adozona.hu
AVI 2004.7.89
AVI 2004.7.89
A vámérték megállapítására a Vtv. 21-27. §- ok alapján kerül sor, úgy hogy ha valamelyik §-ban foglalt rendelkezés nem alkalmazható, a következő §-ban foglaltak szerint kell megkísérelni a vámérték meghatározását (1995. évi C. tv. 20. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998. május 5-én egy db Mercedes Benz 208 D Sprinter típusú személygépkocsi vámkezelését kérte 6000 DM vámérték megjelölésével. Csatolta az erről szóló 1998. április 30-án kelt számlát, amelyet H. S. német cég állított ki.
A vámhatóság a kért vámkezelést elvégezte, egyúttal elrendelte a vámérték vizsgálatot.
A felperes a vámkezelés napján a gépkocsit egy belföldi magánszemély részére értékesítette 1 250 000 Ft vételárért.
A vámérték vizsgálat során a megkeresett német Vámnyomozó...
AVI 2004.7.89 A vámérték megállapítására a Vtv. 21-27. §- ok alapján kerül sor, úgy hogy ha valamelyik §-ban foglalt rendelkezés nem alkalmazható, a következő §-ban foglaltak szerint kell megkísérelni a vámérték meghatározását (1995. évi C. tv. 20. §)
A felperes 1998. május 5-én egy db Mercedes Benz 208 D Sprinter típusú személygépkocsi vámkezelését kérte 6000 DM vámérték megjelölésével. Csatolta az erről szóló 1998. április 30-án kelt számlát, amelyet H. S. német cég állított ki.A vámhatóság a kért vámkezelést elvégezte, egyúttal elrendelte a vámérték vizsgálatot.
A felperes a vámkezelés napján a gépkocsit egy belföldi magánszemély részére értékesítette 1 250 000 Ft vételárért.
A vámérték vizsgálat során a megkeresett német Vámnyomozóhivatal arról tájékoztatta a vámhatóságot, hogy a gépjármű valóságos vételára 25 000 DM. Az értékesítő német cégnél végzett vizsgálat során megállapítható volt, hogy a felperes először 6000 DM-et utalt át foglalóként, majd 1998. április 30-án 20 000 DM összegű készpénzbefizetést teljesített. Ezen utóbbi teljesítésre az a kézzel írott megjegyzés került rávezetésre, hogy a felperes a fennmaradó összeget fizeti ki. A 25 000 DM és a fizetett 26 000 DM közötti 1000 DM különbségről a német cég tulajdonos nem adott magyarázatot.
Az elsőfokú vámhatóság 1999. szeptember 20-án kelt határozatával a vámértéket 2 942 000 Ft-ra módosította és a felperes terhére összesen 1 867 272 Ft vámteher különbözetet szabott ki, továbbá külön határozattal rendelkezett 933 604 Ft vámigazgatási bírság kiszabásáról. A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság 1999. december 6-án kelt határozatával mindkét elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a behozott személygépkocsiért 6000 DM-et fizetett, és senkinek nem adott megbízást további 20 000 DM kifizetésére. E 6000 DM kifizetésről szóló számlával történt a gépkocsi behozatala Németországból Ausztriába. Az így kiállított vámiratokat K.-nál lepecsételték.
A felperes sérelmezte, hogy a vámérték meghatározás során nem került sor gépjármű szakértő bevonására, holott az általa behozott gépjármű sérült volt. Kifogásolta továbbá azt is, hogy csak a peres eljárás során tudott betekinteni az iratokba, az 1000 DM különbözettel kapcsolatosan pedig sérelmezte hogy a kereskedő nem nyilatkozott, miből ered ez a különbözet.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú vámhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az elsőfokú ítélet megállapította, hogy a német vámigazgatás által feltárt dokumentumok alapján alperes jogszerűen helyezkedett arra az álláspontra, miszerint a vámkezeléskor bemutatott számlán szereplő érték mint vámérték a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 21. § (1) bekezdés szabályai szerint nem vehető figyelembe. Ennek alapján a vámérték nem állapítható meg.
