adozona.hu
AVI 2007.7.70
AVI 2007.7.70
A mulasztási bírságnak és az adóbírságnak más a jogalapja (2003. évi XCII. tv. 170., 172. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Megyei Vagyonátadó Bizottság 1992-ben a felperesi önkormányzat tulajdonába adta az addig állami tulajdonban lévő külterületi belvízelvezető csatornákat. A vagyonátadásig a csatornák kezelője a Vízügyi Igazgatóság és a Vízgazdálkodási Társulat (továbbiakban: TIMA) volt. A felperes 2000. augusztus 1-jével megkezdte a csatornák rekonstrukcióját, ennek tervezését, kivitelezését a TIMA vállalta. A felperes a finanszírozásához pályázat útján állami támogatást nyert el. A négy ütemben megvalósuló ...
AVI 2007.7.70 A mulasztási bírságnak és az adóbírságnak más a jogalapja (2003. évi XCII. tv. 170., 172. §).
A Megyei Vagyonátadó Bizottság 1992-ben a felperesi önkormányzat tulajdonába adta az addig állami tulajdonban lévő külterületi belvízelvezető csatornákat. A vagyonátadásig a csatornák kezelője a Vízügyi Igazgatóság és a Vízgazdálkodási Társulat (továbbiakban: TIMA) volt. A felperes 2000. augusztus 1-jével megkezdte a csatornák rekonstrukcióját, ennek tervezését, kivitelezését a TIMA vállalta. A felperes a finanszírozásához pályázat útján állami támogatást nyert el. A négy ütemben megvalósuló rekonstrukcióhoz kapcsolódóan 33 822 000 Ft előzetesen felszámított adót (továbbiakban: áfát) igényelt vissza bevallásaiban.A felperes a csatornákat 2001. július 1-jétől mezőgazdasági vízszolgáltatás céljára bérbe adta a TIMA-nak, részére bérleti díjat számlázott le. A bérlő a csatornákkal kapcsolatban üzemeltetési tevékenységet nem végzett. A rekonstrukcióval érintett csatornákkal kapcsolatban a TIMA könyveiben költséget nem számolt el.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2000-2002 évekre, 2003. I-IV. és VI-X. hónapokra vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 42 371 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 6 626 000 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest 23 244 000 Ft adókülönbözet, 3 363 000 Ft adóbírság, 6 169 000 Ft késedelmi pótlék, 50 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. E határozatát utóbb számelírásokra figyelemmel kijavította. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 5. § (1) bekezdésébe, 28. § (1) bekezdésébe, 33. § (1) bekezdés a) pontjába, 33. § (4) és (6) bekezdésébe, 38-39. §-aiba, a 2000. évi C. törvény 165. § (4) bekezdésébe, az 1995. évi LVII. törvény (továbbiakban: Vgt.) 6. § (3) bekezdésébe, 10. § (1) és (2) bekezdésébe, a 120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdés b) pontjába, az 1991. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésébe, az 1991. évi XXXIII. törvény 17. § (1) bekezdés a), c)</a>, e)</a>, f) pontjaiba foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes belvíz-elvezetési tevékenységét közfeladatként és nem bevétel elérése érdekében végzett üzletszerű gazdasági tevékenységként folytatta.
A felperes keresetében elsődlegesen a határozatok hatályon kívül helyezését, és az adóhatóság új eljárásra kötelezését, másodlagosan a határozatok megváltoztatását kérte eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozással. Vitatta a határozatok jogalapját, az alkalmazott jogkövetkezményeket és azok összegszerűségét is.
