adozona.hu
AVI 2006.10.108
AVI 2006.10.108
Nemcsak a számlakibocsátójától, hanem a számla befogadójától is elvárható annak vizsgálata, hogy a vele szerződő féllel köthet-e vagy nem szerződést (1992. évi LXXIV. tv. 44. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és Ö. E. egyéni vállalkozó megbízási szerződést kötött, mely szerint Ö. E. a felperes telepén végzendő munkához munkaerőt biztosít. Az egyéni vállalkozó tíz számlát bocsátott ki, amelyek általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) tartalmát 7 810 587 Ft-ot a felperes bevallásában levonásba helyezte.
A felperes és az O. Kft. (továbbiakban: kft.) között megbízási szerződés jött létre, amelynek értelmében a kft. munkaerőt biztosít a telephelyen végzendő munkákhoz. A kft. öt számlát bo...
AVI 2006.10.108 Nemcsak a számlakibocsátójától, hanem a számla befogadójától is elvárható annak vizsgálata, hogy a vele szerződő féllel köthet-e vagy nem szerződést (1992. évi LXXIV. tv. 44. §)
A felperes és Ö. E. egyéni vállalkozó megbízási szerződést kötött, mely szerint Ö. E. a felperes telepén végzendő munkához munkaerőt biztosít. Az egyéni vállalkozó tíz számlát bocsátott ki, amelyek általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) tartalmát 7 810 587 Ft-ot a felperes bevallásában levonásba helyezte.A felperes és az O. Kft. (továbbiakban: kft.) között megbízási szerződés jött létre, amelynek értelmében a kft. munkaerőt biztosít a telephelyen végzendő munkákhoz. A kft. öt számlát bocsátott ki, ezek 2 684 391 Ft összegű áfa-tartalmát a felperes levonásba helyezte.
Az adóhatóság a felperesnél 2003. január 1-jétől 2003. június 30-ig terjedő időszakra vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperest kötelezte a 2003. januártól június hónapig terjedő időszakra vonatkozóan megállapított 10 494 000 Ft adóhiánynak nem minősülő adókülönbözet megfizetésére, a bizonylatok előírástól eltérő vezetése miatt 100 000 Ft mulasztási bírsággal sújtotta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 5. § (1) és (2) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. §-ában, az 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 15. § (3) bekezdésében, 193/ C. § a) pontjában, a 193/E. § (2) bekezdésében, 193/F. §ában, a 193/D. § (1) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az egyéni vállalkozó és a kft. által kibocsátott számlák tartalmilag hiteltelenek, adólevonási jog gyakorlására ezért nem alkalmasak. A felperes és az egyéni vállalkozó, valamint a kft. között nem jött létre jogszabályi előírásoknak megfelelő, általuk hivatkozott munkaerő-kölcsönzés. A szerződések érvénytelenek, semmisek, színleltek. A felperes nem járt el kellő körültekintéssel. A felperes a nyilvántartásaiban ténylegesen meg nem történt gazdasági eseményről kiállított számlákat szerepeltetett.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta azok jogalapját.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja szerint a számlakibocsátó és a felperes között munkaerő-kölcsönzési szerződések jöttek létre, ugyanakkor a számlákon nem ez a szolgáltatás került megjelölésre. Önmagában az a tény, hogy a számla nem a munkaerő-kölcsönzés ellenértékét tartalmazza, már kizárttá teszi az adólevonási jog gyakorlását, munkabér után egyébként sincs lehetőség áfa felszámítására. A munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos megállapodások az Mt.</a> rendelkezéseibe ütköznek, semmisek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a bírói döntés túlterjeszkedik az alperesi határozatba és kereseti kérelembe foglaltakon. Nem felel meg az Art. 1. § (7) bekezdésében, az Mt.</a> munkaerőkölcsönzésre vonatkozó rendelkezéseiben, az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. §-ában, 44. § (5) bekezdése foglalt rendelkezéseknek.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A munkaerő-kölcsönzés lényege, hogy a munkáltató a vele munkaviszonyban álló munkavállalóját ellenérték fejében munkavégzésre egy másik munkáltatónak átengedi [Mt. 193/C. § a), b)</a>, c) pontja]. Ez egy olyan zárt munkajogi jogviszony, amelyet a kölcsönbe adó kizárólag személyesen teljesíthet. Alvállalkozó bevonásával történő teljesítés fogalmilag és az Mt.</a> szabályai szerint kizárt.
