adozona.hu
AVI 2006.3.32
AVI 2006.3.32
Az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében nincs jelentősége annak, hogy a felek nem egy, hanem több megállapodást kötnek (1992. évi LXXIV. tv. 22. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság homokbányából homokot termel ki, a kitermelt homokot és földet a homokbánya területén értékesíti. Ha a vevő erre igényt tart, rakodási szolgáltatást is nyújt, ennek ellenértékét nem építi be az értékesített termék árába. Az értékesítés helyén két árlistát függeszt ki, az egyik tartalmazza a homok és a föld minőség szerinti egységárait, a másik a rakodási szolgáltatás díjait. Ennek megfelelően úgy számláz a vevő felé, hogy az egyik számlán az értékesített homok ellenértéke...
AVI 2006.3.32 Az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében nincs jelentősége annak, hogy a felek nem egy, hanem több megállapodást kötnek [1992. évi LXXIV. tv. 22. §].
A felperesi társaság homokbányából homokot termel ki, a kitermelt homokot és földet a homokbánya területén értékesíti. Ha a vevő erre igényt tart, rakodási szolgáltatást is nyújt, ennek ellenértékét nem építi be az értékesített termék árába. Az értékesítés helyén két árlistát függeszt ki, az egyik tartalmazza a homok és a föld minőség szerinti egységárait, a másik a rakodási szolgáltatás díjait. Ennek megfelelően úgy számláz a vevő felé, hogy az egyik számlán az értékesített homok ellenértéke, a másikon pedig az elvégzett rakodási díj szerepel. A felperes a termékértékesítés vételárában 25%-os általános forgalmi adót (a továbbiakban: áfát) számít fel, a rakodási tevékenység esetén pedig 12%-ost.Az adóhatóság a felperesnél 1999-2000. évekre általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott módosított elsőfokú határozatot a fellebbezésre eljáró alperes helybenhagyta. A felperes terhére 1 350 000 Ft áfa adókülönbözetet állapított meg, kötelezte 1 214 000 Ft adóhiánynak, 405 000 Ft adóbírságnak, 524 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 22. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a homokértékesítés a felperes főtevékenysége. Ebből a célból lép kapcsolatba a vevőivel, ehhez a rakodás melléktevékenységként kapcsolódik, a fő tevékenység teljesebb megvalósulását segíti elő. A homokértékesítéshez járulékosan kapcsolódó rakodás pedig függetlenül attól, hogy milyen nagyságrendet képvisel, a termékértékesítés járulékos költsége, ezért 25%-os mértékkel adózik.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta azok jogalapját és az alkalmazott jogkövetkezmények jogszerűségét is. Álláspontja szerint a rakodás nem tekinthető járulékos költségnek, mert nem építi be a homok árába, és a vevő számára nem teszi kötelezővé ennek igénybevételét.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja szerint az alperes helyesen állapította meg, hogy a felperesnél főtevékenység a homokértékesítés. Nincs jelentősége annak, hogy külön számlán, vagy külön szerződésben rendelik-e meg ezt a szolgáltatást, és nem releváns a szerződéskötés időpontja sem, mivel a termékértékesítés, azaz a főtevékenység nyújtása nélkül a rakodást nem rendelték volna meg.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Érvelése szerint a jogerős ítélet tévesen alkalmazta az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdést jogértelmezése kiterjesztő, nem felel meg az Áfa. tv. 13. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. Fenntartotta és megismételte a keresetben részletesen kifejtett jogi álláspontját, hivatkozott a joggyakorlat nem egységes voltára is.
A Legfelsőbb Bíróság 4. számú végzésével elrendelte a felülvizsgálati eljárást.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban az elvi jelentőségű jogkérdésben kellett döntenie, hogy mi tekinthető termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez járulékosan kapcsolódó költségnek az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdés b) pontjának alkalmazásakor.
A jogkérdést illetően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja a következő:
Az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdés b) pontja értelmében az adó alapjába beletartoznak "a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez járulékosan kapcsolódó költségek, még akkor is, ha azok külön megállapodáson alapulnak, így különösen az ügynöki, a bizományi, a biztosítási, a közlekedési költségek". E jogszabályhelyből következően a járulékos költség, azaz a melléktevékenység ellenértéke a főtevékenység adóalapjának részét képezi, és az arra vonatkozó adókulccsal adóköteles. Ez különösen akkor jelentős, amikor a járulékos tevékenység a törvény szabályai szerint kedvezőbb adókulccsal, vagy tárgyi adómentesen lenne leszámlázható, ha önmagában nyújtanák.
