adozona.hu
AVI 2007.1.2
AVI 2007.1.2
Nem vonható le az előzetesen felszámítható adó, ha a terméket, szolgáltatást, közvetlen tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz használja fel az adóalany (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesi társaságnál 1997. június- 1998. évre vonatkozó költségvetési kapcsolatok ellenőrzését tartotta.
A vizsgálat által megállapítottak szerint a B.-L. Önkormányzat Képviselő Testülete a magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatás érdekében és a miatt, mivel megállapodott a Fővárosi Önkormányzattal arról, hogy a kerületi közigazgatási területre az alap-egészségügyi ellátást meghaladó szakfeladatokat átvállalja 1997. január 1-jétől, határozatot hozott új szakorvosi rende...
AVI 2007.1.2 Nem vonható le az előzetesen felszámítható adó, ha a terméket, szolgáltatást, közvetlen tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz használja fel az adóalany (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
Az adóhatóság a felperesi társaságnál 1997. június- 1998. évre vonatkozó költségvetési kapcsolatok ellenőrzését tartotta.A vizsgálat által megállapítottak szerint a B.-L. Önkormányzat Képviselő Testülete a magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatás érdekében és a miatt, mivel megállapodott a Fővárosi Önkormányzattal arról, hogy a kerületi közigazgatási területre az alap-egészségügyi ellátást meghaladó szakfeladatokat átvállalja 1997. január 1-jétől, határozatot hozott új szakorvosi rendelő építéséről.
A B.-L. Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) 1997. május 6-án vállalkozási szerződést kötött a K. Rt.-vel, mint generálkivitelezővel a B.-L. Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet felépítésére 1998. augusztus 20-i átadással. Az Önkormányzat döntést hozott az ingatlan megvalósítására egyszemélyes önkormányzati tulajdonú cég alapításáról, így jött létre a B.-L. Egészségügyi Beruházó Kft. (felperes társaság előző neve) határozott időtartamra, a beruházás befejezéséig 1 millió forint törzstőkével.
Az Önkormányzat a fővállalkozó K. Rt.-vel kötött szerződésben foglaltakat engedményezte a felperesi társaságra, és egyúttal általános tulajdonosi támogatást biztosított a kivitelezésre, összesen 2 255 086 000 forint összegben. A felperes a tulajdonos Önkormányzat által 1997ben és 1998-ban átutalt ezen összegeket a számviteli törvény alapján visszafizetési kötelezettség nélküli fejlesztési célú támogatásként kezelte a mérlegbeszámolóban, melyből elhatárolt összegként 1 333 787 000 Ft-ot rendkívüli bevételként, 921 299 000 forintot pedig passzív időbeli elhatárolásként mutatott ki.
A B.-L. Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet 1998. december 14-én került üzembe helyezésre. Az önkormányzat 1998 decemberében a felperesi cég működési idejét határozatlan időre módosította, és nevét a jelen névre B.-L. Beruházó Kft.-re változtatta, majd törzstőkéjét felemelte.
A beruházás nettó bekerülési költsége 2 099 134 803 Ft volt, melyből az épületen végzett beruházási nettó érték 1 200 000 000 forint volt. Ez utóbbi összeget, és az általános forgalmi adót, összesen 1 500 000 000 forintot felperes kiszámlázott az önkormányzat részére. Az egyéb eszközöket, - amelyekhez tartoztak a különböző műszerek, berendezések, számítógépes berendezések, - a felperes saját forrásaként nyilvántartott tulajdonosi vissza nem térítendő fejlesztési támogatásból beszerzetteknek minősítette, és a felperes tulajdonában maradtak.
Az üzembe helyezés napján 1998. december 14-én az önkormányzat és a felperes, mint vagyonkezelő, vagyonkezelési szerződést kötött a H. utcai rendelő ingatlan kezelésére, hasznosítására.
A felperes a vagyonkezelési jogosultságért vagyonkezelési díjat fizetett az Önkormányzatnak. Egyszeres összegben 50 évre vonatkozóan 1 200 000 000 forint + 25%-os általános forgalmi adót, ezen túl rendszeresen évente 5 000 000 forint + 1 250 000 forint általános forgalmi adót.