Az elsőfokú bíróság a felperes bizonyítási indítványait elutasította, keresetének nem adott helyt. Azt állapította meg, hogy az alperes határozata nem volt jogszabálysértő. Megállapította, hogy a felperes bevallásaiban jogsértően tüntette fel a csatornák rekonstrukciós munkáiról kiállított számlákban szereplő adó összegét, mivel jogszabályban előírt kötelező feladatát látta el, és ezt nem bevétel elérése érdekében végezte. Az alperes által alkalmazott jogkövetkezmények jogalapjukat és összegszerűségüket tekintve is jogszerűek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát fenntartva az abban is kifejtett jogi álláspontját. Az ítélet kapcsán a tényállás hiányos, iratellenes, jogszabálysértő voltára, téves jogkövetkeztetésre, illetve jogértelmezésre hivatkozott. Jogi álláspontját a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 92. § (2) és (7), (9) bekezdésére, 97. § (4) és (6) bekezdésére, 104. § (4) bekezdésére, 120. §-ára, 165. § (3) bekezdésére, 171. § (1) bekezdésére, az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 43. § (2) bekezdés c) pontjára, a Pp. 221. § (1) bekezdésére, az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésére, 38-39. §aira foglaltakra alapította.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 15. számú ítéletének adóbírságra vonatkozó részét és az alperes határozatának adóbírságra vonatkozó részét - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése]. Ezért az elsőfokú eljárás során nem csatolt, felülvizsgálati kérelemhez mellékelt okiratot érdemben nem vizsgálta.
Az elsőfokú ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés nem állapítható meg. Az ítélet iratszerűen és helyesen rögzíti, hogy a felperes közcélú vízi létesítmények átadására vonatkozó megállapodással nem rendelkezett, a TIMA vagy más személy javára a csatornákon kezelői jogot sem szerződéssel, sem más módon nem alapított. A TIMA kezelői joga a vagyonátadásról szóló határozat jogerőre emelkedésével megszűnt, a felperes által hivatkozott Vgt. 35. § (1) bekezdés b) pontja a kezelői jogra nem tartalmaz szabályozást.
A felperes és a TIMA között 2001 áprilisában kötött együttműködési megállapodás nem igazolja az önkormányzati tulajdonba került vagyontárgyon a TIMA kezelői jogát. Az elsőfokú bíróság jogszerűen rögzítette, hogy az önkormányzati vagyontárgyra nézve kezelői jog fennállására vonatkozó megállapodás hiánya nyilatkozattal nem pótolható. Ezért e körben a bizonyítási indítvány elutasítására jogszerűen és indokoltan került sor.
A felperes és a TIMA között létrejött vállalkozási szerződések a belvízelvezető csatornák rekonstrukciójára vonatkoznak, ami számvitelileg és műszakilag is felújítást jelent. Ennél fogva erre a tárgyi eszközökkel kapcsolatos áfa szabályokat kell alkalmazni és nem a felperes által hivatkozott fenntartási munkálatokra vonatkozókat. Az alperes által más ügyben, más tényállás alapján, más adózóval szemben hozott határozat nem alkalmas az e perbeli ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés alátámasztására. A Pp. 275. § (1) bekezdéséből következően a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek. A jogerős ítélet teljes körűen megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A helyesen megállapított tényállásból levont ténybeli és jogkövetkeztetések is jogszerűek. A felperes, mint tulajdonos a csatorna felújítást kötelező feladatának végrehajtásaként végezte el, azt ellenértéknek nem minősülő állami támogatásból finanszírozta, ezzel kapcsolatosan adóköteles ellenértéknek minősülő bevétele nem volt.
Ezért a jogerős ítélet megfelel az Áfa. tv. 5. § (1) bekezdésében, 28. § (1) bekezdésében, 33. § (1) bekezdés a) pontjában, (4) bekezdésében, 38-39. §-aiban foglaltaknak.
