adozona.hu
AVI 2007.6.58
AVI 2007.6.58
A méltányos eljárás alapelvéből nem következik az, hogy az adóhatóság a jogszabályi feltétel hiányában is dönthetne az adó-visszatérítésről [1990. évi XCI. tv. 1. § (6) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1998-2000 évekre, illetve 2001. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adónemben ellenőrzést végzett, melynek eredményeként hozott elsőfokú határozatokat az alperes helybenhagyta.
A 2003. január 13. napján hozott határozatban (továbbiakban: határozat 1.) az alperes 1998-2000. évre vonatkozóan a felperes terhére 296 154 Ft szja. adókülönbözetet állapított meg, amiből 285 204 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest 142 602 Ft adóbír...
AVI 2007.6.58 A méltányos eljárás alapelvéből nem következik az, hogy az adóhatóság a jogszabályi feltétel hiányában is dönthetne az adó-visszatérítésről [1990. évi XCI. tv. 1. § (6) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 1998-2000 évekre, illetve 2001. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adónemben ellenőrzést végzett, melynek eredményeként hozott elsőfokú határozatokat az alperes helybenhagyta.A 2003. január 13. napján hozott határozatban (továbbiakban: határozat 1.) az alperes 1998-2000. évre vonatkozóan a felperes terhére 296 154 Ft szja. adókülönbözetet állapított meg, amiből 285 204 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest 142 602 Ft adóbírság, 85 499 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Megállapította, hogy az ingatlanértékesítésből származó 12 390 138 Ft jövedelemből annak teljes összege után igénybe vehető 2 478 928 Ft lakásszerzési kedvezményre vonatkozó törvényben meghatározott feltételeket a felperes 2001. december 22-én teljesítette ezért az adóhiányból 219 294 Ft-ot nem kell megfizetnie. Az ingatlanértékesítésből származó bevallott jövedelme után befizetett, de részére visszajáró 2 192 824 Ft kiutalásáról az adóhatóság a határozat jogerőre emelkedése után intézkedik.
A 2003. január 13. napján hozott jogerős alperesi határozat (továbbiakban: határozat 2.) a felperes javára 7780 Ft, terhére 2 094 188 Ft összegű jogosulatlan visszaigénylést, 156 766 Ft adótartozást állapított meg. Kötelezte a felperest az adótartozásnak és 104 709 Ft adóbírságnak a megfizetésére. A felperes javára mutatkozó adókülönbözet kiutalásáról nem rendelkezett, mivel azt az adótartozás összegének meghatározásakor figyelembe vette.
A felperes keresetében mindkét alperesi határozat bírói felülvizsgálatát kérte.
A határozat 1. tekintetében kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság az adóhiány összegét 12 390 Ft-ra, az adóbírságot 6195 Ft-ra szállítsa le, illetve mérsékelje, a késedelmi pótlékot törölje, mivel adófolyószámláján 138 900 Ft túlfizetés állt fenn. Helyezze hatályon kívül a 2001. évre vonatkozó megállapításokat, állapítsa meg, hogy a 2000. évre 46 200 Ft családi kedvezmény illette meg. Kötelezze az alperest 268 826 Ft és ezen összeg után 2003. február 28. napjától járó kamat megfizetésére.