A felperes, mint bérbeadó 1998. december 14-én határozatlan időre szóló bérleti szerződést kötött a B.-L. Egészségügyi Szolgálattal, a bérleti szerződésben külön választották az ingatlan, és a tárgyi eszközök berendezések bérbeadását. Az ingatlan egyévi díja 19 140 000 Ft + áfa, a berendezések 59 400 000 forint + áfa. A konstrukció szerint tehát az önkormányzati tulajdonban lévő felperesi társaság évi 5 000 000 forint bérleti díjat fizet az Önkormányzatnak, ugyanakkor az Egészségügyi Szolgálat az Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott működést biztosító támogatás szinte teljes összegét nettó 78 450 000 forintot fizetett ki a felperesnek, mint bérbeadónak, az ingatlan és az eszközök bérleti díja címén.
Az adóhatóság e megállapítások alapján nem fogadta el jogszerűnek a felperes eljárását.
Az ellenőrzés eredményeként meghozott 2002. május 23án kelt elsőfokú határozat a felperes terhére általános forgalmi adó és társasági adónemben összesen 572 156 000 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte 171 647 000 forint bírság, valamint 424 821 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság 2002. augusztus 10-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az adóhatóság álláspontja az volt, hogy a rendelőintézet vagyonkezelőnek (felperesnek) történő átadásával, és a felügyelete alá tartozó Egészségügyi Szolgálatnak a használatába bérbeadás útján indokolatlanul bonyolultan oldotta meg az egészségügyi szolgáltatás feladatát és ezt az adó megkerülés céljából tette.
Az adóhatóság a megállapított tényállásból azt a következtetést vonta le, hogy a beruházás tárgyát képező ingatlan tárgyi eszközök és szellemi termékek teljes egészében a forrást biztosító önkormányzat tulajdonát képezik, nem pedig a beruházást bonyolító felperesét, aki az általa igénybe vett szolgáltatást közvetítette az Önkormányzat felé. Ebből következően a beruházás befejezését követően a felperesnek a beruházás teljes bekerülési értékét át kellett volna számláznia az Önkormányzatnak. A felperes azonban csak 1 200 000 000 forint + 300 000 forint általános forgalmi adó értékű számlát bocsátott ki, megsértette ezzel az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 3. §-ában és 22. § (1) és (3) bekezdés a) pontjában foglaltakat, melynek értelmében általános forgalmi adót kell fizetni az adóalany által belföldön teljesített szolgáltatás-nyújtás után.
Az Önkormányzat és a felperes között létrejött vagyonkezelési szerződés, valamint a felperes és az Egészségügyi Szolgáltatás között létrejött bérleti szerződés kapcsán az adóhatóság megállapította, hogy a szerződő felek olyan szerződéses konstrukciót hoztak létre, amely azt a látszatot kelti, mintha az önkormányzat piaci alapon vállalkozási tevékenység miatt építette volna fel a szakorvosi rendelőintézetet. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően valódi tartalmuk szerint minősítette a megkötött ügyleteket, és utalva az önkormányzat törvény egyes rendelkezéseire megállapította, hogy a felperes eljárásával sértette az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdését, a számvitelről szóló többször módosított 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 89. § (2), (3), bekezdésében foglaltakat, továbbá az Art. 1. § (2), (5) és (7) bekezdésében foglaltakat. A feladat átvállalása következtében ugyanis a B.-L. Önkormányzat kötelező feladatává vált a szakorvosi ellátás. A kötelező alapfeladat ellátását szolgáló vagyon egységes, és feladathoz kötött, függetlenül attól, hogy annak tényleges használója az önkormányzat, vagy annak intézménye. A kötelező feladat ellátásából következően a feladat végzőjének térítésmentesen kell biztosítani a feladat ellátását szolgáló vagyon, ingatlan és berendezés használatát. Ezért az adóhatóság álláspontja szerint az önkormányzat által kiszámlázott egyszeri vagyonkezelési díjról szóló számla nem fogadható e1 adólevonás jogot megalapozó hiteles dokumentumnak, ugyanígy ellentétes az Áfa. tv. 22. § (4) bekezdés b) pontjával, az ingatlan és műszerek bérbe adásából származó bevétel általános forgalmi adó levonása. Az Áfa. tv. 22. § (4) bekezdés b) pontja ugyanis kimondja, hogy az adó alapjába nem tartozik bele az az összeg, amelyet más nevében és javára szednek be, és a nyilvántartásban elszámolási kötelezettségként szerepeltetnek.
