adozona.hu
AVI 2006.12.136
AVI 2006.12.136
Valamely termék származó voltát a termék kiszállításkori, exportáláskori, kivitelkori helyzete és az akkor hatályos jogszabályok alapján kell megítélni [1995. évi C. tv. 141. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes női felsőruházati termékek aktív feldolgozását végzi Magyarországon és Romániában. A Németországba visszaszállított áruknak a páneurópai kummulációs megállapodások alapján járó kedvezményes elbírálásához a származást a vámhivatal által kiállított EUR 1. szállítási bizonyítvánnyal igazolta.
A német vámigazgatás - egy korábbi vizsgálat eredményére figyelemmel, utólagos megerősítés céljából - 29 db 2000-2001. években kiállított EUR 1. szállítási bizonyítványt küldött vissza. Ennek al...
AVI 2006.12.136 Valamely termék származó voltát a termék kiszállításkori, exportáláskori, kivitelkori helyzete és az akkor hatályos jogszabályok alapján kell megítélni [1995. évi C. tv. 141. §]
A felperes női felsőruházati termékek aktív feldolgozását végzi Magyarországon és Romániában. A Németországba visszaszállított áruknak a páneurópai kummulációs megállapodások alapján járó kedvezményes elbírálásához a származást a vámhivatal által kiállított EUR 1. szállítási bizonyítvánnyal igazolta.A német vámigazgatás - egy korábbi vizsgálat eredményére figyelemmel, utólagos megerősítés céljából - 29 db 2000-2001. években kiállított EUR 1. szállítási bizonyítványt küldött vissza. Ennek alapján a szolnoki vámhivatal ellenőrzést végzett. 2003. október 16-án felhívta a felperest a származást alátámasztó dokumentumok becsatolására. Az erre adott határidőt több ízben - utoljára 2004. május 5-ig - meghosszabbította.
Az első fokon eljárt vámhivatal határozatában az EUR 1. szállítási bizonyítványok utólagos megerősítését elutasította, és ezzel egyidejűleg a felperest szállítási bizonyítványokként 100 000 Ft (összesen 700 000 Ft) vámigazgatási bírsággal sújtotta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2004. szeptember 1-jén hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 141. § (4) bekezdésében, a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 219. § (2) bekezdésében, az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodásban és záróokmányában megjelölt 4. sz. jegyzőkönyv (továbbiakban: Jegyzőkönyv) >II. cím 17. cikk 3. pontjában, 28. cikkében, a 2003. évi CXXVI. törvény (továbbiakban: EU Vht.) 75. § (1) bekezdés b) pontjában, az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 27. § (1) bekezdésében, 62. és 66. §-aiban foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes, noha három évig köteles a származást igazoló dokumentumok megőrzésére, felhívásra - meghosszabbított határidő alatt - sem nyújtott be dokumentumokat.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Érvelése szerint a megerősítés elutasítása egy korábbi kedvezményt biztosító határozat visszavonását, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogainak sérelmét jelenti. A bírság kiszabása jogalap nélküli. Az alperes jogsértően hivatkozott az okiratok hiányára, azokat hivatalból is beszerezhette volna, a származó helyzet beszállítói nyilatkozatokkal is igazolható lett volna. Az alperes tévesen nem alkalmazta a közösségi jog teljes anyagát. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az Áe. 10. §-ában, 61. § (5) bekezdésében, 66. § (2) bekezdésében, a Jegyzőkönyvben, a 2913/92/EGK rendeletben, (továbbiakban: Vámkódex) 8. és 9. cikkében, a 2454/93/EGK rendeletben (továbbiakban: Vámkódex Vhr.) az 1207/2001/EK rendeletben (továbbiakban: Rendelet), az EU Vht. 75. § (1) bekezdésében foglaltakra, az Európai Bíróság esetjogára, a BH 2001.505. alatt közzétett határozatra.
Az elsőfokú bíróság a felperes a keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperes az utólagos megerősítéshez szükséges dokumentumokat nem csatolta, és alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes nem élt a hivatalbóli bizonyítás lehetőségével.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Fenntartotta keresetben is kifejtett jogi álláspontját. Előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmet is előterjesztett.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint valamely termék származó voltát a termék kiszállításkori, exportáláskori, kivitelkori helyzete és az akkor hatályos szabályok alapján kell megítélni. Ezt támasztja alá az ezzel kapcsolatos - későbbiekben részletesen ismertetésre kerülő - szabályozás és az utólagos megerősítési eljárás jogintézménye is.
A felperes által hivatkozott Rendelet az Európai Közösség és egyes országok (azaz a tagállamok) közötti preferenciális kereskedelemre irányadó rendelkezések alapján az EUR 1. szállítási bizonyítványok kiadásának, számlanyilatkozatoknak és az EUR 2. nyomtatványok kiállításának, egyes exportőri engedélyek kiadásának megkönnyítésére irányuló eljárások szabályait tartalmazza. Magyarország a perrel érintett EUR 1. szállítási bizonyítványok kiállításakor nem volt tagállam. 2004. május 1-jétől tagállam ugyan, de a vitatott szállítási bizonyítványok nem az Európai Közösség és egy tagállam, illetve tagállamok közötti relációban kerültek alkalmazásra. A perbeli esetben a származó helyzetet sem e személyi és tárgyi körben kell vizsgálni. Ezért a Rendelet jelen esetben a közigazgatási és bírósági ügyre nézve irányadó szabályozást nem tartalmaz, és a felperesnek a Rendelet szerinti beszállítói nyilatkozatokra alapított érvelése ezért és a következők miatt is téves:
Magyarország és az Európai Közösség és annak tagállamai között társulás létesítéséről szóló Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) 34. cikke értelmében (kihirdette ugyancsak az 1994. évi I. tv.) a Jegyzőkönyv határozza meg az e Megállapodásban előirányzott vámkedvezmények alkalmazásához a származási szabályokat. A csatlakozási okmány 22. cikke értelmében a IV. melléklet az okmány szerves részét képezi, és ez a Jegyzőkönyv rendelkezéseit továbbra is fenntartja. A Jegyzőkönyv ezért a közigazgatási és bírósági eljárásra is irányadó szabályozást rögzít, és a felperes által hivatkozott Vámkódex, illetve annak 8.9. cikke nem alkalmazható.
Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy ha, és amennyiben a Vámkódex 8.9. cikkére az Áe. 61. § (5) bekezdésére és az EUR 1. szállítási bizonyítványok vámhivatali kiállítására alapított felperesi érvelését kereset alaposságának igazolására elfogadná, akkor az utólagos megerősítési eljárás jogintézményének létjogosultságát vonná kétségbe. A felperesi álláspont esetén ugyanis csak egyféle döntést (megerősítést) lehetne hozni, ez pedig kizárná a nemzetközi szerződésbe foglalt megerősítési eljárással kapcsolatos kötelezettség teljesítését. Másrészről a kedvezményt nem a magyar vámhatóság, hanem az importőr adja és vonja vissza. Az EU Vht. 2. § (5) bekezdése értelmében pedig, ha a közösségi vámjog - figyelembe véve az (1) bekezdésben foglaltakat - valamely kérdésben nem rendelkezik, vámigazgatási ügyekben az Áe.</a> szabályait kell alkalmazni. Ezért az alperesnek az általa lefolytatott ellenőrzés eredményét határozatba kellett foglalnia [Áe. 42. § (1) bekezdése].
A Jegyzőkönyv - aminek alkalmazását a csatlakozást megelőzően a Vtv. 19. §-a és a Vhr. 32. §-a, 3. sz. melléklete írta elő -, meghatározza többek között a szállítási bizonyítvány kiadására (17. cikk), a származást igazoló okmányok érvényességére (23. cikk), a bizonyító okmányokra (27. cikk) , azok megőrzésére (28. cikk), az adminisztratív együttműködésre (VI. CÍM) vonatkozó előírásokat. Ezen belül a származást igazoló okmányok megerősítésére és a büntetésre vonatkozó szabályokat is (32-34. cikk). Ezek a hazai jogszabályokban is tükröződtek [Vtv. 141. § (4)-(5) bekezdése, Vhr. 219. § (2) bekezdése]. Az alperes eljárása és határozata a nevesített rendelkezéseknek teljes körűen megfelel.
A felperesnek, mint a Jegyzőkönyv hatálya alá tartozónak ismernie kellett a rá vonatkozó szabályozást, ezen belül a bizonyító okmányok körét, amelyek tekintetében megőrzési kötelezettség is terhelte.
Az alperes kizárólag olyan bizonyítékokat kért, amelyeket a Jegyzőkönyv 27. cikke nevesít. A felperes a közigazgatási és peres eljárásban nem volt elzárva attól, hogy igazoló dokumentumait csatolja, de ezzel a lehetőséggel nem élt. Az általa hivatkozott elszámolás nem tartozott a vizsgált okmányhoz.
A másik vámhatóság is elutasította a szállítási bizonyítványok utólagos megerősítését, mivel a felperes okmányokat ott sem csatolt. (14. sz. és 4. sz ítéletek) Azok az alapanyagok, amelyeket a felperes Magyarországon, illetve Romániában feldolgozott Németországból jöttek be, ezért a beszállítói nyilatkozatoknak e perbeli esetben már csak ezért se lehetett jelentősége. Akkor, ha az ügyfél származást igazoló, megőrzési kötelezettség alá eső okiratokat felhívás ellenére, meghosszabbított határidő alatt sem szolgáltat, akkor a közigazgatási szerv az Áe. 27. § (1) értelmében csak azt állapíthatja meg, hogy az ügyfél nem tett eleget a Jegyzőkönyvben meghatározott okmánybenyújtási kötelezettségének, és a származást utólag megerősíteni nem lehet. Ezért - az ügyben irányadó tényállásra figyelemmel - alaptalan az eljárási szabályok és alapelvek megsértésére való hivatkozás.
Az elsőfokú bíróság ítélete tekintetében tehát olyan hiányosság nem állapítható meg, amely hatályon kívül helyezésre alapot adhatna.
Kiemeli egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az utólagos megerősítési eljárás a Jegyzőkönyv 31. cikk 2. pontja értelmében az EUR 1. szállítási bizonyítványok és számlanyilatkozatok hitelességének és az ezen okiratokba foglalt információk helyességének ellenőrzésére hivatott. A csatlakozást megelőző időszakra vonatkozóan végzett ellenőrzéseknél pedig az EU Vht.-vel hatályon kívül helyezett vámjogszabályok rendelkezései az alkalmazandók a bírságot illetően [EU Vht. 75. § (1) bekezdés b) pont].
A kifejtettekből következően e perben nem a közösségi jog értelmezése volt kérdéses, ezért a Legfelsőbb Bíróság - külön végzésben - az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletét pedig - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - hatályában fenntartotta. (Legf, Bír. Kfv. I. 35.095/2005.)