adozona.hu
AVI 2007.3.30
AVI 2007.3.30
A számviteli bizonylatot mindig a gazdasági esemény megtörténtének időpontjában kell kiállítani (2000. évi C. tv. 15. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2002. IV. negyedévi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa.) bevallásában levonható adóként szerepeltette a G. Kft. (továbbiakban: kft.) által kibocsátott 56 745 000 Ft összegű 30 db számla 11 349 250 Ft áfa-tartalmát.
Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 11 349 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 5 674 000 Ft adóbírság, 2 221 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebb...
AVI 2007.3.30 A számviteli bizonylatot mindig a gazdasági esemény megtörténtének időpontjában kell kiállítani (2000. évi C. tv. 15. §).
A felperes a 2002. IV. negyedévi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa.) bevallásában levonható adóként szerepeltette a G. Kft. (továbbiakban: kft.) által kibocsátott 56 745 000 Ft összegű 30 db számla 11 349 250 Ft áfa-tartalmát.Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 11 349 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 5 674 000 Ft adóbírság, 2 221 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybehagyta. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 13. § (1) bekezdés, 16., 17. pontjában, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) és (2) bekezdésében, a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (továbbiakban: PM r.) 1. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a kft. által kiállított 30 db készpénzfizetési számla nem valós gazdasági eseményt dokumentáló, adóigazgatási azonosításra nem alkalmas, hiteltelen bizonylat. A számlákon szereplő gazdasági esemény (festési munkálat) az ott feltüntetett értéken nem jöhetett létre. A számlák szerinti ellenérték túlzott mértékű, e szolgáltatási körben az irányadó piaci árnak mintegy négyszerese. Mivel a bizonylatok nem valós értékben meghatározott gazdasági eseményt dokumentálnak és a felperes nem járt el kellő körültekintéssel a számlák alapján az adólevonási jog nem gyakorolható.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az adóhatóság a tényállást nem tisztázta. Jogszabálysértően állapította meg a szolgáltatások értékét szakértő igénybevétele helyett becsléssel. Hivatkozott arra is, hogy az adóköteles tényállás kapcsán kellő körültekintéssel járt el.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az volt a jogi álláspontja, hogy a kft által kibocsátott számlák nem felelnek meg a PM r. 1. § (5) bekezdésében foglaltaknak, az Áfa. tv. 13. § 16. pontja szerinti törvényi feltételeknek azonban eleget tesznek. A kft. ügyvezetője a gazdasági esemény megtörténtét, a számlák kibocsátását és az ellenérték átvételét elismerte. A számlabefogadónak nincs lehetősége arra, hogy az adóazonosításra alkalmasság feltételeit ellenőrizze. A felperes kellő körültekintéssel járt el, mivel a számlakibocsátó adóalanyiságáról meggyőződött. Az adóhatóság ellenőrzési jogosultsága nem terjed ki az adózó által hozott gazdasági döntések célszerűségére. Az alperes sem vitatta a munkálatok elvégzésének szükségességét és a gazdasági esemény megtörténtét. Az a körülmény pedig, hogy a számlákban szereplő ellenértéket eltúlzottnak találta, önmagában nem ad alapot a rendeltetésellenes joggyakorlás megvalósítására, ezért a határozatok jogszabálysértőek.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 2. § (1) bekezdésében, az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az adólevonási jog törvényi feltételei hiányoztak, mivel az csak valós gazdasági eseményt dokumentáló, adóigazgatási azonosításra alkalmas számlával gyakorolható. A felperes nem járt el kellő körültekintéssel sem.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az adólevonási jog csak az alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles számviteli számla alapján gyakorolható [Áfa. tv. 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdés a) pontja]. A számla tartalmilag akkor hiteles, ha a rajta feltüntetett gazdasági esemény a számla szerinti felek között, a számlában részletezett módon jött létre és az ellenérték (beleértve az áfát is) kifizetésre került. A számla számviteli bizonylat, amelyre vonatkoznak a 2000. évi C. törvény 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) és (3) bekezdései szerinti követelmények. A számviteli bizonylatot mindig a gazdasági esemény megtörténtének időpontjában kell kiállítani, a számviteli bizonylatban dokumentált gazdasági események a valóságban is megtalálhatónak, kívülállók által is ellenőrizhetőnek kell lennie. Az ismertetettekből következik, hogy nem önmagában valamely gazdasági esemény, hanem hiteles számla szerinti gazdasági esemény adhat alapot az adólevonási jog gyakorlására, és a nem valós ellenérték számlán való feltüntetése is tartalmi hiteltelenséget eredményez.