A határozat 2. tekintetében annak megállapítását kérte, hogy adó-visszaigénylése jogszerű volt. 2001. évi adóbevallási kötelezettségének eleget tett, adótartozása nem keletkezett. Kérte az adóbírságra vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését és annak megállapítását, hogy a bevallás szerinti 36 000 Ft összegű családi adókedvezmény megilleti, és az alperes kötelezését 116 709 Ft és ezen összeg után 2003. február 28. napjától járó kamat megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét csak kis részben, a határozat 1. kapcsán, kizárólag a 138 900 Ft összegű túlfizetés tekintetében találta alaposnak. Ezért az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és e körben az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az új eljárásra nézve előírta, hogy az alperesnek le kell vonnia a túlfizetés számszaki konzekvenciáit, és az elszámoláskor figyelemmel kell lennie a felperest 1998. év vonatkozásában terhelő 720 Ft többlet adófizetési kötelezettségre is. Egyebekben az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 40. § (2)-(6) bekezdésében, (9) bekezdésében, 62. § (1) és (2) bekezdésében, 63. § (1)-(3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő döntést hozott a felperes ingatlanszerzéssel keletkezett jövedelmének megállapításakor, a lakásszerzési kedvezménnyel kapcsolatos ténymegállapítások, családi adókedvezmény érvényesíthetősége, adó-visszaigénylés jogszerűsége és az alkalmazott jogkövetkezmények tekintetében.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak "megváltoztatását". Érvelése szerint 2000. évi adóbevallásában az örökölt ingatlan teljes értékét törvényesen vonta le a jövedelem számításakor, ezért nem keletkezett 285 204 Ft adóhiánya, így annak jogkövetkezményei is törvénysértőek. Kérte az alperes kötelezését az adóbírság és adópótlék visszafizetésére. Kifejtette, hogy a 2000. évre ingatlaneladás után befizetett 2 258 734 Ft összegű forrásadót a 2001. évi adóbevallásában jogszerűen igényelte vissza, így adótartozása nem keletkezett, az adóbírság kiszabása jogszabálysértő. 2001. évre családi adókedvezmény címén a bevallásában szereplő 36 000 Ft megillette, annak 12 000 Ft-tal történő csökkentése jogsértő volt, ezért az alperes annak visszafizetésére köteles. Hivatkozott az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak megszegésére.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részének hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 18. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
Felülvizsgálati kérelmében a felperes a tényállás kapcsán jogszabálysértésre nem hivatkozott. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben megállapított tényállást a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben irányadónak tekintette.
E szerint a felperes az 1998. június 10-én kelt adásvételi szerződéssel értékesítette a B., T. u. 18. szám alatt lévő 113 arányban tulajdonát képező lakásingatlant. Az ebből származó jövedelme 1 566 666 Ft volt. Az 1998. június 15-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a B., U. u. 7. szám alatti lakásingatlan 214 tulajdoni hányadát, amire 6 250 000 Ft-ot fordított, ezért ingatlanértékesítéssel összefüggésben 1998. évben tényleges adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. A felperes erre az évre vonatkozóan bevallásában lakásszerzési kedvezményt érvényesített.
A V. u. 7. szám alatti lakásingatlanon további 1/4-1/4 tulajdoni hányadot öröklés, illetve vétel jogcímén 1999. április 28-án, illetve 2000. szeptember 18-án szerezte meg. Az ingatlan 1/4-én édesanyja haszonélvezeti joggal rendelkezett.
A felperes 2000. november 13-án kelt adásvételi szerződéssel értékesítette a V. u. 7. szám alatti ingatlant. A szerződés aláírásakor a haszonélvező haszonélvezeti jogáról lemondott. A szerződés szerinti vételár 25 000 000 Ft volt, a megállapodásban a felek a haszonélvezeti jog értékéről nem rendelkeztek.
A 2000. szeptember 7-én kelt adásvételi szerződéssel a felperes 1/2 részben tulajdonosa lett a B., M. sétány 13. szám alatti beépítetlen lakóteleknek. Az erre a felépült lakóház használatbavételi engedélyét 2001. december 22-én kapta kézhez.
A felperes 2000. évi bevallásában ingatlanértékesítésből származó jövedelmét 11 293 672 Ft-ban tüntette fel, amelyre tekintettel 2 258 734 Ft fizetendő adót vallott. Ezzel szemben az alperes határozatában az ingatlanértékesítésből származó jövedelem összegét 12 390 138 Ft-ban állapította meg, a fizetendő adót pedig 2 478 028 Ft-ban. A bevallás és az alperesi határozat közötti eltérés abból adódik, hogy az alperes meghatározta a vagyoni értékű haszonélvezeti jog értékét (1 250 000 Ft-ban), ezzel az összeggel csökkentette a felperes ingatlan-átruházásból származó, szerződés szerinti 25 000 000 Ft-os értéket 23 750 000 Ft-ra. Ezt az összeget megnövelte a korábban érvényesített lakásszerzési kedvezmény alapjával, az 1 566 000 Ft-tal, és az így megállapított összegből vonta le az ingatlan megszerzésének költségeit. Megállapította egyben azt is, hogy a felperes az ingatlanértékesítésből származó 12 390 138 Ft jövedelméből igénybe vehető 2 478 028 Ft lakásszerzési kedvezményre vonatkozó feltételeket a használatbavételi engedély időpontjával, azaz 2001. december 22. napjával teljesítette. A 2000. évi ingatlanértékesítésből származó jövedelem teljes összegére érvényesíthető lakásszerzési kedvezmény kapcsán adó-visszatérítésre, a visszajáró összeg kiutalására csak külön határozatban kerülhet sor.
