adozona.hu
AVI 2007.7.69
AVI 2007.7.69
Az adóhatóság jogosult az általános forgalmi adó visszaigénylési kérelem kiutalás előtti és utólagos ellenőrzésére is [2003. évi XCII. tv. 26., 37., 182. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999 augusztus - szeptember hónapban vásárolt egy irodaház ingatlant. Az ingatlan adásvételéről szóló számlában a vételára egységesen 25%-os általános forgalmi adó került felszámításra, anélkül hogy a telekre és a felépítményre vonatkozó összeg megbontásra került volna. A felperes e számla alapján 2000, január 25-én benyújtott általános forgalmi adó bevallásában 46 382 000 Ft visszaigényelhető adót vallott, majd önellenőrzéssel ezt az összeget 46 529 000 Ft-ra módosította.
Az adóh...
AVI 2007.7.69 Az adóhatóság jogosult az általános forgalmi adó visszaigénylési kérelem kiutalás előtti és utólagos ellenőrzésére is [2003. évi XCII. tv. 26., 37., 182. §].
A felperes 1999 augusztus - szeptember hónapban vásárolt egy irodaház ingatlant. Az ingatlan adásvételéről szóló számlában a vételára egységesen 25%-os általános forgalmi adó került felszámításra, anélkül hogy a telekre és a felépítményre vonatkozó összeg megbontásra került volna. A felperes e számla alapján 2000, január 25-én benyújtott általános forgalmi adó bevallásában 46 382 000 Ft visszaigényelhető adót vallott, majd önellenőrzéssel ezt az összeget 46 529 000 Ft-ra módosította.Az adóhatóság 2000. május 18-ai határozatával a felperes általános forgalmi adó visszaigénylési kérelmét 33 738 000 Ft tekintetében elutasította, erre vonatkozóan jogosulatlan visszaigénylést állapított meg, 12 791 000 Ft-ot jogszerűnek ítélt, és ki is utalt.
Ez az elsőfokú határozat fellebbezés hiányában 2000. június 9-én jogerőre emelkedett.
A felperes ezt követően 2002. június 15-én felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nyújtott be az APEH elnökéhez, aki a kérelmet elutasította.
Az újabb felügyeleti intézkedés iránti kérelmet a Pénzügyminisztérium Adóigazgatási Főosztálya 2003. március 13-án kelt határozatával alaposnak találta, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította azzal, hogy rendeljenek ki szakértőt annak elbírálására, hogyan lehet külön választani a telek és felépítmény értékét, és ennek megfelelően kell rendelkezni az általános forgalmi adó visszaigénylési kérelemről.
Az új eljárás lefolytatásának eredményeképpen az adóhatóság 2003. szeptember 18-án és december 2-án kelt határozataival a felperes visszaigénylését 4 354 000 Ft-ban jogosulatlannak minősítette, ezen összeg erejéig adókülönbözetet, valamint a felperes terhére 1 300 000 Ft bírságot állapított meg, a fennmaradó 28 784 000 Ft tekintetében pedig a felperes kérelmét elfogadta, ennek az összegnek a kiutalása is megtörtént 2003. szeptember 22-én.
A felperes ezt követően a 28 784 000 Ft késedelmes kiutalása miatt 20 190 652 Ft késedelmi kamat felszámítását és kiutalását kérte az adóhatóságtól az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 27. § (6) bekezdése alapján.
Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmének részben adott helyt. Megállapította, hogy 338 000 Ft késedelmi kamat jogszerű, ebből 245 000 Ft kifizetéséről rendelkezett.
