adozona.hu
AVI 2006.2.22
AVI 2006.2.22
A vámáruhoz tartozó tervrajzok és darabjegyzékek nem vámértéket csökkentő tényezők, azok a gyártási ellenőrzés költségei [1995. évi C. tv. 21. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú vámhivatal utólagos ellenőrzés alapján határozataival az I. r. felperest 7 795 677 Ft vámteher, a II. r. felperest 5 049 800 Ft vámteher különbözet megfizetésére kötelezte. Az alperes két határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal, hogy a felperesek nem a szállítási szerződéseknek megfelelően jelölték meg a vámértékeket, ezzel megtévesztették a vámszerveket.
A felperesek kereseteikben a közigazgatási határozatok megváltoztatását kérték azzal, hogy az alperes téve...
AVI 2006.2.22 A vámáruhoz tartozó tervrajzok és darabjegyzékek nem vámértéket csökkentő tényezők, azok a gyártási ellenőrzés költségei [1995. évi C. tv. 21. § (7) bek.]
Az elsőfokú vámhivatal utólagos ellenőrzés alapján határozataival az I. r. felperest 7 795 677 Ft vámteher, a II. r. felperest 5 049 800 Ft vámteher különbözet megfizetésére kötelezte. Az alperes két határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal, hogy a felperesek nem a szállítási szerződéseknek megfelelően jelölték meg a vámértékeket, ezzel megtévesztették a vámszerveket.A felperesek kereseteikben a közigazgatási határozatok megváltoztatását kérték azzal, hogy az alperes tévesen értelmezte a szállítási szerződés szerinti ellenértéket, és véglegesnek minősítette a proforma számlákat. A végszámla már megbontotta a berendezések értékét és gyártó által végzett szolgáltatások értékét. Kitért arra, hogy ugyanilyen szárítóberendezésekre elvégzett vámérték bevallást és végszámla szerinti megbontás más vámhivatal már elfogadott.
A jogerős ítélet az alperes két határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Rámutatott arra, hogy a felek közötti jogvita lényege az volt, hogy helye volt-e a vámteher helyesbítésének a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 136. §-a alapján. A Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 215. §-ára utalva rámutatott arra, hogy a helyesbítés nem csak jog, hanem kötelezettség is, a Vtv. előírja, hogy a helyesbítést a valóságos vámérték adatok ismeretét követően 40 napon belül kezdeményezni kell.
E körben kitért azon felperesi hivatkozásra, hogy más vámhivatal a végszámla szerinti megbontást, és az importáló szerinti vámérték bevallást elfogadta. A felperes a Vhr. 44/A. § (3) bekezdése alapján jogszerűen hivatkozott arra, hogy ugyanazon szárítóberendezésekre ugyanazon szállítótól megrendelt berendezésre a vámérték a vámszervek már a jogerősen elfogadták, így nincs helye más vámszerv által más vámérték megállapításának, azaz a vámérték helyesbítésének.
Ezen túlmenően a megyei bíróság jogi álláspontja szerint az alperes tévesen értelmezte a felek közötti szerződést. Sem az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.), sem az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) nem ad lehetőséget a vámhivatalnak arra, hogy a vámteher tekintetében az általánosan elfogadott szabályoktól [Ptk. 206. § (1) bekezdés] eltérően értelmezze a szerződést. A felperesek ugyan valóban proforma számlák alapján végezték el a vámérték bevallást, de az alperes be sem várta a végszámlát, amely részletesen tartalmazza az egyes berendezések, illetve szolgáltatások értékét. A felperesek hitelt érdemlően igazolták, hogy a vámértéket kizárólag a vámáru alapján lehet figyelembe venne.
Az alperes még a végszámlák benyújtása előtt hozta meg határozatát, továbbá a közigazgatási szervnek nem állt rendelkezésére olyan bizonylat, amely alapján a vámértéket a felperesek bevallásától eltérően állapítsa meg. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tévesen értelmezte a Vhr. 44/A. § (3) bekezdését és elvi jogkérdésként jelölte meg, hogy felülvizsgálható-e a bevallott vámérték abban az esetben, ha azonos eladó, azonos vevő részére, azonos kereskedelmi feltételekkel folyamatosan azonos árut szállít, és egy esetben a kimunkált vámértéket a vámszervek már elfogadták. Hivatkozott arra, hogy a végszámlák benyújtása után hozta meg határozatait, mely végszámlákban a szolgáltatások továbbra sincsenek részletezve.
A felperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozták. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperesek keresetét elutasította.
A Vtv. 20. § (1) bekezdése értelmében a kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru értéke. A vámáru vámértékének meghatározását a Vtv. 21-29. §-ai részletezik. E körben az ehhez kapcsolódó Vhr. 44. § (3) bekezdése kimondja, hogy abban az esetben, ha az azonos eladó, az azonos vevő részére, azonos kereskedelmi feltételekkel folyamatosan azonos árut szállít, és egy esetben a kimunkált vámértéket a vámszervek már jogerősen elfogadták, nem szükséges a tv. 29. §-ában foglaltak szerint a kimunkált vámértéket felülvizsgálni. A Vtv. 29. §-a alapján ugyanis a vámáru vámértékének bevallott összegét a vámhatóság vizsgáim köteles.