Ugyanakkor a német vámigazgatás által feltárt adatok nem adnak minden kétséget kizáró eligazítást arra, hogy a felperes által behozott személygépkocsiért ténylegesen mennyit fizettek ki. Az elsőfokú bíróság szerint ugyanis nem volt figyelmen kívül hagyható az a körülmény, hogy az általuk feltárt számla bruttó összege 29 000 DM-et tartalmaz. Ennek 4000 DM az általános forgalmi adó tartama. A gépjárműhöz kapcsolódóan 26 000 DM-et fizettek ki, így ez 1000 DM különbözetet eredményez.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az 1000 DM egy német cég esetében sem tekinthető olyan kis tételnek, ami a könyvelésen megfelelő indokolás nélkül mehet keresztül. A német vámigazgatás e körülményt nem tárta fel, ebből következik, hogy az összegszerűség kétségessége miatt a kizárólag ezen bizonylat alapján az ügyleti érték nem állapítható meg. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes jogszerűtlenül járt el, amikor a német vámigazgatás által közölt 25 000 DM értéket, mint vámértéket fogadta el. Ezért az alperesi határozatot hatályon kívül helyezte és a vámhatóságnak az új eljárásra azt írta elő, hogy a Vtv. 22. §-27. §-a szerint a sorrendiség betartásával kell meghatározni a vámértéket és ezzel összefüggésben a vámigazgatási bírságot. Amennyiben pedig utóbb az új eljárás során fel tudja tárni kétséget kizáró módon, hogy az exporttal összefüggésben milyen összeget fizettek ki a német cégnek, nem kizárt a Vtv. 21. §-ának alkalmazása.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy az ügyleti érték a perbeli esetben 25 000 DM volt, ezért a vámérték meghatározása és az ebből következő vámteher bírság kiszabása jogszerű volt.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében, hogy a felperes által bevallott vámérték - a csatolt 6000 DM vételárról szóló számlával - nem volt elfogadható. A vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító értéktől 20%-ot meghaladóan alacsonyabb volt, ezért helyesen rendelték el a vámérték vizsgálatot.
A német vámhatóság a megkeresésre azt a tájékoztatást adta, hogy a gépkocsit értékesítő német kereskedő számviteli nyilvántartásában 25 000 nettó DM vételár szerepel a gépkocsi ellenértékeként. Kétség kívül az is, hogy a német vámhatóság megállapította, miszerint a felperes két részletben teljesített fizetést a német eladó számára, így 6000 DM foglalóként való átutalásra került sor 1998. április 22-én, ezt követően pedig 1999. április 30-án történt 20 000 DM összegű készpénzfizetés. Az 1000 DM befizetésének jogcímére a német kereskedő cég nem nyilatkozott.
A Vtv. 20. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a vámérték megállapítása a Vtv. 21-27 §-ok alapján történik. Egymás követő sorrend az irányadó oly módon, hogy amennyiben valamelyik §-ban foglalt rendelkezés nem alkalmazható, a következő §-ban foglaltak szerint kell megkísérelni a vámérték meghatározását.
A vámérték meghatározás általános szabályai szerint a vámáru vámértékét elsősorban a Vtv. 21. § alapján az ügyleti érték alapján kell meghatározni. Az ügyleti érték az az ár, amelyet a Magyarországra irányuló export eladása során az árukért - a 28. § rendelkezéseinek megfelelő kiigazítása után - ténylegesen fizettek, vagy fizetni fognak.
A német vámigazgatás közokiratnak minősülő közlése szerint a perbeli esetben a gépkocsi vételára 25 000 DM volt.
A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a vámhatóság jogszerűen járt el akkor, amikor e közlésnek megfelelően az ügyleti érték szerint határozta meg a gépkocsi vámértékét 25 000 DM összegben. Tekintettel arra, hogy az ügyleti érték a vételár volt, ez pedig a közlés szerint a gépkocsi sérült állapotának felelt meg, így helyesen járt el a kérdésben is a vámhatóság, hogy e tényt külön a vámérték meghatározásakor nem értékelte.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, tévedett az elsőfokú bíróság amikor a vámérték meghatározásánál nem alkalmazta a német vámigazgatás által közölt ügyleti értéket, az 1000 DM különbözet miatt.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes azon álláspontjával, miszerint mivel az 1000 DM nem minősült az eladó cég könyvelése szerint a vételár részének, így a vámérték meghatározás szempontjából nem volt jelentősége e különbözet jogcímének. A perbeli esetben ugyanis kizárólag azt kellett a bírósági felülvizsgálat során eldönteni, hogy a vámhatóság által megállapított vámérték a jogszabályi előírásoknak megfelelt-e.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.309/2001.)