adozona.hu
AVI 2007.2.16
AVI 2007.2.16
Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját a vállalkozónak kell megosztania (1992. évi C. tv. 39. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes fő tevékenységként nyomozási és biztonsági tevékenységet folytat. A cégnyilvántartás adatai szerint székhelye 1995. október 1-jétől 1999, június 22-ig T., V. u. 14., 1999. június 22. óta pedig D., 1995. október 1-jétől 1998. augusztus 25-ig D., F. út 76. alatt, 1998. augusztus 25-től 1999. június 22-ig pedig D., Ú. u. 13. alatt telephellyel rendelkezett.
A felperes különböző társaságok telephelyén - megbízási szerződés alapján - vagyonvédelmi, őrzési és rendészeti feladatokat váll...
AVI 2007.2.16 Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját a vállalkozónak kell megosztania (1992. évi C. tv. 39. §)
A felperes fő tevékenységként nyomozási és biztonsági tevékenységet folytat. A cégnyilvántartás adatai szerint székhelye 1995. október 1-jétől 1999, június 22-ig T., V. u. 14., 1999. június 22. óta pedig D., 1995. október 1-jétől 1998. augusztus 25-ig D., F. út 76. alatt, 1998. augusztus 25-től 1999. június 22-ig pedig D., Ú. u. 13. alatt telephellyel rendelkezett.A felperes különböző társaságok telephelyén - megbízási szerződés alapján - vagyonvédelmi, őrzési és rendészeti feladatokat vállalt el. Ezek ellátására egyéni vállalkozókkal, személy- és vagyonőrökkel kötött szerződést. A részükre kifizetett díjat alvállalkozói teljesítmény értékeként, illetőleg közvetített szolgáltatásként számolta el, ezekkel nettó árbevételét csökkentette. Iparűzési adó bevallásaiban székhelyként debreceni címet tüntetett fel.
A D. önkormányzati adóhatóság a felperesnél elrendelte a bevallások utólagos ellenőrzését. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban 1998-2002. évre vonatkozóan a felperes terhére 4 249 000 Ft iparűzési adóhiányt állapított meg, ennek megfizetését rendelte el, adóbírság és késedelmi pótlék megállapításától eltekintett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 39. § (1) bekezdésében, 52. § 39., 40. pontjában foglaltakra alapította.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Osztotta az alperes jogi álláspontját a tekintetben, hogy a felperes által egyéni vállalkozó vagyonőrökkel kötött szerződések nem tekinthetők vállalkozási szerződéseknek, így a kifizetett összegek adóalapot csökkentő tényezőként nem vehetők figyelembe. A felperes számlái és szerződései nem felelnek meg a Htv. 52. § 40. pontja szerinti közvetített szolgáltatásra vonatkozó meghatározásnak sem.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 2. § (1) bekezdésében, 26. §-ában, 66. § (3) bekezdésében, a Pp. 3. § (4) bekezdésében, 163. § (1) bekezdésében, 171. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, a Ptk. 389. §-ában, a Htv. 35. § (1) bekezdésében, 37. § (1) bekezdésében, 52. § 40. pontjában foglaltaknak. A bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte, jogsértően mellőzte a felperes ügyvezetőjének, alvállalkozóinak bíróság előtti meghallgatását. A szerződéseket az adóhatóság és a bíróság is tévesen értelmezte. Az adókülönbözet előírása és jogszerűségének megállapítása is törvénysértő. Székhelyének téves megjelölése miatt terhére adófizetési kötelezettség nem állapítható meg.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Htv. 39. § (1) bekezdése értelmében az iparűzési adó alapja 2000. december 31-ig csökkenthető volt az eladott áruk beszerzési értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével, és az anyagköltség meghatározott hányadával, 2001. január 1-jétől az alvállalkozói teljesítések értéke helyett a közvetített szolgáltatással. A Htv. 52. § 39., 40. pontja értelmében 2000. december 31-ig az alvállalkozói teljesítések között kellett levonni a közvetített szolgáltatást is, míg 2001. január 1-jétől az alvállalkozói teljesítések minősültek közvetített szolgáltatásnak.
A perbeli esetben az elsőfokú bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a felperes bevallásai szerinti adóalap csökkentő tételek jogszerűek-e. Ennek megállapításához az Art. 1. § (7) bekezdése alapján el kellett végezni a felperes által kötött szerződések adójogi minősítését. E körben jogszabálysértést nem követett el.
Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes a különböző társaságokkal, illetve az egyéni vállalkozókkal elnevezését illetően is megbízási megállapodást kötött, és ezek tartalmukat tekintve sem minősíthetők a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozási, alvállalkozói szerződésnek, teljesítésnek a közigazgatási határozatokban helyesen kifejtett okoknál fogva. Nem lehet az iparűzési adóalapot olyan szolgáltatás ellenértékével csökkenteni, amely munkaviszonnyal egyenértékű munkavégzésből ered, még akkor sem, ha azt az adott esetben vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozók végzik. Ezek a személyek ugyanis felperes részére önálló szolgáltatást nem nyújtottak, tevékenységük egyenértékű volt egy munkaviszonyból eredő munkavégzéssel. Az iratokból megállapíthatóan a vagyonőrök a felperes rendelkezésének megfelelően, a felperes eszközeivel, a felperes által megjelölt helyen és időben dolgoztak, amelyért óradíj illette meg őket. Ezen oknál fogva a felperes maga sem tudta megjelölni, hogy mely általa igénybevett vagyonőri szolgáltatást nyújtotta volna változatlan formában valamely megrendelőjének.
A Htv. 52. § 40. pontja szerinti közvetített szolgáltatás megállapíthatóságának pedig törvényi feltétele az, hogy a szolgáltatás változatlan formában tovább számlázásra kerüljön, illetve, hogy a szerződésből, számlából, könyvelésből, nyilvántartásból a közvetítés ténye kiderüljön. Ezek pedig a perbeli esetben nem állnak fenn.
Közigazgatási perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel. A perben a bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte. A felperes az általa hivatkozott ún. vezénylési naplót a peres eljárás során nem mutatta be ügyvezetőjének, alvállalkozónak meghallgatását nem indítványozta, ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróságnak a bizonyítással kapcsolatos eljárása nem felel meg a Pp.</a> szabályainak.
A számviteli törvény szerinti rendelkezésekből következően a könyvvitelben rögzített tételeknek a valóságban is megtalálhatóaknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Ennél fogva tanúvallomással nem is lehet pótolni a pénzügyi anyagi jogi, tartalmi, számlázási, nyilvántartási követelmények hiányát [1991. évi XVIII. törvény 15. § (3) bekezdése, 83-84. §, 2000. évi C. törvény 165-166. §]
A Htv. 35-39. §-ai értelmében adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység. Adóköteles iparűzési tevékenység a vállalkozó által e minőségben végzett nyereség, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenység. A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik. Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik, és a tevékenység megszüntetésének napjával szűnik meg. Az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes, alkalmi jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a tevékenység végzésének időtartama az irányadó az adókötelezettség időben terjedelmére.
Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a Htv. mellékletében meghatározottak szerint megosztania.
A kifejtettekből következően, nem a székhely bejelentése létesíti az adókötelezettséget. A felperesnek 1999. június 22-től D. volt a székhelye, ezt megelőzően azonban D.-ben telephelye is volt. Az adóhatósági határozatokkal érintett időszak 1999-től 2002-ig terjedt. A felperes továbbá önadózó, aki a vizsgált időszakokra vonatkozóan bevallásaiban debreceni székhelyet megjelölve nyújtotta be azokat a d.-i adóhatósághoz. Ezek a bevallások képezték az adóhatósági határozatok alapját.
A felperes a közigazgatási eljárásban nem hivatkozott arra, hogy tévesen jelölte meg székhelyét, tévesen adta be bevallásait. Az elsőfokú bíróság előtti eljárásban pedig a jogerős ítélet meghozataláig nem tárt fel és nem is igazolt olyan adatokat, amelyek székhelyen és telephelyen kívül végzett tevékenységet, - bevallásától eltérő - adatokat igazoltak volna.
Ezért a téves székhelymegjelöléssel, és a bejelentési kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos érvelése nem alkalmas arra, hogy a közigazgatási határozatok szerinti kötelezést az ügy érdemi eldöntésére kiható módon vitássá tegye.
A felülvizsgálati kérelmében kifejtettekre figyelemmel rámutat a legfelsőbb Bíróság arra, hogy a takarítással kapcsolatos tevékenység, illetőleg annak minősítése nem volt az ellenőrzés tárgya, e körben a közigazgatási határozatok döntést sem tartalmaznak, így erre bírói felülvizsgálat sem kérhető.
A felülvizsgálati kérelmet kiegészíteni, módosítani nem lehet, és a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség az alapeljárás során el nem bírált tény, igény, jogcím előterjesztésére sem. A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének sincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott a felperes felülvizsgálati eljárás során benyújtott előkészítő iratában előadottakkal és az ehhez csatolt dokumentumokkal sem.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás, az abból levont ténybeli és jogkövetkeztetések jogszerűek, ezért az ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.026/2005.)