Az alperes határozatában - utalva a felperesi fellebbezésben foglaltakra - leszögezte, tény, hogy az ügyben adókímélő konstrukciók létrehozását a hatályos jogszabályok nem tiltják. Jelen esetben azonban nem erről volt szó, hanem arról, hogy az eredetileg közvetlen tárgyi adómentes tevékenységet szolgáló beruházás után az önkormányzat kft.-je a felperes az általános forgalmi adót visszaigényelte, ugyanakkor a tárgyi eszközöket immateriális javat nem számlázta tovább, illetve a vagyonkezelési díjról kiállított számla nem fogadható el hitelt érdemlő dokumentumnak.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Kifejtette, hogy az orvosi rendelőintézet beruházás lebonyolítása érdekében a bürokratikus közhatalmi szervezet helyett gazdasági szemléletű vállalkozásra volt szükség. Így alapította az önkormányzat a felperesi társaságot. A felperes az önkormányzattól a beruházáshoz szükséges pénzeszközöket "fejlesztési támogatás címén" kapta. Nem vitás, hogy a megvalósult ingatlan mindvégig az Önkormányzat tulajdonában maradt, erről szól az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés is, ezért az idegen tulajdonú épületen végzett beruházás címén 1 200 000 000 forint + áfa átszámlázására került sor az Önkormányzat felé. Az egyéb eszközöket a saját forrásként tartotta nyilván, mivel ezt a felperesi társaság a vissza nem térítendő fejlesztési támogatásból szerezte be. Ezen túl a nagyberuházást követően további beruházásokat is eszközölt ebben az orvosi rendelőben. Az önkormányzat nem kívánta ezeket az eszközöket megvásárolni, mivel álláspontja szerint ezek ily módon hasznosíthatók voltak. A beruházás üzembe helyezésekor megkötött vagyonkezelési szerződést követően a felperesi társaság saját költségén végzett különböző felújítási, bővítési munkálatokat, ugyanakkor az elmúlt években már egyéb önkormányzat számára is végzett vagyonkezelési feladatokat.
A felperes hangsúlyozta, hogy az önkormányzat feladatai, amelyre a határozatok hivatkoztak, nem érintik a felperes, mint gazdálkodó társaság feladatait és tevékenységeit. A megállapításakor hatályos gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény rendelkezései szerint elkülönült vagyonnal és tőkével rendelkezik, a részére juttatott támogatásokból, a könyveiben szabályosan tartotta nyilván azt a vagyonmennyiséget, amely már nem az önkormányzat vagyonának minősül, kizárólag az üzletrészeknek volt 100%-ban tulajdonosa. Vissza nem térítendő fejlesztési hozzájárulás az alapítói vagyonból kikerült, és a felperesi vagyontartalékába került, a számviteli rendelkezések szerint.
A felperes visszautasította azt a megállapítást, mely szerint az önkormányzati cél az adó megkerülés lett volna.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját, és hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság egyes döntéseire, amely alátámasztotta álláspontját.
Az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott, amelynek során tanúként hallgatta meg D. György igazságügyi szakértőt, A. Csaba szaktanácsadót, és B. Lászlót a felperesi társaság ügyvezető igazgatóját. Ezt követően a beszerzett iratok, a felek nyilatkozatai és becsatolt iratai alapján 5. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest 5 000 000 Ft perköltség, valamint 750 000 forint illeték megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli H. utcai beruházás tárgyát képező ingatlan, tárgyi eszközök és szellemi termékek teljes egészében az Önkormányzat tulajdonát képezik, nem pedig a felperesét, aki az általa igénybe vett szolgáltatást közvetítette az Önkormányzat felé. Helytállóan állapította meg ezért az adóhatóság, hogy a beruházás befejezését követően a felperesnek a beruházás teljes bekerülési értékét át kellett volna számlázni az Önkormányzatnak, nemcsak annak egy részét, az 1 200 000 000 forint + áfa összegét.
A perbeli esetben ténylegesen önkormányzat vagyonból, önkormányzati alapfeladat került megoldásra, ezért helytállónak tartotta a bíróság az alperesi határozat megállapításait, az Ötv. 1. § (6) bekezdés b) pontja, 79. § (2) bekezdés a), b) pontjára való hivatkozást.
