adozona.hu
AVI 2007.3.31
AVI 2007.3.31
A számviteli dokumentummal szemben egy nyilatkozat a gazdasági esemény megtörténtét nem igazolja (2000. évi C. tv. 165. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes társasház építését végezte továbbértékesítési céllal. Több lakás értékesítésére vételárelőleget vett fel, a beruházás befejezésére, a használatba vételre 2002. december 31. napjáig nem került sor.
A felperes alvállalkozói szerződést kötött a társasházi munkák elvégzésére a V. Kft.-vel, ezért az építőanyagok beszerzése a kft feladata volt. A felperes ennek ellenére 2002. július 26-án 320 tonna "T" nevű gépi vakolatot vásárolt az M. Kft.-től 25 00 Ft/tonna egységáron, összesen 8 12...
AVI 2007.3.31 A számviteli dokumentummal szemben egy nyilatkozat a gazdasági esemény megtörténtét nem igazolja (2000. évi C. tv. 165. §).
A felperes társasház építését végezte továbbértékesítési céllal. Több lakás értékesítésére vételárelőleget vett fel, a beruházás befejezésére, a használatba vételre 2002. december 31. napjáig nem került sor.A felperes alvállalkozói szerződést kötött a társasházi munkák elvégzésére a V. Kft.-vel, ezért az építőanyagok beszerzése a kft feladata volt. A felperes ennek ellenére 2002. július 26-án 320 tonna "T" nevű gépi vakolatot vásárolt az M. Kft.-től 25 00 Ft/tonna egységáron, összesen 8 128 000 Ft + 2 032 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) összegben. 2002 augusztusában pedig 500 tonna "T" nevű vakolatot értékesített alvállalkozójának. A számlákon 16 256 Ft egységár szerepelt 100 tonna mennyiségnél. Az öt számla ellenértéke összesen 8 128 000 Ft + 2 032 000 Ft áfa volt.
A felperes a 2002. III. negyedévi áfa-bevallásában 152 150 000 Ft visszaigényelhető adót szerepeltetett, amit az adóhatóság részére kiutalt. A visszaigénylés jogcímeként az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 98. § (4) bekezdés a) pontja szerinti bevételi küszöbérték túllépését jelölte meg. Az árbevétel elérését az alvállalkozó felé kibocsátott öt számla ellenértéke képezte.
Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 187 741 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 65 790 000 Ft adóbírság, 14 703 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes által alvállalkozó felé kibocsátott öt számla közül három nem hiteles bizonylat, mivel az adózó nem rendelkezett az abban kiszámlázott mennyiségű vakolatanyaggal. Ennél fogva a 4 millió forintot árbevétel 2002. évben nem érte el, így adó-visszaigénylési lehetősége sem nyílt meg, ezért jogosulatlanul nyújtotta be áfa-visszaigénylését.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte. Vitatta a terhére előírt fizetési kötelezettség jogalapját.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes a határozathozatalhoz szükséges tényállást felderítette, határozata megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz. Az alperes eljárása során vizsgált bizonylat, amely nem valós gazdasági eseményt tükröz, nem hiteles, nem felel meg a 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 165. § (2) bekezdés, 166. § (2) bekezdésében, az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdésében, 43. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Ennél fogva a felperes esetében az Áfa. tv. 48. § (4) bekezdés a) pontja szerinti feltételek nem teljesültek. Így a határozatokkal érintett időszak vonatkozásában jogosulatlan adó-visszaigénylés történt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy bizonyítási indítványainak elutasítása miatt a bíróság az ügy eldöntése szempontjából döntő bizonyítást nem folytatta le, ezért határozata megalapozatlan, eljárása nem felel meg a Pp. 3. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak és sérti "a szabad bizonyítás elvét". Jogi álláspontja szerint a bíróságnak meg kellett volna vizsgálnia azt a "szakértői" véleményt, amit az alperes apparátusa szolgáltatott.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 2. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Nem jog, hanem ténykérdés az, hogy valamely gazdasági társaság beszerzett-e, rendelkezett-e, tovább értékesíthetett-e, vagy sem meghatározott mennyiségű vakolóanyagot.
