adozona.hu
AVI 2006.10.113
AVI 2006.10.113
Nincs helye az adóbírság mérséklésének abban az esetben, ha az adóhiány adóeltitkolással függ össze [1990. évi XCI. tv. 170. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1997-1999 évekre vonatkozóan meghatározott költségvetési kapcsolatok vizsgálatát végezte el. Az ennek eredményeként - megismételt eljárásban hozott - határozatban a felperes terhére személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.), százalékos egészségügyi hozzájárulás jogcímén 3 355 835 Ft adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest 3 243 573 Ft adóhiány, 1 622 000 Ft adóbírság, 2 283 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése fol...
AVI 2006.10.113 Nincs helye az adóbírság mérséklésének abban az esetben, ha az adóhiány adóeltitkolással függ össze [2003. évi XCII. törvény 170. § (2) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1997-1999 évekre vonatkozóan meghatározott költségvetési kapcsolatok vizsgálatát végezte el. Az ennek eredményeként - megismételt eljárásban hozott - határozatban a felperes terhére személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.), százalékos egészségügyi hozzájárulás jogcímén 3 355 835 Ft adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest 3 243 573 Ft adóhiány, 1 622 000 Ft adóbírság, 2 283 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatban a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy az egyéni vállalkozó felperes - noha erre nem volt jogosult - átalányadózási módot választott. A bejelentett tevékenységi körének megfelelő nyomdai szolgáltatást végzett, nyomdai bérmunkán kívül másból bevétele nem származott. 1998 évre a vállalkozásból kivont jövedelme utáni szja. bevallásában költséget nem jelölt meg. Az adóhatóság 1999. évre elfogadta a vállalkozói kivét és egyéb kiadás összegét, a vállalkozás 1999 évi jövedelmét 648 929 Ft-ban állapította meg, ami után az adófizetési kötelezettséget 291 133 Ft-ban határozta meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését, új eljárásra kötelezését kérte a tényállás tisztázatlanságára, téves jogalkalmazásra hivatkozással.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (6) bekezdése szerinti rendelkezésre figyelemmel az alperes jogszerűen nem alkalmazott becslést, mivel a rendelkezésre bocsátott okiratokból az adó alapja megállapítható volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a határozatok nem felelnek meg az Áe. 26. § (4) bekezdésében, 43. § (1) bekezdés c) pontjában, 66. § (3) bekezdésében, az Art. 97. § (6) bekezdésében, a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes a tényállást a megismételt eljárásban nem kellő mértékben tárta fel, a bíróság pedig ezt nem észlelte. Az általa hivatkozott 11 db számlát javára nem értékelte és érdemben nem döntött a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti kereset tárgyában sem.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Közigazgatási perben a bíróság mindig a keresettel támadott határozat jogszerűsége tárgyában dönthet [Art. 143. § (1) bekezdése, Pp. 339. §]. Ennél fogva e pernek nem lehetett tárgya a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény, amely elkülönítése tekintetében az elsőfokú bíróság jogszerűen intézkedett (6. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv).
A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a közigazgatási és az elsőfokú bírósági eljárásban a felperes nem csatolt olyan számlát, amely nem nyomdai bérmunkáról szól, és bizonyítási indítványa sem volt. Ezzel szemben tudomása volt arról, hogy az átalányadózói jogosultságát elvesztette, mivel ezt a választását az adóhatóság az 1999. szeptember 13-án kelt határozattal elutasította.
A vizsgálat megkezdésétől, 2002. július 31-étől a jegyzőkönyv elkészültéig 2003. október 17-éig, illetve ezt követően is elegendő idő állt rendelkezésére kiadási számlák beszerzésére, de ennek nem tett eleget. A bizonylatok pótlására az adóhatóság két esetben is határidőt biztosított a felperes részére, eredménytelenül. A bevallások alapján is az állapítható meg, hogy azok árubeszerzéseket, nyitó és záró leltárakat nem tartalmaznak. 1998. és 1999. évre vonatkozóan nincs olyan számla, amelyet a revízió nem fogadott el.
Az elsőfokú ítélet iratszerűen rögzítette azt is, hogy az adóhatóság a felperes által megjelölt cégeket is megkereste, de azok nyilatkozatuk szerint nem álltak a felperessel üzleti kapcsolatban, Ennél fogva teljességgel alaptalan a felperesnek a tényállás tisztázatlanságára és az általa csatolt dokumentumok, javára szóló tények értékelése mellőzésére vonatkozó előadása.
Az alperes határozata megfelel az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak is. Az jogszerű tényállást tartalmaz, rögzíti a döntés indokait, az annak alapjául szolgáló bizonyítékokat, az alkalmazott jogszabályhelyeket. A bírósági ítélet teljes körűen eleget tesz a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, a tényállás megállapítása kapcsán jogszabálysértés nem merült fel.
Helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a becslés feltételei nem álltak fenn, mivel a rendelkezésre álló iratok, bizonylatok, bevallások, dokumentumok alapján az adó alapja megállapítható volt [Art. 108. § (1)-(3) bekezdése].
Az Art. 170. § (1) bekezdése értelmében az adóhiány 50%-a az adóbírság alapja. Az így megállapított bírság csak kivételes méltánylást érdemlő körülmények esetén mérsékelhető vagy mellőzhető. Nincs helye azonban az adóbírság mérséklésének abban az esetben ha az adóhiány adóeltitkolással függ össze. [Art. 170. § (2) bekezdése] Ezért a bírság tekintetében sem jogsértők a közigazgatási határozatok, hiszen a felperes a vállalkozói bevallás szerinti adófizetési kötelezettségnek csupán egy töredékét tüntette fel az szja. bevallásában, mint külön adózó jövedelmet.
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben jogszerű döntést tartalmaz, így azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.140/2005.)