adozona.hu
AVI 2007.1.4
AVI 2007.1.4
Az áfa visszatérítés módjának kérdéskörébe tartozik az, hogy a külföldön nyilvántartásba vett adóalany milyen határidőben érvényesítheti a tárgyévben keletkezett adóvisszaigénylési jogát (1992. évi LXXIV. tv. 71. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, mint külföldön nyilvántartásba vett adóalany, 2002. évre általános forgalmi adó visszatérítésének engedélyezését kérte, melyet 2003. június 27. napján adott postára és az elsőfokú adóhatósághoz 2003. július 2-án érkezett. Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A fellebbezésre eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta hivatkozva a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszat...
AVI 2007.1.4 Az áfa visszatérítés módjának kérdéskörébe tartozik az, hogy a külföldön nyilvántartásba vett adóalany milyen határidőben érvényesítheti a tárgyévben keletkezett adóvisszaigénylési jogát (1992. évi LXXIV. tv. 71. §)
A felperes, mint külföldön nyilvántartásba vett adóalany, 2002. évre általános forgalmi adó visszatérítésének engedélyezését kérte, melyet 2003. június 27. napján adott postára és az elsőfokú adóhatósághoz 2003. július 2-án érkezett. Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.A fellebbezésre eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta hivatkozva a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítésről szóló 2/1993. (I. 13.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 4. § (1)-(3) bekezdéseire, hogy a kérelem benyújtására nyitva álló határidő anyagi jogi jellegű. A felperes kérelme - igazolási kérelem nélkül - törvényi határidőn túl került benyújtásra, a postára adás napja nem releváns.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra való kötelezését kérte azzal, hogy a Korm. r. 4. § (2) bekezdése a határidő értelmezésére részletszabályokat nem állapít meg. Figyelemmel az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 42. §-ára, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 4. § (1) bekezdésére, érvényesülnek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) rendelkezései, így a postára adás napját kell figyelembe venni. Az alperes nem jelölte meg, hogy milyen jogszabályhely alapján alkalmazhatók az anyagi jogi határidők. Önellentmondó, hogy az igazolási kérelem előterjesztését alkalmazhatónak vélte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy a bírósági felülvizsgálat kizárólag a perben támadott határozatra terjedhet ki, és ennek során a felperes által előterjesztett jogszabálysértésről kell dönteni. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a jogérvényesítés kezdő cselekménye maga a kérelem benyújtása, amely anyagi jogviszonyhoz kötődik. Így az anyagi jog által meghatározott igényérvényesítési jogosultság fennállása alatt lehet a kérelmet előterjeszteni méghozzá úgy, hogy az a törvényes határidőn belül az adóhatósághoz megérkezzen.
A törvényi határidő - eltérő jogszabály rendelkezés hiányában - nem hosszabbítható meg, a határidő elmulasztása a jog elvesztésével jár. A Korm. r. 4. § (2) bekezdése alapján a 2002. évi beszerzések vonatkozásában az adóvisszaigénylési jog 2003. június 30. napjáig érvényesíthető, hogy ez ideig a kérelem meg is érkezzen. Az alperes határozata helyesen mellőzte az Áe. 39. § (3) bekezdésének alkalmazását. Az elsőfokú bíróság az Alkotmány-konform értelmezés követelményéből kiindulva anyagi jogi határidőként értelmezte. Konkrét jogszabályi rendelkezés hiányában lehetőség nyílt az analógia alkalmazására. Ezen határidők automatikusan nem jogvesztők, azaz igazolással lehet élni. A 4/2003. PJE számú jogegységi határozat csak alátámasztotta a korábbi jogelméleti álláspontot. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és a keresetnek helyt adó döntést. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a Korm. r. a határidő mulasztásának kimentésére, illetve jogkövetkezményeire szabályozást nem ad. Az Áfa. tv. 42. §, az Art. 4. § (1) bekezdésére figyelemmel az Áe. 39. § (3) bekezdés rendelkezése, azaz a postára adás időpontja alkalmazandó. Az elsőfokú bíróság indokolását konkrét jogi norma hiányában jogelméleti indokolással támasztotta alá, amely a polgári eljárási jog területén érvényesülő szabályrendszeren alapul. A Korm. r. szövegének értelmezéséből nem lehet levezetni az anyagi jogi határidőt. A közigazgatási jogviszonyban az alperes által elvégzett analógiára nincs mód.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta egyetértve annak indokolásával.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében jogegységi határozat meghozatalára is indítványt tett.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat fejti ki:
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 27. § (1) bekezdése értelmében a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata. E feladatának ellátása körében a (2) bekezdés értelmében jogegységi határozatokat hoz. A fenti törvényhely 29. § alapján jogegységi eljárásnak van helye, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése, vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges, illetve, ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától.
A perbeli esetben, illetve jogkérdés körében a Legfelsőbb Bíróság jelen tanácsának megítélése alapján egyik feltétel sem állapítható meg. A Legfelsőbb Bíróság másik ítélkezési tanácsa e körben még nem hozott határozatot, így az attól való eltérés eleve kizárt. Másrészről a joggyakorlat továbbfejlesztése, vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása feltételesen állapítható meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság jelen tanácsa szükségtelennek ítélte meg jogegységi eljárás kezdeményezését.
