adozona.hu
AVI 2004.11.126
AVI 2004.11.126
Bevételként kell figyelembe venni, ha az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor az egyéni vállalkozó tevékenységének megszűnését követően jut a vállalkozásból származó bevételhez [1991. évi XC. tv. 33. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
B. Tibor egyéni vállalkozó az I. r. és a II. r. felperesek édesapja, a III. r. felperes házastársa 1994. január 2-án hunyt el. Az adóhatóság elsőfokú határozatával az adókötelezettségét 1994-ben általános forgalmi adónemben 107 000 Ft-ban személyi jövedelem adónemben 100 061 Ft-ban állapította meg.
Kötelezte ezért a néhai örököseit I. és II. r. felpereseket, hogy személyi jövedelemadó tartozás címén 42 468 Ft-ot általános forgalmi adó címén 3041 Ft-ot összesen 91 018 Ft-ot fizessenek meg kül...
AVI 2004.11.126 Bevételként kell figyelembe venni, ha az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor az egyéni vállalkozó tevékenységének megszűnését követően jut a vállalkozásból származó bevételhez [1991. évi XC. tv. 33. §].
B. Tibor egyéni vállalkozó az I. r. és a II. r. felperesek édesapja, a III. r. felperes házastársa 1994. január 2-án hunyt el. Az adóhatóság elsőfokú határozatával az adókötelezettségét 1994-ben általános forgalmi adónemben 107 000 Ft-ban személyi jövedelem adónemben 100 061 Ft-ban állapította meg.Kötelezte ezért a néhai örököseit I. és II. r. felpereseket, hogy személyi jövedelemadó tartozás címén 42 468 Ft-ot általános forgalmi adó címén 3041 Ft-ot összesen 91 018 Ft-ot fizessenek meg külön-külön.
A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elhunyt vállalkozó vállalkozását az özvegy a III. r. felperes 1994. április 1-jétől folytatta.
Az adóhatóság vizsgálatot folytatott, mely vizsgálat kiterjedt mind a néhai elhunyt gazdálkodására, mind az azt folytató III. r. felperes tevékenységére.
A vizsgálat megállapította, hogy 1993. év végén a B. Rt. részére a néhai munkálatokat végzett, melyek áthúzódtak 1994. I. negyedévére is. A munkák befejezését az özvegy, a III. r. felperes végezte el az alkalmazottal, majd az elhalt adózó bélyegzőjével ellátott számlákat bocsátott ki saját aláírásával. A III. r. felperes akként nyilatkozott, hogy a munkák 70-80%-át az elhalt házastársa végezte el, a maradék részt pedig ő.
Az adóhatóság e nyilatkozat alapján az ebből a munkálatból származó bevétel 75%-át vette figyelembe néhai B. Tibor vállalkozónál, és 25%-át a III. r. felperesnél. Ezen bevételből a III. r. felperes terhére 36 000 Ft adókülönbözetet állapított meg.
A vizsgálat megállapítása szerint a III. r. felperes 1995-ben 983 700 Ft bevételt nem könyvelt és nem vallott be, ennek következménye 1995. júliusra 59 000 Ft, augusztusra 187 000 Ft általános forgalmi adó hiány különbözet.
A vizsgálat bizonyos költségszámlákat a III. r. felperesnél nem fogadott el, mivel a szállító vállalatok a C. Kft. valamint a Q. Rt. úgy nyilatkozott, hogy a számlákat nem ő bocsátotta ki, a számlán lévő szállító által használt bélyegző sem volt azonos.
Ezen megállapítás a III. r. felperes terhére 264 000 Ft adókülönbözetet jelentett.
Nem volt elfogadható F. Lajosné vándorköszörűs számlája, amely 1994. augusztusra 41 000 Ft adókülönbözetet jelentett, tekintettel arra hogy a számla kibocsátó nem tudott a számla tartalomról.
1995. évben a C. Kft. készpénzfizetési számla alapján költségként 78 848 Ft-ot, hozzákapcsolódó áfaként 19 712 Ft-ot könyvelt el.