Az Áfa. tv. 13. § (2) bekezdése kimondja, hogy a törvény alkalmazásában közlekedés a fuvarozás, a fuvarozáshoz kapcsolódó csomagolás és rakodás, a szállítmányozás, az előző pontokban felsorolt szolgáltatások szervezése, valamint a szolgáltatások teljesítésében való közreműködés, ha az más nevében és javára történik. A jogalkotó tehát kifejezetten járulékosan kapcsolódó költségként határoz meg bizonyos szolgáltatásokat, illetve szolgáltatásokhoz kapcsolódó tevékenységeket, többek között a fuvarozáshoz kapcsolódó rakodást is. Az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdésének b) pontja ugyanis nem taxatív, hanem példálózó jellegű felsorolást rögzít.
Az Áfa. tv. több olyan rendelkezést tartalmaz, amelyeknél jelentősége van a termék vagy szolgáltatás statisztikai besorolásának [pl. Áfa. tv. 33. § (2) bekezdése, 67. §]. A 22. § (3) bekezdés b) pontja kapcsán azonban a jogszabály nem írja elő a statisztikai besorolási rend alkalmazását a minősítéshez, ennél fogva az e körben nem is lehet irányadó.
Az adóalany az alapító okiratában (társasági szerződés, alapszabály stb.) rögzített tevékenységet folytathatja. Ezek között is azonban van olyan, amelyet már az adóalanykénti bejelentkezésekor főtevékenységként megjelöl. A gazdasági élet szereplői közötti megállapodásokban, ügyletekben is meghatározható, hogy mi a termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó által vállalt főtevékenység, azokhoz milyen járulékos szolgáltatások és termékértékesítések kapcsolódnak [1990. évi XCI. törvény 1. § (7) bekezdése].
A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a főtevékenységet, illetve járulékos tevékenységet meghatározni, egymástól elválasztani, vagy kapcsolatukat minősíteni mindig csak az adott konkrét szerződés, ügylet vagy gazdasági esemény vizsgálata alapján lehetséges. Ezeket mindig valódi tartalmuk alapján kell minősíteni, és ennek megfelelően kell az adójogi konzekvenciákat is levonni. Ezért csak példálózó jelleggel, de nem minden gazdasági eseményre vonatkozóan lehet felállítani minősítést elősegítő szempontokat. Ilyenek lehetnek a következők: a tevékenység kiegészíti-e, elősegíti-e a főtevékenység megvalósulását, létrejön-e vagy sem e nélkül a főtevékenység, a főtevékenység vállalásának és megvalósulásának következményeként szokásosan előfordul-e vagy sem, milyen az értéke, előfordulásának, gyakorisága, a főtevékenységhez hasonlítva, milyen nagyságrendet képvisel. Az általános iránymutatás azonban nyilvánvalóan nem rendezi azokat az eseteket, amikor a vizsgált adatok egymásnak ellentmondó eredményre vezetnek, pl. a két tevékenység nagyságrendje azonos, vagy a nagyobb segíti elő a kisebb nagyságrendű tevékenység megvalósulását. Az Áfa. tv. 22. § (3) bekezdés b) pontja értelmében nincs jelentősége annak, hogy a felek nem egy, hanem több megállapodást kötnek, és a megállapodások időpontja éppúgy nem releváns, mint a külön-külön történő számlázás ténye.
A perbeli esetben is azok a vevők, akik saját rakodóeszközzel nem rendelkeztek, szükségszerűen igényelték a rakodási szolgáltatást, a nélkül ugyanis a megvett homokot - állaga miatt - nem is tudták volna birtokba venni és elszállítani sem, annak ellenére, hogy az ellenérték megfizetésével a termék fölött tulajdonjogot szereztek. A felperes esetében a homok értékesítése tehát főtevékenység volt, mivel e nélkül a felek nem léptek volna egymással kapcsolatba. Ha a vevő nem vásárolja meg a homokot, akkor az ahhoz kapcsolódó rakodásra sem tartott volna igényt. A perbeli esetben tehát a rakodás a főtevékenységhez, a termékértékesítéshez melléktevékenységként kapcsolódott, annak megvalósulását segítette elő függetlenül attól, hogy milyen nagyságrendet képviselt. Abból a tényből, hogy nem minden termékértékesítéshez kapcsolódott rakodás, nem vonható le olyan következtetés, hogy a rakodás 12%-os adókulccsal önállóan adózna abban az esetben is, amikor a főtevékenységgel együtt szükségszerűen merül fel, annak megvalósulását segíti elő. Kiemelést érdemel e körben az is, hogy a felperes önálló szolgáltatásként rakodást nem is végzett, azt kizárólag a termékértékesítéseihez kapcsolódóan eszközölte.
A kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság e perben irányadó tényállásra figyelemmel jogszerűen minősítette a felperes tevékenységeit, és helyesen állapította meg, hogy az alperes határozata a jogalap tekintetében nem sértett jogszabályt. A jogkövetkezményeket illetően is törvényes a döntés, mivel az alperes alkalmazta az Art. 73. § (1) bekezdését, és a késedelmi pótlék megfizetését az Art. 67. §-a szerinti szabályoknak megfelelően írta elő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.047/2004.)