Az adóhatóság határozatának indokolása szerint csak az új eljárás keretében a szakértői vélemény alapján lehetett eldönteni, hogy mi az az általános forgalmi adó visszatérítési igény, mely a felperes részéről jogszerű volt, miután az általa benyújtott számla nem volt megfelelő, ezért a 2003. szeptember 18-án kelt határozat meghozatalától járt a felperes részére kamat.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, az elsőfokú határozatot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: új Art.) 37. § (6) bekezdése alapján, figyelemmel a 26. § (1) bekezdésére, valamint 182. § (1) bekezdésére, továbbá az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 46. §-ára helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok megváltoztatását és az általa igényelt kamat összegének kiutalását kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta azt az álláspontját, hogy amennyiben a megfelelő fizetendő adó összegét az adóhatóság állapítja meg, az Art. 37. § (4) bekezdése alapján csak az erről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül köteles az általános forgalmi adó visszatérítésére.
Az elsőfokú bíróság 9. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy a perbeli esetben az adóhatóság határozattal állapította meg a visszaigényelhető adó összegét az 1999. IV. negyedév vonatkozásában. E határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kellett teljesítenie a kiutalást.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes felülvizsgálati kérelmében, majd az utóbb benyújtott kiegészítő észrevételében elsődlegesen azt hangsúlyozta, hogy a felperes önadózás folytán vallotta be az adott időszakban 1999. IV. negyedévében az általa fizetendő, illetőleg levonható általános forgalmi adót. Ezért alapvetően tévesnek ítélte az adóhatóság és az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontját, mely szerint a perbeli esetben az adóhatóság határozattal állapította volna meg a levonható általános forgalmi adó összegét. Ezért álláspontja szerint az általános forgalmi adó visszaigénylése esetén egyértelműen az Art. 25. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazandó, mely szerint a költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést) az adózó önadózással állapítja meg. Ebből következik az, hogy a visszaigényelni szándékozott általános forgalmi adó összegét tartalmazó bevallás benyújtásának hónapját követő hó utolsó napján volt esedékes a felperes általános forgalmi adó visszaigénylése. Az Art. 37. § (4) bekezdés második mondata értelmében a kiutalásra nyitva álló határidő (az összeg nagysága miatt) 45 nap volt. Az adóhatósági adó-megállapítás tehát nem a perbeli esetre vonatkozott, ezért az adóhatóság és az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott 37. § (4) bekezdés utolsó mondata a felperes álláspontja szerint nem volt alkalmazható.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt megállapítja, helyesen rendelkezett az elsőfokú bíróság akként, hogy a perbeli eljárásban az új Art. rendelkezéseit kell alkalmazni a 180. § (1) bekezdése, és a 182. § (1) bekezdés értelmében. Ugyanakkor rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a régi Art. 3. § (1) bekezdés b) pontjában, 27. § (6) bekezdésében, 67. § (2) bekezdésében, 84. § (4) bekezdésében foglalt szabályozás tartalmilag azonos az új Art. 4. § (1) bekezdés b) pontjában, 37. § (6) bekezdésében, 135. § (4) bekezdésében és 165. § (2) bekezdésében foglaltakkal. Az eltérés csupán annyiban mutatkozik, hogy az új Art. 37. § (6) bekezdése nem utal vissza a 37. § (4) bekezdésére, szemben a régi Art. szerinti 27. § (6) bekezdése szerinti rendelkezéssel.
A perbeli jogvita tárgya és eldöntendő kérdése kifejezetten az volt, hogy a felperes általános forgalmi adó visszaigénylési joga mikor nyílt meg, ehhez képest mikor volt esedékes az adóhatóságnak az a kötelezettsége, hogy a megállapított, jogszerűen járó általános forgalmi adó összegét a felperes részére visszautalja, és ehhez képest esett-e olyan késedelembe az adóhatóság, amely a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeként kamatfizetési kötelezettséget állapít meg a terhére.