A számlának, mint számviteli bizonylatnak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie, meg kell felelnie a valódiság elvének. A számviteli nyilvántartásokba csak szabályszerű bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. [Sztv. 15. § (3) bekezdése, 165. § (2) bekezdése, 166. § (2) bekezdése] Az adólevonási jog kizárólag alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles dokumentum, számla birtokában gyakorolható.
Az ismertetett jogszabályi rendelkezésekből következően nem valamely gazdasági esemény megtörténte jogosít fel adólevonási jog gyakorlására. Ekkor kerülhet sor az adólevonási jog gyakorlására. A gazdasági eseményről kiállított számla tartalmilag csak akkor hiteles, ha az abba foglalt gazdasági esemény a számla szerinti felek között, a számla szerinti módon ment végbe és az ellenérték is megfizetésre került.
Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell elbírálni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. A perbeli esetben pedig az állapítható meg, hogy az egyéni vállalkozó nem tartozik az Mt. 193/D. § (1) bekezdése által meghatározott személyi körbe, az egyéni vállalkozó és a kft. a határozatok szerinti időszakban nem rendelkezett munkaviszonyban álló, kölcsön adható alkalmazottakkal, így a számla szerinti gazdasági eseményt nem teljesíthette, és ténylegesen nem is teljesítette. Ez pedig elégséges adat a számlák tartalmi hiteltelenségének megállapításához.
A felperes alaptalanul hivatkozott az Áfa. tv. (5) bekezdése szerinti feltétel meglétére is. Nemcsak a számlakibocsátótól, hanem a számla befogadójától is elvárható a tevékenységére vonatkozó jogszabályok ismerete, annak vizsgálata, hogy a vele szerződő féllel köthet-e vagy sem előírásoknak megfelelő tartalmú szerződést, illetve a partnere rendelkezik-e vagy sem a szerződés szerinti teljesítéshez szükséges feltételekkel. Képes-e vagy sem a jogszabályi kellékeknek megfelelő megállapodás megkötésére, illetve teljesítésére.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ügy érdemét érintően helyesen állapította meg, hogy az alperes határozata a felülvizsgálattal érintett körben jogszerű döntést tartalmaz. Ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem adhat alapot az az egyébként helyes felperesi hivatkozás sem, mely szerint az adóbírság mellőzésével kapcsolatos megállapítás nem felel meg a közigazgatási határozatokba rögzítetteknek és az Art. 170. §-ában foglaltaknak, illetve, hogy az elsőfokú ítélet 6. oldal harmadik bekezdésében az elsőfokú bíróság tévesen rögzítette a számlakibocsátó személyét.
A felperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesi keresetben megjelölt jogszabálysértések kapcsán - kivéve az Art. 130. §-ára, az ún. azonos minősítésre és a legalitás elvére vonatkozót - mindenben állást foglalt. Az elsőfokú bíróság által nem vizsgált, érvelés kapcsán a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy e perben kizárólag a keresettel támadott alperesi határozat jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthetett a bíróság. Ennél fogva nem képezhette bírósági felülvizsgálat tárgyát az, hogy a számlakibocsátókkal és az általuk megnevezett alvállalkozókkal szemben az alperes folytatott-e le adóigazgatási eljárást [Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése, Art. 143. §-a].
Megállapítja a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes helyes indokaira tekintettel hagyta helyben az elsőfokú határozatot, ezért az alperesi jogerős érdemi döntés részét képezik az elsőfokú határozat szerinti megállapítások is.
Így a 2/b pont szerinti megállapítás is, amely azt rögzíti az egyéni vállalkozó számláján szolgáltatásként feltüntetett munkabér nem gazdasági tevékenység, így azután áfa nem számolható fel. Ebből következően a felperesi érveléssel ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletében nem tett olyan megállapítást, amilyet az adóhatósági határozatok nem tartalmaznak.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő, rendkívüli jogorvoslati eljárásban felszámítható költsége nem merült fel, így pernyertessége ellenére javára perköltséget megállapítani nem lehetett. [Pp. 75. § (1) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.146/2005.)