A Legfelsőbb Bíróság teljes körűen osztja az elsőfokú bíróság ítéletében ellenőrzési eljárási határidőkkel és mulasztási bírság kapcsán kifejtett jogi álláspontját is. E körben csupán a következőkre kíván rámutatni:
Kiegészítő jegyzőkönyv átadásával az adóhatóság nem eshetett késedelembe, mert amíg az adózó a jegyzőkönyvre észrevételt nem tesz, addig kiegészítő ellenőrzést sem lehet végezni, és arról jegyzőkönyvet sem lehet kiadni. Az észrevétel alapján tovább folytatott ellenőrzés határideje viszont 15 nap [Art. 104. § (4) bekezdése]. A kiegészítő ellenőrzés befejezésének dátuma pedig az a nap, amikor a kiegészítő ellenőrzési jegyzőkönyv az adózó részére átadásra kerül [Art. 104. § (1) bekezdése]. A perbeli esetben az ellenőrzés a kiegészítő jegyzőkönyv átadásával 2004. július 9-én befejeződött. A felperes által hivatkozott 2005. január 1-jétől hatályos Art. 92. § (9) bekezdése szerinti jogszabályi rendelkezés 2004. november 12. napjával került kihirdetésre.
Ebből következően, egy korábban már befejezett eljárásra alkalmazni nem lehetett. Az Art. 92. §-a címében is "határidők az ellenőrzési eljárásban" elnevezést viseli, kizárólag az ellenőrzés, mint önálló eljárás szabályait tartalmazza. Nem foglalja magába az első és másodfokú határozat meghozatalát, kiadását, mivel erre nézve az Art. külön speciális szabályokat rögzít. Az ellenőrzést egyébként is jogszabály által meghatározott esetekben hatósági, adóigazgatási eljárás követi és határozattal zárul.
A másodfokú eljárás kezdő napja az a nap, amelyen a másodfokú adóhatósághoz az iratokat felterjesztették [Áe. 15. § (4) bekezdése]. Ennél fogva a 2004. december 15-ei határozat kiadására nem késedelmesen, hanem határidőben került sor. A felperes jogi képviselője által előterjesztett 2004. november 8-ai fellebbezés ugyanis 2004. november 29-én érkezett meg az adóhatósághoz. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az ellenőrzés befejezésének időpontját az Art. határozza meg, az erre vonatkozó jegyzőkönyvek és okiratok mindkét félnek azonos tartalommal állnak a rendelkezésére. Az egyes határidők és időpontok az eljárási szabályok értelmében nem az adóhatóság belső ún. R.1., R.2. bizonylataihoz igazodnak és nem is ezekkel igazolandók. Ennél fogva az R.1 és R.2 beszerzésére vonatkozó bizonyítási indítvány elutasítása is jogszerű volt.
A mulasztási bírságnak és az adóbírságnak az Art. szerinti szabályozásából következően más a jogalapja [Art. 170. § (1) bekezdése, 172. § (1) bekezdés f) pontja, 172. § (12) bekezdése]. A mulasztási bírság kiszabására vonatkozóan az alperes határozata az Áe. 43. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltaknak megfelelő indokolást rögzít. E körben a jogerős ítéletben megállapított tényállás és kifejtett jogi érvelés helytálló. A felperesi felülvizsgálati kérelem alaptalan és a tételes szankcionálásra vonatkozó érvelés tekintetében nem iratszerű. A késedelmi pótlékra vonatkozó döntés is megfelel az Art. szabályainak.
Az adóbírság tekintetében azonban a felperes alappal hivatkozott arra, hogy az általa csatolt okiratokból megállapíthatóan - alperes által sem vitatottan - az adóhatóság rendszeresen ellenőrizte áfa-bevallásait és részére az azokban szereplő összegeket kiutalta. Ezek az iratellenőrzések valóban nem minősülnek az Art. Szabályai szerinti ellenőrzésnek és nem teremtenek ellenőrzéssel lezárt időszakot. Ugyanakkor az alperes és az elsőfokú bíróság tévesen nem értékelte a felperes javára azt a tényt, hogy ezeket az ellenőrzéseket egyetlenegy esetben sem követte megbízólevél kiadása, ellenőrzés, illetve adóigazgatási eljárás lefolytatása. Az adóhatóság ezen eljárása a perbeli esetben azt eredményezte, hogy erre figyelemmel járt el a felperes a tőle el várható körültekintetéssel. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az Art. 172. § (2) bekezdésére alapítottan az adóbírságra vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.284/2005.)