adozona.hu
AVI 2007.8.80
AVI 2007.8.80
A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felperesnél 1998-2002. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adónemben ellenőrzést végzett.
Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában megváltoztatta. Kötelezte a felperest 2 044 278 Ft adóhiánynak minősül adókülönbözet, 1 022 139 Ft adóbírság, 1 213 825 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltakra alapította. A felperes összevonás alá eső egyéb a...
AVI 2007.8.80 A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Az alperes a felperesnél 1998-2002. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adónemben ellenőrzést végzett.Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában megváltoztatta. Kötelezte a felperest 2 044 278 Ft adóhiánynak minősül adókülönbözet, 1 022 139 Ft adóbírság, 1 213 825 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltakra alapította. A felperes összevonás alá eső egyéb adóköteles jövedelmét becsléssel állapította meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította.
Azt állapította meg, hogy jövedelmi viszonyaira vonatkozóan a felperes nem tudott bizonyítékot, hitelt érdemlő adatot szolgáltatni, ezért az alperes helytállóan járt el akkor, amikor a felperes által befektetett vagyon eredetére vonatkozó forrásként a felperes által megjelölt tételt és bevétel-kimutatást nem fogadta el.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata és a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 109. § (3) bekezdésében foglaltaknak. A tanú vallomását hitelt érdemlő adatként kellett volna kezelni, és a nyilatkozata szerinti 40 000 márkához képest a 2 600 000 Ft bevételt el kellett volna fogadni. A tanú vallomásának bizonyítékok közüli kirekesztése az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges, súlyos eljárási jogszabálysértés.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felek közötti jogvita kapcsán a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá:
Az adózót bizonylat megőrzési kötelezettség csupán elévülési időn belül keletkezett bizonylatok tekintetében terheli. Az Art. 97. § (5) bekezdése értelmében nemcsak az irat és bizonylat minősül bizonyítási eszköznek, hanem ilyennek tekintendő az eljárás alá vont adózónak, illetve más adózónak a nyilatkozata és a tanúvallomás is. Az Art. 97. § (5) bekezdése nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint jövedelmet csak legális forrásból, adó, illeték, deviza jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően megszerzett bevételek tekintetében lehetne igazolni. Nincs továbbá olyan rendelkezés sem, amely az elévülési időn túl rendelkezésre nem álló bizonylat miatt valamilyen joghátrány alkalmazását írná elő.
A kifejtettekből következően a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérésre az adózó illegális forrásból szerzett jövedelem kapcsán is hivatkozhat, és e körben is bizonyítékot terjeszthet elő. A bizonyítékok bizonyító ereje tekintetében azonban a törvény felállítja azt a követelményt, hogy az adózónak állításait hitelt érdemlően kell igazolnia [Art. 109. § (3) bekezdése]. A felajánlott bizonyítási eszköznek tehát alkalmasnak kell lennie a bizonyítandó tények alátámasztására, kétséget kizáró igazolására. Hitelt érdemlőnek az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartama kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva, vagy más adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. Az adóhatóságnak és a bíróságnak a bizonyítékokat egyenként, összességében, okszerű mérlegeléssel kell vizsgálnia, értékelnie és erről határozatában számot is kell adnia [1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 43. § (1) bekezdés c) pontja, Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése].
Az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti szabályból következően az adóhatóság jogosult arra, hogy az ellenőrzést az elévülést megelőző időszakra is kiterjessze. Ha ennek során azt állapítja meg, hogy a vagyongyarapodás forrása az elévülési időt megelőzően keletkezett, akkor az adózó terhére adó megállapítására nem kerülhet sor. Ha azonban az adózó erre vonatkozó állítását a bizonyítási eljárás során nem igazolja, adóztatására az Art. 109. § (1) és (2) bekezdése szerinti törvényi vélelem alapján kerül sor. E szerint, ha a vizsgált időszak adózott és adózatlan jövedelmének együttes összege nem fedezi a bizonyított vagyongyarapodást vagy az életvitelt, a forrásnak a vizsgált időszakon belül kellett keletkeznie, és azt adózatlannak kell tekinteni. A vizsgálattal érintett időszakban feltárt adóalap tehát valóban annak függvénye, hogy a megszerzett jövedelem mikor keletkezett. Amennyiben hiteles adat azt igazolja, hogy annak forrása a vizsgálattal érintett időszaknál korábbi, valóban érinti a vizsgált időszakon belüli adóalapot, de nem abban az értelemben, hogy hiteles adatokkal csak az elévülési időszakon belül keletkezett jövedelemre vonatkozóan kell az adózónak rendelkeznie, ha az adóalaptól való eltérést igazolni kívánja. Az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében ugyanis a korábbi időszakra vonatkozóan előterjesztett adózói bizonyítékok figyelembevételének feltétele a hitelt érdemlő adat megléte továbbá az, hogy a bizonyítás e körben az adózót terheli. Ebből következően az adózónak nem kötelezettsége, hanem érdekkörébe tartozik állításának hiteles adatokkal történő igazolása. Az Art. 109. § (3) bekezdése ugyanis egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakokra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
Az alperes és az elsőfokú bíróság a felperes által kért bizonyítást foganatosította és határozataiban számot adott a bizonyítékok értékeléséről, így azok megfelelnek az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában, a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A jogerős ítéletben megállapított tényállás kapcsán jogszabálysértés nem állapítható meg. A bizonyítékok ismételt egybevetésére, illetve felülmérlegelésre a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése]. Hangsúlyozza e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a tanúnyilatkozat, illetőleg tanúvallomás kapcsán a jogerős ítélet iratszerűen rögzítette, az adózó nyilatkozata és a tanú vallomása csupán azt a tényt igazolja, hogy a felperes az elévülési időszakot megelőzően több esetben járt külföldön, ahol pulóvereket értékesített. Arra nézve azonban hitelt érdemlő adatot nem szolgáltat, hogy a felperesnek ebből milyen jövedelme származott, illetőleg annak egésze vagy egy része, a 2 600 000 Ft-nak megfelelő összeg az ellenőrzéssel érintett időszakban is rendelkezésre állt volna. A tanú csak az általa ismert és közvetlenül észlelt tényekre vonatkozóan tehet tanúvallomást. Tényekből levont következtetése vagy véleménye nem minősülhet hitelt érdemlő, ellenőrizhető adatnak. A perbeli esetben a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy "a tanú nem tudhatta, hogy magam ezen utakból összességében milyen bevételre tettem szert, ami természetesen érthető, mivel ilyen információkat az ember még a barátjával sem, nemhogy egy ismerősével megosztana" (ellenőrzési jegyzőkönyvre tett észrevétel).
A jogerős ítéletben az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási teher kapcsán kifejtett jogi álláspont érdemben helytálló, annak alkalmazása az e perben megállapítható tényállásra figyelemmel jogszerű. Az elsőfokú bíróság által levont ténybeli és jogkövetkeztetések helyesek és jogszerűek. Az elsőfokú bíróság a felperes érvelésével ellentétben nem rekesztett ki egyetlenegy bizonyítékot sem, csupán azok helyes adójogi értékelését végezte el az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, és azokról határozatában számot is adott.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.279/2005.)