A felperes 2001-ben egy gyermeket nevelt saját háztartásában férjével közösen. A Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal (továbbiakban: PMTÁH) a felperes férjének 2001. augusztus végéig folyósított iskoláztatási támogatást, ezt 2001. szeptember 1. napjával megszüntette. A felperes 2001 évi bevallásában a teljes évre, 36 000 Ft családi kedvezményt érvényesített. Az alperes a jogosultságát 8 hónap figyelembevételével 24 000 Ft-ban fogadta el. A PMTÁH a 2001. szeptembertől-2002. augusztusig járó nevelési ellátást - egy utóbb becsatolt igazolásra figyelemmel - a felperes férje részére 2002 szeptemberében számfejtette.
A felperes a 2001. évre vonatkozó szja. bevallásába - megfizetett adóelőleg címén - 2 258 734 Ft-ot állított be. Az alperes az adóelőleg-befizetés összegét 0 Ft-ban határozta meg azzal, hogy a bevallás szerinti összeg a 2000. évi ingatlanértékesítéssel összefüggésben megfizetett adó. Erre figyelemmel rögzítette a felperes adótartozását 156 766 Ft-ban, a jogosulatlan visszaigénylés összegét 2 094 188 Ft-ban.
A 2000. évi ingatlanértékesítésből származó jövedelmet vitató felülvizsgálati érvelés kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a V. u. 7. szám alatti lakásingatlannak csupán 1/4-ét szerezte meg a felperes öröklés jogcímén, 3/4ének vétel jogcímén lett tulajdonosa, haszonélvezeti joggal terhelten. Az Szja. tv. 62. § (2) bekezdése értelmében öröklés esetén a megszerzésre fordított összeg az, amelyet az illeték megállapításához figyelembe vettek. Ez pedig a perbeli esetben az alperesi határozat szerinti 3 317 100 Ft [1990. évi XCIII. törvény 13. §, 15. §, 72. § (1) és (4) bekezdése]. Hangsúlyozza továbbá a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az alperes nem csupán a megszerzésre fordított összeg bevalláshoz képest eltérő megállapítása miatt írt elő a felperes terhére adókülönbözetet, hanem a haszonélvezeti joggal kapcsolatos megállapításokra is figyelemmel és amiatt, hogy a felperes a levonható költségek összegét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően számította ki. Ez utóbbiak jogszerűségét a felperes felülvizsgálati kérelmében már nem vitatta. Téves tehát az az érvelése, mely szerint az örökösödési illeték alapjának alapulvétele eredményezte a 285 204 Ft adóhiány terhére történő megállapítását.
A lakásszerzési kedvezmény érvényesítése tekintetében az alperes és az elsőfokú bíróság jogszerű álláspontra helyezkedett.
Az Szja. tv. 1. § (6) bekezdése értelmében ugyanis az adót - egyes kivételekkel - naptári évenként, az összes jövedelem alapján kell megállapítani és megfizetni, valamint az adóbevételek folyamatossága érdekében adóelőleget fizetni. Az adóelőleg megfizetésére az adóbevallás időszakát megelőzően kerül sor, és nem a bevallás benyújtásával egy időben. A 2000. évi lakásértékesítés után befizetett forrásadó ezért adóelőlegnek nem minősíthető.