Megállapította az elsőfokú ítélet, az Önkormányzatnak a kötelező alapfeladat ellátását szolgáló vagyon egységes és feladathoz kötöttségéből eredően térítésmentesen kell biztosítania a feladat ellátását szolgáló vagyon, ingatlan és berendezés használatát. Az alapfeladat ellátása tehát nem járhat együtt bérbeadás révén megvalósuló vállalkozási tevékenységgel. Az alakilag kifogástalan, de tartalom nélküli számla nem lehet az általános forgalmi adó visszaigénylés alapja.
Az elsőfokú bíróság utalt az Art. 1/A. §-ában írtakra is, és hangsúlyozta, hogy a kizárólag adókikerülési célú adóelőny igénybevétele esetén a jogosulatlan előny figyelmen kívül hagyásával kell az adót megállapítani.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes hangsúlyozta, hogy a gazdasági események valamennyi szereplőjének célja, illetőleg a kötött szerződések is a törvénynek megfeleltek. Az Art. 1. § (7) bekezdése nem volt alkalmazható a perbeli esetben, a rendelőintézet felépítésével a kötelező egészségügyi szolgáltatás biztosítása mellett ugyanis egyéb piaci alapú egészségügyi vállalkozási tevékenység lehetővé tétele is cél volt.
A beruházás nem csak az önkormányzati kötelező feladatok ellátására jött létre, cél volt a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás, és a piacon alapuló szolgáltatások megteremtése is. E célok megvalósulása már 1999-2000. évben is megtörtént, mérhetően azonban később teljesedett ki, ezzel közvetetten az önkormányzati vagyon is megnőtt.
A felperes sérelmezte, hogy nem választották szét az Önkormányzat által tulajdonosként eszközölt befektetési tevékenységet az Önkormányzat feladatai, teljesítése körében végzett gazdasági tevékenységtől, amelynek során a polgári jog körébe tartozó szerződéseket kötött a felperesi társasággal, illetőleg más gazdálkodókkal is.
A felperes sérelmezte, hogy a vizsgált időszakban még nem volt hatályos az idézett Art. 1/A. §-a. Az adóhatóság kiterjesztően értelmezte az Art. 1. § (7) bekezdését, és ez által tulajdoni viszonyokba szólt bele.
Az önkormányzat az egészségügyi ellátás tárgyi feltételeit biztosítja, beleértve ebbe az adott esetben a tárgyi eszközök bérleti díj fedezetét is. A térítésmentes használat biztosítása csak azt jelenti, hogy ezen eszközök használatának költségeit nem lehet áthárítani az egészségügyi alapra.
A felperes jelezte, hogy a költségvetési intézmények százai (iskolák, kórházak, rendőrsége stb.) úgy működnek, hogy az épületeket és az eszközeik egy részét bérlik, lízingelik, ez a gazdasági, pénzügyi döntés kérdése.
A felperes kifogásolta, hogy az ítélet nem indokolta meg, miért nem fogadta el a tanúk és a szakértői vélemény tartalmát. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet sértette a számviteli törvény előírásait is.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, és újból összefoglalta és fenntartotta a korábbi jogi álláspontját.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az adóhatóság a lefolytatott ellenőrzése során a B.-L. Önkormányzat rendelőintézeti beruházás és üzemeltetési tevékenységének vizsgálatakor két témában tett megállapítást, melyekben kifogásolta a felperes eljárását:
1. A rendelőintézeti beruházás elszámolásánál kifogásolta, hogy az önkormányzati pénzeszközből megvásárolt ingók (berendezések, műszerek, számítógép állomány stb.) általános forgalmi adó visszaigénylését, levonási jog gyakorlását a felperes végezte.
2. A beruházás megvalósítását követően az ingók kezelésbe vételéért felszámított igénybevételi díj és az ingók bérbeadása folytán fizetett bérleti díj általános forgalmi adó tartalom visszaigénylésével illetve levonási jog gyakorlásával kapcsolatosan.