A C. Kft. közlése szerint a számla nettó értéke 7885 Ft volt, áfa vonzata pedig 1971 Ft. A különbözete 17 741 Ft-ot az adózó terhére az ellenőrzés megállapította.
A vizsgálat az 1994-es évben a vállalkozás eredményét 149 000 Ft-tal, 1995. évben 984 000 Ft-tal emelte meg.
A költségekkel kapcsolatos ellenőrzés a könyvek árubeszerzések összegét nem fogadta el. A III. r. felperes olyan költséget is könyvelt, amely a tényleges árubeszerzéshez nem kapcsolódott.
Az ellenőrzés a vizsgált évekhez kapcsolódóan az anyagfelhasználás tekintetében az Art. 60. § (1) és (3) bekezdése alapján becslést alkalmazott. Ennek során azt valószínűsítette, hogy az E. B. Rt.-nél a bortartályok felújításához, javításához szükséges műgyanta mennyiséget a felperessel ellentétben hogyan kell számításba venni. Ennek során megkeresésre került az M. Rt., valamint az A. C. Rt. annak a szaktanácsnak az adására, hogy általában milyen mennyiségű műgyantát kell felhasználni egy m2 területre. E két szakmai állásfoglalás alapján az ellenőrzés úgy becsült, hogy az alapozáshoz 300 g/m2, a bevonáshoz 400 g/m2 szükséges rétegenként, nem fogadva el a felperesnek az általa számolt mennyiséget.
E vizsgálat alapján az elsőfokú adóhatóság a III. r. felperes terhére összesen 1 594 600 Ft adóhiányt, 794 800 Ft bírságot, 1 771 511 Ft késedelmi pótlékot és 50 000 Ft mulasztási bírságot állapított meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság az 50 000 Ft-os mulasztási bírságot törölte, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben az adóhatóság határozatának hatályon kívül helyezését kérték.
Az I. r. és II. r. felperes kereseti álláspontja az volt, hogy az édesapjuk halála után az édesanyjuk állította ki a számlát. Ez a szabálytalan számlakiállítás az édesanyjuk III. r. felperes terhére kellett volna hogy essen, ez már nem a néhai édesapjuk bevétele volt, ezért a hagyatéknak nem lehetett volna tárgya.
Kérték az adótartozás megfizetése alóli mentesítést.
A III. r. felperes az 1995. évre a terhére előírt 591 164 Ft személyi jövedelemadó különbözet törlését kérte, 1994-re az összesen előírt 272 000 Ft általános forgalmi adó különbözetből 236 000 áfa törlését kérte, az 1995. évre a terhére előírt 704 000 Ft áfa különbözetből 69 000 Ft áfa adóhiány törlését kérte, a 794 800 Ft adóbírságból 448 000 Ft bírság törlését kérte, a késedelmi pótlékból pedig 1 000 000 Ft késedelmi pótlék törlését kérte.
A III. r. felperes tévesnek tartotta a F. Lajosné által kiállított számla el nem fogadását, tekintettel arra hogy ez a számla formailag mindenben szabályos volt.
A fúrókat a valóságban ténylegesen F. Lajosné újította fel, annak értékét a III. r. felperes megfizette.
Sérelmezte a felperes a vizsgálati jegyzőkönyv 16. és 13. pontjaiban foglaltak megalapozottságát.
Álláspontja szerint kritika és mérlegelés nélkül fogadta el a számlakibocsátók nyilatkozatait.
Ugyancsak a tényállás megalapozatlansága miatt kérte az 1995. évi személyi jövedelemadó elengedését. Álláspontja szerint a becslés feltételei nem álltak fenn. Ugyanakkor az alperes nem bizonyította megnyugtatóan a felhasznált műgyanta mennyiséget. A bírságalap csökkentése miatt kérte az adóbírság törlését és a késedelmi pótlék megfelelő arányának eltörlését.
