adozona.hu
AVI 2007.7.68
AVI 2007.7.68
Helyi adó esetén az egyes tevékenység végzésének helyeire osztott nettó-árbevétel összegének meg kell egyeznie a teljes nettó-árbevétellel (1990. évi C. tv. 39. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú helyi adóhatóság a felperesnél 1999-2002. évekre iparűzési adóellenőrzést tartott. Az ellenőrzés a rendelkezésre álló íratok alapján megállapította, hogy 1999-ben a felperes a helyi adó megosztással kapcsolatos számítási hibát vétett. 2000. évben nem tett eleget feltöltési kötelezettségének, ezért mulasztási bírságot állapított meg, 2001-ben túlfizetése keletkezett, 2002-ben pedig a közvetített szolgáltatások téves megállapítása, illetőleg a megosztással kapcsolatos számítási hiba...
AVI 2007.7.68 Helyi adó esetén az egyes tevékenység végzésének helyeire osztott nettó-árbevétel összegének meg kell egyeznie a teljes nettó-árbevétellel (1990. évi C. tv. 39. §).
Az elsőfokú helyi adóhatóság a felperesnél 1999-2002. évekre iparűzési adóellenőrzést tartott. Az ellenőrzés a rendelkezésre álló íratok alapján megállapította, hogy 1999-ben a felperes a helyi adó megosztással kapcsolatos számítási hibát vétett. 2000. évben nem tett eleget feltöltési kötelezettségének, ezért mulasztási bírságot állapított meg, 2001-ben túlfizetése keletkezett, 2002-ben pedig a közvetített szolgáltatások téves megállapítása, illetőleg a megosztással kapcsolatos számítási hiba miatt adóhiány keletkezett.Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott 2004. szeptember 7-én kelt elsőfokú határozat a felperes terhére 215 400 Ft adóhiány, 107 700 Ft adóbírság, 51 368 000 Ft késedelmi pótlék, és 194 880 Ft mulasztási bírságfizetési kötelezettséget állapított meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság 2004. november 4-én kelt határozatával az elsőfokú határozat 2002. évre vonatkozó fizetési kötelezettségét 2001. évre vonatkozó adó jóváírási döntését helybenhagyta, a 2000. évre vonatkozó mulasztási bírság megállapítása tekintetében hozott döntést megsemmisítette és e körben az adóhatóságot új eljárásra utasította.
A felperes keresetében e határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte, (a mulasztási bírságra vonatkozó részen kívül).
Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát hatályon kívül helyezte - az elsőfokú határozatra is kiterjedően -, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Ítéletét a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. § (1), (2) bekezdésére, 36. § és 37. § (1) bekezdésére, valamint a törvény mellékletének 5. pontjára alapította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes jogszerűen térhetett át 2002-ben arra a módszerre, hogy a %-os adómérték számításánál nem alkalmazott egy, vagy több tizedesjegy pontosságú számítást, ekkor a jogszabály ezt nem is tette kötelezővé. Az adóalap megosztás 2002-ben csak annyiban változott, hogy nem létszám, hanem személy jellegű kifizetés arányában került sor az adóalap megosztására.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperesnek az volt az álláspontja, hogy nem volt jogszabálysértő a határozata, az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Htv. mellékletének 6. pontjában foglaltakat. Az adózó ugyanis nyilatkozott a számítás menetéről és módszeréről, amit az adóhatóság elfogadott. Ennek a nyilatkozatnak az utólagos megváltoztatására nem volt lehetőség. Amennyiben az adózó úgy ítélte meg, hogy számítási hibát vétett, akkor ezt önellenőrzéssel kellett volna helyesbítenie.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A nem vitatott ítéleti tényállás szerint a helyi adóhatóság a felperesnél 1999-2002. évben végzett helyi iparűzési adónemben ellenőrzést. A felek között nem volt vitás, hogy a felperes gazdálkodónál 1999 és 2000-ben több telephely is működött, ezért az iparűzési adóalapot meg kellett osztani. Az sem volt vitás, hogy 2001-ben - a vizsgált harmadik évben - az sz.-i telephely megszűnt, ezért ebben az évben nem került sor az adóalap megosztásra, míg a negyedik vizsgált évben 2002-ben ismét több telephelyen működtek, ezért ebben az évben is megosztást alkalmazott. A peres felek között a perbeli ellentét abban volt, hogy a helyi iparűzési adóalapot milyen módszer szerint osztotta meg a felperes, ennek következtében helytálló volt-e az adóhatóság azon megállapítása, mely szerint a helytelen módszer alkalmazása miatt a felperes terhére adóhiány keletkezett.