A magánszemélynek továbbá az ingatlan átruházásból származó jövedelme után az adót az adóévről benyújtandó szja. bevallásában kell megállapítania, és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetnie [Szja. tv. 63. § (1) bekezdése]. A 2000. évi ingatlan-átruházásból származó jövedelmet tehát a felperesnek 2001 márciusáig kellett bevallania és befizetnie. Mivel a 2000. évi ingatlanértékesítésből szerzett jövedelmét az Szja. tv. 63. § (2) bekezdésében foglaltak szerint 2001. december 22-én lakáscélra fordította, az ezen összeg után megfizetett adót visszaigényelhette. Az adó-visszatérítést azonban csak a lakáscélú felhasználás igazolásával, és az adóhatóságnak történő bejelentéssel érvényesíthette volna. A befizetett adó visszatérítéséről ugyanis az adóhatóság - adóigazgatási eljárás keretében - határozattal dönt, és ebben rendelkezik a lakásszerzési kedvezmény visszautalásáról. [Szja. tv. 63. § (2)-(3) bekezdése, Art. 75. § (1)-(2) bekezdés b) pontja, (3) bekezdése]. A lakásszerzési kedvezmény csak ingatlanértékesítéssel összefüggő adófizetési kötelezettséggel szemben érvényesíthető és ahhoz az adóévhez kapcsolódik, amikor ezen a jogcímen jövedelem keletkezik. Lakásszerzési kedvezmény adóbevallásban történő érvényesítésére tehát csak akkor van lehetőség, ha az újabb lakás megszerzése az ingatlanértékesítésből származó jövedelem bevallására nyitva álló határidő előtt megtörténik.
Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által hivatkozott útmutató nem jogszabály, ugyanakkor helyes értelmezéssel az is az alperesi és jogerős ítéletben rögzített, szja. szabályainak megfelelő jogi álláspontot támasztja alá.
A 2001. január 1-jétől hatályos Szja. tv. 40. § (6) bekezdése értelmében családi kedvezmény érvényesítésére az a magánszemély jogosult, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint nevelési ellátásra jogosult. A jogosult a vele közös háztartásban élő házastársával a családi kedvezményt az adóév végén megoszthatja, feltéve, hogy a megosztás tényéről nyilatkozatot adnak és egymás adóazonosító jelét feltüntetik. Jogosultsági hónapnak csak az a hónap minősül, amelyre a nevelési ellátást ténylegesen folyósítják [Szja. tv. 40. § (2) bekezdése, (9) bekezdése].
Ebből, valamint az irányadó tényállásból következően a jogerős ítélet és az alperesi határozat kapcsán jogsértés nem állapítható meg a következők miatt: nem a felperes, hanem férje volt jogosult a családi adókedvezmény érvényesítésére. A felperes és férje a megosztásra nem nyilatkozott, bevallásaikban egymás adóazonosító jelét nem tüntették fel, nevelési ellátás folyósítása nélkül pedig jogosultsági hónap nem állapítható meg.
Az Art. 1. § (6) bekezdése szerinti törvényhelyet az alperes nem szegte meg. A felperes ugyanis adótartozás mérséklése, illetve fizetési könnyítés iránti kérelmet nem nyújtott be. A méltányos eljárás alapelvéből - azaz a körültekintő és igazságos ügyintézés követelményéből - pedig nem következik az, hogy az adóhatóság a jogszabályi előírásoktól eltérő rendszerben is dönthet az adóvisszatérítésről, családi kedvezményről.
Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor arra, hogy az alperes a ténylegesen folyósított nevelési ellátás után a felperes részére családi adókedvezményt állapított meg, nem a PMTÁH "mulasztását" szankcionálta a felperes felé, hanem az adójogszabályoknak való megfelelőséget vizsgálta. A felperes javára szóló körülményeket eljárása során értékelte, mivel a jogosulatlan visszaigénylés összegéhez kapcsolódó bírságot - kivételes méltányosságot gyakorolva - 50% helyett 5%-ban állapította meg.
A felperes továbbá nem igazolt egyetlen olyan adatot sem, amely az Art. 1. § (5) bekezdése szerinti szabály megszegésére utalt volna.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta [Pp. 274. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.106/2005.)