A nem vitatott tényállás szerint a felperes a 2000. január 25-én benyújtott általános forgalmi adó bevallásában az 1999. IV. negyedévére vonatkozóan a módosított összegben 46 529 000 Ft általános forgalmi adót igényelt vissza az adóhatóságtól. Kétségtelen tény, a felperes helyesen mutatott rá arra, hogy ez a bevallás a felperes részéről az önadózás keretében történt, és amely a fő szabály szerint mind a régi Art. 27. § (4) bekezdése, mind az új Art. 37. § (4) bekezdése alapján az igény beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 45 napon belül ki kell utalni. Az önadózás keretében benyújtott igény elbírálása előtt azonban az adózónál az elsőfokú adóhatóság 1999 október - december időszakra általános forgalmi adó ellenőrzést folytatott le, és ennek az ellenőrzésnek eredményeképpen megindult adóigazgatási eljárásban hozta meg a 2000. május 18-án kelt határozatát, amellyel a felperes (E. Kft. jogelődje) terhére 33 738 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyet egyúttal jogosulatlan visszaigénylésnek minősített. A fennmaradó 12 791 000 Ft visszaigényelt általános forgalmi adót jogszerűnek ítélte, ezért azt a felperes számára kiutalta. Ez az elsőfokú határozat 2000. június 9-én fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Ez azt jelenti tehát, hogy a felperes részére az általános forgalmi adó összegének meghatározása már nem az önadózás keretében történt, hiszen a kiutalás előtt az adóhatóság ellenőrzést tartott, majd adóigazgatási eljárás következtében hozott határozatával a visszaigényelt összeg egy részét jogosulatlannak minősítette. Ezt a határozatot semmisítette meg utólag a Pénzügyminisztérium 2003. március 13-án kelt határozatával és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú adóhatóságot.
Az új eljárás eredményeképpen meghozott határozattal állapította meg az adóhatóság, hogy a felperes által visszaigényelt általános forgalmi adóból mely rész az amely jogszerű, és mely rész az ami továbbra is jogosulatlan visszaigénylésnek, adókülönbözetnek minősült - perbeli esetben 4 353 000 Ft, és ezen összeg alapján a felperesre 1 300 000 Ft bírságot is kiszabtak. Ebben az időpontban 2000. szeptember 18-án született meg tehát az az adóhatósági határozat, amely megállapította, hogy a felperes adó-visszaigényléséből mi volt az az összeg ami jogszerű volt. Az adóhatóság az ekkor megállapított jogszerű összeget 28 784 000 Ft-ot 2003. szeptember 22-én a felperes részére ki is utalta.
Az új Art. 135. § (4) bekezdése tehát rendelkezik a perbeli esetről, amely szerint, "ha az adóhatóság határozata ... jogszabálysértő, melynek következtében az adózónak visszatérítési igénye keletkezik, az adóhatóság a visszatérítendő összeg után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet, kivéve, ha a téves adó-megállapítás az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett érdekkörében felmerült okra vezethető vissza."
A perbeli esetben tehát az adóhatóság a pénzügyminisztériumi határozat szerint téves határozatot hozott a felperesnek visszatérítendő általános forgalmi adó összegéről, ennek következtében azonban új eljárást rendeltek el, az új eljárás határozta meg pontosan azt az összeget, amely alapján a felperes részére megállapítható volt a jogszerűen visszatérítendő összeg.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy visszaélésre ad lehetőséget az adóhatóságnak az az eljárása, hogy az önbevallás útján benyújtott adó visszaigénylési kérelmet elutasítja, és ez által jogszabályok esetleges kijátszásával a visszaigénylők terhére hárítja ennek pénzügyi következményeit. Az adóhatóság jogosult az általános forgalmi adó visszaigénylési kérelem kiutalás előtti és utólagos ellenőrzésére is.
Jelen esetben ilyen ellenőrzést folytatott az adóhatóság a felperesi kérelem körében. Amennyiben a felperes visszaigénylési kérelme minden elemében megfelelt volna a jogszabályi követelményeknek, úgy az ellenőrzést nem követte volna adóigazgatási eljárás, - amelynek során határozathozatallal állapította meg az adóhatóság a jogszerűen visszaigényelhető adó összegét - hanem valóban a bevallás alapján megtörténhetett volna az adó visszatérítése.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság és az adóhatóság helytállóan állapította meg a visszaigényelt összeg esedékességét, és ehhez képest helytálló volt a felperesnek járó kamat összegéről történő rendelkezés is.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.249/2005.)