adozona.hu
AVI 2006.3.34
AVI 2006.3.34
Hatályon kívül helyezés esetén az adóhatóságot a bírósági ítélet rendelkező része és indokolása is köti [Áe. 73. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 1994. január-1999. december 31. évekre pénzügyi vizsgálatot tartott.
A felperes a megyei bíróságtól a felülvizsgálat eredményeként meghozott első- és másodfokú határozat felülvizsgálatát kérte.
A jegyzőkönyv 7. pontjával kapcsolatosan történt megállapítás szerint a felperes a lakossági fogyasztók részére háztartási célra szolgáltatott villamos energia díjának megállapításáról szóló módosított 38/1995. (VIII. 25.) IKM rendelet 2/A. §-ában foglaltak alapján a minde...
AVI 2006.3.34 Hatályon kívül helyezés esetén az adóhatóságot a bírósági ítélet rendelkező része és indokolása is köti [Áe. 73. § (3) bek.]
A felperesnél az adóhatóság 1994. január-1999. december 31. évekre pénzügyi vizsgálatot tartott.A felperes a megyei bíróságtól a felülvizsgálat eredményeként meghozott első- és másodfokú határozat felülvizsgálatát kérte.
A jegyzőkönyv 7. pontjával kapcsolatosan történt megállapítás szerint a felperes a lakossági fogyasztók részére háztartási célra szolgáltatott villamos energia díjának megállapításáról szóló módosított 38/1995. (VIII. 25.) IKM rendelet 2/A. §-ában foglaltak alapján a mindenkori "C" díjszabás szerint értékesítette a villamos energiát, a villamos energia ipari dolgozók és a nyugdíjasok részére. Az adóhatóság ezt az eljárást jogszabály ellenesnek tekintette, ezért általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére.
A jegyzőkönyv 18/1. pontjában megállapításra került, hogy a felperes közvilágítási hálózat korszerűsítésére, bővítésére, fejlesztésére vonatkozó szolgáltatásokat végzett különböző megrendelők felé, akik mindezt fejlesztési célú pénzeszközök átadása formájában finanszírozták a szerződéskötést követően. A felperes ezt tárgyi adómentes szolgáltatásként számlázta le, illetőleg az általános forgalmi adóval (áfa) kiállított számlákat utóbb e szerint helyesbítette. Az adóhatóság a felperes ezen eljárását is jogszabály ellenesnek minősítette és ennek következtében is általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére.
A megyei bíróság 2002. január 31-én kelt 8. számú ítéletével a felperes keresetét részben tekintette alaposnak, az alperes keresettel támadott határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét a jegyzőkönyv 7. pontjával kapcsolatos témakörben tekintette alaposnak, ezért az új eljárás során előírta, hogy az alperes a villamos energia ipari dolgozók és nyugdíjasok részére értékesített energia után felszámítható áfát az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdés alapján kell hogy megállapítsa, ebből következően a jegyzőkönyv 7. pontjában írtak nem vehetők figyelembe.
A bíróság ugyanakkor nem találta megalapozottnak a közvilágítási hálózat (értesítésére, bővítésére és korszerűsítésére irányuló munkákra létrejött megállapodás alapján történő szolgáltatás minősítése kapcsán előterjesztett kereseti kérelmet. E körben tehát a felperes keresetét elutasította, ugyanakkor előírta az új eljárásra, hogy az alperesnek újra kell számolni, illetőleg meg kell indokolni az adóbírsággal és késedelmi pótlékkal kapcsolatos rendelkezéseit.
Az alperes az előírt új eljárást lefolytatta, és 2002. június 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatva a felperes terhére 131 246 eFt adókülönbözetet írt elő, melyből 117 709 eFt minősült adóhiánynak. Az adóhiány után 61 253 eFt bírságot és 50 979 eFT késedelmi pótlékot rótt ki. Megállapította egyúttal azt is, hogy a felperes az 1996. évi adózás előtti eredményét 1163 eFt-ot, 1997. évi eredményét 4399 eFt-tal, 1998. évi eredményét 3903 eFt-tal és 1999. évi eredményét 1169 eFt-tal alacsonyabbnak mutatta ki.
A határozat megállapította, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv 7. pontjában megállapított adókülönbözetet a jogerős ítéleti rendelkezéseknek megfelelően nem vette figyelembe, ennek megfelelően csökkentette az új eljárásban az adókülönbözetet és adóhiányt, valamint mérsékelte a kiszabott bírságot is. E körben a bírság további mérséklésére nem látott alapot. A vizsgálati jegyzőkönyv 18. pontjában feltárt adóhiány után az eljárás során az adóhatóság eredetileg is 20%-os mértékű bírságot állapított meg, ezen túl az új eljárásban eljáró alperes nem talált olyan körülményt, amely a bírság további mérséklését megalapozta volna.
