adozona.hu
AVI 2004.10.118
AVI 2004.10.118
Az adóhatóság a határozathozatalkor irányadó tényállásra és jogszabályi rendelkezésre figyelemmel kell döntést hozni (1990. évi XCI. tv. 86. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság több évre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el a felperes jogelődjénél a T. Számítástechnikai és Távközlési Részvénytársaságnál.
I. 1990-1992. évekre vonatkozó ellenőrzés eredményeként az alperes a keresettel támadott 1996. május 23-án hozott 9 260 204 887 számú határozatában - az elsőfokú határozatnak a késedelmi pótlékra vonatkozó rendelkezését megváltoztatva - a felperest 115 962 000 Ft adóhiánynak, 57 981 000 adóbírságnak, 52 560 000 Ft késed...
AVI 2004.10.118 Az adóhatóság a határozathozatalkor irányadó tényállásra és jogszabályi rendelkezésre figyelemmel kell döntést hozni (1990. évi XCI. tv. 86. §)
Az adóhatóság több évre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el a felperes jogelődjénél a T. Számítástechnikai és Távközlési Részvénytársaságnál.I. 1990-1992. évekre vonatkozó ellenőrzés eredményeként az alperes a keresettel támadott 1996. május 23-án hozott 9 260 204 887 számú határozatában - az elsőfokú határozatnak a késedelmi pótlékra vonatkozó rendelkezését megváltoztatva - a felperest 115 962 000 Ft adóhiánynak, 57 981 000 adóbírságnak, 52 560 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére.
Határozatának tényállása szerint a felperes a vizsgált években bizományosi konstrukcióban, illetve saját jogon szerzett be Amerikából, Távol-Keletről és Európa különböző nagykereskedőitől forgalmazási célból az M. Ltd. (Japán) által gyártott P. márkajelzésű termékeket, azokat a forgalomba hozatal céljából a magyar szabványnak megfelelővé átalakította. A forgalomba hozott P. márkajelzésű késztermékeket saját termelésű készletként szerepeltette.
Az alperes a társaság termékekkel kapcsolatos tevékenységét nem fogadta el termékgyártásnak, hanem szolgáltatásnak minősítette. Ebből következően azt rögzítette, hogy a felperesnek a termék előállításból származó árbevétele a vizsgált időszakban nem érte el az ötven százalékos mértéket, így az 1988. évi IX. törvény 14. § (1) bekezdésének b), c) pontjában foglalt törvényi feltételek nem teljesültek, ezért a felperes a nyereségadó kedvezményt jogosulatlanul vette igénybe.
II. Az 1993-1996. évekre vonatkozóan végzett vizsgálat eredményeként az alperes az 1998: augusztus 12. napján hozott 9 280 473 481 számú határozatában - az elsőfokú határozatot megváltoztatva - a felperest társasági adóban 58 762 000 Ft-nak általános forgalmi adóban 426 000 Ft-nak, egyéb adónemekben 6 155 000 Ft-nak, összesen 65 343 000 Ftnak adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 32 459 000 Ft adóbírságnak, 93 335 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére kötelezte.
A határozat keresettel vitatott pontjaiban (2., 4., 12., 15., 17.) az alperes az alábbi tényállást és jogi álláspontot rögzítette:
2. pont
Az R. Kft.-vel kötött szerződés vállalati információs rendszer és üzemeltetéséhez szükséges program vásárlása alapján a felperes a szoftver termék értékesítését helytelenül számolta el egyéb költségként.
Eljárása nem felelt meg az 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 22. § (3) bekezdésében foglaltaknak.
4. pont
A felperes és annak MRP szervezete akként állapodott meg, hogy a szervezet ideiglenesen a számláján lévő pénzeszközeit díjtalanul a felperes rendelkezésére bocsátja, a felperes végleges pénzeszközöket ad át szükség szerint a szervezet költségeinek fedezésére. A felperes az átadott pénzeszközöket ráfordításként számolta el annak ellenére hogy ez csak szabad pénzeszközeiből (eredménytartalék, tőketartalék) tehette volna meg. Eljárása nem felelt meg az Sztv. 26. § (5) bekezdése szerinti rendelkezésnek.
12. pont
Az 1990-1992. évekre vonatkozóan elvégzett adóhatósági ellenőrzés módosította a felperes 1992. évi társasági adóalapját, és jogtalannak minősítette a 100%-os mértékű társasági adókedvezményt. Ezt 1993. évre műszaki fejlesztési hozzájárulás fizetésének kellett volna követnie, ami elmaradt.