A perbeli esetben az alperes alappal kérdőjelezte meg a 30 db készpénzfizetési számla szerinti ellenértéket, illetve áfa-tartalmat, mivel ezek hitelességet a felperes csak az ügyletben érdekelt felek nyilatkozataival kívánta alátámasztani. A nyilatkozatok nem számviteli bizonylatok. Számviteli bizonylatnak minden olyan gazdálkodó által kiállított, készített, vagy gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított vagy készített okmány minősül, amelyet a gazdasági esemény számviteli nyilvántartása céljából készítettek, és amely megfelel az Sztv. szerinti törvényi feltételeknek. (pl. szerződés, kimutatás, munkavégzők személyére, munkákhoz szükséges anyagokra vonatkozó dokumentumok...) Ilyenek a perbeli esetben nem állnak rendelkezésre.
Az adóhatóság a helyszíni szemle és az ingatlanról szóló műszaki tervek alapján - számviteli bizonylatok hiányában - a tényállás tisztázása érdekében az árak valóságosságának vizsgálatára három gazdasági társaságnál még célellenőrzést is végzett. Ennek eredményeként rögzítette, hogy az egyes részmunkák legmagasabb árával is számolva a festés teljes ellenértéke áfa nélkül 10 530 348 Ft lehetett, szemben a perben vitatott számlák szerinti 45 396 000 Ft-tal.
Az adóhatóság nem becsült, célszerűségi vizsgálatot sem végzett, hanem csupán a számlák szerinti ellenérték valósságát vizsgálta, amelynek eredményeként állapította meg - a tartalmi hiteltelenségre figyelemmel - az adólevonási jog gyakorlásának jogszerűtlenségét. Döntését az 1957. évi IV. törvény 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak szerint eljárva hozta meg, rögzítve azt is, hogy a nem valós ellenértéket tartalmazó számla kibocsátásának és befogadásának célja az áfa-tartalom levonásba helyezése volt [Art. 1. § (7) bekezdése, 2. § (1), (2) bekezdései].
A felperes a perben nem hivatkozott olyan bizonyítékra, amit az alperes nem vizsgált meg, és amely az adójogilag releváns tényállás tekintetében alkalmas lenne annak igazolására, hogy a számlák az ellenérték és áfa tekintetében hitelesek. A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint a számlabefogadó kapcsán a kellő körültekintéssel való eljárás fel sem merülhet akkor, ha az ügylet az ellenérték tekintetében beleértve az áfát is, színlelt. Nincs továbbá jelentősége annak sem, hogy adott esetben egy szakértő az elvégzett munkák ellenértékét milyen összegben állapítaná meg, vagy az ténylegesen milyen ellenérték fejében került elvégzésre. A felperes ugyanis nem a szakvéleményre és nem is a ténylegesen kifizetett ellenértékre alapozta az adólevonási jogát, hanem a perben vitatott - nem valós ellenértéket tartalmazó - 30 db készpénzfizetési számlára, amelyeket az elvégzett munkafolyamatok sorrendjéhez képest is eltérő időpontokban állítottak ki, ami már önmagában megállapíthatóvá teszi a kellő körültekintés hiányát.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.162/2005.)