adozona.hu
AVI 2006.5.61
AVI 2006.5.61
A bevallás benyújtását követően bemutatott illetőségigazolás alapján a kifizető az elévülési időn belül önellenőrzéssel helyesbíthet (1990. évi XCI. tv. 97. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 1999- 2001. évek vonatkozásában különböző adónemben vizsgálatot tartott.
A vizsgálat a magánszemélyek jövedelemadója körében végzett ellenőrzés során megállapította, hogy ezekben az években Klaus L. számára a felperes tanácsadási díjakat fizetett ki, amelynek alapbizonylatai a Martin L. által kibocsátott német nyelvű számlák voltak.
A felperes 1996. január 1-jén kötött Martin L. határozatlan idejű megbízási szerződést szakmai tanácsadásról, amelynek megbízási díj...
AVI 2006.5.61 A bevallás benyújtását követően bemutatott illetőségigazolás alapján a kifizető az elévülési időn belül önellenőrzéssel helyesbíthet (1990. évi XCI. tv. 97. §)
A felperesnél az adóhatóság 1999- 2001. évek vonatkozásában különböző adónemben vizsgálatot tartott.A vizsgálat a magánszemélyek jövedelemadója körében végzett ellenőrzés során megállapította, hogy ezekben az években Klaus L. számára a felperes tanácsadási díjakat fizetett ki, amelynek alapbizonylatai a Martin L. által kibocsátott német nyelvű számlák voltak.
A felperes 1996. január 1-jén kötött Martin L. határozatlan idejű megbízási szerződést szakmai tanácsadásról, amelynek megbízási díja 6000 DM/hó volt. 1997. március 12-ei taggyűlés második ügyvezetőjének választotta meg Martin L., ekkor módosították a társasági szerződést, ennek megfelelően a tanácsadásért továbbra is fizettek megbízási díjat L. úr számára, egyebekben viszont második ügyvezetőnek választották, mely tevékenységért díjazásban nem részesült. A német tanácsadási tevékenységért kifizetett megbízási díj után Magyarországon sem a felperes, sem a német ügyvezető nem vallott és nem fizetett személyi jövedelemadót. A vizsgálat megállapította, hogy ez az eljárás jogszabályellenes, ezért az elsőfokú adóhatóság határozatával ez okból a felperes terhére 16 597 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből az adóhiány 14 354 000 Ft, 7 177 000 Ft adóbírság, és 7 166 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság, határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adóhatóság határozatában azt állapította meg, hogy a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem a hozadék és a vagyonadók területén 1977. július 18. napján aláírt egyezmény - melyet Magyarországon 1979. évi 27. számú törvényerejű rendelettel (a továbbiakban: Tvr.) hirdettek ki - 14. cikk alapján a megbízott Magyarországon köteles adózni.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes álláspontja az volt, hogy Klaus M. vállalkozóként végzett szakmai tanácsadást Magyarországon, Németországban egyéni vállalkozóként bejelentett adóalanyként tartják nyilván, németországi illetőségű, aki a tevékenységéről német nyelvű számlát állít ki, és Németországban adózik, ezért Magyarországon adófizetési kötelezettséggel nem rendelkezik. A felperes a bírósági eljárás során hiteles fordításban becsatolta a Wuppertal-Elberfeld-i Adóhivatal igazolását arról, hogy Klaus M., mint értéktöbblet adó megfizetésére kötelezett adóalany, (vállalkozó) adó-nyilvántartási száma 132/ 51/90/1318. A felperes a keresetét a továbbiakban: azzal is kiegészítette, hogy Z. úr németországi bejelentett lakással rendelkezik, továbbá ott nevelik 14 és 18 éves gyermekét is, Magyarországon munkavállalási engedéllyel nem rendelkezik, egy másik német cégnek is végez tanácsadói tevékenységet. A nyugdíjbiztosítását német biztosítóknál rendezi, az egészségügyi ellátást pedig a megyei egészségbiztosítási pénztárral kötött megállapodás alapján járulékfizetés ellenében kap. Becsatolta továbbá azt az okiratot is, mely szerint 2001-ben kért ideiglenes tartózkodási engedélyt Magyarországon.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 8. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében ismertette a Tvr. 14. cikk (1) bekezdését, továbbá az adózás rendjéről szóló határozat meghozatalakor hatályos 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art) 1. § (7) bekezdését, valamint az 5-ös számú mellékletében a külföldi személyek egyes jövedelmei adózásának különös szabályairól szóló 1., 2., 3., 6., 11. pontjának rendelkezését.
Ezen jogszabályok alapján megállapította az elsőfokú bíróság, hogy annyiban megalapozott a felperesi kereset, hogy a tevékenység kifejtéséhez rendszeresen állandó berendezés meglétét az adóhatóság nem vizsgálta. Az Art. 5. számú mellékletében írt másik feltételt viszont a felperes nem teljesítette. Egyértelműen megállapítható ugyanis, hogy a külföldi személy illetőségéről szóló igazolást minden adóévben be kellett volna nyújtania a kifizetést felvevő személynek, ez pedig a vizsgált időszakban nem történt meg. A felperes által utólag becsatolt illetékességi igazolás 2003. november 6-án kelt, és ez is egy évre igazolta L. úr németországi illetőségét. Ilyen illetőségi igazolásokat a korábbi időben a külföldi személy a kifizetőnek nem adott, erre vonatkozó hivatkozás nem is történt, ezért jogszabályellenesen járt el a felperesi cég mint kifizető, amikor a vele szerződéses kapcsolatban álló személynek kifizetett jövedelem után az adót nem vonta le, és nem fizette be.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet és adóhatósági határozat hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy nem terhelte adólevonási és fizetési kötelezettség.