A megyei bíróság 31. számú ítéletével a II. r. alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően az Szja. adónemben 1995. évre megállapított 591 164 Ft adóhiány tekintetében hatályon kívül helyezte, és e körben a közigazgatási szerveket új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. Ezt meghaladóan a bíróság a felperesek keresetét elutasította.
Az I. r. és II. r. felperesek keresetével kapcsolatban a bíróság ítéletében megállapította, az adóhatóság a III. r. felperes nyilatkozata alapján állapította meg, hogy a B. Rt. részére végzett munkálatok 75%-át néhai B. Tibor vállalkozó végezte 1993. évben, akinek a vállalkozása év végén megszűnt, de az általa elvégzett szolgáltatás ellenértéke az Szja. törvény 1. számú melléklet A/III/3 pontja, valamint a 2. számú melléklet B/4 pontja alapján az ő bevételének minősült. E jogszabályi rendelkezés szerint az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor, az egyéni vállalkozó tevékenységének megszűnését követően jut a vállalkozásból származó bevételhez, azt a jövedelem megszerzésének időpontjában kell bevételként figyelembe venni. Így az elhunyt adózó halálakor az örökösök az I. r. és II. r. felperes a hagyaték keretében szerezte meg az elhunyt által elvégzett munkák ellenértékének megfizetése iránti igényt követelésként, amely követelés a hagyaték részét képezte, függetlenül attól, hogy a hagyatékátadó végzésben szerepelt-e vagy sem. Így mint hagyatéki tartozás az örökhagyó vállalkozásából eredő adófizetési kötelezettségük is fennállt az Art. 25. § (2) bekezdése alapján.
A III. r. felperes vonatkozásában a bíróság a F. Lajosné és a vizsgálati jegyzőkönyv 6. és 13. pontjával kapcsolatos tényállását helytállónak fogadta el.
A készpénzfizetési számlákról az adóhatóság helyesen állapította meg, hogy nem volt valós gazdasági tartalmuk, azok fiktívnek minősültek, ezért sem a költségelszámolás, sem az általános forgalmi adó levonás ezekkel a számlákkal kapcsolatosan nem volt jogszerű.
Az elsőfokú bíróság helyesnek tartotta azt az adóhatósági megállapítást is, mely szerint az E. B. Rt.-vel kapcsolatos számlák vonatkozásában a becslés alkalmazása a költségelszámolás tekintetében fennállt, tekintettel arra, hogy az adózó mindkét vizsgált évben bevételt titkolt el, és olyan anyagbeszerzési számlákat könyvelt költségként, amelyek kapcsán a feltüntetett szállítók az ellenőrzés megkeresésére nem vállalták fel a számlák kibocsátását.
A ténylegesen megtörtént vásárlásokról szállítólevelet, raktárkiadási jegyet illetve nyugtát csatoltak, amelyeket felperes az el nem ismert számlák vonatkozásában nem tudott a revízió rendelkezésére bocsátani.
Helyesen hivatkozott az alperes arra is, állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által végzett munkalapokhoz szükséges anyagmennyiséget a felperes, a gyártó és forgalmazó cégek szakmai állásfoglalásával szemben lényegesen nagyobb mennyiségben határozta meg.
A III. r. felperes bevételének jelentős része a bortároló tartályok javításából keletkezett, ezek elvégzéséhez műgyanta beszerzése volt szükséges. Az anyagfelhasználás tekintetében kétségtelen hogy szakmai állásfoglalást kért az ellenőrzés, a bíróság azonban a peres eljárás során további bizonyítást folytatott le. Ez pedig az volt, hogy meghallgatta N. Károly építészt tanúként, akinek a tanúvallomása alapján azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a helyszíni adottságokat figyelmen kívül hagyva határozta meg a felhasznált anyagmennyiséget, és kizárólag az úgynevezett T. nevű műgyanta felhasználásával számolt. Az érintett gyártó cégeket e műgyantára vonatkozóan kereste meg, holott a felperes nem csupán ezzel a műgyantával dolgozott, hanem többféle műgyantát mint pl. C. nevű és A. típusú anyagot is használt.
