adozona.hu
AVI 2004.12.140
AVI 2004.12.140
A számla minden példányának azonos adattartamúnak kell lennie [1991. évi XVIII. tv. 84. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 1996. és 1998. évekre vonatkozóan ellenőrzést tartott.
Az ellenőrzés eredményeképpen az elsőfokú hatóság határozatával a felperes terhére 543 000 Ft általános forgalmi adókülönbözetet, 224 000 Ft bírságot, és 385 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság, részben megváltoztatta az elsőfokú határozatot.
Megállapította, hogy az 543 000 Ft adókülönbözetből az adóbírságot 221 000 Ft-ra csökkentette, a késed...
AVI 2004.12.140 A számla minden példányának azonos adattartamúnak kell lennie [1991. évi XVIII. tv. 84. §].
A felperesnél az adóhatóság 1996. és 1998. évekre vonatkozóan ellenőrzést tartott.Az ellenőrzés eredményeképpen az elsőfokú hatóság határozatával a felperes terhére 543 000 Ft általános forgalmi adókülönbözetet, 224 000 Ft bírságot, és 385 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság, részben megváltoztatta az elsőfokú határozatot.
Megállapította, hogy az 543 000 Ft adókülönbözetből az adóbírságot 221 000 Ft-ra csökkentette, a késedelmi pótlék összegét nem változtatta.
A felperes terhére megállapított adókülönbözet abból adódott, hogy a felperes az M. Rt., az A. Rt. és a V. Kft. töltőállomásain vásárolt üzemanyagok után általános forgalmi adót helyezett levonásba. Ezektől a társaságoktól az adóhatóság beszerezte a számlák tőpéldányait, és megállapította hogy az azokon szereplő értékek, valamint a vevő neve eltérnek egymástól a felperesnél található példányok adataitól. Így ezek a számlák hitelességüket elvesztve nem szolgálhatnak az általános forgalmi adó levonásának alapjául. Az M. Rt. és az A. Rt. tőpéldányainak adatai eltérőek voltak, a V. Kft. pedig úgy nyilatkozott, hogy az ő nevével kibocsátott számlát nem a társaság állította ki, ezzel a számlatömbbel nem is rendelkezett.
A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes álláspontja az volt, hogy az adólevonásának alapját képező számlák mind tartalmilag, mind formailag hitelesek, a termékértékesítés valóságosan végbement, az üzemanyagot megvásárolta, a vételárat kifizette az általános forgalmi adóval együtt. Az értékesítésről kiállított számlák eltérő adataiért a vevő nem felel.
Hangsúlyozta, hogy a vevői példány az elsődleges és ennek alapján lehetett a levonási joggal élnie, úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható a tőpéldány ellenőrzése nem tartozik a feladatai közé.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 11. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes adóhatóság eleget tett a tényállás tisztázási kötelezettségének, a vizsgálat során feltárta, hogy az M. Rt. és az A. Rt. bélyegzőjével ellátott számlák esetén a vevői és a tőpéldányok adatai nem egyeznek, a vásárolt áru értéke, mennyisége eltér egymástól.
A bíróság hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 35. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdés 16. pontjára, valamint a számvitelről szóló többször módosított 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 84. § (2) bekezdésére, és ennek alapján megállapította, hogy az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható kizárólag az adólevonási jog, a számlának alakilag, tartalmilag hitelesnek kell lenni, ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy a számla minden példányának azonos adótartamúnak kell lennie.
Az adóhatóság mind a számlakibocsátónál, mind a felperesnél vizsgálatot folytatott, ennek alapján tárta fel a tényállást, a számla valódisága megdőlt, így ezekre további jogokat alapítani nem lehet, a felperes kárát polgári úton érvényesítheti a számlakibocsátóval szemben.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, lényegében fenntartotta a per során kifejtett jogi álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a számlakibocsátó felelőssége nem róható a számlabefogadóra, ő a szokásos gondosságot tanúsította.
A felperes sérelmezte a peres eljárási illeték mértékének kiszámítását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. számú jogerős ítéletét a per főtárgya tekintetében hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság által helyesen idézett jogszabályi előírások alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazolt dokumentum birtokában gyakorolható. A számla kötelező tartalmi elemeit az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontja rögzíti. Az Áfa. tv. 43. § (4) bekezdése értelmében a számlára, egyszerűsített számlára és a számlát helyettesítő okmányra a számviteli törvénynek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A jogerős ítélet által is idézett Sztv. 84. § (2) bekezdése kimondja, hogy a számviteli bizonylatnak alakilag, és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak kell lenni. Ez a követelmény azt is jelenti, hogy a számla minden példányának azonos adattartamúnak kell lennie. Ennek hiányában ugyanis a számla már nem felel meg az előző rendelkezésnek. A felperesi számlák a perbeli esetben ez okból nem voltak hitelesnek tekinthetők, így az adólevonási jog ezekre a számlákra nem volt alapítható.
A perbeli esetben az eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes által benyújtott számlákra az adólevonási jog alapítható volt-e, így függetlenül attól, hogy a számlák vevő- és tőpéldányait ki és mikor töltötte ki eltérő módon egyértelműen bebizonyosodott, hogy ezek a számlák nem hitelesek és visszaigénylést megalapozó bizonylatnak nem tekinthetők. A V. Kft. nyilatkozata szerinti számlát pedig nem a társaság állította ki, a kérdéses számlatömbbel nem rendelkezett, ezáltal a V. Kft. által nem történt ,meg az adó áthárítása így az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés szerinti adólevonási jog nem állt fenn.
Az adóhatóság a tényállás megállapítását a számla kibocsátóknál és a felperesnél lefolytatott vizsgálat adataira alapította.
A Legfelsőbb Bíróság számos ítéletében rámutatott arra, hogy a számla valódiságáért valóban a kibocsátó a felelős, de amennyiben a számla valódisága megdől, úgy erre további jogokat alapítani más személynek sem lehet.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg a tényállást és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is.
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság tévesen számította ki a lerovandó kereseti illeték összegét. A per értéke a vitássá tett 543 000 Ft adókülönbözet. Ennek alapján a kiszámított illeték helyes összege 32 580 Ft volt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a per főtárgya tekintetében a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.605/2001.)