A perben eldöntendő kérdés tehát az volt, hogy a felperes jogszerűen gyakorolta-e az általános forgalmi adólevonási jogát - és ehhez képest hogyan alakult az általános forgalmi adó és társasági adó fizetési kötelezettsége - a H. utcai rendelő beruházással kapcsolatosan.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 63. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat működési területén (többek között) köteles az egészségügyi alapellátás biztosítására; alapellátásnak minősül a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi gyógyellátás, az alapügyelet megszervezése, a védőnői és iskola-egészségügyi ellátás.
Az Ötv. 63/A. § n) pontja szerint a Fővárosi Önkormányzat gondoskodik az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról. A 63. § (4) bekezdés szerint a Fővárosi Önkormányzat egyes hatáskörébe tartozó közszolgáltatási feladatait a kerület átvállalhatja.
Az Önkormányzat az új H. utcai Szakorvosi Rendelő beruházás (étesítésével azon túl, hogy a kerületi ellátás színvonalát is emelni kívánta a Fővárosi Önkormányzattól átvállalta az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátás biztosítását; ezzel kiszélesítette az ellátásban résztvevők körét.
Az Ötv. 78. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat vagyonával a helyi önkormányzati célok megvalósítását szolgálja. Az önkormányzat vagyonát azoknak a közszolgáltatásoknak a biztosítása érdekében kell hasznosítani, amelyeket az önkormányzatoknak a törvény alapján nyújtania kell.
Ez a törvényi rendelkezés korlátokat szab az önkormányzatok vállalkozási szabadságának, vagyis a vállalkozásokat is az önkormányzati feladatok szolgálatába kell állítani. Ez pedig azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak törekedni kell a lehetőségek kihasználására, de nem rendezkedhetnek be arra, hogy saját vállalkozásból tartsák el magukat.
A vizsgált időszakban hatályos egészségügyi ellátási kötelezettségről, és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996. évi LXIII. törvény 1. §-a alapján az egészségügyi ellátó része minden olyan egészségügyi szolgáltató, amely a szakmai normák alapján meghatározott egészségügyi szolgáltatás nyújtására - a külön jogszabályban foglalt eljárási rend szerint - működési engedéllyel rendelkezik.
2. § (1) bekezdése az 1. §-ban foglalt szolgáltatók működtetői közül a központi költségvetés egyes fejezeteiben szereplő egészségügyi intézmények fenntartóit - egyetemi klinikák esetében az egyetemek - és az egészségügyi intézmény tulajdonos helyi önkormányzattal szerződést kötött egyéb fenntartókat - egyház, alapítvány, egészségügyi vállalkozás, magángyakorlatot folytató orvos stb. - együttesen és a kötelező egészségbiztosításban az egészségbiztosítási alap kezeléséért felelős szervet kötelezettség terheli, hogy a kapacitás lekötési megállapodásokban kijelölt szolgáltatások tekintetében a szakmai szabályok szerinti minőségben az egészségügyi szolgáltatónál ellátásokat biztosítsanak.
(2) bekezdés az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség keretében a fenntartó biztosítja a szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket, az intézmény működőképességét, továbbá a szakellátást nyújtó intézményekben a kapacitás lekötési megállapodással érintett terület lakosságának ellátását.
E törvényi előírás tehát kötelezte a perbeli esetben az egészségügyi intézmény tulajdonos helyi önkormányzatot az Önkormányzatot, mint fenntartót arra, hogy a kerületében biztosítsa az alapellátást - és az átvállalása folytán - a szakorvosi ellátást, az ehhez szükséges tárgyi, személyi feltételeket, az intézmény működőképességét. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az önkormányzati vagyon, bár vállalkozási tevékenység folytatására is felhasználható, de a kötelező közszolgáltatás, a fentiekben körülírt egészségügyi szolgáltatás veszélyeztetése nélkül.
A perbeli esetben ez olyan értelemben meg is valósult, hogy az önkormányzat az egészségügyi szakorvosi rendelő teljes beruházási költségeit finanszírozta, tehát nemcsak az ingatlan, hanem a rendelő teljes berendezését és felszerelési kiadásait is.
Az Ötv. 79. § (1) bekezdése szerint a törzsvagyonnak az az önkormányzati tulajdon nyilvánítható, amely közvetlenül kötelező önkormányzati feladat és hatáskör ellátását szolgálja a 79. § (2) bekezdés b) pontja pedig nevesíti is, hogy az intézmények és középületek korlátozottan forgalomképes törzsvagyon körébe tartoznak.
