adozona.hu
AVI 2004.8.94
AVI 2004.8.94
Az adóhatóság nem módosíthatja a felek által létrehozott jogviszonyt, ha annak valódi gazdasági tartalma megfelel a jogügyelet formájának [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996. április 25-én bérleti szerződést kötött az M. C. Kft.-vel egy Honda Civic 1,6 SR típusú, 2 600 000 Ft + 650 000 Ft áfa vételárú gépjárműre 1996. április 29. napjától 1997. május 14. napjáig. Az első 1996. április 30. napján esedékes bérleti díjat 1 819 616 Ft + áfa, további 12 esetben előre meghatározott időpontban esedékes bérleti díjat 79 657 Ft + áfa összegben állapították meg.
A felperes 1996. június 11-én bérleti szerződést kötött az M. C. Kft.-vel egy Honda Civic 1,6 V...
AVI 2004.8.94 Az adóhatóság nem módosíthatja a felek által létrehozott jogviszonyt, ha annak valódi gazdasági tartalma megfelel a jogügyelet formájának [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
A felperes 1996. április 25-én bérleti szerződést kötött az M. C. Kft.-vel egy Honda Civic 1,6 SR típusú, 2 600 000 Ft + 650 000 Ft áfa vételárú gépjárműre 1996. április 29. napjától 1997. május 14. napjáig. Az első 1996. április 30. napján esedékes bérleti díjat 1 819 616 Ft + áfa, további 12 esetben előre meghatározott időpontban esedékes bérleti díjat 79 657 Ft + áfa összegben állapították meg.A felperes 1996. június 11-én bérleti szerződést kötött az M. C. Kft.-vel egy Honda Civic 1,6 VAN típusú 2 790 000 Ft + 697 000 Ft áfa azaz 3 487 000 Ft vételárú személygépjárműből tehergépjárműnek átalakított gépjárműre 1996. július 4. napjától 1997. július 18. napjáig. Az első 1996. július 5. napján esedékes bérleti díjat 2 233 578 Ft + áfa, további 12 esetben előre meghatározott időpontban esedékes bérleti díjat 54 971 Ft + áfa összegben állapították meg.
A szerződések szerves részét képező általános bérleti feltételek szerint a bérbeadó a tulajdonosi jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítésének kötelezettségét a gépjármű kiválasztásától, a nevére szóló forgalmi engedélyen, a vételárelőleg kifizetésén, a biztosítás és fenntartás költségei, a kárveszély viseléséig a felperesnek adta át, de kikötötte, hogy a hozzájárulása nélkül bérbe vagy használatba csak bérbeadói engedéllyel adhatja és a járműveket nem terhelheti meg. A bérlő kötelezettsége volt a bérleti szerződés lejártát követően a bérbeadó által megjelölt márkakereskedőnek a járműveket átadni, a bérbeadó által meghatározott összegnél kevesebb összegnél történő értékesítés esetén a különbözetért helytállni.
A gépjárművet az 1997. június 12. napján kelt szerződéssel 162 500 forintért, a másik tehergépjárművet pedig az 1997. augusztus 8. napján 174 375 forintért vásárolta meg a felperes attól a márkakereskedőtől, akinek a szerződés lejártát követően a gépjárműveket leadta.
Az alperes 2000. március 13. napján kelt határozatával megváltoztatva elsőfokú hatósága határozatát 1996. június hótól 1998 májusáig bezáróan általános forgalmi adónemben a felperes terhére 891 eFt, a javára 19 eFt adókülönbözetet állapított meg, amelyből 638 eFt adóhiány. Társasági adónemben 1996. évre a felperes terhére 315 eFt adókülönbözetet állapított meg, amelyből 165 eFt adóhiány. A felperes javára 1997. évre 66 eFt adókülönbözetet állapított meg. Összességében a két adónemben a felperes terhére 1210 eFt adókülönbözetet, javára 85 eFt-ot határozott meg, amelyből 807 eFt adóhiány. Kötelezte a felperest 403 eFt adóbírság valamint 783 eFt adópótlék megfizetésére. Az elsőfokú hatósággal szemben, aki a szerződéseket az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján adásvételi szerződéseknek tekintette az alperes azokat lízingszerződéseknek minősítette és azoknak a társasági adó valamint általános forgalmi adó vonzatai tekintetében rendelkezett. Az általános forgalmi adó levonását az átalakított gépjármű tekintetében az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján zárta ki.
A felperes a keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését azért kérte, mert az álláspontja szerint az alperes kellő alap nélkül alkalmazta az Art. 1. § (7) bekezdését és minősítette a bérleti szerződéseket lízingszerződéseknek. Állította, hogy a felperes a gépjárművekre bérleti szerződéseket kötött. A bérlet megszűnte után a bérbeadó a gépjárműveket az M. Kft.-nek adta el. A felperes tőle vásárolta meg a járműveket. A bérleti szerződés nem tartalmazta a lízing szerződés lényeges elemeit. Nem tartalmazott a vételi jogra vonatkozó megállapodást, azt hogy a felperes a maradványérték megfizetésével, vagy az utolsó bérleti díj kiegyenlítésével megszerzi a járművek tulajdonjogát. A bírság kiszabása tekintetében jóhiszeműségére és arra hivatkozott, hogy a számlakiállítót terheli az átalakított gépjárműre vonatkozó számla kiállításának adójogi következménye.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította.