15. pont
A felperes 1993-1994. évben 100%-os mértékű társasági adókedvezményt vett igénybe az 1991. évi LXXXVI. törvény 12. § (1) bekezdés b) pontja alapján. Kimutatása szerint árbevételének több mint fele termék előállításból és a törvény 4. sz. mellékletében szereplő különösen fontos tevékenységből származott Az adóhatóság ezt felülvizsgálva a vállalkozás értékesítési kimutatásából (6/b. számú melléklet) kiemelte az S., Ph. és P. márkajelzésű készülékeket, ezeket a korábbi revízióhoz hasonlóan nem fogadta el saját gyártású késztermékként. Azt állapította meg, hogy a termékelőállítás hiányában a felperes az adókedvezményt jogszerűtlenül vette igénybe. Nem látott lehetőséget arra sem, hogy a korábbi évekre vonatkozóan végzett ellenőrzés tárgyában folyamatban lévő per jogerős befejezéséig az újabb ellenőrzés realizálását függőben tartsa.
17. pont
Az alperesnek az 1991. december 31-én üzembe helyezett négyszintes vasbetonszerkezetből felépített üzemi és irodai szolgáló épületet tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy azt a felperes tévesen minősítette rövid élettartamú szerkezetből felépített épületnek. Ez hosszú élettartamú épületnek minősül, ezért módosította a felperes által alkalmazott 3%-os amortizációs kulcs mértékét 1%-ra. Döntését az 1991. évi LXXXVI. törvény 1. és 2. sz. mellékletében és a 4. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltakra alapította.
A felperes keresetében a 9 260 204 887 számú határozatnak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, a 9 280 473 481 számú határozatnak pedig a keresettel támadott pontokban történő hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatokra is kiterjedően. Érvelése szerint az alperes nem megalapozottan és nem jogszerűen döntőn a vizsgált évekre vonatkozóan az adókedvezmény igénybevétele tekintetében. E körben szakértő kirendelését kérte, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Szakértői Bizottságának (a továbbiakban: szakértői bizottság) felülvéleményi szakvéleményét nem fogadta el.
Az volt a jogi álláspontja, hogy tevékenysége nem szolgáltatás, hanem termék-előállítás volt, gyártás során új ipari termék jött létre. Szellemi alkotásaként ugyanis olyan hardver és szoftver megoldásokat dolgozott ki és épített be a termékekbe, amelyek az általa alkatrészként alkalmazott szett korábbi tulajdonságait lényegesen megváltoztatták, műszaki többlethatást eredményeztek. A termékek iparszerű sorozatgyártását végezte. Vitatta a határozat 2. pontja kapcsán az alperesi jogi álláspont helyességét. A 4. pont tekintetében pedig azt fejtette ki, hogy szerződéskötéskor és a tényleges teljesítés időpontjában is rendelkezett akkora eredménytartalékkal, ami lehetővé tette az MRP szervezettel szemben vállalt kötelezettségének teljesítését. A 12. pont kapcsán azt sérelmezte, hogy az alperes nem vette figyelembe, hogy a korábbi időszakra vonatkozóan hozott határozatok bírói felülvizsgálatát kérte, ebben a perben a bíróság a határozatok végrehajtását fel is függesztette. A 17. pont kapcsán pedig azzal érvelt, hogy az épületet jogszerűen minősítette, és igazságügyi műszaki szakértő kirendelésére tett indítványt.
Az alperes a felperes kereseteinek elutasítását kérte, határozataiban rögzített keresettel támadott pontok szerinti jogi álláspontját fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseteit, amelyeket egyesítés folytán ugyanazon perben bírált el, elutasította. A perben lefolytatott bizonyítás eredményeként, figyelemmel a szakértői bizottság felülvéleményére is, azt a jogkövetkeztetést vonta le, hogy felperes által végzett hardver és szoftver megoldások kidolgozása és beépítése, a műszaki többlethatások, a hazai forgalmazhatóságnak való megfeleltetés nem eredményezett más igényt kielégítő más új ipari terméket, azaz olyan minőségi változást és műszaki többlethatást, amely új ITJ szám alá sorolást eredményezhetett volna. Utalt egyben arra, hogy maga a felperes sem jelölte meg azt az ITJ számot, ahová tevékenységének eredményeként terméke mint új termék osztályozható lenne.
A felülvizsgálni kért határozat 2. pontja tekintetében azt rögzítette, hogy az alperes a szerződés és számlák tartalmi összevetése alapján indokoltan állapította meg az összefüggést és okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a keretszerződés alapján a felperes által vásárolt befektetett eszközként nyilvántartott információs rendszerhez tartozó teljesítés történt. Az egyéb költségként történő elszámolás ezért nem állt összhangban az Sztv. 22. § (3) bekezdése szerinti rendelkezéssel. A 4. pont kapcsán az volt a jogi álláspontja hogy az Sztv. 26. § (5) bekezdése szerinti rendelkezéssel ellentétes elszámoláson nem változtat a felperes hivatkozása és érvelése.