E rendelkezések alapján tehát a szakorvosi rendelőintézetet az önkormányzatnak forgalomképtelen törzsvagyona részeként kellett kimutatnia, és elsődlegesen a tényleges kötelező közszolgáltatás, egészségügyi szolgáltatás teljesítését végző egészségügyi szolgálatnak kellett használatába adnia.
Az Önkormányzat ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy a beruházás kivitelezésére és lebonyolítására létrehozott egy gazdasági társaságot, a felperest, akit a beruházás befejezését követően az egészségügyi szolgáltatást végző B.-L. Egészségügyi Szolgáltató üzemeltetésével bízott meg. Ennek érdekében az Önkormányzat és a felperes között 1998. december 14-én létrejött vagyonkezelési szerződés 5. pontja szerint a felperes vagyonkezelő köteles volt határozatlan idejű bérleti szerződést kötni az Önkormányzat által kijelölt B.-L. Egészségügyi Szolgálattal.
Ehhez képest tévesen hivatkozott a felperes a peres eljárás során és a felülvizsgálati kérelmében is arra, hogy az adóhatóság figyelmen kívül hagyta a konstrukció valódi gazdasági célját, (felülvizsgálati kérelem 4. oldal) mármint azt, hogy a beruházás nemcsak az önkormányzat kötelező feladatának ellátására, hanem az egyre kiszélesedő piaci alapú fizetőképes keresletre is jött létre, valamint arra, hogy az egészségügyi szolgáltatás 70%-a nem a kerületi lakosok ellátására szolgál. Az előzőekben idézett jogszabályi rendelkezések alapján az egészségügyi beruházás a kötelező alapellátás és szakorvosi ellátás célját szolgálta. A felperesnek nem is volt lehetősége a szakorvosi rendelőintézet üzleti érdekek szerinti hasznosítására, hiszen a finanszírozást biztosító Önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben előírta számára a kötelező közszolgáltatás biztosítása érdekében a megkötendő szerződés feltételeit, sőt a szerződő partner személyét is.
Önmagában az a konstrukció, hogy az Önkormányzat mind a teljes beruházást és eszközbeszerzést a szükséges ütemezésben finanszírozta, továbbá, hogy a H. utcai rendelő által a felperes üzemeltetőnek fizetendő bérleti díjat fizette - nem igazolta azt a felperesi előadást, hogy ettől gazdaságosabb és piaci alapú szolgáltatást lehetett megvalósítani. Az a későbbi évek során kialakult helyzet, amikor a felperesi társaság már más megrendelők számára is vállalt egyéb szolgáltatást, részt vett különböző közbeszerzési pályázaton és így nyereséges gazdálkodó önkormányzati cég lett, nem befolyásolja a perbeli időszak adózási kötelezettségét, melyet a valóságos gazdasági célok és folyamatok alapján kellett meghatározni.
A kerületi Képviselő Testület határozatában a teljes beruházásról, azaz az épület felépítéséről és a működéséhez szükséges berendezések, gépek, műszerek, a kiszolgáló felszerelések beszerzéséről is döntött, a törvényi előírás alapján. A teljes beruházást az önkormányzat finanszírozta, a számlák ellenértékét a megjelölt fizetési időpontokhoz igazodóan utalta át.
Az önkormányzatokra a perbeli időben irányadó, a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségét szabályozó 54/1996. (IV. 12.) Kormányrendelet 12. § (4) bekezdése alapján: "üzemeltetésre, kezelésre átadott koncesszióba adott eszközként kell kimutatniuk a költségvetés alapján gazdálkodó szerveknek azokat a tulajdonukban lévő, de nem a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatható tárgyi eszközöket, amelyeket nem saját maguk, vagy költségvetés alapján gazdálkodó szerv üzemeltet, hanem azok üzemeltetését, működtetését, kezelését más gazdálkodó szervre bízták".
Ez tehát azt jelenti, hogy mind a számviteli törvény, mind az önkormányzatra vonatkozó sajátos előírások értelmében az egészségügyi alapfeladat és az átvállalt szakfeladatok ellátását szolgáló beruházást és létesítményeit teljes egészében az önkormányzat költségvetésében és könyvelésében kellett szerepeltetni, függetlenül attól, hogy azt saját maga kezelte, vagy a kezelést átengedte a gazdasági társaságnak.
