adómentességet. Abban az esetben, ha az alapítvány vállalkozási tevékenységet folytat, az általa magánszemélynek juttatott összeg a magánszemély erre vonatkozó tudomásától jó- avagy rosszhiszemű magatartásától, felróhatóságától függetlenül nem tekinthető adómentes bevételnek. Ez utóbbi körülményeknek az adókötelezettség szempontjából nincs jelentősége, legfeljebb a bírság és késedelmi pótlék előírásánál vehetőek figyelembe, erre pedig a perbeli esetben sor került.
Az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés p) pontja értelmében képzési költségeket nem kell a magánszemélynél jövedelemként figyelembe venni. Ez azonban csak arra az esetre vonatkozik, ha a költség a valóságban is ténylegesen a munkavállaló képzésével kapcsolatban merül fel.
A II. r. felperes azon alperesi megállapítással szemben, mely szerint az alapítványnak bevétele csak és kizárólag vállalkozási tevékenységből volt, ellenbizonyítással nem éltek. Nem élt ellenbizonyítással az alperesi határozatban rögzített kft., alapítvány, munkáltató és munkavállaló közötti kapcsolatra, ügyletekre és azok tartalmára vonatkozóan sem. Ezért a jogerős ítéletben megállapított tényállás, az abból levont ténybeli és jogkövetkeztetés - a jogalap tekintetében - jogszerű.
Az irányadó tényállás szerint tehát az alapítvány által a II. r. felperesnek - közterhek nélkül - juttatott összeg forrása a munkáltató által munkaviszonyra, közalkalmazotti státuszra figyelemmel a kft.-nek, majd kft. által az alapítványnak kifizetett összeg volt, amelynek csupán az elnevezése és nem tényleges tartalma volt az oktatási szolgáltatás.
Az alperes és az elsőfokú bíróság az Art. 1. § (7) bekezdése és az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében a kifizetések minősítésénél jogszerűen hagyta figyelmen kívül a színlelt jogügyleteket. Helyesen állapították meg azt is, hogy az alapítvány által kifizetett összeg nem adómentes bevétel, hanem a munkáltatótól, munkaviszony tekintettel kapott olyan összeg, amely kapcsán a munkáltató és a munkavállaló is mentesült a körterhektől; a felek által alkalmazott ügyletek kizárólagos célja nem a jogszabály által preferált cél, hanem az adóelőny megszerzése, a közterhek megfizetése alóli mentesülés volt [Szja. tv. 4. § (1) bekezdése, 10. § (1) bekezdése, 24. § (1) bekezdése, 25. § (1) bekezdése, 29. § (1) bekezdése] A II. r. felperes - az adójogilag releváns tényállás szerint - bérjellegű jövedelemben részesült, burkoltan, alapítványi adómentes kifizetés formájában. Az alperesnek az összegszerűséget erre tekintettel, a felek által alkalmazott konstrukció révén ténylegesen megszerzett bevételre figyelemmel határozta meg. Az összegszerűségre vonatkozóan a II. r. felperes egyébként sem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, e körben jogszabálysértést nem jelölt meg, így a Legfelsőbb Bíróság érdemben ezzel nem is foglalkozhatott.
A kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.307/2005.)