adozona.hu
AVI 2006.10.112
AVI 2006.10.112
A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia [1990. évi XCI. tv. 109. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998. évben 131 045 Ft, 1999. évben 300 000 Ft, 2000. évben 336 000 Ft, 2001. évben 504 000 Ft, 2002. évben 660 000 Ft összegű személyi adóköteles jövedelmet vallott be.
Az adóhatóság a felperesnél - 1998-2002 évek tekintetében - személyi jövedelemadó adónemben ellenőrzést végzett. A revízió - a bevallások és az adózó által rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján megállapította a felperes bevételeit és kiadásait. Ezek egybevetése alapján azt rögzítette, hogy a felperesnek 19...
AVI 2006.10.112 A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia [2003. évi XCII. törvény 109. §]
A felperes 1998. évben 131 045 Ft, 1999. évben 300 000 Ft, 2000. évben 336 000 Ft, 2001. évben 504 000 Ft, 2002. évben 660 000 Ft összegű személyi adóköteles jövedelmet vallott be.Az adóhatóság a felperesnél - 1998-2002 évek tekintetében - személyi jövedelemadó adónemben ellenőrzést végzett. A revízió - a bevallások és az adózó által rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján megállapította a felperes bevételeit és kiadásait. Ezek egybevetése alapján azt rögzítette, hogy a felperesnek 1998. december 31-én 3 149 250 Ft, 2000. december 31-én 5 390 813 Ft, 2001. december 31-én 5 051 764 Ft kiadásra nem volt fedezete. Bevallott és be nem vallott jövedelmeit az igazolt kiadásai annak ellenére meghaladják, hogy a kiadásoknál figyelmen kívül hagyta a létminimum értéket, mert a felperes külön háztartást nem vezet, szüleivel él, akiknek fizetnie nem kell. Ezért az adóalapot - a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ai szerinti rendelkezésekre alapítottan - becsléssel állapította meg. Az egyes évekre vonatkozóan-az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-ának (1) bekezdése alapján - azokat az összegeket vette figyelembe egyéb jövedelemként, amelyekre az adózónak nem volt fedezete, mivel ezekkel rendelkeznie kellett ahhoz, hogy kiadásait fedezni tudja.
Az elsőfokú adóhatóság az összevont adóalap összegének növekedése miatt kötelezte a felperest 5 346 213 Ft adóhiánynak minősülő személyi jövedelemadó különbözet, 2 673 106 Ft adóbírság, 2 849 028 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezéséhez a kiadásaihoz szükséges fedezetek igazolására csatolta édesapjának 2004. július 2-án kelt nyilatkozatát, amely szerint 1995. március 5-én 4 200 000 Ft-ot, 1997. június 1-jén 20 millió Ft-ot adott gyermekeinek, a felperesnek és Sz. G.-nak vállalkozásaik fejlesztésére. Mellékelt egy 1997. június 1-jei keltezésű T. L. és a felperes édesapja között létrejött 20 millió forintra vonatkozó kölcsönszerződést, és egy olyan adásvételi szerződést, amely édesapjának és feleségének ingatlan értékesítésére vonatkozott.
Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot -helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget a kioktatására vonatkozó és a tényállás tisztázási kötelezettségének. Nem igazolta a becslés feltételeinek fennállását. Jogszabálysértően használta fel édesapjának nyilatkozatát. Jogellenesen értékelte a fellebbezéshez csatolt okiratokat és még csak nem is valószínűsítette, hogy 1998 előtt a felperes vagyonnal, illetve jövedelemmel nem rendelkezett, ezért "ellenbizonyításra" nem is kerülhetett sor a közigazgatási eljárásban.
Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte, határozatában foglaltakat fenntartotta.