E szabályozások a Legfelsőbb Bíróság jogi értelmezése szerint arra vonatkoznak, hogy a Vtv. 29. §-ában megfogalmazott, és a vámhatóságra vonatkozó vizsgálati kötelezettség alól a Vhr. 44/A. § (3) bekezdésében megfogalmazott esetben el lehet térni, vagyis a vámáru beérkezésekor a vámértékként bevallott összeget a vámhivatal nem köteles felülvizsgálni, hanem elfogadhatja a már korábban kimunkált, és vámszervek által már jogerősen elfogadott vámértéket.
Ez a szabályozás azonban nem azt jelenti, hogy a Vtv.-ben, illetve a Vhr.-ben megfogalmazott utólagos ellenőrzésre, a vámáru vámértékének helyesbítésére és pótlólagos vámteher kiszabására ne kerülhetne sor. A vámhatóságnak ugyanis elévülési időn belül jogi lehetősége van arra, hogy akár az importáló téves adatközlése, nem megfelelő vámérték kimunkálása, vagy akár a vámszervek magatartására visszavezethetően tévesen megállapított vámértéket módosítsa, és így a tényleges vámérték alapján kerüljön kiszabásra a vám. A Vhr. 44/A. § (3) bekezdése bizonyos könnyítést tesz lehetővé a rendszeres importálás esetére, ez azonban nem foszthatja meg a vámszerveket attól, hogy ennek helyességét utólag ellenőrizzék még abban az esetben is, ha a kimunkált vámértéket a vámszervek korábban már jogerősen elfogadták.
A fentiekre figyelemmel a jogerős ítélet tévesen állapította meg, hogy nem volt Lehetőség a vámérték helyesbítésére. Az alperes által felvetett jogkérdéssel kapcsolatban pedig a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vámszervek által utólagos ellenőrzés, vagy helyesbítés körében akkor is felülvizsgálható a vámérték, ha azonos eladó, azonos vevő részére, azonos kereskedelmi feltételekkel folyamatosan azonos árut szállít, és egy esetben a kimunkált vámértéket a vámszervek már jogerősen elfogadták.
Mind a felperesek, mind a jogerős ítélet iratellenesen hivatkozik arra, hogy az alperesi határozatok meghozatalára a felperesek által csatolt végszámlák benyújtása előtt került sor. A végszámlák benyújtására 2001. november 12-i dátummal került sor. Az iratokból megállapíthatóan ezzel kapcsolatban 2001. december 5-én vizsgálati jegyzőkönyv, 2001. december 28-án kiegészítő jegyzőkönyv felvételére is sor került, melynek szövegezéséből egyértelműen megállapítható, hogy a vámszervek részére már rendelkezésre álltak és vizsgálták is a végszámlák tartalmát.
Az iratokból megállapíthatóan tehát a végszámlák benyújtására már az alperesi határozatok meghozatala előtt sor került, azokat alperes értékelte a 2002. január 7-én kelt határozatai meghozatalakor.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint a közigazgatási szervek megfelelően jutottak arra a következtetésre, hogy a felperesek által kifizetett vételár a teljes gépsorra vonatkozott. A szállítási szerződésben nem volt elkülönítve külön a gépek értéke és a szerelés költsége, így azokat megfelelő adatok hiányában a felperes nem vonhatta le az ügyleti értékből. A Vtv. 21. § (1) bekezdése alapján ugyanis a vámáru vámértékét elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni. A Vtv. 21. § (7) bekezdése valóban lehetőséget teremt arra, hogy a vámérték ne tartalmazza a bevitel után az importált ipari létesítményen, gépen vagy berendezésen végzett összeszerelés, üzembe helyezés, karbantartás vagy műszaki segítségnyújtás költségét, de ennek egyrészt a felek közötti szerződésből másrészt a vámszervekhez benyújtott okmányokból (EV okmány, számlák stb.) ki kell derülnie, hogy egyértelműen el lehessen határolni.
A felperesek által a vámkezeléshez benyújtott proforma számlák alapján ilyen elkülönítést nem lehetett elvégezni. Az alperesi határozatok meghozatala előtt benyújtott végszámlák sem voltak alkalmasak erre, e körben tévesen hivatkozott a megyei bíróság arra, hogy a végszámlán a szolgáltatások részletesen vannak meghatározva. Történik ugyan utalás 209 725 DM összegre, mely valamennyi rajzot, darabjegyzéket, gyártási és szerelési ellenőrzés, üzembe helyezés ráfordításait, továbbá összes egyéb szolgáltatást jelentenék. A vámáruhoz tartozó tervrajzok és darabjegyzékek, mint a gyártási ellenőrzés költségei, a Vtv. 21. § (7) bekezdése alapján sem vámértéket csökkentő tényezők. Önmagából ebből a számlából pedig egyéb adatok hiányában nem állapítható meg a gyártási és szerelési tevékenység elvégzése, illetve annak költségráfordítása.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a közigazgatási szervek a Vtv. és a Vhr. szabályainak megfelelően végezték a vámérték kimunkálását és hozták meg határozataikat, erre figyelemmel a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperesek keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.990/2002.)