Bár a felek hivatkoztak jelen jogkérdésben hozott más bírósági ítéletekre is, a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelemmel támadott Fővárosi Bíróság 6. sorszámú jogerős ítéletének jogszerűségét kellett elbírálnia. E körben mind a felek, mind az elsőfokú bíróság helyesen jelölték meg, hogy a perben eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a Korm. r. 4. § (2) bekezdése anyagi vagy eljárásjogi határidőnek tekinthető-e.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében már kifejtette, hogy a jogszabály értelmezése körében a jogszabály tartalmából kell kiindulni. Ez pedig elsődlegesen nyelvtani értelmezést jelent. Ha azonban a jogszabály nyelvtani értelmezése nem vezet eredményre, akkor valóban szükség szerint vizsgálni kell az adott rendelkezésnek a jogszabály egészében elfoglalt helyét, a jogszabály szerkezetét, szükség szerint jogtörténeti, jogelmélet, jogirodalmi munkákat, és értelmezéseket is fel lehet használni. Mindezek vezethetnek arra, hogy a jogszabály tartalmának megismerése során a jogalkotó szándéka egzakt módon felderíthető legyen.
A Korm. r. 4. § (1) bekezdése szerint a külföldön nyilvántartásba vett adóalany adó-visszaigénylési joga a számla, illetve a határozat kiállításának időpontjában keletkezik. Ez a szöveg tehát meghatározza, hogy az adóalany adó-visszaigénylési joga, mint alanyi jogosultság, mikor keletkezik. Ettől elkülönül ennek az alanyi (anyagi) jogosultságnak az érvényesíthetősége.
A Korm. r. 4. § (2) bekezdése értelmében, a tárgyévben keletkezett adó-visszaigénylési jogát a külföldön nyilvántartásba vett adóalany - a (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel - a tárgyévet követő naptári év január hónap 1. napjától kezdődően, legfeljebb azonban ugyanezen év június hónap 30. napjáig érvényesítheti. E rendelkezés tehát egyértelműen az alanyi jog érvényesítéséről szól, melyben nincs eljárásjogi mozzanat még akkor sem, ha ennek a jognak az érvényesítését határidőhöz is köti a jogalkotó. E jogosultságnak az érvényesítése még nem eljárásjogi cselekmény.
A Korm. r. 3. § (1) bekezdés alapján az adóvisszaigénylés az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatóságához írásban benyújtott kérelemre történik. Az anyagi jogosultság érvényesítésének ez az eljárási rendelkezése, amely meghatározza, hogy az anyagi jogosultság milyen módon, milyen eljárással érvényesíthető.
A Korm. r. 6. § (2) bekezdése szerint az adóvisszatérítéssel kapcsolatos egyéb eljárási kérdések tekintetében az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Art. rendelkezése tehát nem az alanyi (anyagi) jogosultság érvényesítésére vonatkozik, hanem az annak alapján megindult eljárás (egyéb eljárási kérdések) körére.
A Legfelsőbb Bíróság tehát a jogirodalomban hivatkozott értelmezések nélkül is megállapíthatónak tartotta, hogy a jog érvényesítése, a perbeli alanyi jog érvényesítése, illetve az ahhoz kapcsolt határidő anyagi jogi jellegű határidő, amely alapján ennek a kérelemnek a megállapított határidőn belül meg kell érkeznie az adóhatósághoz.
Mivel a perben az volt eldöntendő kérdés, hogy a Korm. r. 4. § (2) bekezdésében meghatározott határidő anyagi vagy eljárásjogi határidő-e, de nem volt vitatott, hogy ez a határidő jogvesztő jellegű-e, vagy igazolási kérelemmel kimenthető-e, e kérdésekben a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdésére figyelemmel érdemben nem foglalhatott állást.
Az Áfa. tv. és a Korm. r. szabályozási körével kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy az Áfa. tv. 71. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Kormány felhatalmazást kapott, hogy rendeletben határozza meg a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható adóvisszatérítés mértékét, módját és részletes szabályait. E törvényhely felhatalmazása alapján alkották meg a kormányrendeletet, amely nem haladta meg, nem lépte át az Áfa. tv. felhatalmazásának kereteit. A visszatérítés módjának kérdéskörébe tartozik ugyanis az, hogy a külföldön nyilvántartásba vett adóalany milyen határidőben érvényesítheti a tárgyévben keletkezett adó-visszaigénylési jogát. Ezt a Korm. r. 4. § (2) bekezdése határozza meg egyértelműen. Fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróságnak alkotmányos aggályai a Korm. rendelettel kapcsolatban nem merült fel.
A 81/2009. (IV. 19.) Kormányrendelet 3. §-a módosította a Korm. r. 4. § (2) bekezdését azzal, hogy a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság e jogszabályváltozást figyelmen kívül hagyta részben azért, mert nincs visszaható hatálya a perbeli időszakra, másrészt ez csak az igazolási kérelem kizárásáról rendelkezik, a kérelem beérkezésének határidejét nem szabályozza.
Összefoglalva, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Korm. r. 4. § (2) bekezdésében meghatározott határidő, mint az alanyi jog érvényesítésének határideje anyagi jogi jellegű, ezért a kérelemnek az adóhatósághoz június 30-ig be kellett volna érkeznie, e körben a postára adás időpontja, az Áe. 39. § (3) bekezdése nem alkalmazható.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak, így a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.044/2005.)