Az újabb alperesi határozat ellen benyújtott keresetében - elsődlegesen - a felperes kérte a jegyzőkönyv 18/1. pontja tekintetében a határozat megváltoztatását, az időközben megszületett hasonló ügyben hozott Legfelsőbb. Bírósági ítéletben foglalt álláspontnak megfelelően. Másodlagosan a kiszabott szankciók maximális mértékű csökkentését kérte. Sérelmezte továbbá, hogy az adózás előtti eredmény tekintetében az alperes nem vette figyelembe a határozati változtatást.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az adózás előtti eredmény megállapítása körében szakértői bizonyítást folytatott, majd 21. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesi határozat korábbi bírósági jogerős ítéletén nyugodott, az alperes ennek végrehajtására volt köteles. A jogerős ítéletben foglaltak mindenkivel szemben kötelezőek, így az adóhatóság is köteles volt ezt figyelembe venni a megismételt eljárása során. A jogerős ítéletben már elbírált határozati rendelkezés törvényessége a későbbi közigazgatási per során azonos tényállás mellett a bíróságot magát is kötötte. Ebből okszerűen az következett, hogy a bíróság által elrendelt megismételt eljárásban hozott közigazgatási határozat törvényessége kapcsán olyan határozati rendelkezést már vitássá tenni nem lehet, amely rendelkezés törvényessége keretében a korábbi bírósági ítélet végleges rendelkezést tartalmazott. Az úgynevezett fejlesztési célú pénzeszközök átadásával kapcsolatos adójogi vitát a bíróság korábbi ítéletében érdemben elbírálta, és jogerős ítéletével lezárta.
A felperes keresetében új jogi indokokra hivatkozással tette e kérdést ismét vitássá.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy az adózás előtti eredmény megállapítása körében is jogszerű volt az alperes határozata, amelyet utóbb a szakértői véleményre tekintettel még korrigáltak.
Ugyancsak helyes volt a bírság körében meghozott határozat, amely a felperes magatartását megfelelően értékelte a 20%-os bírság kiszabásával.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
Jogszabálysértőnek találta azt az álláspontot, mely szerint az új eljárásban nem vizsgálták felül a fejlesztési célú hozzájárulások általános forgalmi adókötelezettségével kapcsolatos rendelkezéseket.
A felperes álláspontja szerint a Polgári perrendtartás nem tartalmaz olyan szabályt, amely tiltaná, hogy ebben a perben a bíróság felülvizsgálja a legfelsőbb bírósági állásfoglalás tükrében a korábbi határozati döntést. Álláspontja szerint ez nem minősül úgynevezett "ítélt dolognak". Az ügyfélnek minden külön közigazgatási határozat ellen újabb keresetindítási jogosultsága van, ez jelen esetben is egy újabb peres eljárásnak minősül. A ténybeli alap a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt indult eljárásban mindig egy adott közigazgatási határozat. Így az újabb közigazgatási határozat nem lehet ugyanaz, mint a korábbi.
Felvetette a felperes azt is, hogy a jogegységi döntések bevezetése óta előfordulhatnak olyan esetek, mely szerint az új eljárásban született közigazgatási határozat felülvizsgálata során a bíróság nem lehet kötve a másik perben hozott határozatához.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 21. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspontját.
A felperes a korábbi peres eljárásban vitatta az adóhatóság megállapítását, a vizsgálati jegyzőkönyv 7. és 18/1. pontja tekintetében.
A megyei bíróság az általa meghozott 8. számú ítéletében kétségtelenül az alperesi keresettel támadott határozatát teljes egészében hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Az ítélet indokolásából azonban egyértelműen kitűnt, hogy a bíróság a felperesi keresetet csak részben találta alaposnak. A kérdéses 18/1. ponttal kapcsolatban a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet pontos előírást adott arra vonatkozóan, hogy mely szempontok szerint kell az adóhatóságnak az új eljárást lefolytatnia, és a felperest terhelő fizetési kötelezettséget kiszámítani.
Az államigazgatási eljárásról szóló módosított 1957. évi IV. törvény (Áe.) 73. § (3) bekezdése szerint a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezése és indokolása is köti, annak tartalmát a megismételt eljárás, és a határozathozatal során köteles figyelembe venni.
Az adóhatóság ezen előírást megtartotta, amikor az új eljárás során hozott határozatával a felperes kötelezését a keresetnek helyt adó rendelkezés szerint a vizsgálati jegyzőkönyv 7. pontjában foglaltak alapján megváltoztatta és megindokolta a bírság és a késedelmi pótlékra vonatkozó korábbi rendelkezését is. Ebből következően helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az Áe. 73. § (3) bekezdésébe foglaltaknak a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogszabályi rendelkezéseknek az alperes határozata megfelelt.
Tekintettel arra, hogy a korábbi eljárásban hozott közigazgatási határozat és ennek megfelelően hozott ítéleti rendelkezés is külön jól elhatárolható, a felperes pedig a korábbi jogerős ítélet keresetet elutasító rendelkezése ellen felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be, így az a Pp. 272. § (1) bekezdésében meghatározott 60 napos határidő elteltével nem vitatható, jogerős ítéleti rendelkezés a későbbiekben már nem változtatható meg.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett azzal az állásponttal is, hogy a Pp. 229. § (1) bekezdés szerinti szabályozásból következően az ebben a kérdésben foglalt döntés a felekre, a bíróságokra és más hatóságokra is egyaránt irányadó, a felek azt többé vitássá nem tehetik, a bíróságok és más hatóságok pedig későbbi határozataik során kötelesek azt alapul venni.
A Legfelsőbb Bíróság ezen jogi álláspontját már más ítéletében is kifejtette, így pl. Kfv. I. 35.445/2001/5. számú, Kfv. IV. 35.120/2001/9. számú, Kfv. VI. 28.123L/ 1999. számú stb. döntéseiben.
E jogi állásponton nem változtat az a tény sem, hogy a felperes az alapügyben hozott jogerős ítéletet követően meghozott olyan legfelsőbb bírósági határozatok között megjelentetett jogi álláspontra hivatkozott, amely az általa vitatott kérdés jogi megítélését új megvilágításba helyezte. Ezen legfelsőbb bírósági ítélet figyelembevételére a fentiekben kifejtettek szerint jelen eljárásban már nincs lehetőség.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. 1.35.060/2004.)