A felperes utóbb benyújtott felülvizsgálati kérelmet kiegészítő beadványában arra is utalt, hogy mivel L. úr német vállalkozó, telephelye az országban nem volt, nem részesült Magyarországon adókötelezettség alá eső jövedelemben, ezért a felperesi társaság nem is minősült kifizetőnek. Hivatkozott a felperes arra is, hogy az adóhatóság már 1995-1998. évekre tartott átfogó adóvizsgálatot, az erről szóló határozatokat becsatolta. Tekintettel arra, hogy a megbízási szerződés már ezen korábbi ellenőrzési idő alatt is hatályban volt, és a vizsgálat erre vonatkozó megállapításokat nem tett, ezért ismételt ellenőrzésnek minősítette a jelen per alapját képező ellenőrzést, mely a jogszabályok alapján törvénysértő volt. Ennek alapján is kérte a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott nemzetközi egyezmény prioritásának figyelmen kívül hagyása nem történt meg, és nem észlelte ezért az alkotmánysértést sem, amelyre a felperes szintén hivatkozott.
A felperes ugyanis magyar adóalany, akire a magyar jogszabályok vonatkoznak.
A perbeli adóvizsgálat, az annak eredményeként meghozott határozatok, továbbá a határozatok bírósági felülvizsgálata nem a külföldi vállalkozó magánszemélyre, hanem a magyar adóalany gazdasági társaságra, a felperesre vonatkozott.
Az Art. 5. számú melléklete szabályozza a külföldi személyek egyes jövedelmei adózásának különös szabályairól szóló rendelkezéseket. Ezen 5-ös számú melléklet 1-es pontja szerint a melléklet szabályait kell alkalmazni a külföldi illetőségű magánszemélynek, a törvény szerint adóelőleg levonási kötelezettség alá eső kifizetőtől származó belföldön végzett tevékenységből, illetve a jövedelemszerzés helye szerint belföldről származó jövedelmére.
A 2. pont szerint a külföldi személy adóköteles bevétele után a kifizető a kifizetett összegből az adót megállapítja, levonja és a kifizetést követő hó 12-éig megfizeti.
A 3. pont szerint nem kell az adót levonni, bevallani és megfizetni, ha nemzetközi egyezmény szerint a bevétel nem adóztatható belföldön és a külföldi személy illetőségét igazolja.
Az Art 97. § j) pont pontosan meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában ki minősül kifizetőnek, így: az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül, vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti.
E meghatározásból tehát egyértelmű, hogy a felperes az eljárás során kifizetőnek minősül, reá az 5-ös számú melléklet fent idézett rendelkezései az irányadóak.
Az 5-ös számú melléklet 6. pontja szerint a külföldi illetőség igazolására a külföldi adóhatóság által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordításáról készült másolat szolgál. Az illetőséget adóévenként akkor is igazolni kell, ha az illetőség a korábban benyújtott illetőség igazolás óta nem változott. A külföldi személy az illetőség igazolást az adóévben történt első kifizetés időpontját, illetőség változás esetén a változást követő első kifizetés időpontját megelőzően adja át. Amennyiben a külföldi személy a kifizetés időpontjáig nem tudja igazolni illetőségét, a kifizető az illetőségről írásbeli nyilatkozatát is elfogadhatja. Ha a külföldi személy az illetőségi igazolást az adóbevallás benyújtásáig nem mutatja be, a kifizetéskor le nem vont (a juttatást követően meg nem fizetett) adót a kifizetőnek az adóév utolsó hónapját érintő kötelezettségként kell bevallania, és megfizetnie. A bevallás benyújtását követően bemutatott illetőségigazolás alapján a kifizető az elévülési időn belül önellenőrzéssel helyesbíthet. A kifizető a nyilatkozatot és az illetőségigazolást megőrzi.
A nem vitás tényállás szerint a külföldi személy a kifizetőnek, felperesnek, a törvényben előírt külföldi illetőség igazolását az adóigazgatási eljárásig nem csatolta be. Ennek becsatolására kizárólag a peres eljárás során került sor, és az sem vitás, hogy ez az igazolás egy évi időtartamra vonatkozott. Az előzőekben idézett törvényi rendelkezés a külföldi személy külföldi illetőségének igazolására, tehát nem úgynevezett "elhanyagolható formai követelmény", miként azt a felperes beadványában minősítette, hanem a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezmény alkalmazásának egyik feltétele. E feltétel hiányában helyesen állapította meg a bíróság, hogy nincs jelentősége, az ügy érdemére nem hatott ki az a tény, hogy az adóhatóság részletesen nem vizsgálta meg a másik feltétel, az egyezmény 14. cikkében írt rendelkezés megvalósulását.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.245/2004.)