Ezért a bíróság a személyi jövedelem adónemben megállapított 591 000 Ft adóhiány tekintetében az alperesi határozatot hatályon kívül helyezte, és e körben új eljárást rendelt el.
Az új eljárásra az elsőfokú bíróság előírta, hogy a bortároló tartályok javításához szükséges anyagfelhasználás mennyiséget újból meg kell határozni, mégpedig nemcsak egyfajta műgyanta, T. nevű műgyanta felhasználásával kell számolni, hanem meg kell határozni az egyéb típusú műgyantából milyen mennyiséget használhatott fel a felperes, úgy az alapozáshoz mind a bevonat esetén. Továbbá figyelemmel kell lenni az adott körülményekre, helyszínre, ahol a felperes az adott munkálatokat végezte, adott esetben szakértőt is igénybe kell venni e kérdés elbírálásához.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a peres felek fellebbeztek.
A felperesek kérték az alperesi határozat teljes hatályon kívül helyezésével a keresetüknek való helyt adást.
Az alperes fellebbezésében kérte az ítélet megváltoztatását és a keresetek teljes egészében való elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.
A felperesek fellebbezése nem alapos. Az alperes fellebbezése alapos.
Az I. r. és II. r. felperesek vonatkozásában az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy néhai B. Tibor vállalkozó 1993. év végén a B. Rt. részére végzett munkálatokat. Ezeket a munkálatokat halála után a felesége az alkalmazott segítségével befejezte.
A szolgáltatás ellenértékét a megrendelő 1994. I. negyedévében fizette meg, a III. r. felperes által kiállított számlák alapján.
Az adóhatóság a III. r. felperes nyilatkozatának figyelembevételével állapította meg azt, hogy a munkák 75%-át néhai B. Tibor vállalkozó végezte 1993. évben.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a többször módosított 1991. évi XC. törvény (Szja. törvény) 5. § (1) bekezdés értelmében a néhai adózónak bevétele keletkezett a munkálatok ellenértékeként. Az d=407145 ssz=1360>Szja. tv. 1. számú mellékletének A/III/3. pontjában, valamint a 2. számú melléklet B/4-es pontjában foglaltak alapján, figyelemmel a 33. § (7) bekezdésére az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor az egyéni vállalkozó tevékenységének megszüntetését követően jut a vállalkozásból származó bevételhez, azt a 33. § (1) bekezdésére tekintettel a jövedelem megszerzésének időpontjában bevételként kell figyelembe venni. Így a néhai B. Tibor egyéni vállalkozónak a vállalkozás megszűnését követően az általa elvégzett szolgáltatás ellenértékét az ő bevételének kell tekinteni.
A Ptk. 673. § (1) és (2) bekezdése szerint az örökös az örökség megnyíltával az örökhagyó halálakor a hagyatékot a törvény erejénél fogva szerzi meg, tehát minden további jogcselekmény nélkül. Ez azt jelenti, hogy az elhunyt adózó halálakor az örökösök a hagyatékként megszerezték az elhunyt által végzett munkák ellenértékének megfizetése iránti igényt, mint követelést.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 25. § (2) bekezdése alapján pedig ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg, azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető
a) az adózó öröklése, örökrésze erejéig, több örökös esetében örökrészük arányában.
Így tehát az I. r. és II. r. felperesnek e jogszabályi rendelkezések alapján állt fenn adófizetési kötelezettsége. A III. r. felperes vonatkozásában az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperes által kifogásolt számlákkal kapcsolatos adójogi következményeket.
