adozona.hu
AVI 2006.8.82
AVI 2006.8.82
Az adóhatóság az adóellenőrzéskor az ellenőrzött időszak idején hatályos jogszabály alapján köteles vizsgálni az adózói magatartást (1995. évi CXVII. tv. 69. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 1998-2000. évekre adóellenőrzést végzett a felperesnél, melynek eredményeként 8 025 000 Ft adóhiányt állapított meg, kötelezte a felperest 3 718 000 Ft adóbírság és 3 942 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Megállapította, hogy az 1999. december 31-i törzstőke emelés, majd ugyanazon napon történő üzletrész értékesítés során elmulasztotta bevallani és megfizetni a vagyonérték piaci értéke és a vételár-különbözetből adódó természetbeni juttatás címén a 44%-os kifizetői...
AVI 2006.8.82 Az adóhatóság az adóellenőrzéskor az ellenőrzött időszak idején hatályos jogszabály alapján köteles vizsgálni az adózói magatartást (1995. évi CXVII. tv. 69. §)
Az elsőfokú adóhatóság 1998-2000. évekre adóellenőrzést végzett a felperesnél, melynek eredményeként 8 025 000 Ft adóhiányt állapított meg, kötelezte a felperest 3 718 000 Ft adóbírság és 3 942 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Megállapította, hogy az 1999. december 31-i törzstőke emelés, majd ugyanazon napon történő üzletrész értékesítés során elmulasztotta bevallani és megfizetni a vagyonérték piaci értéke és a vételár-különbözetből adódó természetbeni juttatás címén a 44%-os kifizetői személyi jövedelemadót (ellenőrzési jegyzőkönyv 8. pont). Másrészt megállapította, hogy 1999. december 2-án megvásárolta J. Béla ügyvezető igazgatóval kötött adásvételi szerződés alapján kifizetett 9 300 000 Ft vételárból 5 365 525 Ft különbözet ténylegesen járulékalapot képező bérjövedelemnek minősül, amely után a felperes elmulasztotta bevallani és befizetni a nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulékokat, az egészségbiztosítási alapot megillető járulékokat, munkaadó és munkavállalói járulékokat (ellenőrzési jegyzőkönyv 9. pont).Az alperes határozatával a befizetendő adó összegét 7 519 000 Ft-ban állapította meg. Az ellenőrzési jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú adóhatóság helyesen minősítette az üzletrész értéke és vételára közötti különbséget természetbeni juttatásnak. A jegyzőkönyv 9. pontjával kapcsolatban megállapította, hogy az elidegenítési tilalom miatt nem alakulhatott a valós piaci viszonyoknak megfelelően az üzletrészek értékesítésének árfolyama. A vételár és az eladási ár különbözetét a magánszemély összevonandó adóalapjába számított bevételnek kell tekinteni.
A felperes keresetében az alperes határozatának az érintett üzletrészek értékesítésével kapcsolatos rendelkezései felülvizsgálatát kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ellenőrzési jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatban kifejtette, hogy az időtényezőket figyelembe véve (a kft. megalakítása, törzstőke emelés, adásvételi szerződés napja) az üzletrész nyilvántartás szerinti értéke nem módosulhatott, így az adásvételi szerződésben rögzített érték különbözete a vevő részére adott természetbeni juttatásnak minősül a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1) és (4) bekezdése alapján.
A jegyzőkönyv 9. pontjával kapcsolatban az Szja. tv. 67. §-a (8) bekezdésére utalással megállapította, hogy az nem árfolyamnyereség, hanem az összevont adóalapba tartozó egyéb jövedelem. Az Szja. tv. 3. § 9. pontjában adott rendelkezés alkalmazására nem kerülhet sor, mivel a szokásos piaci ár kizárólag az az ár lehetett volna, amelyet az ügyvezető az MRP szervezetnek történő közvetlen értékesítés során elérhetett volna.
A bírság és pótlék kiszabásával kapcsolatos kereseti kérelmeket sem találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság. Az Art. 72. § (1) bekezdése és 73. §-a alapján különös méltánylást érdemlő körülményt nem talált megállapíthatónak.
A felperes által hivatkozott Art. 82. §-ában foglalt adómérséklési szabályok az adóvizsgálati eljárás során nem alkalmazhatók, e körben a felperes az adó mérséklésére irányuló külön kérelmet terjeszthet elő az elsőfokú adóhatóságnál.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését azzal, hogy az megsértette az Szja. tv. 69. § (1) bekezdésében, 3. § 9. pontjában, 24. § (1) bekezdésében, 25. § (1) bekezdésében, 28. § (1) bekezdésében, 29. § (1) bekezdésében foglaltakat, a régi Art. 73. § (1) bekezdését, 74. § (14) bekezdését, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (új Art.) 143. § (1) bekezdését, 171. § (1) bekezdését, 172. § (10) bekezdését, továbbá a Pp. 1. §, 2. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 57. § (1) bekezdését. Kifejtette, hogy a vételár különbözet nem tekinthető természetbeni juttatásnak, nem alkalmazható az Szja. tv. 69. §-a és a 3. § 9. pontja. Az eljárási jogszabálysértés körében arra utalt, hogy az alperesi határozattal szemben a bíróság új jogi érvelést tartalmazó ítéletet hozott. Az adóbírsággal kapcsolatban a bíróság sem mérlegelte megfelelően a körülményeket. Sérült a jogviták pártatlan eldöntésének alapelve.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 19. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelemben mind anyagi, mind eljárásjogi jogszabálysértésre lehet hivatkozni, de az eljárásjogi jogszabálysértésre való hivatkozás csak akkor vezethet eredményre, ha az eljárási szabálysértés az ügy érdemi eldöntésére is kihatással bírt. A felperes eljárásjogi jogszabálysértésként jelölte meg a Pp. 1. §-át, 2. § (1) bekezdését. Ezek a jogviták pártatlan eldöntését, illetve a perek tisztességes lefolytatását célzó garanciális alapelvek, amelyek részletes szabályait maga a Pp.</a> tartalmazza. A felperes azonban maga sem tudott megjelölni a Pp.</a>-ben olyan rendelkezést, amellyel az első fokon eljárt bíróság megsértette volna a felperes által hivatkozott alapelveket, a Legfelsőbb Bíróság sem találta bizonyítottnak, hogy bármelyik felet az elsőfokú bíróság eljárása során előnyben részesített.