A megyei bíróság a felperes keresetét- elutasította. Azt állapította meg, hogy az adóhatóság bizonyítási kötelezettségének eleget tett. A jogi képviselővel eljáró felperes részére a szükséges tájékoztatást megadta. A felperes a perben sem használta ki az ellenbizonyítás lehetőségét annak ellenére, hogy figyelmét erre a bíróság felhívta. A felperes által megjelölt okokból az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges eljárási jogszabálysértés nem állapítható meg. Az adóhatóság a becslést is jogszerűen alkalmazta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek és a közigazgatási határozatoknak a hatályon kívül helyezését, az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg Pp. 196. §-ában, Ptk. 207. §-ában foglaltaknak. A határozatok azért jogszabálysértők, mivel olyan összegeket hagynak ki a bevételek köréből, amelyek figyelembevétele esetén az adóhatósági határozatok szerinti személyi jövedelemadó különbözet előírására nem kerülhetett volna sor.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 3. § (2) és (3) bekezdése értelmében a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez kötve van. A jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása, ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a feleket terheli. A bizonyítás indítványozása elmulasztásának jogkövetkezménye a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.
A Pp. 164. § (2) és (2) bekezdése kimondja, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében már nem vitatta azt a jogerős ítéletbe foglalt megállapítást, mely szerint az adóhatóság tájékoztatta arról, hogy az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A felperesnek a közigazgatási eljárásban előterjesztett fellebbezéshez csatolt okiratait az alperes nem fogadta el hitelt érdemlőnek, és e döntésének indokát is adta. Határozata megfelel az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság is teljes körűen eleget tett a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének (9. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv). A felperes azonban bizonyítást ezt követően sem ajánlott fel, hanem változatlanul olyan magánokiratokra alapította keresetét, amelyek valóságtartalmát - annak indokát is adva - az alperes kétségbe vonta.
A Pp. 166. § (1) bekezdése értelmében bizonyítási eszköznek minősülnek az okiratok, tehát a köz- és magánokirat is. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a közokirattal ellentétben a magánokirat valódisága mellett a törvény vélelmet nem állít fel. A magánokirat valódiságát akkor kell bizonyítani, ha azt az ellenfél kétségbe vonja, vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek találja [Pp. 197. § (1) bekezdése].
A perbeli esetben az alperes több okból is megkérdőjelezte, a magánokiratok tartalmi hitelességét, és a bíróság is szükségesnek ítélte a valódiság bizonyítását. A felperes azonban bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, és a perben sem igazolta a kölcsönszerződésbe foglaltak teljesülését, illetve, hogy az ingatlan árából kapott-e, s ha igen mekkora összeget.
A Pp.</a> a szabad bizonyítás elvét követi, ez a kötetlenség az igénybe vett bizonyítási eszközök és ezek mérlegelése során egyaránt megvalósul. A Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. Ennek során nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a valódiság, a tartalmi hitelesség bizonyítása jelen esetben elmaradt, illetve, hogy az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia.
A felperes sem vitatta felülvizsgálati kérelmében, hogy az elsőfokú bíróság eleget tett indokolási kötelezettségének. Határozata részletesen tartalmazza, hogy mely okoknál, és mely törvényhely alapján nem tartja alkalmasnak a közigazgatási fellebbezéshez csatolt dokumentumokat a kereset alaposságának alátámasztására.
Az elsőfokú bíróság eljárása és döntése megfelelt a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 197. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Felülmérlegelésre, a bizonyítékok ismételt egybevetésére a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs jogszabályi lehetőség [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése].
A felperes tévesen hivatkozik a Ptk. 207. § (1) bekezdésére. E perbeli jogvita ugyanis nem polgári jogi, hanem adójogi jellegű, amelyben nem az okiratok szerinti felek szerződési nyilatkozatait kellett értelmezni, hanem arról kellett dönteni, hogy a valóságban ténylegesen, igazoltan hozzájutott-e vagy sem a felperes az általa hivatkozott bevételhez. Ennek kapcsán pedig - az előzőekben részletezettekre figyelemmel - az alperes és az elsőfokú bíróság is jogszerűen határozott.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.040/2005.)