Mind a F. Lajosné lefolytatott célvizsgálat, mind az egyéb 6 db készpénzfizetési számlával kapcsolatos vizsgálatok megállapították, hogy a számláknak valós gazdasági tartamuk nincs, fiktívnek minősülnek, ebből következően helyes volt az adójogi következmények levonása. Mind az adóhatóság, mind az elsőfokú bíróság e számlákkal kapcsolatos tényállás megállapítása helyes volt, megfelelő volt a bizonyítékok mérlegelése, és okszerű volt az abból levont jogi következtetések is.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes anyagfelhasználásával kapcsolatban az Art. 60. § (1) bekezdésében írt becslés feltételei fennállnak, a III. r. felperes ugyanis a vizsgált években bevételt titkolt el, olyan anyagbeszerzési számlákat könyvelt el költségnek, amelynek kapcsán a számla kibocsátók az adóhatóság megkeresésére nem vállalták fel a számlákat sajátjuknak.
A ténylegesen megtörtént vásárlásokról szállítólevelet, raktárkiadási jegyet illetőleg nyugtát csatoltak, a felperes pedig ilyeneket nem tudott a vizsgálat rendelkezésére bocsátani.
Ugyanakkor nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a III. r. felperes bevételeinek jelentős részét alkotó bortároló tartályok javításával kapcsolatos műgyanta anyagfelhasználás tekintetében nem volt helytálló az adóhatóság megállapítása.
E kérdéssel kapcsolatban az adóhatóságnak azt kellett megállapítani, hogy a bortartályok felújításához, javításához milyen mennyiségű műgyantára van szükség.
Ennek során tisztázandó volt, hogy a vasbeton felület műgyanta bevonásához az alapozás illetve bevonás esetén egy réteghez mennyi az 1 m2-re jutó anyaghányad, ugyanakkor tisztázandó volt az is, hogy a felperes hány réteget alkalmazott.
Az adóhatóság abból indult ki, hogy a felperes által kibocsátott számlán 3 réteg alkalmazását írta, ebből következik, hogy az adóhatóság a felperes számítását e tekintetben elfogadta.
Az 1 m2-re jutó anyaghányad vonatkozásában az adóhatóság az M. Rt.-től, valamint az A. Rt.-től szakmai állásfoglalást kért, és e két cég teljesen egybehangzó állásfoglalást adott a felhasználandó anyagmennyiség vonatkozásában. Az adóhatóság szakmai állásfoglalások alapján állapította meg hogy az alapozásnál 300-400 gramm/m2, a bevonatnál pedig 400 gramm/m2 anyagfelhasználással kell rétegenként számolni.
Az elsőfokú bíróság megállapításával szemben az adóhatóság az adott körülményeket is figyelembe vette, ugyanis a megkeresés során az élelmiszeripari célra vonatkozó és szolgáló vasbeton felület műgyanta bevonásához szükséges anyagmennyiségeket kérte megállapítani.
Helyesen hivatkozott az alperes fellebbezésében arra is, hogy az A. Rt. által adott tájékoztatásból megállapítható, hogy a műgyanta felhasználása meghatározott hőmérsékleten és páratartalom mellett történt, ebből következően ezek a körülmények is figyelembevételre kerültek.
A felperes kérelmére tanúként hallgatta meg a bíróság a III. r. felperes két alkalmazottját, akik a tényleges munkálatokat végezték, továbbá N. Károly építészt. Ezek az álláspontok, tekintettel arra is, hogy N. Károly nem minősül igazságügyi szakértőnek, nem gyengítették a szakmai állásfoglalásban foglaltakat.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adóhatóság a becslés alkalmazásakor figyelembe vette azt a körülményt, mely szerint a III. r. felperes által kibocsátott számlákon 3 rétegben került sor a műgyanta felhasználásra, továbbá mind az 1998. január 13-án kelt jegyzőkönyv nyilatkozat szerint, mind valamennyi becsatolt számla szerint is a III. r. felperes úgy nyilatkozat, illetőleg azt a számlát bocsátotta ki, hogy kizárólag az úgynevezett T. műgyanta került felhasználásra.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében írt kifogások a becslés összegszerűsége vonatkozásában, így az anyagfelhasználással kapcsolatosan nem voltak alaposak, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperesek keresetét teljes egészében elutasította.
(Legf. Bír. Kf. I. 35.449/2001.)