A felperesre és üzletfeleire vonatkoznak az Sztv. szerinti bizonylati elvből következő szabályok. Az Sztv. 166. § (2) bekezdése értelmében egy számviteli bizonylatnak alakilag és tartalmilag hitelesnek, helytállónak és megbízhatónak kell lennie. Az Sztv. 165. § (2) bekezdése értelmében a számviteli nyilvántartásba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági eseményre vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza. Megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amit hiba esetén előírásszerűen javítottak. Az ismertetett szabályozásból következően egy önmagában álló nyilatkozat a számviteli dokumentumokkal szemben, vagy azok hiánya esetén a gazdasági esemény megtörténtét nem igazolja.
Az adóhatóság az iratokból megállapíthatóan eljárása során szakértőt nem vett igénybe, hanem a felperesnél és üzleti partnereinél kapcsolódó vizsgálatot és ellenőrzést végzett, amit részére az adóigazgatási eljárásról szóló 2003. évi XCII. törvény lehetővé tesz. Az M. Kft. ügyvezetőjének nyilatkozata szerint a számlák kibocsátásának időpontjáig a leszámlázott mennyiség nem teljes körűen került értékesítésre. A V. Kft. ügyvezetője nyilatkozata szerint a mennyiségek kiszámlázása során "adminisztrációs hiba" történt. A "számlázás során nem az anyag mennyisége, hanem az értéke volt fontos". Abban az esetben azonban, ha a gazdasági esemény időpontjára, a mennyiségre vonatkozóan a számla nem a valóságnak megfelelő adatot rögzíti, akkor fiktív. Az ilyen bizonylat nem felel meg az Sztv. 166. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság azt is iratszerűen rögzítette, hogy a mennyiség és egységár elírására vonatkozó önellenőrzéssel történő helyesbítésre az ellenőrzés megkezdésének időpontjáig nem került sor. A tartalmilag hiteltelen számlára pedig jogot alapítani nem lehet, az ilyen számla az Áfa. tv. 48. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jog érvényesítéséhez nem használható fel.
A perbeli esetben az előzőekben részletezettekből következően szakkérdés nem merült fel [Pp. 177. § (1) bekezdése]. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a jogi képviselővel eljáró felperes az elsőfokú bírósági eljárás során szakértő kirendelését "az alperesi jogszabálysértés megállapításának tárgyában" kérte, jogkérdés eldöntésére pedig a szakértő nem vehető igénybe. A felek közötti jogvitát érdemben a bíróság dönti el [Pp. 213. § (1) bekezdése].
A bíróságnak a perben csak a jogvita eldöntése szempontjából döntő tények tekintetében kell a bizonyítást lefolytatnia. Azt pedig, hogy melyek a jogilag ügydöntő tények és ezek igazolására mely bizonyítékok alkalmasak, az anyagi jogi jogszabályok behatárolják. Különösen igaz ez a pénzügyi jog területén a már említett bizonylati elvből és fegyelemből következően.
A felperesnek a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva azt kellett volna igazolnia, hogy a számla szerinti mennyiséget a számla szerinti időpontban ténylegesen értékesítette. A közigazgatási és a peres eljárás során azonban egyetlenegy olyan adat sem merült fel, amely a perrel érintett számlák tekintetében a bizonylatok szerinti időpontra az összes vakolatmennyiség meglétét igazolta volna, ilyenekre a felperes sem hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság tehát helytállóan utasította el a felperes bizonyítási indítványait, és e körben indokolási kötelezettségének is eleget tett, ezért ítélete megfelel a Pp. 3. §-ában és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet nem sért eljárási jogszabályt. Ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.(Legf. Bír. Kfv. I. 35.210/2005.)