A perbeli időben hatályos Htv. 37. § (1) bekezdése alapján a vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) folytatja.
A 39. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a vállalkozónak az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenysége során hogyan kell kiszámítania az adó alapját. A 39. § (1) bekezdéséhez a törvény melléklete tartalmazza azokat az elveket, amelyek szerint a vállalkozó a nettó árbevételét a különböző telephelyen végzett tevékenység között meg kell osztania. A megosztás elvét, menetét rögzíteni kell a vállalkozási tevékenység végzésének helyei között, a megosztott nettó árbevételnek a tevékenység végzésével arányosnak kell lennie. Az egyes tevékenység végzésének helyeire osztott nettó árbevétel összegének meg kell egyeznie a teljes nettó árbevétellel. Az 5. pont szerint a három egymást követő adóév folyamán egyféle megosztási módot lehet alkalmazni.
A perbeli esetben az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján helytállóan állapította meg azt, hogy a felperes 1999. és 2000. években egyféle módszerrel, a foglalkoztatott létszám arányában végezte el az egyes telephelyei között az adóalap megosztást. 2001. évben nem történt megosztás, mivel az egyik telephely megszűnt, így csak egy telephelyen végzett jövedelemszerző tevékenységet. 2002-ben pedig, amikor újból két telephelye működött, lényegében annyiban változtatta meg a megosztás módszerét, hogy nem létszám, hanem a személyi jellegű kifizetés arányában került sor az adóalap megosztására.
Az adóhatóság a 2002-ben történt másfajta adóalap módszert nem kifogásolta, hanem kizárólag az volt az álláspontja, hogy a felperes számítási módja kifogásolható, mégpedig a számítás tizedes pontossága között tett olyan különbségtételt, amely az adóalap eltérő megítélését jelentette.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontjával, hogy az adóhatóság tévedett a számítási mód megkülönböztetésében a tizedes pontossági számítás alapján. Az adóhatóság által vizsgált években ugyanis a hatályos törvényi rendelkezések nem írták elő azt a számítási, matematikai pontossági módot, amelyet az adóhatóság a felperesen számon kért. A törvényi rendelkezés ezekben az években kizárólag arról rendelkezett, hogy a megosztást milyen számítási módszerrel lehet elvégezni, illetőleg, hogy amennyiben az adózó valamely számítási módot kiválaszt, akkor ahhoz az egymást követő években ragaszkodnia kell.
A felperes a számítási módjának megválasztásában a vizsgált években betartotta a jogszabályi előírásokat, ezeket az adóhatóság sem kifogásolta. Az adóhatóság által kifogásolt számítási mód a tizedes pontosság tekintetében nem volt jogszabályi előírás, így ezeket a felperes nem is sértette meg.
Ezen túl egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet azon megállapításaival is, hogy a felperes gyakorlatilag a tizedes pontosságú módszert konzekvensen alkalmazta. Így az adóhatóság nem járt el jogszerűen, amikor a felperes terhére emiatt adóhiányt, illetőleg szankciókat állapított meg. Nem vitás tény, hogy a 2003. január 1-jétől hatályos Htv. - melyet a 2002. évi XLII. törvény módosított - már tartalmazza azt az előírást a melléklet 5. pontjában, mely szerint az adóalap megosztásra vonatkozó számításokat a kerekítés általános szabályainak alapul vételével négy tizedesjegy pontossággal kell elvégezni. A vizsgált időszakban ez a jogszabály még nem volt hatályban, ezért ennek betartását számon kérni nem lehetett.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.(Legf. Bír. Kfv. I. 35.246/2005.)