Az alperesi határozat 12. pontja kapcsán kifejtette, hogy csak bírósági jogerős határozat alapján lehet, és kell egyes adóévekre eltérő időpontokban végzett ellenőrzések megállapításait realizáló közigazgatási határozatokat szükség szerint a bíróság ítéletével összhangba hozni. Az alperes döntésének meghozatalakor ezért jogszerűen nem hagyta figyelmen kívül az előző évekre vonatkozóan hozott jogerős közigazgatási határozataiban foglalt döntést.
A 17. pont tekintetében nem tartotta indokoltnak műszaki szakértő kirendelését. Ezért a felperes bizonyítási indítványának nem adott helyt. Az volt a jogi álláspontja hogy az alperes minősítése az épület tekintetében megfelel a határozatában foglalt jogszabályi rendelkezéseknek.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
Kérte annak megváltoztatását, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, azokban is kifejtett indokaira figyelemmel. "Elfogadhatatlannak" kérte értékelni a szakértői bizottság felülvéleményét. Sérelmezte a 17. pont tekintetében előterjesztett bizonyítási indítványának elutasítását. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság - részbizonyítás keretében - igazságügyi műszaki szakértőt rendeljen ki. A fellebbezési tárgyaláson csatolt beadványában arra hivatkozott, hogy az ítélet nem felel meg a "jogalkalmazási gyakorlatnak".
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel hagyja helyben.
A fellebbezésben előadottakra figyelemmel csupán a következőkre kíván rámutatni:
Különböző vizsgálattal érintett időszakokra vonatkozóan hozott alperesi határozatok kapcsán az adókedvezmény jogosulatlan igénybevétele tekintetében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás jogszerű, az abból levont ténybeli és jogkövetkeztetés törvényes.
A felperes a szakértői bizottság véleménye tekintetében csupán hivatkozott annak elfogadhatatlanságára, ennek részletes, értékelési körbe vonható érveit nem fejtette ki.
A felperes tevékenysége során termék-előállítás jelleggel végezte el a berendezések hazai feltételrendszerre történő adaptációját. A berendezések átalakítása azonban lényegében nem érintette a készülékek alapkonstrukcióját, a fogyasztó részére nyújtott vevő által megvásárolható szolgáltatásokat, ezért nem új statisztikai szám alá sorolandó termék jött létre, hanem a változatlan statisztikai besorolással rendelkező külföldi piacra alkalmas termék a módosító tevékenység folytán hazai hálózatra is alkalmazhatóvá vált. Ezért a felperes tevékenysége nem felelt meg az 1988. évi IX. törvény 14. § (1) bekezdés c) pontjában 14. § (2) bekezdésében és az 1991. évi LXXVI. törvény 12. § (1) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében foglaltaknak. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes semmivel nem támasztotta alá a joggyakorlattól eltérő döntés meghozatalát.
A felülvizsgálni kért adóhatósági határozat 2. pontja tekintetében az elsőfokú ítéleti döntés megfelel az Sztv. 22. § (3) bekezdése szerinti rendelkezésnek. Az Sztv. 26. § (5) bekezdése pedig kifejezetten rögzíti, hogy "a vállalkozó pénzeszközt csak meglévő tőketartalékból, eredménytartalékból adhat". Ezért a 4. pont kapcsán is törvényes az ítélet. A számviteli szabály megszegését nem teszi jogszerűvé a felperes nyilatkozata. Az adóhiány megállapítására ugyanis nem eredménytartalék hiányában, hanem amiatt került sor, hogy a felperes a végleges pénzeszköz átadást nem az eredménytartalék terhére, hanem adóalapot érintő ráfordításként számolta el.
Nem vitás, hogy összefüggés van az 1992. évre megállapított társasági adóhiány, és az 1993. évre felperes terhére előírt műszaki fejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettség között. (12. pont) Az adóhatóságnak azonban - mint ahogy arra az elsőfokú bíróság helyesen rámutatott - a vizsgált időszakra vonatkozóan döntésében a határozathozatalkor irányadó tényállásra és jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel kellett döntést hoznia. (1957. évi IV. törvény 72. §, 1990. évi XCI. törvény 86. § Pp. 339. §) Csak egy keresetnek helyt adó jogerős bírói ítélet eredményezhette volna e határozati megállapítás felperes javára történő módosítását.
Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálni kért alperesi határozat 17. pontja tekintetében előterjesztett bizonyítási indítvány elutasításának helytálló indokát adta, ezért határozata megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az ítéletében megjelölt jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, jogszerűen minősítette a perben vitatott építményt. A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság sem adott helyt a felperes szakértői bizonyításra irányuló indítványának. (Legf. Bír. Kf. I. 35.400/2001.)