Az önkormányzat pénzeszközeiből történt tehát mind az ingatlan, mind a berendezéseinek, felszereléseinek finanszírozása, valamennyi eszköz az Egészségügyi Szolgálat tevékenységéhez volt szükséges. A szakrendelő létesítése és az egészségügyi gép-műszer beszerzés humán egészségügyi beruházás, mely az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 2. számú melléklet 22. pontja alapján tárgyi adómentes tevékenységnek minősül.
Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem vonható le előzetesen felszámítható adó, ha a terméket, szolgáltatást, közvetlen tárgyi adómentesség alá tartozó termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz használja fel az adóalany.
Ezen túl az eszközbeszerzések, berendezések után felszámított adó levonására az okból sem volt jogosult a felperes, mivel az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés a) pontja értelmében nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket részben, egészben nem az adóalanyiságot megalapozó tevékenységéhez használja fel, hasznosítja.
A felperes az önkormányzat megbízása alapján üzemeltette a B.-L. Egészségügyi Szolgáltatót, a rendelőt. Az egészségügyi szolgáltatást azonban, amelyhez az eszközbeszerzések történtek, maga a H. utcai rendelő biztosította. Tehát az adóhatóság jogszerűen állapította meg azt, hogy a felperes a vizsgált időszakban folytatott gazdasági tevékenységéhez nem kapcsolódott az egészségügyi beruházás, így ez okból sem volt jogosult általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására.
Összefoglalóan a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a B.-L. Önkormányzat által megvalósított H. utcai Szakorvosi Rendelőintézet beruházás létrehozására, és a megvalósult beruházás üzemeltetésére vonatkozó szerződéses konstrukció adójogi vonatkozásában jogszabálysértés történt. A beruházást lebonyolító, majd az üzemeltetést megvalósító felperesi gazdálkodó nem volt jogosult az előzőekben kifejtett jogszabályi előírások szerint az adott számlák kapcsán általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására.
Ehhez képest az adóhatóság jogszerűen állapított meg határozatában a felperes terhére az általános forgalmi adó és ennek következményeképpen társasági adó különbözetet, ez okból következett a bírság és késedelmi pótlékfizetési kötelezettség. A határozatok összegszerűsége az eljárás során nem volt vitatott.
Kétségtelen, hogy az Art. 1/A. § rendelkezését a hatályba lépését 1999. január 1-jét követő viszonyokra rendelték alkalmazni, ennek azonban az előzőekben kifejtett előírások és az Art. 1. § (7) bekezdésében írtak megfelelő alkalmazása mellett nem volt jelentősége.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a jogszabályoknak megfelelően rendelkezett a felperes keresetének elutasításáról.
A felperes által becsatolt D. György által készített igazságügyi szakértői vélemény az egyéb pénzintézetek belügyi, honvédelmi szervek és önkormányzat gyakorlatára hivatkozással minősítette helytállónak a felperes tevékenységét, ezen túl általánosságban, konkrét jogszabályhelyek megjelölése nélkül állapította meg, hogy az alperes a gazdasági társaságokról (ez nem volt vitatott) és a számvitelről szóló törvény, valamint az adótörvények rá vonatkozó szabályainak megfelelően végezte tevékenységét. E véleménnyel szemben az elsőfokú bíróság és jelen ítélet konkrét jogszabályi megjelöléssel bemutatta mi lett volna a jogszabályi előírásoknak megfelelő eljárás, így a szakértői vélemény mellőzhető volt. Ugyancsak hasonló okból nem kellett figyelembe venni az egyéb szaktanácsadói álláspontokat sem.
Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy hasonló elveket már több ügyben kifejtett, így a Legfelsőbb Bíróság Kfv. X. 35.835/2001/5. számú ítéletében (mely megjelent az AEÉ. 2002/8. számában), továbbá a Kfv. X. 35.834/2001/5. számú, a Kfv. X. 35.833/2001/5. számú és a Kfv. I. 35.853/2001/4. számú ítéleteiben.
A Legfelsőbb Bíróság a korábbi jogi álláspontját teljes egészében fenntartotta és attól a jelenlegi ügyben sem kívánt eltérni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.031/2005.)