Kifejtette, hogy a lízingszerződés a Polgári Törvénykönyvben nem nevesített olyan szerződéstípus, amely a bérlet és az adásvétel elemeit tartalmazza. Az okiratba foglalt szerződési feltételekből valamint a vétel körülményeiből együttesen arra a következtetésre jutott, hogy az alperes minősítése helytálló volt. Az általános feltételekben rögzített bérlői jogosítványokat lényegesen meghaladó tulajdonost illető jogok és kötelezettségek valamint az a körülmény, amely szerint bár a felperes nem közvetlenül a lízingbeadótól szerezte meg a tulajdonjogot, hanem márkakereskedő közbeiktatásával, de a futamidő lejártát követően és tartalmában maradványértéken. Álláspontja szerint az Art. 72. § (1) bekezdése alapján kiszabott bírság a felperes jóhiszeműsége esetén is jogszerű, mert a bírság csak kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén mérsékelhető.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme szerinti ítélet hozatalát kérte. Megismételte kereseti kérelme indokait hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.632/1994. számú ítéletében foglaltakra továbbá arra, hogy a bérleti és a vételi szerződések egymástól elkülönültek. A bérbeadó mutatta ki könyveiben tárgyi eszközként a járműveket, a felperes pedig bérelt eszközként számolta el azokat. Az ügyletek nem feleltek meg az 1991. évi LXXXVI. törvény 3. § (1) bekezdése valamint az Áfa. tv. 6. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feltételeknek.
Az alperes az ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a szerződések minősítése és a pénzbírság tekintetében kifejtett jogerős ítéletbeli állásponttal egyetért.
A Legfelsőbb Bíróság számos ügyben a polgári jogviszonyokban érvényesülő szerződéses szabadság elve alapján kifejtette már, hogy a felek szerződéses akaratát kívülálló harmadik személy kétségbe nem vonhatja, érvényességét nem vitathatja. Az Art. 1. § (7) bekezdésére sem ad felhatalmazást az adóhatóságnak arra, hogy átlépjen a felek akarati autonómiáján, azaz nem sértheti meg a szerződési szabadságot. Az adóhatóság nem változtathatja meg, nem egészítheti ki a tényállási elemeket, nem módosíthatja a felek által létrehozott jogviszonyt, ha annak valódi gazdasági tartalma megfelel a jogügylet formájának. A szerződés értelmezése csak akkor adott, ha a jogügylet valóságos tartalma és külső formája között ellentmondás van. Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. E rendelkezés értelmében tehát az adóhatóság jogosult adójogi szemponthól az adózó által kötött jogügyletek vizsgálatára és adójogi következményei szerinti minősítésére. A minősítés eredményeként az adóhatóság jogszerűen vonhat le következtetést az ügylet kapcsán a társasági adó és az általános forgalmi adó szerinti következményekre. A perbeli esetben az alperes ezért az adójogi következményeket illetően jogszerűen vizsgálta az időben és tartalmukban szoros kapcsolatot, ennek következtében tényleges egységet alkotó bérleti és adásvételi szerződéseket, függetlenül attól, hogy az eladó a bérbeadótól szerezte tulajdonjogát, amelynek következtében az eladó és a bérbeadó személye formálisan ugyan különvált, de a vételár összege kétségtelenné tette, hogy az eladó ez esetben valójában a bérbeadó megbízottja volt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kereskedő forgalmi érték közelében szabja meg árait, a vételárként feltüntetett ár pedig nem volt ilyennek tekinthető. Az a körülmény, hogy a felperes az általa kívánt járműveket a bérbeadó által megszabott módon és értéken megszerezhette annak írásbeli rögzítése nélkül megállapíthatóvá tette, hogy a bérleti szerződés kapcsán vételi jogot is szerzett. A bérleti és adásvételi szerződések így együttesen kielégítették az 1991. évi LXXXVI. törvény 3. § 1. pontjában meghatározott lízing fogalmát.
A feltárt adóhiány következménye az adóbírság, amelynek megállapítása a törvényben meghatározott összegben jogszabályi kötelezettség. A bírság törvényben meghatározott összegétől az Art. 73. § (1) bekezdése szerint csak kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén lehet eltérni. A számlakiállító felelőssége a számlabefogadóval szemben áll fenn. Ez a körülmény a felperes és az alperes közigazgatási jogviszonyában nem minősül kivételes méltánylást érdemlő körülménynek, ezért az Art. 73. § (1) bekezdése alkalmazásának mellőzése nem ütközött jogszabályba.
A fentiekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.351/2001.)