adozona.hu
AVI 2007.2.18
AVI 2007.2.18
A Pp. a szabad bizonyítás elvét követi, ez a kötetlenség az igénybe vett bizonyítási eszközök és ezek mérlegelése során egyaránt megvalósul (Pp. 206. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben végzett ellenőrzést 1998-2001. évek vonatkozásában, melynek eredményeként becslést alkalmazva összesen 3 77 627 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte ezen összeg, valamint 1 738 812 Ft adóbírság és 1 986 115 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, a felperes által csatolt okiratokat nem tartotta alkalmasnak a kedvezőbb döntés meghozata...
AVI 2007.2.18 A Pp.</a> a szabad bizonyítás elvét követi, ez a kötetlenség az igénybe vett bizonyítási eszközök és ezek mérlegelése során egyaránt megvalósul (Pp. 206. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben végzett ellenőrzést 1998-2001. évek vonatkozásában, melynek eredményeként becslést alkalmazva összesen 3 77 627 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte ezen összeg, valamint 1 738 812 Ft adóbírság és 1 986 115 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, a felperes által csatolt okiratokat nem tartotta alkalmasnak a kedvezőbb döntés meghozatalára.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a közigazgatási hatóságok a tényállást nem tisztázták, nem bizonyították a becslés jogalapját, nem biztosították az ellenbizonyítás lehetőségét, szabálytalanul használták fel a felperes apjának adatközlését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art. 2.) 182. § (1) bekezdése szerinti hatályba léptető rendelkezése alapján megállapította, hogy az ügyben nem az ellenőrzés lefolytatásakor még hatályban lévő, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. Törvény (továbbiakban: Art. 1.) rendelkezéseit, hanem az Art. 2. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Kifejtette, hogy az Art. 2. 109. §-ával szabályozott vagyonbecslési eljárás a becslési eljárás egy speciális formája, ha az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelre fordított kiadásokkal nincs arányban a megszerzett jövedelmének együttes összege, hogy az adóhatóság jogosult az adó alapjának becsléssel történő megállapítására.
Az Art. 2. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel az adóhatóság a vizsgált időszakot megelőző időszakra vonatkozóan is végezhet vizsgálatot, ugyanakkor a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő adatokkal történő igazolása az adózó kötelezettsége.
Az Art. 2. 48. § (3) bekezdése és az Áe. 29. § (4) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes édesapja a nyilatkozattételt, illetve a tanúvallomást megtagadhatta volna és a vele szemben lefolytatott adóellenőrzés adatait a felperes vonatkozásában csak akkor lehetett volna felhasználni, ha nyilatkoztatják, hogy tanúként meghallgatják. Ugyanakkor a jogszerűtlen felhasználás mégis a felperes előnyére szolgált, mert így nőtt a 2002. évi elszámolható bevétele.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak megváltoztatását, vagy annak hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megsértette a Pp. 196. §-át és a Ptk. 207. §-át. Nem indokolta, hogy édesapja nyilatkozatát miért vette figyelembe az egyik esetben (nyeremény) és a kölcsön esetében miért nem.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a bírósági eljárás során sem bizonyította a felperes állításait.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 3. § (2) és (3) bekezdése értelmében a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez kötve van. A jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása, ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a feleket terheli. A bizonyítás indítványozása elmulasztásának jogkövetkezménye a bizonyításra kötelezett felet terheli, a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.
A Pp. 164. § (1) és (2) bekezdése kimondja, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek a bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében már nem is vitatta azt a jogerős ítéletbe foglalt megállapítást, mely szerint az adóhatóság tájékoztatta arról, hogy az Art. 2. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. A felperesnek a közigazgatási eljárásban előterjesztett fellebbezéshez csatolt okiratait az alperes nem fogadta el hitelt érdemlőnek, döntésének.
A Pp. 166. § (1) bekezdése értelmében bizonyítási eszköznek minősülnek az okiratok, tehát köz- és magánokirat is. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a közokirattal ellentétben a magánokirat valódisága mellett a törvény vélelmet nem állít fel. A magánokirat valódiságát csak akkor kell bizonyítani, ha azt az ellenfél kétségbe vonja, vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek találja. [Pp. 197. § (1) bekezdése] A perbeli esetben az ellenfél, azaz az alperes több okból is megkérdőjelezte, azaz vitatta a magánokiratok tartalmi hitelességét. Az elsőfokú bíróság is szükségesnek ítélte a valódiság bizonyítását. A felperes azonban bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, nem igazolta a kölcsönszerződésben foglaltak teljesülését, illetve, hogy az ingatlan árából mekkora összeget kapott.
A Pp.</a> a szabad bizonyítás elvét követi, ez a kötetlenség az igénybe vett bizonyítási eszközök és ezek mérlegelése során egyaránt megvalósul. A Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. Nem hagyhatja tehát - ennek során - figyelmen kívül a Pp. 197. § (1) bekezdése szerinti szabályt és azt, hogy a magánokirat valódiságának tartalmi hitelességének bizonyítása jelen esetben elmaradt, illetve, hogy az Art. 2. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó csak hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
Azt a felperes sem vitatta felülvizsgálati kérelmében, hogy az elsőfokú bíróság eleget tett a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségének, hiszen ítélete részletesen tartalmazza, hogy mely okoknál, törvényhelyeknél fogva nem tartja alkalmasnak a közigazgatási fellebbezéshez csatolt dokumentumokat a kereset alaposságának alátámasztására. Az elsőfokú bíróság eljárása megfelelt a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 197. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Felülmérlegelésre, a bizonyítékok ismételt egybevetésére a felülvizsgálati rendkívüli jogorvoslati eljárásban egyébként sincs mód.
Az adóhatóságnak és a bíróságnak is a perben nem szerződési nyilatkozatokat kellett értelmeznie, hanem a felperes által elé tárt magánokiratok tartalmi hitelessége felől kellett döntenie.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.036/2005.)