A Pp. 221. § (1) bekezdése meghatározza az ítélet indokolásának tartalmi elemeit. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása mindenben megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésének, tartalmazza az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, az ügyben alkalmazandó jogszabályokat, a bizonyítékok megjelölését és mérlegelését.
A felperes anyagi jogi jogszabálysértésre hivatkozásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is osztotta az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi álláspontot, mely szerint a jogügylet J. Béla ügyvezető igazgató részére jutott természetbeni juttatásnak minősült. A felperes érvelésével szemben az Szja. tv. 3. § 9. pontjában meghatározott szokásos piaci érték megállapításának módszereire nem volt szükség. Ugyanis a megállapítható történeti tényállás szerint a kft. alapítására, cégbírósági bejegyzésére, törzstőkéjének apporttal történő megemelésére és az üzletrész J. Béla részére történő értékesítésére olyan rövid időn belül került sor (egy hónap), amelyre figyelemmel nem állapítható meg, hogy a piaci értékviszonyok befolyásolták volna a kft. könyv szerinti értékét; ezt a valós értéket az apportálás időpontjában a könyvvizsgáló is igazolta, amely nap azonos volt az üzletrész értékesítésének napjával.
Erre figyelemmel a jogerős ítélet és az alperes határozata helyesen minősítette az üzletrész értéke és vételára közötti különbséget az Szja. tv. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel természetbeni juttatásnak.
Az 1992. évi XLIV. törvény 19. § (1) bekezdése alapján helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy az értékesített üzletrészeken elidegenítési tilalom állt fenn, azokat - kivéve a saját erő felhasználásával vásárolt vagyonrészeket - csak az MRP szervezet vásárolhatta volna meg. Az Szja. tv. 3. § 9. pontjának értelmező rendelkezés alkalmazására szintén nem volt szükség, mivel a szokásos piaci ár kizárólag az lehetett volna, amellyel az MRP szervezet vásárolta meg, vagyis a névérték 26,36%-a. J. Béla ügyvezető azonban nem közvetlenül az MRP szervezetnek értékesítette üzletrészét, hanem a felperes közbeiktatásával a szokásos piaci értéknél magasabb eladási áron. A vételár és a továbbértékesítési ár különbözetét az alperes helyesen minősítette J. Béla összevonandó adóalapba származó bevételnek.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a felperes azon érvelését, hogy a jogügyletnek nem volt köze J. Béla munkaviszonyához. J. Béla ugyanis üzletrészét - melyet a felperes felé elidegenített - az MRP program keretében éppen a munkaviszonyára tekintettel szerezhette meg.
A közigazgatási perben az alperesi határozat eljárásjogi szempontból jogszabálysértő jellege esetén csak akkor kerülhet sor hatályon kívül helyezésre, ha az eljárásjogi jogszabálysértés az érdemi döntésre is kihatással bírt. Ha az eljárásjogi hiba a bírósági eljárásban kijavítható, azt a bíróságnak ki kell javítania.
Az ellenőrzési jegyzőkönyv 9. pontjával kapcsolatban megállapítható, hogy az alperesi határozat az összevonandó adóalapba számító bevételt megbontotta, nem önálló tevékenységből származó bevételre, illetve összevont adóalapba tartozó egyéb jövedelemre. Az elsőfokú bíróság ez utóbbival kapcsolatban pontosan megjelölte az alkalmazandó Szja. tv. 67. § (8) bekezdését, amely kimaradt az alperesi határozatból.
Az adóhatóság az adóellenőrzéskor az ellenőrzött időszak idején hatályos jogszabály alapján köteles vizsgálni az adózói magatartást. A közigazgatási perben az alperesi határozat jogszerűségének felülvizsgálatakor is a bíróság az ellenőrzött időszak, vagy a perbeli esetben a jogügyletek idején hatályos jogszabály alapján vizsgálja az alperesi határozat jogszerűségét függetlenül attól, hogy a jogszabályt később hatályon kívül helyezték vagy módosították.
Az Szja. tv. 67. § (8) bekezdését a 2002. évi XLII. törvény 302. § (2) bekezdése 2003. január 1-jétől valóban hatályon kívül helyezte, de a fentiekre figyelemmel az 1999 decemberi üzletrész eladást mégis e jogszabályhely alapján kell minősíteni, mivel az ügylet idején ez a szabály volt hatályban.
A felperes érvelésével szemben az elsőfokú bíróság vizsgálta a régi Art. 72. § (1) bekezdése és 73. §-a alapján az adóbírság mértéke megállapításának jogszerűségét. A Legfelsőbb Bíróság is rámutat arra, hogy az adóbírság mértéke csak különös méltánylást érdemlő körülmény esetén mérsékelhető, márpedig a vizsgált ügyleteknél történő könyvvizsgáló közreműködése nem minősíthető ilyen körülménynek.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.223/2004.)